Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám, szombat
SPORT . újsasós AZ I. LABDARÚGÓLIGA 21. FORDULÓJA ELÓTT GÓLARÁNYT JAVÍT A DAC ÉS A SLOVAN? A szerdai válogatott kudarc után ismét az I. ligára összpontosul a hazai futballrajongók figyelme. Reméljük, csakúgy mint egy hete, szép időben rendezik a tavaszi 6. forduló mérkőzéseit. Ne feledjék, már a nyári időszámítás szerint kezdődnek a meccsek. Dunaszerdahelyen a nagyszombati együttes vendégszerepel. A papírforma biztos hazai sikert ígér, csakúgy, mint a Slova n-Česke Budéjovice találkozón. A DAC kedden edzőmeccsen 3:1-re. legyőzte a párkányi együttest. Jó hír a sárga-kék szurkolóknak: a korábban sérüléssel bailódá Mikuí ós Kašpar is szóhoz |utott Nincs szerencséje a gyors csatárnak, Janéulának, kényszerszünet után az Inter ellen ú|ra játszhatott, a hét közben viszont magas lázzal ágynak dőlt. Siago pedig gyomorbántalmakra panaszkodott. Egy biztos, nem unatkozik a csapat orvosa, Bíró László, s reméli, a legerősebb összeállításban szerepelhet a gárda. Tavaly ősszel Nagyszombatban döntetlenül (2:2) végződött az összecsapás, pedig sokáig úgy látszott, mind a két pontot megszerzik Diňáék Kalmár László, a DAC másodedzője: „Nem becsüljük le az ellenfelet, de ha a dobogón akarunk végezni, feltétlenül győznünk kell. Egy korai gól sokat segítene..." Ján Tanefcka elnök lemondása után javuló formát mutat a Spartak Trnava. Most azonban eg^jltalán nincs könnyű helyzetben Richard Matovič szakvezető Kiállitás miatt nélkülözni kénytelen Michaličkát, négy sárga lap miatt hiányzik Ovad ós Ujlaky. De ez még nem minden: a csapatkapitány Frt'ala a tréningen kéztörést szenvedeti és Duchoň már régóta sérült Ezek után ú|abb fiatalok kapnak majd lehetőséget. Richard Matovič, a Trnava mestere: „Szegény embert még az ág is húzza, öt kulcsember nélkül nincs sok esélyünk. Több barátom él Dunaszerdahelyen, remélem, nem okozunk csalódást..." A valószínű összeállítások - DAC: Mentei - Tomáš, Mintái, Prokop, Siago - Zsákovics, Súkenník, Simon, Diňa - Jančula, Radványi. TRNAVA: Praj - Jonls, Boskovič, Hrabal, Kôstka - Novák, Bališ, Bujdák, Haša - Zemanik, Maiatinský. Javult a hangulat a Slovan háza táján, pedig Chvtla és Tittel után a középpályásnak átiskolázott Pecko is megsérüli, már az operáción is túl van Ebben az idényben aligha léphet pályára A kékek előkészületi találkozón 6:0-ra lepték a Spoje együttesét. A Slovan szurkolói remélik, nem lőtték el puskaporukat Dubovskýék... Föllélegezhetett a Prešov elleni győzelem után a České Budéjovice edzője, Jindrich Dejmal. Egy esetleges vereség után alighanem nem ó ülne a Dynamo kispadján Poborský begyú|tötte negyedik sárga lapját, a többiekre számithat a szakvezetés Hétfőn a letnái stadionban rendezik a két prágai nagy