Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-29 / 73. szám, hétfő
1993. MÁRCIUS 29. iÚJSZÓM HIREK-VELEMENYEK ISMÉT MEČIAR LETT AZ ELNÖK JELCIN ÉS HASZBULATOV TÚLÉLTE A SZAVAZÁST MAJD LEGKÖZELEBB Az ítéletidő „jóvoltából" alighanem megnőtt a televízió vasárnapi nézettsége. Nálunk még nincsenek készülékbe beépíthető számítógépes értékelőrendszerek. Annyi azért a csatornakapcsolásokról bizton feltételezhető, hogy főként a szülők és a pedagógusok közül sokan végignézték a Szlovák Televízió Lépések cimű vitaműsorát a hét végén. A programon ezúttal ugyanis a szlovákiai oktatásügy szerepelt. Rögtön a kezdetén meglepetésként hatott dr. Matúš Kučera miniszternek önmagára láthatóan türelmet erőltető viszszaíogottsága. Az utóbbi időben ugyanis a kamerák előtt meglehetősen heves kirohanásaival keltett figyelmet. Ezúttal talán felülkerekedett magatartásában az egyetemi tanár, aki akkor is kénytelen végighallgatni a vizsgázót, ha a végeredmény kezdettől fogva nem valami kecsegtető. Vagy most a professzor úr is úgy érezte, hogy ezúttal jómaga került olyan szerepbe, amikor őt is számon kérik. Kiderüli ugyanis, hogy az oktatásügy majd másfél milliárd koronával kevesebbet kap, s ,,szégyen nem szégyen, külföldön, Brüsszelben kell kölcsönöznünk az Európa Tanácstól 10 millió márkát" - mondotta a miniszter. Erre a szlovák parlament kulturális és oktatási bizottságának két jelen levő vezetője - Marián Andel és Milan Ftáčnik - viszont nehezményezte, hogy ebben a nehéz helyzetben koncepciótlan a racionalizálásból adódó lehetőségek kiaknázása, ami enyhén szólva késlekedik. Aztán nyilatkozni kezdtek az oktatásügyi szakértők az iskolai mellékjövedelem szerzése körüli huzavonákról, a fizetésrendezés bizonytalanságáról, az adminisztratív személyzet felduzzadásáról. S közben minden állítással szemben rögvest jelentkeztek a szinte követhetetlen ellenérvek és az egyre tovább gyűrűző kételyek. A néző hirtelen úgy érezhette magát, mint az a filmszereplő, aki a ma divatos filmekben egy másik időzónába kerül, s nem tudja, hogy végül is mi az, ami biztos körülötte. Megnyugtató, hogy a miniszter óvja az iskolaügy roppant érzékeny mechanizmusát az elsietett, átgondolatlan beavatkozásoktól. Sokszor elhangzik: az oktatás stratégiai ágazat, a jövőnk függ tőle, megértésre és türelemre van szükség. Csakhogy ne feledjük - ennek is van határa. Egyébként most sem maradhat el a már szokásos megjegyzés. Hol voltak a szlovákiai magyar oktatásügy képviselői? Med ha valaha, most ugyancsak hiányoztak a képernyőről. Biztassuk magunkat - majd legközelebb. (kiss) KONZERVATÍV DEMOKRATÁK A Demokrata Párt rendkívüli közgyűlése küldötteinek többsége a konzervatív politikai irányzat mellett tette le a voksot, mondta el tegnap a rendkívüli közgyűlés befejezését követően Anton Ďuriš. a párt újonnan megválasztott elnöke, aki egyben azt is hangsúlyozta, hogy a liberális politikai irányzat híveit nem tekintik majd ellenfeleiknek. ZÖLD FOLYOSÓ SIÓFOKTÓL KÉKELLÖIG Két ország - Szlovákia és Magyarország - területére kiterjedő zöld folyosó létrehozását tervezi az Európai Kert Regionális Társulás, amelyet a Nyitrai járásban alapítottak meg. Ján Malý, a társulás végrehajtó tanácsának elnöke szerint ez a zöldövezet 15 kilométer szélességű lenne, és Siófoktól