Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-23 / 94. szám, péntek
1993. ÁPRILIS 22. ÚJ SZÓ, LAPOZGATÓ 8 KORTÁRS FRANCIA TÁNCFESZTIVÁL FURDOBALETT POZSONYBAN Roland Petit világhírű balettegyüttesétől eltekintve nem sokat tudhatott a hazai közönség a kortárs francia táncról. Az elmúlt tíz-húsz év során csak nagy ritkán vetődött el hozzánk egy-egy ottani csoport, s mert tudtuk: többet aligha kaphatunk, ezzel is megelégedtünk, igy aztán nagyon nagy a lemaradásunk, keveset tudunk és keveset értünk a mai, szemünknek is, érzelmeinknek is szokatlan, feszültséggel teli mozdulatsorokból. Ezt a hiányt, a „kihagyott órákat" igyekszik most pótoltatni velünk a pozsonyi Francia Intézet, amikor április 23-a és 28-a között három franciaországi táncegyüttes előadására hívja az érdeklődőket. Ma este, az Új Színpadon Odile Duboc együttesét láthatjuk négy egyfelyonásossal, köztük a Nizsinszkij tiszteletére komponált Overdanceszel. Huszonhatodikán a Hviezdoslav Színházban Eric Lamoureux és Méla Fattoumi társulata mutatja be műsorát, köztük azt a koreográfiát, amellyel 1990-ben, a Bagnoletben megrendezett nemzetközi fesztiválon díjat nyertek. A seregszemle legizgalmasabb előadásait bizonyára Claude Brumachon koreográfiái szolgálják majd. Huszonhetedikén a Hviezdoslav Színházban a Ragadozókat mutatják be, huszonnyolcadikán a Grössling uszodában pedig a Tükröződést. Tánc a fürdőben? - Tánc - ós nem is akármilyen. (sz-ó) HÁROM MAGYAR MŰVÉSZNŐ BEMUTATKOZÁSA PRÁGÁBAN (Munkatársunktól) - A Prágai Magyar Kulturális Központban szerdán Prágában élő három magyar művésznő alkotásából nyílt kiállítás. A fiatal alkotók további közös nevezője, hogy valamennyien a cseh fővárosban szerezték diplomájukat, s mindhárman cseh férfival kötöttek házasságot. Seqensné Kovács Nóra fotóművész a Prágai Filmművészeti Karon végzett, a kiállításon látható alkotásai első pillantásra Vasarely műveit juttatják a látogató eszébe, megfeledkezve arról, hogy valójában ötletes fotótechnikával készített vonzó művészi fényképeket lát. Kutas Ágnes díszlettervező a színművészeti fakultáson szerezte bábszínművészi oklevelét, de szívesen fest, énekel, hegedül és gyermekkönyvekhez is készít illusztrációkat. A kubizmusra és a cirkuszművészetre utaló Kubirkusz nevű embernagyságu figura, üde, szivárványszínű lepkéi sajátos hangulattal, vidámsággal töltik meg a termet. A harmadik művésznő, Kozanekné Várkonyi Edit, a Prágai Iparművészeti Főiskola művészi textiltervező szakán végzett. Goblenjei, textiltervei mély gondolkodásról, a valóság elvont formákban történő megjelenítésére képes tehetségről tanúskodnak. A kiállítás domináns alkotásai közé tartozik a művésznő Absztrakt színház című taliszőnyege. A három magyar művésznő munkásságát a kiállítás megnyitásán dr. Helena Jirásková művészettörténész méltatta. A kiállítás május 7éig tekinthető meg. (sm) PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI (Munkatársainktól) - A Magyar Polgári Párt sajtóértekezletén Csekes Erika az Európai Liberális Pártok Föderációjának brüsszeli találkozójáról számolt be. Kifejtette: a szlovákiai pártok nagy része nem találta még meg nyugat-európai partnereit, viszont örvendetes, hogy az MPP a nemzetközileg elismert pártok közé tartozik. Szólt arról is, hogy tapasztalata szerint az európai liberális pártok tudatosítják felelősségüket a térség gazdasági stabilitásáért. Arról is egyértelműen meggyőződött, hogy Szlovákia számára nem létezik harmadik vagy ,,más" út: vagy csatlakozik a nyugat-európai integrációs folyamathoz, vagy pedig kelet felé orientálódik, de ennek beláthatatlan következményei lehetnek. A. Nagy László pártelnök Magyarországon a Fidesz V. kongreszszusán vett részt. Részletesen vázolta e liberális párt helyzetét a magyarországi politikai szintéren, és említést tett a