rivális összecsapását A Slavia sikeresen szerepel a tavaszi szezonban, a Sparta pedig a KEK-búcsú után teljes erejével a ligára összpontosíthat. Nem teljesült a cseh futballrajongók kívánsága, a televizió nem közvetíti a találkozói, mert a Sparta vezetői magas összeget kértek. Ősszel hatalmas csatában, 2 0-ra a Slavia nyert Boris Korbei is jelen lesz a derbin, és győzelem esetén nem mindennapi prémiumot ígért a játékosoknak Persze, ehhez a hazaiaknak is lesz egy-két szavuk. (szabó) SPORTHÍRADÓ • A MAGYAR LOTTÓ 13. játékhetének nyerőszámai: 10, 51, 72, 73, 81. • A TRENČÍN LETT a 3 a hokiligában, miután a harmadik helyosztón (idegenben) 4:3-ra legyőzte a Litvinovot. • A SPANYOL futballbajnokságban: Burgos-Atl. Madrid 2:0 (1.0). SAKK Bár még mindig bizonytalan a Kaszparov-Short világbainoki párosmérkózés sorsa, sok helyen megkezdődlek - sőt, be is fejeződtek - a világbajnoki ciklus alsó lépcsőfokát képező zónaversenyek, amelyek legjobbjai indulhatnak a zónaközi döntőben. Kétségtelenúl az orosz zónaverseny mezőnye volt a legerősebb Pétervárott a 28 résztvevő kőzött 17 nagymester látszott 1 A sváp rendszerrel lebonyolított tornára 42 sakkozót hívtak meg, de voltak, akik magas Élőszámuk alapján közvetlenül indulhatnak a zónaközi döntőben (Barejev, Szalov, Halifman, Jepisin, Judaszin), mások - főleg a „nyugaton portyázó" nagymesterek kevesették a zónaverseny pénzdiiait Viszont az orosz sakkozás nagy reménysége, a 17 éves W. Kramnlk megsértődött. mert magas Éló-száma ellenére a Nemzetközi Sakk Szövetség nem engedte, hogy közvetlenül indulhasson a zónaközi döntőben, ezért ó is távol maradt Az első helyen Szemon Dvojrisz végzett, és rajta kívül Jevgenyij Piguszov, Alekszej Drejev és Jevgenyij Svesztnyikov szerzett jogot a döntóben való részvételre Csak fél pont választotta el a továbbiutóktói a torna nagy föltedezetl|ét, a 15 éves A. Morosevicset, akinek egyik szép győzelmét bemutal |uk. SKÓT MEGNYITÁS Világos A. Morosevics - Sötét J. Balasov 1 e4 e5 2 Hf3 Hc6 3 d4 cxd4 4 Hxd4 Fc5 5 Fe3 Vf6 6 c3 Hge7 7 Fc4 (jó 7 Vd20-0 8 Hb5 is) 7 He5 (a Kaszparov-Short, Linares 1992 látszmában 7 0-0 8 0-0 Fb6 9 Hc2! után világos előnybe került) 8 Fe2 Vg6 9 0-0 d6 (jobb 9 d5 és 10 Fh5-re Fg4!) 10 f4! (1013 0-0 11 Kh1 d5 12 Hd2 dxe4 13fxe4 Fb6 egyenlő látékot ad) 10 Vxe4 11F12 Fxd4 12 cxd4 H5g6 13 Hc3! Vxf4 14 Hb5 0-0 15 Hxc7 Bb8 16.d5 b6 (egy tavalyi Luther-Smejkal játszmában 16. Vg5' 17 Fxa7 Fh3 18.Bf2 Bbc8 19Hb5 Hxd5 után a telek döntetlenben egyeztek meg) 17 Hb5 Vg5 1S Hxa7 Fb7 19Fg3 HxdS • ELKEZDŐDÖTT a tenisz Davis Kupa. Az első egyes után: Dáma - Csehszlovákia 0:1 (Carlsen - Nováček 6:7, 4:6, 1:6). Ausztrália - USA 2:0. • VÉGET ÉRT a női kosárlabda BEK négyes döntője A 3. helyért: Challes Les Eaux (francia) - Ružomberok 72:52 (40:30); döntő: Doma Valencia - Pool Como 66:58 (55:55, 29:27) A Dorna zsinórban másodszor lett BEK-győztes. 