Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-21 / 92. szám, szerda

1993. ÁPRILIS 969. PUBLICISZTIKA . ÚJSZÓ, CSAKV PAL HUSVET UTAN, MEGVALTASRA VARVA Több mint száz nap telt el azóta, hogy új államban élünk. A magam részéről úgy érzem, jogunk és kötelességünk elemezni a helyzetet, amelybe kerültünk, számot vetni az elmúlt hónapokkal, s erőnkhöz, tehetségünkhöz mérten azt is felmérni, mit hozhat számunkra a jövö. Előrejelzéseink beváltak Igazán nem nagy öröm, amikor megállapítjuk: az előrejelzéseink pontosak voltak. Szlovákiát az a fajta kalandor politizálás, amely az elmúlt választások után lett úrrá az országon, nagyon mély szakadék felé sodorja. A tavalyi, a válást megelőző hivatalos előrejelzések - gondolkodó emberek számára - akkor sem voltak hihetőek, mára nagyrészt semmivé váltak. A közös pénz­nem léte a múlt lezárt kis epizódja, recseg-ropog a vámunió, s illúziónak bizonyult az a sokszor hangoztatott nézet is, hogy a cseh-szlovák hatá­ron nem lesznek vámosok és határőrök. Lesz­nek; nem azért, mert jól mutatnak ott, hanem azért, mert nagyon egyértelműen meghatározha­tó, komoly funkciót látnak majd el. Egyre sűrűbb a függöny a szlovák-cseh határon, s reményked­jünk, hogy hónapok múltán nem válik vasfüg­gönnyé; mindent meg kell tennünk azért, hogy a jóléti Európa új határa ne a Morva folyónál legyen. A gazdaság egyre komolyabb gondokkal küzd, bizonyos ágazatok már-már a megbénulás hatá­rára sodródtak. A mai kormányzó elit szava Európában jóformán semmit sem ér, a sztálinista gyorstalpalók tucatjait kijárt régi-új vezető gárda a bevált recepteket próbálgatja újra: ha a problé­mákat megoldani nem tudja - s talán nem is akarja -, legalább szépeket igyekszik mondani a nyilvánosság felé. Hinni azonban mára már egyre kevesebben hisznek nekik, s a tömegek - jellemző ez is - nem az alternatívák felé fordulnak, hanem egyre inkább kiábrándulnak. Persze, valóban súlyos és megkerülhetetlen kér­dés: létezik-e egyáltalán ma Szlovákiában igazi alternatíva? Van-e olyan politikai erő, amely ezt artikulálni tudná? Sajnos, nincs. így aztán a köztársasági elnök beiktatási beszédében azt bizonygathatta, hogy Csehország után Szlovákia az az ország, amely­nek gazdasági kiindulási alapja a legjobb Kelet­Európában; az egészségügyi miniszter is teljes komolysággal hirdetheti, hogy nincs gyógyszerhi­ány, csupán az újságírók informálják félre a tö­megeket. Az oktatási miniszter szerint is minden a legnagyobb rendben van - s bár lassan már csak a kormány elégedett saját tevékenységével, a jó szlovák honfiak közül még mindig sokan hisznek a miniszterelnöknek. Csekély vigasz, hogy már ő sem beszél bölcs kabinetről. Sokak szerint, persze, beindult egy tanulási folyamat is Szlovákiában - s ez kétségkívül igaz megállapítás. Azok a kormánytagok, akik kijutnak külföldre, azért csak-csak rájönnek, hogy nem mindenütt lehet fokost lengetve, sáros cipővel a fehér asztalon ugrálni, s a nyugati - egyébként nem létező - dollármilliárdok sem a szlovák bankok üres széfjeibe vándorolnak. A tanulási folyamatnak vannak egyéb össze­függései is. Kňažko és társai már kapiskálják, hogy nem lehet szelektív demokráciát felépíteni; ha a totalitarizmus bizonyos elemei teret nyernek a politikai