következő választásokon várható komoly esélyeiről. Egy kérdésre válaszolva elmondta: a Konzervatív Demokrata Párt és a Polgári Demokrata Párt „eljegyzését" megelégedéssel vették tudomásul, és támogatják ezeket az együttműködési kezdeményezéseket. A konzervatív párttal már kétszer tárgyaltak, és a májusi kongresszusuk után valószínűleg szorosabbra fűzik velük a kapcsolatot. Az alapvető kérdésekben nagyon hasonló a véleményük, és a megoldási javaslataik is közeliek. KDIVI: Kész a válságmegoldás Ján Čarnogurský, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke szükségesnek tartotta elmondani, hogy a mozgalom képviselői a parlamentben támogatták a köztársasági elnök azon javaslatait, amelyek a képviselők és az államigazgatás tisztségviselői fizetésének csökkentésére vonatkoztak. - Tehát ez is igazolja, hogy nem az ellenzék szavazta meg a fizetésemelésről szóló törvényt, mint ahogyan a miniszterelnök állította, hanem a DSZM szorgalmazta javaslat mellett a kormánypárt voksolt - mondotta. Vladimír Mitróval, a Szlovák Információs Szolgálat igazgatójával kapcsolatban megjegyezte, 1987 és 1989 között Štefan Lazar belügyminiszter tanácsadója volt; ez a tény ismét rossz fényt vet Szlovákiára, és okot ad arra, hogy a demokratikus államok információs szolgálatai ne a szokásos szinten működjenek együtt a SZISZ-szel. A KDM két jelentős dokumentum kidolgozásáról is hírt adott. A mozgalom tanácsa elfogadta a külpolitikáról szóló deklarációt, amelyben többek között megállapítják, Szlovákia történelmi szempontból a nyugat-európai civilizáció részét képezi, ezért a mozgalom külpolitikáját az európai integrációs közösségek és az atlanti biztonsági rendszer felé irányítja. A másik jelentős tervezetnek Szlovákiának gazdasági válságából való kivezetése programját tartják. Ez az öt fejezetből álló, átfogó tanulmány a jelenlegi helyzetből kiindulva öt fontos lépésben jelöli meg a gazdaság fellendítése érdekében teendőket. D. T. Bizottságot állít az SZNP is A Szlovák Nemzeti Párt tegnapi sajtótájékoztatóján Ladislav Vlaáič alelnök nagyra értékelte Michal Kováč köztársasági elnöknek USA-beli látogatását, viszont fájlalta, hogy az amerikai sajtó alig szentelt figyelmet az eseménynek. Azt is kifogásolta, hogy a szlovák államfőt nem a köztársasági elnököknek kijáró teljes dísszel és tisztelettel fogadták. Elmondta: központi tanácsuk legutóbbi ülésén döntöttek egy bizottság létrehozásáról, amelynek célja lesz felügyelni, hogy a vegyes lakosságú területeken a szlovákságnak ne kelljen kisebbségi sorsra jutnia. Vlašič szerint ugyanis Dél-Szlovákiában nem épülnek szlovák iskolák, s a szlovák gyermekek 20-30 kilométereket kénytelenek az iskolába utazni. -zsár A KISEBBSEGEKROL TARGYALNI KELL VILLÁMINTERJÚ JÁN ČARNOGURSKÝVAL Az elmúlt héten a Kereszténydemokrata Mozgalom tisztségviselői a Demokratikus Baloldal Pártjának vezetőivel tárgyaltak. Megbeszéléseik egyik témája a nemzeti kisebbségek kérdése volt. Miért tűzték ezt napirendre? - kérdeztük Ján Čarnogurskýtól, a KDM elnökétől. - A nemzeti kisebbségek helyzete egyike azoknak a problémáknak, amelyeket Szlovákiának meg kell oldania. Ezért természetesnek tartom, hogy a pártok véleményt cserélnek a nemzetiségi politikáról. A DBP-vel megegyeztünk a további tárgyalások fontosságát illetően, de konkrét lépésekről nem született döntés. • Mely kérdésekről vélekednek azonosan a DBP-vel, és miben térnek el a véleményeik? - A nemzetiségi politikát illetően viszonylag közel állunk egymáshoz. Azt tartjuk legfontosabbnak, hogy ne kerüljön sor sem az egyik, sem pedig a másik fél elnemzetietlenítésére. Abban is egyetértünk, hogy az egyes országok nemzetiségi politikája összefügg más államok nemzetiségi politikájával - esetünkben Szlovákiából legalább fél szemmel a magyarországit is figyelemmel kísérjük valamint a geopolitikai vonatkozásban is, például hogy más országokban hallatszanak-e hangok az államhatárok megváltoztatásáról vagy sem És ha igen, mennyire jelentős politikai körök hangoztatják ezeket. • Úgy ítéli meg, hogy két párt együttműködése során szükség van a nemzetiségi kérdés boncolgatására is? - Igen, erre szükség van. Mi nemcsak a DBP-vel beszéltünk erről a problémáról Tárgyaltunk a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal, a Magyar Néppárttal és a parlamentben az Együttéléssel is. (deák) A NOSZTALGIA JEGYÉBEN •mm Szívesen hallgatták szerzeményeit (Archív-felvétel) Csak sajnálhatjuk, hogy olyan tehetséges hazai személyiség nevével, mint Zahovay Ernő, csupán elvétve találkozhat a zenekedvelő közönség. Pedig a Párkányban élő (ott is született 1923-ban) zeneszerző, zongorista eddig mintegy 500 táncdalt írt, melyek közül jó néhány dal nagy népszerűségnek örvendett a maga idejében. A bárzongorista Zahovay Ernő évekig járta zenekarával Szlovákia városait, mulatóit, közben szorgalmasan írta szerzeményeit, amelyeket a közönség mindig szívesen hallgatott, némelyikük az éterbe is eljutott. Vasárnap, április 25-én, a Lehár Napok keretében, újra felcsendülnek Zahovay legszebb dallamai a komáromi Duna Menti Múzeum nagytermében A szerzői est zenei anyagát az 1930 és 1990 között született legjobb szerzeményei alkotják, mintegy korképet adva az elmúlt évtizedek tánczenéjéről. Aki tehát vasárnap jegyet vált a Zahovay-estre, egyben bebocsátást nyer a tangók, az angol keringők és a rumbák nosztalgikus világába is. A műsor szólistái: Németh Imre, Tóth Ági, Fejes Mária, Jänoševič Erika és Hl'adík János. További közreműködők: Reiter István - hegedű, Zahovay Ági - zongora, vokál, Udvardy Andrea - vokál, Kicsindi Róbert - zongora, Miloš Zelinka - akordeon, gitár, Puskás László - basszusgitár, Strieženec Sándor - dob, valamint a Rocky Ritmus táncegyüttes. S. S. AZ ELNÖK EMBEREI Michal Kováč, a szlovák köztársasági elnök a washingtoni Holocaust emlékmúzeum megnyitására utazva, a kíséretébe meghívta Pavol Traubnert, Lazar Kleimant és Milan Augustint, a szlovákiai zsidók képviselőit. Ennek ellenére, a Csehszlovákiából kivándorolt izraelita közösség Chaim Herzog, izraeli elnöknél és az amerikai hivataloknál tiltakozott a szlovák' köztársasági elnöknek az emlékmúzeum ünnepélyes megnyitásán való részvétele miatt. Indokolták ezt pedig azzal, hogy Michal Kováč nem ítélte el, és nem határolta el magát egyértelműen attól a Szlovák Államtól, amely a náci Németország oldalán vett részt a második világháborúban Sőt, olyan emberekkel vette körül magát, akik antiszemita propagandát folytatnak, Jozef Tisót ünneplik, mi több, egyik tanácsadója részt vett a Hlinka Párt ifjú generációjának pőstyéni kongresszusán, ahol többek közt arról beszéltek, Szlovákiát végleg meg kell tisztítani a zsidóktól. Ivan Gašparovič, a szlovák parlament elnöke jelentette ki Michal Kováč beiktatásakor: a köztársasági elnök magatartását és lépéseit... kifejezetten az egész világ figyelemmel kíséri majd. Nos, ha az egész világ azért nem is, a zsidók nagyon is odafigyelnek, mi történik a nemrég függetlenné vált Szlovák Köztársaságban, hogyan viszonyulnak vezető politikusai ahhoz a Szlovák Államhoz, amely a szakértők szerint sokkal embertelenebb szabályokat alkotott a zsidók ellen, mint a nácik Nürnbergben, hogyan viszonyulnak ahhoz a Jozef Tisóhoz. aki pap létére, sőt Vatikán kifejezett tiltakozása ellenére, jóváhagyta a zsidók deportálását, és Hitlert zsidóviccekkel szórakoztatta. Felfigyeltek arra, hogy a köztársasági elnök környezetében megjelent az a Ján Klepáč, aki Tiso rehabilitálásának érdekében szállt síkra, s az elnök csak azért nem öt nevezte ki irodafőnökévé, mert Klepáč nem volt hajlandó megválni pártelnöki funkciójától a Keresztényszociális Unióban. Megjegyezték, hogy a szlovák kormány egyik minisztere a Hlinka Ifjúság tagja volt - igaz, állítólag csak a pingpong iránti vonzalma miatt. És számos szlovákiai politikusnak nem hitték el, hogy Szlovákiában antiszemitizmus márpedig nem létezik. Egy márciusi közvéleménykutatás eredményei őket igazolták: mert ugye, Szlovákia lakosságának egynegyedeegyötöde kifejezetten antiszemita beidegződésekkel rendelkezik. Az izraelita közösség tiltakozása azonban több, mint valamiféle egyszerű „bizalmatlanság", esetleg történelmi számonkérés. Valójában nem azt várják el, hogy az új szlovák állam elhatárolja magát a Tiso-féle Szlovák Államtól. Biztosítékokat akarnak arra vonatkozóan, hogy a holocaust már sohasem fog megismétlődni - sem a zsidókkal, sem más kisebbségekkel szemben. Mert „egyre kevesebb ember bízhat abban, hogy a holocaust nem ismétlődik meg", állította Marvin Hier, a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ alapítója. Apropó: Simon Wiesenthal - aki életét a náci háborús bűnösök felkutatásának szentelte - tiltakozott elsőként M Kováčnál, amiért az antiszemita kijelentéseiről is ismert Andrej Hlinkát a szlovák nemzet kiemelkedő személyiségeként említette beiktatási beszédében FEKETE MARIAN LÍÍMAÜRÜM-BIBUOTÉKA ~~ Fogarassy László: A magyar cserkészmozgalom Csehszlovákiában 1919-1939 Az összefoglaló jellegű cserkészmozgalom-történet két nagy fejezetben tárgyalja a két világháború közötti csehszlovákiai magyar cserkészetet. Az elsó fejezet 1919-tól követi nyomon a nem kis nehézségekkel birkózó mozgalom eseményeit, a Szlovenszkói Magyar Cserkészszövetség megalakulásától kezdve az angol és svéd közvetítéssel létrejött kanderstegi egyezményen át a Szent György Körök megalakulásáig, majd a magyar cserkészmozgalom vezetéséért küzdő szabadkőműves és katolikus irányzat összecsapásáig. Ez a fejezet 1932vel zárul, a baloldali sarlósok és A Mi Lapunk alulmaradásával, amikor is a komáromi bencések szerkesztette cserkészlap, a Tábortűz marad győztesen a porondon. A második fejezet 1933-tól 1939-ig tárgyalja a szlovenszkói és kárpátaljai magyar cserkészmozgalom szerteágazó, bonyodalmaktól sem mentes, önkormányzatért küzdő történetét, mígnem az első bécsi döntés után a magyar cserkészcsapatok túlnyomó része Magyarországra kerül, hogy később ugyanarra a sorsra jussanak, mint a Szlovákiában maradottak: a fasiszta politikai tiltás nyomán működésük véget ér. (k) VÁLLALKOZÓI NAP - KAMARAI SZERVEZÉSBEN (Munkatársunktól) - Első alkalommal szervezett közös vállalkozói napot az Észak-Dunántúli Kereskedelmi és Ipari Kamara, illetve a Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara nyitrai regionális irodája. A Komáromban az Európa Szállóban megtartott akción magyar részről 42, szlovák részről pedig 48 vállalkozás képviselői vettek részt. Ök délelőtt a kölcsönös gazdasági együttműködés lehetőségeiről hallgattak meg néhány előadást. Kurucz Mihály, a pozsonyi magyar nagykövetség kereskedelmi titkára szerint, az együttműködés jogi kereteinek javításához szükség van még a kettős adóztatást kiküszöbölő megállapodás aláírására és néhány más, főként az áruszállítással összefüggő szerződés korszerűsítésére. A két kamara jogi képviselői ezután jellemezték a vegyes vállalatok alapításának lehetőségeit hazájukban, amiből kiderült, hogy ennek Magyarországon valamivel kedvezőbb feltételei vannak. A vállalkozók ezután kétoldalú tárgyalásokat folytattak, amelyek sikerességét elősegítette az is, hogy a kamarák előzetesen egyeztették a jelentkezők igényeit, így lényegében mindenkinek esélye volt, hogy potenciális partnerre találjon. (tl) A SZLOVÁKIAI MAGYAROKNAK SZLOVÁKIA JÓLÉTE UGYANÚGY SZÍVÜGYÜK, MINT A SZLOVÁKOKNAK e9y -19 •a/é/o nyi lakó ar Forrás: Társadalom-elemzési Központ, 1993 március MPP: Harmadik út nem létezik