20 Vc1! Ve7 21 Be1 He5 22 Hb5 Hf6 23 Vg5! Ve6 24 Hxd6 Hfd7 25 Hf5 g6 26 Fg4! (ezzel a játszma eldőlt) 26 Kh8 (vagy 26 16 27 Hh6 f Kg7 28 Fxe6 Ixg5 29 Fxd7) 27 Bxe5! Hxe5 28 Hf4i és sötét feladta 1816. SZ. FEJTÖRŐ H. Hermanson (1958) lllllll •if-ra íl llllll! Ilii I •i ill m lllllll i •i •II • A •i llllll III #111 HI llllll III H llllll llllll n • i B III •I lllllll • Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés: Világos: Kc8. Vd6. Bc5. Hd5 és h2, Fa6 és d8. gy c3.12 és t5 (10 báb) Sötét: Ke4, Va4. Bg3 és h4, He5. gy a5, c6. d7, g6 és h3 (10 báb) A megtejiések az Üj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel A megfejtés beküldésének határideig - az 1814 ós 1815 sz fejtörőkkel együtt - április 5. A helyes megfejtést beküldök között minden feladvány után két 200 koronás pénzdijat sorsolunk ki! Az 1811 sz. fejtörő (Sz Krjucskov) megfejlése: 1.Hd7! 200-200 koronái nyert Piszton Ottó, Érsekújvár; Albert Gyula, Galsa. Az 1812. sz. fejtörő (G. Hume) megfejtése 1.Hh4! 200-200 koronát nyert: Kotmaník János, Losonc; Takáč Milán, Komárom. Az 1813 sz fejtörő (Pituk S.) megfejtése 1.Hd5! mm. 1.exf6, 1.exd6 200-200 koionát nyert Trebula Milán, Szepsí; Kovács Lénárd, Rimaszombat. DELMÄR GÁBOR SIMONYBA UTAZIK A CO-IMPEX VISSZAVÁGNAK? Szeptemberben otthonában maradt alul (19:20) a Co-lmpex Topoľníky a Tempo Partizánskeval szemben. A női I kézilabdaliga mai. 17. fordulójában a csallóköziek lesznek a cipőgyáiiak vendégei. Szarka László klubelnök: „Szeretnénk visszavágni a legutóbbi vereségért. Bizakodva utazunk Simonyba. Nekünk miért ne sikerülhetne ugyanaz, mint ősszel a Tempónak. A mérkőzés egyben főpróba lesz a szerdal Szlovák Kupa döntőjére, amelyben Nyárasdon a Plastika Nitrával találkozunk. A trófea elhódítása szép ajándék lenne a magánklub egyéves születésnapjára. S bár ezekben a hetekben legnagyobb ellenfeleinkkel csapunk össze a bajnokságban, számunkra mégis most a kupaszereplés a fontosabb. Esetleges győzelmünkkel ugyanis kijuthatunk a nemzetközi porondra, s mi ebben reménykedünk." Hogy végül is a csapat milyen hangulatban készült a meccsre, arról többet nem sikerült megtudnom. Egy azonban biztos: Simonyban kénytelenek lesznek nélkülözni a karmester Lépest, aki kezét törte a vasárnapi csallóközaranyosi tornán Ugyancsak érdekes hir a nyárasdiak konyhájából: hétfőtől visszatért a klubhoz Németh Pál, a csapat egykori szülőatyja és edzője Egyesületi titkárként folytatja .. Mit hoz a 17. forduló 7 Partizánske - Topoľníky, Zlín - Danubius, Otrokovice - Nitra, Olomouc - Prešov és Inter - Štart. Már csütörtökön lejátszották: Slavia - Šaľa 16:16. (j. mészáros) FORMA-1, INTERLAGOS