a szlovákiai Kékellöig húzódna. KERESZTÉNYEK A KISEBBSÉGEKRŐL Budapesten pénteken fejeződött be az az ötnapos nemzetközi tanácskozás, amely a kisebbségek helyzetével foglalkozott. A tanácskozáson tíz kelet-, illetve középeurópai ország keresztény irányzatú politikai pártjainak képviselői, valamint nyugat-európai szakértők vettek részt. Szlovákiát a Kereszténydemokrata Mozgalom és az MKDM tagjai képviselték. (Folytatás az 1 oldalról) megromlott a mozgalom és Szlovákia külföldi megítélése is, Mečiar - Kňažko véleménye szerint - eladta a DSZM demokratikus céljait. Kňažko felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Rudolf Filkusszal és Augustín Marián Húskával már korábban szorgalmazták Anna Nagyovának és Ivan Lexának a kormányhivatalból történő áthelyezését. Az intrikák, a gyakori hibák, és a munka alacsony színvonala miatt - mondta Kňažko beszédében, amelynek kézirata meglehetősen kalandos úton került az újságírókhoz. Kňažko szerint Mečiar többször folyamodott ahhoz az eszközhöz, hogy vagy én, vagy ő. Az egykori külügyminiszter melléfogásnak tartja Mečiarnak azt a javaslatát, hogy Lexa legyen a Szlovák Hírszerző Szolgálat (titkosszolgálat) vezetője. Vladimír Mečiar szombat esti sajtótájékoztatóján közölte: a Lexa kinevezéséről szóló javaslatát már beterjesztette az államfőnek, aki még A Független Kisgazdapárt vasárnapi országos közgyűlése Torgyán Józsefet választotta miniszterelnökjelöltnek arra az esetre, ha a jövöre esedékes magyarországi parlamenti választásokon győznek a kisgazdák. Torgyán, aki elnöke a FKGP-nek, újra megvádolta Antall József |elenlegi miniszterelnököt, hogy megpróbálja öt és pártját lejáratni. A plénum, miután elfogadta a pártprogramot és hitet tett a következetes rendszerváltásra törekvő politika mellett, több határozatot is hozott. Ezekben egyebek közt felszólítják a kormányfőt, hogy azonnal gondoskodjon a művelésre váró földek kiadásáról a falusi lakosságnak, s biztosítson a termelőknek hosszú lejaratú kedvezményes hiteleket. ezt nem írta alá, ám a kérdésről pénteken még tárgyalni fognak Milan Kňažko már szombaton bejelentette, hogy amennyiben alulmarad a miniszterelnökkel folytatott megmérettetésben, úgy távozik a mozgalomból. A volt külügyminiszter - a DSZM sajtótitkárának tájékoztatása szerint - ezt röviddel lapzártánk előtt jelentette be hivatalosan. Kňažko úgy tervezte, hogy a közgyűlés és a hivatalos sajtóértekezlet után ő is tájékoztatja az újságírókat. Az ülésteremben már korábban valaki bejelentette, hogy Kňažko új pártot kíván alapítani, s már kérvényezte is a pozsony-óvárosi önkormányzatnál a helyiség kiutalását. A DSZM sajtótitkára tájékoztatása szerint Kňažko erre azt válaszolta: nem új pártnak kérte az irodát, hanem magának, mint független képviselőnek. A DSZM harmadik országos közgyűlése lapzártánkig nem ért véget. (gágyor) Torgyán egyébként hétfőn, tehát ma hivatalos kivizsgálást akar kezdeményezni a parlamentben az ügyben, hogy - amint állítja -, a hatalom titkos politikai akciót szervezett a rendőrség bevonásával ő és pártja lejáratására. Boross Péter belügyminiszter cáfolta ugyan a vádakat, de négy, a rendőrségtől korábban fegyelemsértés okán elbocsátott tiszt viszont olyan vallomást tett, miszerint Torgyán állítása igaz. Budapesti