életben, senki számára nem létezik biztosíték, hogy ő majd immúnis maradhat a ha­talom túlkapásaival szemben. Rajk és társai - de ugyanúgy Slánsky is - mesélhetnének erről egyet s mást. S bizony nem véletlenül utalok itt Rajkra; megvallom őszintén, amikor a miniszter­elnök ama veretes mondatát először hallottam, miszerint Kňažko külügyminiszterként Szlovákia érdekei ellen dolgozott, bizony a rosszemlékű ötvenes évek jutottak eszembe. S csak bízni tudok benne, hogy határainktól keletre nem tá­mad egy újabb szuronyerdő, amely a hasonló deformációkat hosszabb időre stabilizálni tudná. Mondjuk ki az igazat Számunkra, szlovákiai magyarok számára fáj­dalmas dolog szemlélni e történéseket. Politikai képviseletünk - amely egyetlen olyan lépést sem támogatott a közelmúltban, amely a jelenlegi helyzet kialakulásához vezetett - egyedül nem elég erős ahhoz, hogy ezen az állapoton változ­tatni tudjon. S amint már említettem, a dolgok állása olyan, hogy a szlovák oldalon még jó ideig várni kell az igazi alternatívák kialakulására. Amit most tehetünk, bár nem kevés - de nem elég: elmondjuk az igazat, elmondjuk a véleményün­ket. Ám az elmúlt hónapok stratégiai jelentőségű politikai hibáiból eredő következményeket nem tudjuk semmissé tenni. Mondjuk ki teljesen nyíltan: Szlovákiát a közel­jövőben számos nehéz, elkerülhetetlen lépés várja. A kormánynak szembe kell néznie azzal, hogy a szlovák korona valódi árfolyamát nem kezelheti csupán politikai és propagandisztikus kérdésként. A leértékelés következményei fájdal­masak lesznek. Nem odázható el a végtelenségig a csődtör­vény életbe léptetése sem; ennek következtében vállalatok tucatjai szűnnek majd meg, megnő a munkanélküliség. A megoldás itt sem az agónia meghosszabbítása lenne: valódi szerkezetváltást s aktív foglalkozás- és beruházáspolitikát kellene e téren is folytatni. Igaz, ehhez új kormány kellene: olyan, amely kijelentéseiben talán ke­vésbé „bölcsnek", tetteiben azonban legalább némileg a dilettantizmus határa fölöttinek bizo­nyulna. Szlovákiát sem a nagy csodavárások mentik majd meg, hanem a céltudatos tevékeny­ség. Az is meglehet, persze, hogy ez a mondat a tavalyi választásokon jeleskedett 38 százalék­nyi DSZM-szimpatizáns tömeg számára értel­mezhetetlen. Ám ez is a valóság része. Vannak, akik az elmúlt időszakban azt mond­ták nekünk: a magyar képviselők túlexponálják Bős kérdését. A magam részéről nincs ilyen érzésem, főleg nincs Jacques Deiors úrnak, az Európai Közösség Bizottsága elnökének válasz­levele után, amelyet a magyar mozgalmak klub­elnökeinek nyílt levelére írt, s amelyben megkö­szönte véleménynyilvánításunkat. Van azonban a már ismert kitételek mellett a bősi vízi erőművel kapcsolatos kérdéskörnek számos, megfogható gazdaságpolitikai vonatkozása is. Bős építésére az állami költségvetés ugyanis sem tavaly, sem tavalyelőtt nem különített el forrásokat; s láss csodát, világ, Bős mégiscsak felépült. Költségve­tési fedezet nélkül. Milliárdokat ruháztak be oda olyan módon, hogy a kormány államkötvényeket bocsátott ki, amelyeket senki nem akart megven­ni. Hatalmi szóval tehát a bankokkal vásároltatták meg ezeket, igencsak lekötve ezek amúgy is szerényke tőkefeleslegét. Az eredmény: az a pénz, amely a vállalatok elsődleges vagy má­sodlagos eladósodásának feloldását vagy a vál­lalkozók hiteligényeit is kielégíthette volna, masz­szív betonkockák formájában a Duna fenekére, elégetett gázolajköbméterek formájában pedig az amúgy is szennyezett levegőbe vándorolt. A magyar képviselők többször szóvá tették: ha már olyan helyzetbe jutottunk, hogy kevés a pénz, legalább az elosztását tehetnénk éssze­rűbbé. Szlovákia védelmi kiadásain, a külügy és a belügy erősen túldimenzionált kiadásain bizony volna mit spórolni. (A külüggyel kapcsolatban csupán egy megjegyzés: tavaly novemberben mindenki esküdött, hogy Szlovákia, kezdő állam­ként addig fog nyújtózkodni, ameddig a takaró ér: 26 külképviseleti központja - nagykövetsége, konzulátusa - lesz. Ma ez a szám 53-ra duzzadt. Az államigazgatásbeli hivatalnoktúltengés prob­lémája. úgy hiszem, eléggé közismert: a minisz­terelnök ama kijelentésére pedig, hogy Szlováki­áé lesz Közép-Európa legmodernebb hadserege, ma már egy bágyadt mosolyt sem érdemes pazarolni.) Mit tehet a szlovákiai magyarság? A magyar képviselők javaslatait azonban nem divat manapság elfogadni Szlovákiában. Nem vagyunk eléggé megbízhatóak, mondják. Pedig semmi különöset nem teszünk, csupán nem vagyunk hajlandóak abban a cipőben járni, amelyben a pártállam idején volt elődeink - s az elmúlt két évben egynémely kormánypárti ma­gyar kollégánk - baktatott. Nem vagyunk hajlan­dóak asszisztálni a hatalom öncélú, antidemokra­tikus gyakorlásához. S nem vagyunk hajlandóak hazudni: sem a választóinknak, sem bel-, illetve külföldi partnereinknek. Van, ahol tisztelnek ezért, s partnernek fogadnak el. Itthon más a helyzet: a titkosszolgálatot felügyelni hivatott parlamenti ellenőrző bizottságnak például csu­pán a magyar koalícióból nincs tagja. Eléggé egyértelmű figyelmeztetés, nemde? Mit tehet ebben a helyzetben a szlovákiai magyarság, vetődik tel szinte önmagától is a kér­dés. Szlovákia minden állampolgárára, így ránk is nehéz idők várnak. A miniszterelnök szerint is 5-6 év kell, amíg Szlovákia gazdasága úgy­ahogy elkezdhet fejlődni. A szlovákiai magyarság is válaszúthoz érke­zett: most már sem a tüneti kezeléssel, sem részeredmények kicsikarásával nem lehetünk elégedettek. Átfogó, alkotmányos garanciákat kell igényelnünk; a köztársasági elnökkel a közel­múltban folytatott eszmecserének is az volt az egyedüli konkrét előremutató eredménye, hogy a probléma megoldását az elnök úr is egy átfogó alkotmánytörvény létrehozatalában látja. Ehhez külfödi támogatást is sikerült szereznünk, s min­den esélyünk megvan arra, hogy ez a támogatás a jövőben erősödjék. Mindenekelőtt azonban nekünk kellene komo­lyan venni önmagunkat; rajtunk is csak az átgon­dolt, kemény munka segíthet, a ráolvasások és a csodavárások ideje lejárt. A mellébeszéléseké, s a terméketlen vitáké is; önmagunk megszerve­zésére, paralell, önálló struktúráink kiépítésére, az ezer napi probléma minél hatékonyabb megol­dására kell koncentrálnunk. A világ rohan velünk; az a munka, amely tegnap elégnek tűnt, mára vészesen elégtelenné vált. Az amatőrizmustól a professzionalitás felé kell továbbmozdulnunk, s ne kínáljunk - ne reméljünk - olcsó megoldáso­kat. Ne is fessünk kancsal célokat önmagunk elé; legyünk büszkék rá, hogy