FOLYTATÓDIK A PROST - SENNA PÁRHARC? Holnap a második futamra kerül sor a Forma-1 gyorsasági autós világbajnokság küzdelemsorozatában. A brazíliai Interlagos pályáján tegnaptól rekkenő hőségben edzenek a pilóták az immár megváltozott előírások szerint: a szabadedzések időpontja 90 percről 45 percre, a kvalifikációs tréningek időtartama pedig 60 percről 30-ra csökkent. Alain Prostnak, az idénynyitó Kyalami győztesének e megszorítások sem jelentettek akadályt. Pénteken a legtöbb köridőt érte el, több mint egy másodpercet verve a brazil Ayrton Sennára. dóak, mégis figyelemre méltó Kari Wendlinger harmadik helye, aki az újonc Sauber istálló gépét kormányozza A svájci Sauber, amely tulajdonképpen az álcázott Mercedes, már a Dél-afrikai Nagydíjon is remekül helytállt Lehet, hogy a Williams-McLaren-Benetton triumvirátus egyeduralma megtörik? Tavaly Nigel Mansell nyerte a Brazil Nagydíjat, az év végén pedig világbajnok lett. Vajon az idei Interlagos első helyezettje szintén világbajnok lesz? (só) KEZDŐDIK AZ 1. SZLOVÁK VÍZILABDALIGA ÖRÖKRANGADÓ(K) A NYITÁNYON Ma és holnap az első kettős fordulóval elkezdődik az 1. szlovák vizilabdaliga A 11 együttest két teljesítményi csoportba osztották (A-LIGA: ŠKP Košice, Slávia UK Bratislava, NChZ Nováky, Slávia UVL Košice, TS Topoľčany és KVP Piešťany: B-iiga: Slávia Prešov, KVPC Komárno, Elektrosvit Nové Zámky, Slovan Bratislava és Lokomotíva Vrútky). Az első „félidőben" mindenki játszik mindenkivel (kétszer-kétszer), majd következnek a bajnoki tornák... Mindjárt a nyitófordulóban találkozik a bajnokság két legnagyobb esélyese, a címvédő kassai SKP, valamint a tavalyi második pozsonyi Slávia UK. Szombaton este és vasárnap délelőtt a pasienkyi fedett uszoda lesz a színhelye a két régi nagy rivális összecsapásainak. A két edzö igy vélekedett az örökrangadók előtt- Karol Schmuck (UK): Bajnokok akarunk lenni, s éppen ezért négy ponttal szeretnénk rajtolni. A legerősebb csapatot küldöm vizbe..." Reinovský György (ŠKP): „Egy biztos, Pozsonyból nem térünk haza pont nélkül!" A pólóbajnokság nyitányának műsora - A-LIGA, szombat, 17.00: Nováky - Piešťany, 18.00: Slávia UVL Košice - Topoľčany, 18.30: UK - ŠKP, vasárnap, 10.00: UVL - Topoľčany, 10.30: UK - ŠKP, 11.00: Nováky - Piešťany. B-LIGA, szombat, 16.00: Komárno - ES N. Zámky (a vágseiiyei fedeti uszodában), 19.40: Slovan - Vrútky; vasárnap, 10.00: Komárno - ES N. Zámky (a vágsellyei fedett uszodában). 11.40: Slovan - Vrútky. (zsi) * Manchesteri látogatáson volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiz tagja. Valamennyien elégedetten nyilatkoztak a látottakról. Mint ismeretes, az angol város megpályázta a 2000. nyári olimpiai játékok rendezését. Már több sportlétesítmény elkészült, s a stadionok, csarnokok nagy előnye, hogy közel vannak egymáshoz. A NOB-tagok már korábban jártak Sydneyben és Pekingben, a közeljövőben Berlinbe, Isztambulba, valamint Brasiliába utaznak. * Nyugat-Szlovákiában készülnek a tavaszi vb-selejtezőkre a litván futballisták. Ma délben érkeznek Pozsonyba, majd rögtön Csölösztőre utaznak. Két előkészületi meccset játszanak, március 28-án, vasárnap délelőtt 10.30-kor Ôgyallán a helyi Agro ellen. Kedden délután (15 30) pedig Dunaszerdahelyen lépnek pályára. Az ellenfél a szlovák válogatott lesz. Ősszel, Vilniusban 1:0-ás vendégsiker született.. * Brian Boitano, az 1988-as téli olimpia fédi múkorcsoiyaversenyenek aranyérmese bejelentette: lolytat/a amatór pályafutását, s részt szeretne venni a jövő évi lillehammeri ötkankás játékékokon. Az AP hírügynökség értesülései szerint a napokban búcsút int a profiknak. Mégpedig azért, mert az év elején egy Los Angeles-i hivatásos viadalon - 1987 után elöször - vereséget szenvedett. * Újabb balhéja volt a börtönben Mike Tysonnak! Az egykori nehézsúlyú proli bokszvilágbajnok már másodszor megtámadta és leteperte a fegyőrt. Ezórt az inzultusért 30 napig nem hagyhatja el a zárkát, s nem is beszélhet senkivel Az első esetben „csak" 15 napós szigorított legyeimit kapott... * Sajtóértekezletet tartott az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának elnöke. Többek között elmondta: az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékokon több mint 200 ország 15 000 sportolója vesz részt. Földrészenként egyegy tévétársaság vásárolhatja meg a közvetítési jogot. Az EUROVlZIÓ máris megállapodott a rendezőkkel. Összesen 2300 óra olimpiai közvetítés várható Atlantából. * Tragikus baleset érle a Cleveland Indians baseballcsapatának három, békésen horgászó tagiát, amikor hajójuk egy kivilágitatlan mólónak ütközött A 27 éves Steve Olin a helyszínen a 31 esztendős Tim Crews nem sokkal a kórházba szállítás után meghalt, míg társuk, a 35 éves Bob Ojeda súlyos sérüléseket szenvedett (-i) 1993. MÁRCIUS 27. FUTBALLMENETREND I. liga VASÁRNAP, 15.00: DAC - Trnava (jv.: Zvoniö), Slovan - Budéjovice (Ružička), Hradec - Brno (Brabec), Prešov - Bohemians (Ihring), Nitra - Ostrava (Hriňák), Vítkovice - Olomouc (Mareš), Dukla - Inter (Wend) HÉTFŐ, 17.00: Sparta - Slavia (Krondl). 1. Sparta 19 13 2 4 37:15 28 2. Slavia 19 11 5 3 41:19 27 3 Slovan 19 12 2 5 40:21 26 4 DAC 20 11 4 5 36:22 26 5 Olomouc 20 10 3 7 26:25 23 6. Nitra 19 6 9 4 20:17 21 7 Brno 20 9 3 8 26:32 20 8 Ostrava 19 6 7 6 29:25 19 9 Inter 20 8 2 10 34:31 18 10. Prešov 20 6 6 8 29:27 18 11. Budéjovice 19 7 2 10 23:22 16 12 Hradec 19 6 4 9 21:23 16 13 Vítkovice 19 6 4 9 16:25 16 14. Bohemians 20 3 7 10 14:36 13 15 Trnava 19 2 7 10 17:40 11 16 Dukla 19 4 3 12 22:51 11 SZNL I SZOMBAT, 15.00: FC Košice - Žilina (Vais), B Bystrica - Vráble (špívák), Šaľa - ŠKP Bratislava (Ligocký) VASÁRNAP, 15.00: Trebišov - Senica (Rajčány), Jelšava - Senec (Havrila), Levice - Prievidza (Stredák), VSŽ Košice - Lokomotíva Košice (Bóc), Humenné - Petržalka (Bezák). 1 FC Košice 15 10 2 3 34:13 22 2. B Bystrica 15 9 4 2 18:6 22 3 Prievidza 15 9 3 3 23:11 21 4 Žilina 15 8 3 4 35:14 19 5 Senec 15 6 4 5 17:14 16 6. Lokomotíva 15 6 4 5 21:21 16 7 ŠKP 15 7 2 6 16:17 16 8. Humenné 15,7 1 7 25:14 15 9. Šaľa 15 6 3 6 15:13 15 10 Petržalka 15 6 3 6 16:18 15 11 Vráble 15 5 2 8 16:25 12 12. Trebišov 15 4 4 7 15:26 12 13 Levice 15 5 1 9 18:25 11 14 VSŽ 15 4 3 8 13:25 11 15 Senica 15 2 5 8 9:25 9 16 Jelšava 15 3 2 10 12:36 8 SZNL II NYUGATI CSOPORT SZOMBAT, 10.30: Inter B - Partizánske (Balázs), Slovan B - Topoľčany (Jeriga): 15.00: TTS Trenčín - Štúrovo (Kriš), Bánovce - Hurbanovo (Kolenič). VASÁRNAP, 15.00: Dubnica - ES N Zámky fGlatz), Sereď - Rapid Bratislava (Panák), Gabčikovo - Púchov (E Cuninka), Dúbravka - Ozeta-Dukla Trenčín (Baranček.) 1 Dubnica 15 11 2 2 26:9 24 2 Púchov 15 10 2 3 28:11 22 3 ESN.Zámky 15 8 4 3 30:18 20 4 Gabčíkovo 15 8 2 5 27:17 18 5 Partizánske 15 7 4 4 24:16 18 6 Slovan B 15 6 5 4 25:21 17 7. Topoľčany 15 6 5 4 15:15 17 8 O-D Trenčín 15 7 2 6 25:26 16 9. TTS Trenčín 15 5 4 6 18:18 14 10 Bánovce 15 4 5 6 22:24 13 11. Rapid 15 5 3 7 10:23 13 12 Inter B 15 5 2 8 28:28 12 13. Štúrovo 15 4 2 9 23:28 10 14. Dúbravka 15 2 6 7 12:29 10 15 Hurbanovo 15 2 5 8 12:23 9 16 Sereď 15 2 3 10 19 31 7 KELETI CSOPORT SZOMBAT, 15.00: Sp N Ves - Ružomberok (Tujvel), Poprad - Bardejov (Šimurka), Pov. Bystrica - Michalovce (Kovalčik). VASÁRNAP, 15.00: Giraltovce - Martin (Hromnik), Rim. Sobota - Lubeník (M Cuninka), Stropkov - K N Mesto (Direr), Vranov - Budkovce (Babie), B N. Ves - Bytča (Sipos). 1 Stropkov 15 11 1 3 24 12 23 2 Bardejov 15 9 3 3 237 21 3 Bytča 15 9 3 3 27:16 21 4 Budkovce 15 8 2 5 24 13 18 5 Pov Bystrica 15 6 6 3 25:17 16 6 Ružomberok 15 9 0 6 24:17 18 7. Poprad 15 6 4 5 16:17 16 8 Vranov 15 6 2 7 18:21 14 9. Lubeník 15 5 4 6 12:20 14 10. Rím. Sobota 15 5 3 7 15:13 13 11 B N Ves 15 6 1 8 20:19 13 12 Sp N Ves 15 5 2 8 19:22 12 13. K N. Mesto 15 4 3 8 1219 11 14 Giraltovce 15 4 3 8 6:24 11 15 Martin 15 3 3 9 15:30 9 16. Michalovce 15 3 2 10 16:29 8 (sr) Éppen kettejük viadala adja a vasárnapi futam (ö vonzerejét, ugyanis Senna otthoni környezetben a százezres fanatikus közönség előtt bizonyosan mindent megtesz azért, hogy megelőzze trancia riválisát. Tegnap a második legjobb köridőt Damon Hill, a Williams-Renault ifjú titánja érte el, ám nem tudni, vezetési technikája vagy a mezőny legkiválóbb gépe segitette öt e pozícióba E kérdésre majd a futamon kapunk választ. Bár az első edzésnek eredményei nem mérva-