politikai körökben az ügy várható fejleményei nagy érdeklődést váltottak ki. Általános vélemény szerint a kulcskérdés most az, hogy vannak-e Torgyánék kezében valamilyen bizonyítékok, vagy sem. (kokes) (Folytatás az 1. oldalról) Borisz Jelcin kihasználva a kínálkozó lehetőséget, maga is kiment a tüntetőkhöz és lelkes, túlfűtött beszédben közölte: nem fogadja el a kongresszus esetleges bizalmatlansági szavazását, mert úgy gondolja, hogy 700 dühös ember nem dönthet egy olyan államfő sorsáról, akit a nép közvetlenül választott meg. Ebből az következik, hogy az elnök továbbra is ragaszkodik az április 25-i referendumhoz és ha fizikailag nem akadályozzák benne, akkor ő azt megszervezteti. A tüntetők, akik mintegy 50-70 ezren voltak, a gyűlés végén határozatot fogadtak el, amely szerint Jelcin viszszahívása esetén a parlament feloszlatását fogják követelni. 1991 márciusa, az utolsó nagy Jelcin-párti választási nagygyűlés óta egyébként ez a tegnapi volt a legnagyobb tömegmegmozdulás az orosz fővárosban. A rendőrség és a karhatalmi egységek nagy erőkkel vonultak fel, hogy megakadályozzák a szembenálló tüntető csoportok esetleges keveredését, sőt, mi több, összeverekedésót. Incidens azonban, szerencsére, nem történt. Vasárnap a pillanatnyi fordulat teljesen elhomályosította a korábbi vitákat, magát az államfői rendeletet, (Folytatás az 1 oldalról) tási rendszer sajátossága kell. A tiszta, egyéni választási rendszerben ugyanis csak a győzelmet értékelik, a töredékszavazatok elvesznek. Emiatt előfordulhat az is, hogy egy párt tíz százalék fölötti szavazataránnyal sem jut be a parlamentbe. Mindez a második forduló előtt persze részletkérdés volt. Párizsban az elmúlt héten már a „társbérlet" volt a beszédtéma. Ezen belül azt is találgatták, hogy a jobboldali politikusok közül vajon kit kér föl Mitterrand kormányalakításra. Jacques Chirac ezt a lehetőséget minden bizonnyal eljátszotta, mivel a héten több ízben is távozásra szólította fel az elnököt. Mitterrand válasza: a Matignon-palotába nem kerülhet olyan politikus, aki megkérdőjelezi az alkotmányt. Az alaptörvény ugyanis jogot biztosít az elnöknek arra, hogy a parlamenti erőviszoA Nemzetközi Valutaalap felhívta a román kormányt, hogy gyorsítsa fel a reformfolyamatokat, a központosított gazdaságról a piacgazdasági rendszerre való áttérést. Míg ez nem történik meg, az IMF nem folyósít újabb hiteleket Romániának. A Nemzetközi Valutaalap szakértőinek küldöttsége, amely a múlt héten Bukarestben tárgyalt, dolgavégezetlenül utazott el a román fővárosból. Max Watson, a küldöttség vezetője kijelentette, hogy a tárgyalások csak azután folytatódnak, ha a román törvényhozás már jóváhagyta az idei évre szóló költségvetési tervet. A diplomáciai forrásokból származó információk szerint a Valutaalap szakemberei nem voltak elégedettek a román költségvetés (Folytatás az 1. oldalról) lyén pedig el is olvadt a napközben hullott hó, csak a viharos szél maradt meg. Szlovákia más vidékein, mint például a Szepességben vagy a Rimaszombati járásban viszont nem ment ritkaságszámba a méteres hótorlasz, míg a Magas-Tátrában mindebből állítólag semmit sem tapasztaltak. (fekete ) Lengyelország délkeleti részét félméteres hó borítja, sőt, még Görögországban is hullott hó, pedig előzőleg huszonnégy fokos meleget mértek. Németországban is tegnap egész nap kitartóan havazott, a Zugspitzén mínusz 24 fokra zuhant a hőmérséklet. amelyben Jelcin március 20-án beígérte a ,,különleges kormányzási rendet", amely az elmúlt nyolc nap viharos eseményeit kiváltotta. Vasárnap nem érdekelt már senküaz alkotmánybíróság sem, a fő kérdésre, az impicsmentre és a parlamenti elnök leváltására koncentrált mindenki. Az erős Jelcin-ellenes hangulatot kihasználva az ellenzék azonban még egy ,,merényletet" hajtott végre az államfő és a kormány ellen, ügy döntött, hogy a parlament ellenőrzése alá helyezi az állami rádiót és a televíziót, és megtiltja, hogy annak munkájába az elnök vagy a kormány beleszóljon. Ezt a Jelcin-tábor a sajtószabadság megsértésének minősítette, az ellenzék viszont újabb győzelmet könyvelhetett el. Lapzártakor újra jelentkezett moszkvai munkatársunk, akitől megtudtuk: Jelcin és Haszbulatov egyaránt túlélte a szavazást, s ugyan a szavazatszámlálás hivatalos végeredményét csak a mi időnk szerint este kilenc óra után tették közzé, a teremből a Reuter tudósítója meghozta a hírt, miszerint az államfő és a házelnök leváltásához egyaránt mintegy száz szavazat hiányzott. nyok változása esetén is a helyén maradjon. Az 577 képviselői helyből a jobboldal 482-őt megszerzett, azaz a parlamenti helyek 82 százalékát birtokolja. Ez történelmi győzelem, hasonló eredmény évtizedek óta nem volt. A bűvös 500-as határt azonban nem sikerült átlépnie, ami azt mutatja, hogy múlt vasárnap óta némi baloldali „ébredés" történt. A szocialista párt 75 képviselői helyet szerzett, s megúszta a megsemmisítő vereséget. Meglepő, hogyakommunisták még növelni is tudták parlamenti frakciójuk számát 25-ről 26-ra. A zöldek nem jutottak be a parlamentbe, Le Pen szélsőjobboldali Nemzeti Frontja viszont két képviselőt küldhet. Az RPR-nek csaknem 40 képviselővel lesz többje, mint szövetségesének, az UDF-nek. Az előbbi 253 helyet, az utóbbi 214-et nyert. Ez annyit jelent, hogy minden bizonnyal Balladur kap miniszterelnöki megbízatást SERES ATTILA tervezetével, amelyben elsősorban a tervezett magas hiányt és a szerintük nem elégséges inflációellenes intézkedéseket kifogásolták. A hírek szerint a szakértők mintegy háromnégy hét múlva szeretnének visszatérni Bukarestbe, s ez alatt az idő alatt kellene Romániának elkészítenie az igényelt módosításokat. Románia gazdasági bajainak orvoslására a közeljövőben mintegy 400-500 millió dollár értékű segélyt vár a Nemzetközi Valutaalaptól. Ha ez nem jön be, akkor Bukarest könnyen külföldi támogatás nélkül maradhat, hiszen többi hitelezői is jelezték, hogy megvárják a Nemzetközi Valutaalap döntését. KOKES JÁNOS A téliesre fordult időjárás közlekedési káoszt idézett elő a német utakon, csak Szászországban mintegy nyolcszáz koccanásos balesethez hívták ki a rendőrséget. Bajorországban több halálos szerencsétlenség is történt. A Stuttgart és München közötti útszakaszon a nagy hó és a sorozatos koccanások következtében leállt a forgalom és az autópályán szülte meg egészséges kisfiát egy fiatal német asszony. A szomszédos Ausztriában Bad Goisern község mellett a lavina nyolc turistát maga alá temetett. Mintegy hatórás küzdelem után kimentették őket a hó alól, azonban hárman nagyon súlyos sérüléseket szenvedtek. JIŔÍ SVOBODA MARAD (Munkatársunktól) - A Cseh- és Morvaországi Kommunista Párt Központi Bizottsága szombaton tartott rendkívüli ülésén megerősítették pártelnöki tisztségében Jirí Svobodát. A küldöttek nem voltak hajlandók szavazni a Svoboda iránti bizalmatlansági indítványról. Az ülésen Miroslav Grebeníček, a párt alelnöke keményen bírálta Jiŕí Svobodát. A nyilvánosság kizárásával tartott ülésről kiszivárgott értesülések szerint Grebeníček elképzelhetetlennek tartja a Svobodával való további együttműködést, szerinte a párt elnöke és a végrehajtó bizottság teljesen csődöt mondott. Antidemokratikusnak minősítették azokat a módszereket, amelyeket Jirí Svoboda használt a párt nevének megváltoztatásával kapcsolatban. A küldöttek egy részét állítólag meglepte Grebeníček fellépése, felszólalását a párt elnöki tisztség megkaparintásáórt folyó választási manővernek minősítették. A központi bizottság úgy döntött, hogy a CSMKP rendes kongresszusát ez év júniusában tartják. Ennek a fórumnak kellene döntenie a párt nevéről és esetleges személyi változásokról (sm) DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Deviza ERVENYBEN: 1993. március 29-én Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 43,133 43,567 43,350 41,78 44,92 43,35 Francia frank 5,196 5,248 5,222 5,06 5,38 5,22 Kanadai dollár 23,295 23,529 23,412 22,63 24,19 23,41 Német márka 17,673 17,851 17,762 17,30 18,22 17,76 Olasz líra (1000) 18,090 18,272 18,181 17,46 18,90 18,18 Osztrák schilling 2,512 2,538 2,525 2,47 2,59 2,53 Svájci frank 19,083 19,275 19,179 18,65 19,71 19,18 USA-dollár 28,016 29,308 29,162 28,46 29,86 29,16 ECU EK 34,292 34,636 34,464 ECU CSK 36,187 VISSZATÉRT A TÉL ÉLES VITÁK A TŐKÉS-NYILATKOZATRÓL Súlyos belső összecsapáshoz vezetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség „parlamentjének", a Szövetségi Képviselők Tanácsának elmúlt hétvégi nagyváradi ülésén az a lapunk által már ismertetett Tőkés László-nyilatkozat, miszerint Romániában is „egyfajta etnikai tisztogatás" folyik. Tőkés ilyen értelemben nyilatkozott februárban előbb az Egyesült Államokban, majd azután Budapesten is. Szavai hatalmas vihart kavartak Romániában, a román szélsőségesek bíróság elé akarják állítani a püspököt, bírálta Tőkést az ellenzék és a kijelentéshez való viszonyulás erősen megosztotta az RMDSZ-t is. Tőkés politikai hibának minősítette, hogy Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi csoportjának vezetője - véleménye szerint - elhatárolta magát az ő megfogalmazásától azzal, hogy a parlamenti vitában kijelentette: a püspök szavai nem az RMDSZ hivatalos álláspontját képviselik. Tőkés most hangsúlyozta, hogy ebből valamilyen formában szükséges levonni a következtetéseket. Szemére vetette Tőkés a parlamenti csoportoknak, hogy miután ő „faltörő kosként" felhívta a figyelmet egy súlyos folyamatra, nem mentek át a parlamenti RMDSZtagok támadásba. Beszédében javasolta: a Szövetségi Képviselők Tanácsa hivatalosan, határozatban is mondja ki, hogy Romániában etnikai tisztogatás folyik. A 130 tagú testületből végül is mintegy 50 tag biztosította teljes támogatásáról Tőkés püspököt. (K. J.) TORGYÁN BIZONYÍTÉKOKKAL IS SZOLGÁL? MEGSEMMISÍTŐ JOBBOLDALI GYŐZELEM IMF-ELVÁRÁS ROMÁNIÁTÓL GYORSABB REFORMOKAT!