Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-14 / 86. szám, szerda
1993. ÁPRILIS 14. . ÚJ SZÓM MOZAIK VÁLLALKOZÓK JELENTKEZHETNEK A múlt héten az MKDM központi irodájában járt Rainer Krammer, a nagy-britanniai BESOM Alapítvány képviselője. A mozgalom részéről Csáky Pál elnökségi tag togadta. - Krammer úr magyarországi kapcsolatain keresztül talált meg engem; a családja ugyanis Lukanényéről származik, s ő olyan magyar képviselőt keresett, aki az Ipoly mentéről származik. Az alapítvány regionális szintű vállalkozásokat szeretne támogatni; a jelenlegi Nagykürtösi járás területéről olyan vállalkozók, illetve polgármesterek jelentkezését várják, akik aktív - tehát elsődleges vagy másodlagos termelői - vállalkozásba szeretnének kezdeni. Ezek beindításához az alapítvány 100 ezer korona körüli támogatást tudna nyújtani. Pályázati rendszerben egyeztünk meg: az MKDM központi irodája csupán a közvetítő szerepét tudja felvállalni, az alapítvány fenntartja magának a jogot a pályázatok elbírálására. A beadványokat tehát legkésőbb május 31-éig lehet megküldeni az MKDM központi irodájába; az elbírálásra júniusban kerülne sor, a támogatások folyósítására pedig az ősz folyamán. A beadványoknak tartalmazniuk kell a vállalkozás részletes leírását és az előzetes gazdasági számításokat. A beadványokat magyar nyelven kérjük elkészíteni.-ypMUNKÁT KERES - KÍNÁL • Külföldi társulás (USA) aktiv és kulcsembereket keres készítményei forgalmazására Dél-Szlovákiában, mellékállásban is, magas kereseti lehetőség. Kapcsolat: dunaszerdahelyi művelődési ház, 1993. április 15-16-17-én (csütörtök, péntek, szombat), 18 órakor, RE-33. V-1132 ADÁSVÉTEL • SKODA FAVORITOT vennék 80 000 koronáig (30 000 ATS-ig), Tel.: 0819/ 631 30 VS-579 • Eladók farkaskutyakölykök. Telefon 07/ 241 190. V-1135 T8\H TOURS 1023 Budapest, Komjádi B. u. 1. Telefon: 115 - 3282,135 - 6355 A TAVASZ HÍRNÖKEI GÖRÖG SZIGETEK / CIPRUS május 3-16. Egyhetes luxushajóút az Égei-tenger gyöngyszemei körül (Rodosz, Pathosz, Mükonosz, Szantorlni, Kréta) Utazás: repülőgéppel. Elhelyezés: 3 csillagos szállodában, félpanziós ellátással, a hajóút során zuhanyozós kabinokban. tel|es ellátás Részvételi díj: 94 800 Ft/fő. CIPRUS május 10-16. Pihenés a szerelem szigetén. Utazás: repülőgéppel. Elhelyezés: 3 csillágos szállodában, félpanziós ellátással. Részvételi dij: 47 000 Ft/tő. VK-580 A dunaszerdahelyi DUNAKO Rt. ezúton közli, hogy 1993. IV. 8-án eltulajdonították két bélyegzőjét. Feliratuk a következő: DUNAKO a. s. Múzejná č. 4 929 18 Dunajská Streda č. 8, illetve KOMPOZICION - Eke Obchod, výrobná činnosť 930 05 Gabčíkovo. A bélyegzőket érvénytelennek tekintjük. Ha ismeretlen személyek felhasználnák őket, a velük lebélyegzett megrendelésekre és hasonlókra ne adjanak ki se árut, se pedig készpénzt. VK-583 ÁG TIBOR 65 ÉVES Nem tudom, ki készítette ezt a felvételi. Nem a legjobb, az biztos. Keveset mond ugyanis a lényegről: a népzenekutató és az adatközlő ama bensőséges emberi kapcsolatáról, mely a múltból, az emlékezet mélyéről kincseket képes a felszínre hozni. De vajon megragadhat-e és láttathat-e egy ilyen lelki folyamatot akár a legjobb fotó is? Aligha. Hagyjuk tehát a képet. A lényeg a kincs, a sok ezer dallam, magyar népdal, ballada, melyet Ág TYborgyűjtött föl, a megszállottak szenvedélyévei járva tájegységeinket az elmúlt több mint negyven esztendőben. Egy részük napvilágot látott az Édesanyám rózsafája és a Vétessék ki szóló szívem című köteteiben, valamint különböző antológiákban, alkalmi publikációkban, most már másokon is múlik, hogy az általa összegyűjtött kincs közkinccsé válik-e, visszakerülnek-e a dalok azokhoz, akiknek a köreiben születtek. Hatvanötödik születésnapján, természetesen, nemcsak a népzenekutató Ág Tibort, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Társaságának tiszteletbeli tagját köszöntjük, hanem a karnagyot, a zenepedagógust, több énekkar, népdalkör, folklórcsoport vezetőjét, szakmai tanácsadóját, a szlovákiai magyar kórus- és folklórmozgalom jelentős személyiségét is, aki a kezdetektől fogva elsőrendű feladatának tekintette a zenei anyanyelv elsajátíttatását. Kodály és Bartók szellemében. Zenei és nemcsak zenei, közéleti analfabéták igyekeztek gátat emelni eléje, Ág Tibor azonban nem adta fel, folytatja - a kincskeresést, a fellelt népzenei értékek megőrzését és terjesztését. Ez utóbbit írott formában is, többek között lapunkban. Ilyenképpen hatvanötödik születésnapján Ág Tibor személyében munkatársunkat is köszöntjük. BODNÁR GYULA A vállalatok fizetésképtelensége nemcsak az elengedhetetlen korszerűsítést, szerkezetváltást bénítja meg, hanem az életképes ötletek megvalósítását is. Az ezernyi példa közül álljon itt egyetlen egy: ,,Abba a helyzetbe kerültünk, hogy önerőből már képtelenek vagyunk a speciális termékek gyártása okozta veszteség kifizetésére. A bankok a kedvező tervekre sem nyújtanak hiteleket mindaddig, amíg a régi adósságokat ki nem fizetjük" - panaszolta Peter Končier mérnök, a dubnicai nehézgépgyár igazgatója. Számos cégnek a körbetartozás miatt az exporttevékenységét is le kellett állítania, mivel nincs pénz a behozatalból származó alkatrészekre. A kormány, hogy javítson a helyzeten, a szelektív gazdasági támogatás módszeréhez nyúlt. A gazdasági minisztérium összeállította annak a 189 cégnek a listáját, amely vállalatok viszonylag kis anyagi segítség megadásával jelentős kivitelt produkálnának. Állítólag a ,,száznyolcvankilencek" 69 milliárd korona értékben találnának termékeikre azonnal vevőt, s a tekintélyes árumennyiség mintegy 60 százaléka kerülne külhoni piacokra. Jozef Petráš, a tárca pénzügyi politikájáért felelős osztályvezetője szerint azonban a 189 cég nem mindegyike képes azonnali javulásra, azonnali kivitelre. A szelektív támogatásra szánt 8 milliárd korona elosztásának mikéntje egyébként nem az összeállított listától függ, hanem a pénzintézetek ítéletétől. Ha egy vállalat elképzeléseit kedvezőnek tartják, s ha hat hónapon belül vissza tudja téríteni a hitelt, akkor megkapja a hőn óhajtott gyors anyagi segítséget. Hogy a helyzet milyen súlyos, azt a kormánydöntést követő azonnali konkrét lépések jelzik. Már a múlt héten felszabadították az első 700 millió koronás kontingenst az érintettek számára, e héten pedig további 800 millió áll rendelkezésre. Csak remélni lehet, hogy a pénzügyi mentőöv még idejében érkezett.. (só) MEČIAR PIRROSZI GYŐZELME Még egy ilyen győzelem, s végképp elvesztünk - állapította meg Epirusz királya az időszámításunk előtti 279. évben azt követően, hogy a rómiaiakkal megütközött, és rendkívül sok katonát elvesztett. Pirroszi győzelemnek tekinthető a Mečiar-Kňažko viszály is, mert bár a konfliktus végére Michal Kováč államfő döntése pontot tett, de a dolognak ez csupán a kezdetét jelentette. Az államfői határzozatot követően szebbnél szebb magyarázatok követték egymást. Először a köztársasági elnök magyarázta el, amit szükségesnek tartott, aztán visszavonta azt, amit a szükségesnél is szükségesebbnek tartott. Nyilatkoztak Mečiar közeli munkatársai, sőt, maga a kormányfő is. A visszahívásra viszont senki sem tudott konkrét indokkal, magyarázattal szolgálni - amíg csak Mečiar nem állt elő azzal, hogy Kňažko visszahívására azért volt szükség, mert beleavatkozott a fegyverüzletbe. Egy miniszter beleavatkozik a fegyverüzletbe? A nemzetközi ellenőrzési mechanizmusokat nem ismerő laikus itt nyilván arra gondol (vagy arra is gondolhat), hogy a miniszter úr lopott néhány harckocsit a szlovák hadseregtől, s azokat most arab terroristáknak adja el. Vagy: ha a tank már túlságosan nagynak bizonyulna, vannak kisebb „fegyverek" is - mondjuk az irányítható lövedékek (darabjuk már 15 évvel ezelőtt is egymillió korona volt). Milan Kňažko viszont azt állítja, hogy a fegyverüzletbe ő nem magánszemélyként, hanem miniszterként, sőt, a megszüntetett szövetségi külkereskedelmi minisztérium udóthatóságának vezetőjeként mártotta bele magát. Tette pedig ezt olyan helyzetben, amikor Szlovákiában külkereskedelmi minisztérium nem létezett, ám az ország külpolitikai szempontjaival valakinek mégiscsak foglalkoznia kellett. így azzal is, hová, melyik országba szállítunk fegyvereket, fegyverrendszereket. Éppen ezért fölöttébb zavaros a kormányfő azon kijelentése, hogy „Milan Kňažko lépései Szlovákia gazdasági és politikai érdekeit károsították volna, s ez az üzlet a szlovák állam és a kormány hitelét vonná kétségbe." A szlovák kormány hitelét sajnos már a Mečiar-Kňažko vitát megelőzően kétségbe vonták külföldön - is. Történt ez például akkor, amikor Mečiar a szlovák parlament erkélyéről „a múltba" küldte a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőit, mivel azok nem hajlottak arra, hogy megszavazzák (abban a pillanatban és abban a helyzetben) a Szlovák Köztársaság abszolút függetlenségét. A pillanatnyi helyzetből származó előny viszont hosszabb távon páratlan vereségként nyilvánulhat meg. Szlovákia szuverenitása nem hozta meg a remélt gazdasági fellendülést, sőt - valamiféle államcsőd felé közeledünk. A külföldi gazdasági megfigyelők számára mindez már augusztusban nyilvánvaló volt. Mečiar viszont képtelen meglátni a szlovákiai politikai életben viselt csatározásainak következményeit, azt, hogy nem csak KDM és a magyar pártok képviselőit győzte le; olyan győzelmeket arat, amelyek tekintélyes politikusokat idegenítenek el irányvonalától; olyan győzelmeket, amelyek - konkrétan Kňažko esetében - megteremtették azt a lehetőséget, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom 74 parlamenti képviselője közül 9-en szavazzanak a mozgalom ellen. Az eddigi 74 szavazat, szűkösen bár, de biztosította Mečiar kormányának stabilitását. Most kilencen váltak ki a DSZM-ből, éspedig egy mindinkább bizonyíthatatlan vád alapján. Mečiar így pillanatnyilag 65 biztos szavazattal rendelkezik, ami egy 150 tagú parlamentben - nagyon kevés. Ha pedig még egy olyan győzelmet produkál, mint amelyet Milan Kňažkóval, saját egykori fegyvertársával szemben vívott ki, a parlamenti támogatása egyharmadra csökkenhet. Igazán nem tudom, ilyen körülmények között Mečiar győzelmét vagy avereségétkívánjam-e. FEKETE MAR.AN FELMÉRÉS 16 EZER LAKÁSBAN A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala április folyamán egyes kiválasztott háztartásokban a jövedelemre vonatkozó adatokat kíséri majd figyelemmel. Perzse úgy, hogy ezzel a felméréssel az emberi jogok és szabadságok alkotmánylevelét nem sérti meg, csak a lakosság jobb tájékoztatásához kíván hozzájárulni. A felmérésben 16 ezer lakást vesznek célba, hogy pl. alaposabban elemezhessék a gazdasági reform szociális következményeit. A felmérés eredményeit feltelhetőleg csak az év végén teszik közzé. ÁRNYÉKBAN AZ OKTATÁSÜGY Köztudott tény, hogy az oktatásügyet az állami költségvetés a múlt évhez képest megrövidítette. Ennek gyakorlati következményei napjainkban érték el iskoláinkat és jutottak el a közvéleményhez. Ha a dolgok menetében komoly változás nem történik, szeptemberre elfogyhat az oktatásügyre szánt pénzösszeg. Felső utasításra: ezt a hiányt az oktatási-nevelési intézményeknek „belső tartalékból" kell pótolniuk. Az oktatási minisztérium pénzspórolási intézkedéseit két csoportba lehet osztani. Az első csoportba sorolnám azokat a takarékossági intézkedéseket, melyek az adott helyzet miatt elkerülhetetlenek: az építkezések leállítását-konzerválását, az iskolaügy állami irányításának tényleges anyagi és személyi átszervezését, az oktatási intézményeket szolgáló személyzet kihasználtságának átértékelését, ezen belül, munkakörök összevonását. Rendkívül hiányzik azoknak a feltételeknek a kialakítása, melyek az iskolákban zökkenőmentesebbé, harmonikusabbá tennék a tapasztalt nyugdíjas és a fiatal diplomás közti átmenetet. A másik csoportba sorolnám azokat a drasztikus pénzelvonásokat, melyek megrendítik a nevelés ós oktatás folyamatát. Kezdjük a legegyszerűbbekkel. Azonnali hatállyal le kell állítani az erdei iskolák szervezését. Az úszó- és sítanfolyamok, valamint a kirándulások költségeit teljesen a szülőkre kell hárítani. Ezek az intézkedések megzavarják az iskola összetartó erejének hatását, a pedagógus és a tanuló közti jó kapcsolat kialakulását. Kétséges, hogy a szülők elbírják-e ezeket a nevelési folyamathoz tartozó költségeket. Jelentős csapás éri a művészeti iskolákat. A kormány, bizonyára abból az egyszerű elgondolásból, hogy művészettel nem lehet éhes gyomrokat megtömni, szinte lehetetlenné teszi ezeknek az intézményeknek a létét. Egy pedagógusnak 29 tanulóval kell majd foglalkoznia, ami például a hangszeres oktatásnál, ahol a tanár és a diák közvetlen személyes kapcsolata elengedhetetlen, csak a színvonal kárára oldható meg. A bérekre szánt összegből 20 százalékot kell elvonni. A művészeti iskolák már a múlt évben is megtakarításokkal, a létfeltételek határán működtek. A minisztérium a közeljövőben olyan törvényt készül a parlament elé terjeszteni, amely az elmúlt évhez képest csak 50 százalékkal járul hozzá ezeknek az iskoláknak az összköltségéhez. így a szülőkre háruló kiadás egy gyermek után több mint 200 korona lesz. Feltehetően ez azt jelenti, hogy a diákok száma egynegyedére csökken, egyidejűleg pedagógusfelesleg is keletkezik. Ebből következik, hogy néhány év múlva a művészeti középiskolákon és főiskolákon diákhiány fog előállni, s ez elvezethet ezeknek az iskoláknak a felszámolásához. Ez pedig a kultúra csődje. A középiskolákban egyelőre nincs meg a feltétele új osztályok nyitásának sem. Ezt a problémát csak nagy létszámú osztályok létrehozásával lehet megoldani. A minisztérium ez idáig elzárkózott ettől. További jelentős gond, hogy veszélybe kerülnek a kislétszámú osztályok is. Fontos feladat vár a kistelepülések önkormányzataira, hogy iskolájukat megőrizzék az ellenkező törekvésekkel szemben. Megszűnnek az osztott órák. Egyedül a testnevelést és munkára nevelést lehet osztani, valamint a magyar oktatási nyelvű iskolákban a szlovákot. Ugy tűnik, Európához való felzárkózásunkhoz elég szlovákul tudni. A nyelvoktatás, az informatika ily módon elveszítik jelentőségüket. A minisztérium elképzelése szerint az iskoláknak gazdasági tevékenységet kellene folytatniuk. Pénzt kell csinálni az iskolák uszodáiból, műhelyeiből, kollégiumaiból. Ennek jogi feltételei azonban még zavarosak. És kérdés, vajon nem árt-e majd az oktatás folyamatának az, ha az igazgatónak, tanítónak hivatásának gyakorlása mellett még vállalkoznia is kell. Egészen önálló csomag a pedagógusok fizetésének problémaköre. A vita már régtől Zajlik. Az érintettek, a minisztérium és a szakszervezetek megegyeztek, hogy március 1-jétől emelkednek a fizetések, 800-900 koronával. Csakhogy kiderült, ez „fából vaskarika", hisz az alacsony költségvetés miatt nemhogy emelni, de tartani sem lehet a múlt évi bérszintet. Ezért a tarifaemelés mellől el kell vegyék a járulékokat, jutalmakat. Ezért szűnt meg az óraosztás, ezért nem lesznek választható tantárgyak, nem fizetik az osztályfőnökséget, az iskolán kívüli munkáról nem is beszélve. Hogy az illúziórombolást még tovább lehet fokozni, az iskolaügyi minisztérium szóvivője szerint április 1-jétől leállítják az említett béremelést is, talán szeptember 1-jéig. Az iskolák igazgatóinak a napokban kellett kidolgozniuk a béralap 20 százalékos csökkentésének tervezetét. Ez kegyetlen feladat. Tulajdonképpen a tanerők elbocsátása sem megoldás, hisz - a törvény szerint a háromhónapos felmondási idő plusz 2 hónap lelépő miatt - ha az igazgató szeptemberben állandó tantestülettel akar kezdeni, az elbocsátást 1993. március 22éig meg kellett tenni. Különben szeptemberben fizetheti még azt a pedagógust is, aki nem tanít. Az említett problémák, a béralap csökkentése miatt várható, hogy az iskolákban csökken a munkamorál. Az igazgatók akaratlanul is a bűnbak szerepébe kerülhetnek, így elveszthetik a tantestület bizalmát. A viszony megromlásából, a bérek mozgásából adódó feszültségek a tanítás menetét ugyancsak rendkívüli mértékben megzavarhatják. Az elbocsátásokból eredő problémák elterjednek a lakosság körében is, zavart keltve az iskola és a gyermekes családok, valamint a falu közt. Az egésznek természetesen leginkább a gyerekek látják kárát. Az így kialakult helyzet miatt a tehetséges fiatalok elkerülik a pedagóguspályát. Ugy tűnik, mindennek a költségvetés az oka. Ebben az írásban nincs mód bővebben foglalkozni azzal, milyen hibás kormány-parlamenti döntések sorozata játszott közre ebben. Azt viszont tudjuk, hogy azok az ázsiai országok, melyek az utóbbi években jelentős gazdasági fellendülést tudnak elérni, valamennyien az oktatásügy reformjával és anyagi feltételeinek megteremtésével kezdték. Azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy az oktatásügy hiányos állami költségvetésével szemben a szociális minisztérium bőven kapott pénzt a munkanélküli-segélyek kifizetésére. A munkanélküli tanítón az állam többet spórolhat, mint a dolgozón. Tudjuk, ezek a dolgok nemcsak a magyar iskolákat érintik. Mégis, úgy hiszem, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének szervezésében pedagógusainknak meg kellene vitatniuk a kialakult helyzetet és megfelelően kellene reagálniuk rá. BERÉNYI JÓZSEF PÉNZÜGYI MENTŐÖV