az egységes magyar kultúrnemzet részei vagyunk, ne akarjunk kínai falakat telepíteni a tudatunkba, ne akarjunk a szlovákság társnemzetévé válni. Ez stratégiai hiba lenne; ezt az elképzelést Szlovákiában egyetlen partnerünk sem támogatja, az MDF egy szárnya kivételével a magyarországi pártok, de a magyar kormány és a magyar parlament veze­tése sem. Az európa tanácsbeli képviselők pedig kifejezetten kérték, a külpolitikában ne használjuk ezt a kifejezést: jogilag zavaros, értelmezhe­tetlen. Meddő viták helyett termékeny előrelépésre van szükségünk, ugyanis ránk is nehéz évek várnak. A szlovákiai magyarság vagy képes eu­rópai értelemben vett modern közösséggé válni, vagy nagyon komoly sérüléseket fog elszenved­ni. Minden idegszálunkkal arra kell koncentrál­nunk, hogy az utóbbit elkerüljük, s az előbbit meg tudjuk valósítani. Ehhez mindenekelőtt kulturális és oktatásügyi rendszerünk önkormányzatának megteremtése szükségeltetik, valamint azon ré­giók irányításába való erőteljesebb beleszólás, ahol mi is élünk. Ez utóbbi igyekezettel össz­hangban fokoznunk kell érdeklődésünket a gaz­dasági kérdések irányában: regionális gazdaság­politikai tervezeteket kell nagyon sürgősen kidol­goznunk, ezzel csökkenthetjük csak az elszegé­nyedésnek azt a lehangoló mértékét, amely Szlo­vákiára egyébként kikerülhetetlenül vár. TANÁCSOK: ADÓÜGYBEN § FÖLDÜGYBEN § BIZTOSÍTÁSÜGYBEN § T. GYÖRGY kérdezi egy ko­máromi telefonszámról: Prágából havonta kapott fi­zetéskiegészítést a biztosító­tól. Sajnos, februártól leállí­tották folyósítását, azzal ér­velve, hogy Szlovákiába nem küldhetnek pénzt. Mi a teen­dője? - Az SZK és a CSK közti fizetési egyezmény értelmében 1993 februárjától a szlovák és a cseh természetes, illetve jogi személyek klíringelszámolással tarthatnak fenn egymással fize­tési kapcsolatot. Vagyis a köl­csönös fizetéseket klíringelszá­molás formájában valósítják meg, melynek elszámolási pénzegysége az ECU. Megjegy­zem, hogy a fizetés felújítása érdekében az Általános Hitel­banknál (Všeobecná úverová banka) kell megújítania szám­láját. EGY SZÖGYÉNI ANYUKA ÍRJA. 1990-től főállásban magán­vállalkozó vagyok. Tavaly szeptembertől anyasági sza­badságon voltam március vé­géig. A járási szociális osztá­lyon azt az utasítást kaptam, hogy adjam vissza iparenge­délyemet, ha két és fél évig gyermeknevelési pótlékot akarok kapni (havi 1200,- ko­ronát). Szerintük ha nem így cselekszem, akkor havi 1100,­korona biztosítási járulékot kell fizetnem. Igaz ez? A másik kérdésem pedig az lenne, hogy dolgozhatom-e gyermeknevelési pótlék sze­dése mellett magánvállalko­zóként napi 2 órát, illetve 1000,- korona havi bevételig. Ha igen. milyen biztosítást kell fizetnem? - Amennyiben anyasági vagy gyermeknevelési segélyt szed, nem köteles biztosítást fizetni, még akkor sem, ha önállóan kereső személyként iparenge­délye van, mivel a biztosításbe­fizetési kötelezettséget ön he­lyett az állam vállalja magára. Ennek értelmében nem köteles visszaadni az iparengedélyt. Gyermeknevelési segély szedé­se mellett lehetősége van arra, hogy vagy napi 2 órás munka­időre lépjen alkalmazásba vagy havi 1000,- koronás keresetig. Ugyanakkor el kell mondani, hogy amennyiben magánvállal­kozónál vagy szervezetnél lép alkalmazásba, bruttó kereseté­ből 11+1 százalékot fizet be biztosítási járulékként, illetve a foglalkoztatási alapra, önálló­an kereső személyként pedig a kivetési alapjából összesen 50 százalékot fizet be biztosításra illetve az említett alapra. VONTSZEMÜ LÍVIA MAGAS-TÁTRA VISSZAÉLÉSEK A VENDÉGLÁTÓIPARBAN (Munkatársunktól) - Ma már az átlagember számára egyáltalán nem olcsó mulatság a tátrai üdülés, és ha mégcsak nem is figyelmes, akkor a kelleténél is több pénzt húznak ki a pénztárcájából. Mindezt pedig ezért állíthatom ilyen határozottan, mert a Szlovák Kereskedelmi Felü­gyelőség szakembereit a múlt hó­nap folyamán a Magas-Tátra ven­déglátó-ipari létesítményeiben 62 ellenőrző fogyasztás, illetve vásár­lás során 34 esetben megkárosítot­ták, ráadásul a csalás mértéke szin­te egy esetben sem volt alacsony. Stará Lesnában, a Betyár csárdá­ban például 33,50 koronával csap­ták be az ellenőröket, akik megálla­pították, hogy a feltálalt sült kolbász súlya jóval kisebb az étlapon meg­határozottnál, s a megrendelt szilva­pálinkából is erősen a vonal alatt öntöttek a poharakba. Ujtátrafüre­den szintén tartottak ellenőrzést, ha­sonlóan a Csorba-tó melletti Plesni­vec vendéglátó-ipari létesítményben és más helyeken is. Többek között kiderült, hogy Tátralomnicon, a Lomnic Szállóban a szakácsok ezt-azt szándékosan kispórolnak az ételekből, még a levest sem a meg­határozott recept szerint készítik. Nos, amit a vendéglátó-ipari al­kalmazottak velünk, jámbor turisták­kal szemben - saját meggazdago­dásuk érdekében eddig szemrebbe­nés nélkül - megengedtek maguk­nak, azt az ellenőrökkel szemben nem tehették. A kereskedelmi felü­gyelőség munkatársai 21 esetben összesen 7600 korona helyszíni bír­ságot róttak ki, és 27 esetet súlyo­sabbnak ítélve, törvényszéki eljárás­ra terjesztenek elő. Hogy ezek az intézkedések mennyit javítanak majd a helyzeten, azt ma még nem lehet megmondani. Annyi azonban bizonyos, hogy Szlovákia legrango­sabb turistaközpontjában ajánlatos lenne gyakrabban végezni hasonló ellenőrzéseket, hiszen az ország annyira áhított jó hírnevének megte­remtéséhez a vendéglátóipar jobb minőségével, alkalmazottainak be­csületesebb munkájával is hozzá le­hetne járulni. (-szák) DIÁKKÖLTŐK ÉS-ÍRÓK, FIGYELEM!!! Idén nyáron is sor kerül a ha­gyományos PEGAZUS-TALÁL­KOZÓRA Komáromban. 14-19 éves tollforgatók pályázhatnak a következő három kategóri­ában: 1. VERS: A beküldött írások érjék el a min. száz verssor terje­delmet; formai megkötöttség nincs - mind kötött formájú, mind szabad verseket lehet küldeni; 2. SZÉPPRÓZA, DRÁMA: A beküldött munkák terjedelme legkevesebb öt - kettes sorköz­zel gépelt - oldal legyen; 3. TANULMÁNY, KRITIKA: Pályázni lehet a tanulmány mű­fajába tartozó írásokkal, legke­vesebb öt gépelt oldal terjede­lemben. A pályaműveket három (gé­pelt!!/) példányban az alábbi címre kell eljuttatni: IRODALMI SZEMLE Michalská 9 816 21 BRATISLAVA Tel: 07/330 072 A. Szabó László vagy Csehy Zoltán Határidő: 1993. június 15. A borítékra írjátok rá: „III. Pe­gazus-találkozó"! A szakmai zsűri döntéséről le­vélben értesítjük a pályázókat. A „PegazusTársaság" nevé­ben: MISKÓ ILDIKÓ, A. SZABÓ LÁSZLÓ, BÁRÁNY JÁNOS, CSEHY ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents