Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-09 / 56. szám, kedd

Kedd, 1993. március 9. Ára 3,20 korona XLVI. évfolyam, 56. szám VÍZZEL FOZ A gazdaságok pénzügyi helyzete ugyanis katasztrofális, sokan arra kényszerülnek, hogy még lábon eladják a termést a hitelezőiknek, és még így is fennáll a veszélye, hogy a tavaszi munkák elvégzésére sok üzemben nem lesz elegendő pénz. (7. oldal) A KÉTNYELVŰSÉG MINT TEVEBÖR A dolog rendben is lenne, ha a nagycétényi alapiskola nem figyelt volna föl arra a tényre, hogy mind rosszabb nyelvi készségekkel rendelkező gyermekeket kap az első osztályokba. (5. oldal) SZEGÉNY EMBER SZLOVÁK-CSEH KISHATÁRFORGALOM AZ ÚJ REZSIMRŐL BELGIUMBAN (Munkatársunktól) - A cseh kormány - amint arról hétfőn beszámoltunk - va­sárnap a késő esti órákba nyúló rendkívüli ülésén foglalkozott a cseh-szlovák határ védelmének megerősítésére vonatkozó javaslattal. Az ülés után Václav Klaus ismertette az újságírókkal a javaslat to­vábbi részleteit. Ezek szerint a prágai kormány meg­bízta Josef Zieleniec külügyminisztert és Fi líp Šedi výt, a CSK szlovákiai nagyköve­tét, hogy az új határrezsim kérdésében haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a szlovák féllel. A cseh kormány javasolja, hogy az egész cseh-szlovák határvonal mentén tegyék lehetővé a kishatárforgalmat. így a határ két oldalán, 15-20 km széles övezetben lakók személyi igazolvánnyal léphetnék át a határt, az átkelőhelyeken kívül is. A harmadik országokból érkezők kizárólag a határátkelőhelyeken léphet­nének be a másik országba. A cseh kormány, közölte Klaus, a határrezsim megváltoztatásával összefüggő kiadá­sokra félmilliárd koronát szabadít fel. Ezt a kiadást a belügyi, a pénzügyi és a köz­lekedési tárca vállalja. (sm) Josef Zieleniec, mielőtt tegnap elutazott Brüsszelbe az EK-külügyminiszterek és a visegrádi négyek képviselőinek találko­zójára, meglepő információt közölt az új­ságírókkal: a közös határok rezsimjéről szóló tárgyalások már ma megkezdődnek a belga fővárosban. MÉGIS KŇAŽKO REPÜLT-BRÜSSZELBE A visegrádi csoport és az Európai Közösség három vezető állama kül­ügyminisztereinek hétfő esti brüsz­szeli értekezletére - a szlovák kor­mány tegnap kora reggel tartott rendkívüli ülésén hozott döntés ér­telmében - mégiscsak Milan Kňažko miniszterelnök-helyettes, külügymi­niszter utazott el. A Cseh Sajtóiroda tájékoztatása szerint a kétnapos lá­togatás során Kňažko felkeresi az EK és a NATO brüsszeli központját is. A prágai hírügynökség külön ki­emelte, hogy a szlovák kabinet hatá­rozata a miniszterelnök, Vladimir Mečiar távollétében született. A pozsonyi külügyminisztérium sajtóosztályának információi szerint Milan Kňažko rövid látogatása során úgy kívánja teljesíteni az eredeti programot, ahogyan azt még az előtt eltervezték, hogy útját március 1 -jén a Mečiar-kabinet elvetette. Ennek értelmében a szlovák diplomácia ve­zetője az Európai Közösség vezető­in kívül -találkozik Manfred Wörner NATO-főtitkárral is. Amint azt a ČTK munkatársával a szlovák kormány sajtó- és tájékoz­tatási osztályán közölték, a tegnap reggeli döntésről Vladimír Mečiart is tájékoztatták; még vasárnap konzul­táltak vele az érintettek. (A Kňažko­útról szóló kommentárunk - a 3. oldalon olvasható - szerzője a cikk leadásakor még nem tudhatta, hogy valójában milyen körülmények kö­zött hívták össze a soron kívüli kor­mánytanácskozást.) Egyébként az ülést Roman Kováč miniszterelnök­helyettes vezette, s a jelenlevők egyedüli napirendi pontként a kül­ügyminiszter brüsszeli látogatásáról a hónap elsó napján hozott határo­zat módosítását tárgyalták meg. Mint ismeretes, akkor a Mečiar-kabi­net a genfi úton kívül Kňažko Brüsz­szelbe való elutazását sem hagyta jóvá. A szlovák külügyminiszter a kor­mány korábbi határozatának felül­vizsgálását, illetve módosítását nem egyéni sikerének tartja, hanem Szlo­vákia külpolitikai érdekeit szolgáló döntésnek. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy Brüsszelben nem fogja kommentálni a kormányfővel kiala­kult konfliktusát. -U­FEGYVEREXPORT OROSZ MÓDRA Magas beosztású orosz katona­tisztek a kormány tudta nélkül részt vesznek orosz fegyverek titkos ex­portjában, állítja a brit The Observer. A lap értesülései szerint a fegyve­rek többsége Szerbiába kerül, innen pedig egy részük tovább jut. Az exportcsomagban többek között Gladiator föld-levegő típusú rakéták is vannak, amelyek az amerikai Pat­riot rakétákhoz hasonlítanak. Az új­ság tudni véli, hogy a fegyvercsem­pészek soraiba tartoznak a hadse­reg egyes vezetői, továbbá olyan politikai szervezetek és vállalatok, amelyek bárkinek bármit hajlandók eladni. Moszkvai források szerint egyébként ez jövedelmező üzlet, mi­vel Oroszország jelenleg a kommu­nizmus bukása előtt exportált meny­nyiségnek hivtalosan csak a felét szállítja külföldre. MEČIAR-MAJOR TALALKOZO ATTALIT SIKERÜLT MEGGYŐZNI? Vladimír Mečiar miniszterelnök tegnap egynapos látogatást tett Londonban. A reggeli órákban kü­lönrepülőgéppel utazott a brit fővá­rosba, ahol a Heathrow repülőtéren Sir Donald Logan, a külügyminisz­térium képviselője fogadta őt. Jelen volt Ján Vilikovský, Szlovákia nagy­britanniai és észak-írországi nagy­követe. Mečiar munkareggeli keretében először Jacques Attalival, az Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnökével tárgyalt. A találkozó után Attali úgy nyilatkozott, hogy a BERD számára Szlovákia fontos ország. A találkozón a bank igazgatótaná­csával a szlovák kormányfő kísérete is részt vett. Attali ezen a találkozón elmondta: reggeli tárgyalásaikon fő­leg arról volt szó, mit tehet a BERD a szlovák kereskedelemért és a kon­verzió problémáinak megoldásáért. Közölte, mielőbb irodát nyitnak Szlo­vákiában, hogy meggyorsítsák a kölcsönös kapcsolatok fejleszté­sét. A BERD pozsonyi irodájának igazgatója Igor Theem, egy ausztrál állampolgárságú szlovák lesz. (Folytatás a 2. oldalon) PETŐ IVÁN POZSONYBAN NINCS DÖNTŐ VÁLTOZÁS A KÉT ÁLLAM VISZONYÁBAN A Magyar Polgári Párt meghívá­sára tegnap kétnapos szlovákiai lá­togatásra Pozsonyba érkezett Ma­gyarország legnagyobb ellenzéki pártjának, a Szabad Demokraták Szövetségének küldöttsége Pető Iván pártelnök vezetésével. A láto­gatás célja a két ország közötti kap­csolatok mélyítése, az önálló Szlo­vákia politikai erőivel a viszony kié­pítése. Az SZDSZ küldöttsége teg­nap találkozott Augustín Marián Húskával, a szlovák parlament alel­nökével, illetve Ivan Laluhával, a parlament külügyi bizottságának elnökével. E tárgyalásokról Pető Iván a pozsonyi magyar rádió mun­katársának azt mondta, nyilvánva­lóak a szlovák és a magyar fél közötti nézetkülönbségek és rövid távon ezek nem is küzdhetőek le. A magyar vendégek tegnapi prog­ramja rendkívül zsúfolt volt. Talál­koztak a nyitrai nemzetiségi kar kép­viselővel, majd pedig a Konzervatív Demokraták Pártjának, valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom­nak a vezetőivel. Megbeszélést folytatok Roman Kováč miniszter­elnök-helyetessel, a szlovák kor­mány nemzetiségi tanácsának elnö­kével. A délutáni órákban az SZDSZ delegációja külön találkozókat tartott a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés és a Ma­gyar Néppárt vezetőivel is. Az SZDSZ-küldöttség hivatalos megbeszéléseket folytatott a ven­déglátókkal, vagyis az MPP A. Nagy László vezette delegációjával. A ta­nácskozásról kiadott közleményben megállapították: a két állam kapcso­latában sem az elmúlt években, sem az elmúlt hónapokban nem állt be olyan döntő változás, amelyet a rendszerváltás, a demokratikus át­alakulás, illetve a gazdasági körül­mények megváltozása megkövetelt volna. Mind a bősi erőmű, mind a kisebbségi kérdés olyan ütköző­pontot jelentett és jelent ma is, amely lehetetlenné teszi a józan és kiegyensúlyozott párbeszédet, amely mindkét állam polgárai szá­mára megnyugatató rendezést je­lenthetne mindennapi problémáik (Folytatás a 4. oldalon) KENYÉR ÉS ÚJ SZÓ LAPUNK KAPHATÓ LESZ KELET-SZLOVÁKIA EGYES ÉLELMISZERBOLTJAIBAN IS megoldottunk, jelenleg pe< a lapterjesztési hálózaton próbá­lunk javítani - több helyi magán­bolt-tulajdonos közreműködésé­vel. Segítségükkel eljutottunk odáig, hogy e hét közepétől Szi­rénfalván, Kaposkelecsényben, Csicserben, Bésben, Nagyköves­den, Bacskában. Kistárkányban és Nagykapos, valamint Királyhelmec körzetének többi településén is már a reggeli órákban kapható legyen az Új Szó - egyes élelmi­szer- vagy más magánboltokban. Lapterjesztési hálózatunkat a kö­zeljövőben Bodrogszerdahely és Szepsi környékére is szeretnénk kiterjeszteni, mert amint azt a helyi felmérések során Tudjuk, e két ,,táplálék" nem azonos fajsúlyú, most mégis egy lapon említjük, összepárosítjuk egyiket a másikkal - mint ahogy teszi azt sok-sok hűséges olva­sónk, naponta. Mivel egyikből is másikból is jobb a friss és a szük­séges mennyiség, mi most azon fáradozunk, hogy az Új Szó is idejében eljusson mindenkihez, aki igényt tart rá. Főleg Kelet­Szlovákiában volt - és van - pótol­nivalónk ezen a téren. A kassai nyomással egy lényeges kérdést nincs egyedül az a r tervünkkel kapcsolatban így véle­kedett: - Olykor-olykor nemcsak a kenyeret és a tejet venném Itt meg, hanem a kedvenc újságo­mat is, ha lenne. Megvallom őszintén, nem vagyok előfizető­je a lapnak, mert ha naponta járna nekem, az pénzben egy kicsit sok lenne, viszont hetente kétszer-háromszor megvenném, elolvasnám... (gazdag) Az államfő tegnap kinevezte az alkotmánybíróság elnökét. Felvételün­kön Milan Čič és Michal Kováč. Információink a 2. oldalon UJSZO -INFORMÁCIÓ MKDM: FÉLREÉRTÉS A KORMÁNYPÁRTI ÁBRÁND A szlovák sajtóiroda tájékoztatása alapján tegnap több napilap is világgá kürtölte a meglepő hírt, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kész részt venni a jelenlegi szlovák kormány munkájában, aminek egyetlen akadálya a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom kellő készségének hiánya. A váratlan álláspontváltozás tisztázása miatt megkérdeztük Bugár Bélát, az MKDM elnökét, hogy mozgalmuk komo­lyan gondolja-e a kormánnyal való együttműködést. - Ez kormány nem olyan kor­mányzat, amelynek munkájából egy demokratikusan gondolkodó mozga­lomnak részt kellene vállalnia. Én a szlovák sajtóiroda munkatársának azon kérdésére, hogy Mečiar úr állí­tása szerint mi nemzeti beállítottsá­gú párt vagyunk, amely nem hajlan­dó együttműködni, csak bírálni tud, TANÁCSKOZOTT A PIACSZABALYOZASI ALAP „VÁLSÁGÉDESÍTŐ" INTÉZKEDÉSEK Az elmúlt hét végén Pozsonyban ülésezett a Szlovák Köztársaság Állami Piacszabályozási Alapjának Tanácsa. A tanács elnökét, Mária Kováčová földművelésügyi miniszterhelyettest arról kérdeztük, milyen döntések születtek a mezőgazdasági termékek forgalmazásának szabá­lyozására. - Többek között a felhalmozódott cukorkószletek miatt keletkezett gondok kezelésére született döntés. Ennek értelmében az alap a cukor­gyári készletekből mintegy 230 millió korona értékben cukrot vásárol fel, amelynek ellenértékét közvetlenül a cukorrépa-termelökhöz juttatjuk vissza. Jelzéseink szerint ugyanis a cukorpiac pangása miatt a cukor­gyárak nem tudnak fizetni a terme­löknek, így az idei termés előkészí­tése veszélyben van. Az előző évek­ben megszokott 50 000 hektárnyi cukorrépa helyett idén csak mintegy 35 000 hektárt terveznek a termelők, ezért látjuk fontosnak, hogy legalább ekkora terület bevetéséhez szüksé­ges anyagi feltételeket biztosítsunk. Úgyszintén döntés született 1500 tonna vágott baromfi és 35 millió tojás exporttámogatásáról. A mar­hahús kivitele ugyancsak akadozik. A több mint 6000 tonna hús kivitelé­(Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents