Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám, szombat
JELCIN EGYELŐRE FELLÉLEGEZHETETT A Kremlben tegnap megkezdődött a népi küldöttek kongresszusának 9., rendkívüli ülésszaka, hogy megvitassa Borisz Jelcin államfő esetleges leváltását. Maga Jelcin még a tanácskozás megnyitása előtt azt mondta, elég volt a kompromisszumokból, senki sem fog nyerni, az eredmény döntetlen lesz. Hangsúlyozta, ragaszkodik ahhoz, hogy sorsáról a nép döntsön. Anatolij Kraszikov, a kongresszus szóvivője viszont úgy nyilatkozott, a népi küldöttek azért ültek össze, hogy Oroszországban megmentsék az alkotmányos rendet. Az ülést Ruszlán Haszbulatov, a parlament elnöke nyitotta meg, bár már előtte tel akart szólalni Valerij Zorkin, az alkotmánybíróság elnöke, hogy a küldötteknek elmagyarázza az alkotmány védelmére irányuló azonnali intézkedések lényegét. A parlament előtt a tanácskozással egyidőben Jelcin ellenfeleinek kb. 3 ezer fős csoportja, illetve 500 főnyi hive gyúlt össze. A két tábort erős rendőrkordon választotta el egymástól. Nyitóbeszédében Ruszlán Haszbulatov - aki már csütörtökön új szus azért ült össze, hogy megvédje a demokráciát, és megakadályozza Jelcint abban, hogy minden hatalmat magához ragadjon. Haszbulatov szerint ezt a próbálkozást egyesek azzal próbálják igazolni, hogy az országnak erős személyiségre van (Folytatás a 2. oldalon) Netán ez az utolsó „elnöki" kávém és tévészereplésem - töprenghet Jelcin, miközben az országhoz intézett felhívását nézi a képernyőn. KLAUS KINKEL POZSONYI VILLAMLATOGATÁSA Először Vladimír Mečiarral folytatott megbeszéléseket; biztosította a kormányfőt, hogy Németország számára nemcsak Csehország, hanem Szlovákia is fontos. Kinkéi szeretné, ha egyidőben lépne a két állam az Európai Közösségekbe, amit megelőznek az áprilisban kezdődő, a társulást elősegítő tárgyalások. Michal Kováč államfő felkérte a német vendéget, hogy a német fél segítsen Selmecbánya, Késmárk és Lőcse renoválásában, amelyek a két ország közös kulturális örökségét képezik A külügyminiszter itt-tartózkodása során megnyitotta a Goethe Intézetet, melynek jelentőségét abban látja, hogy általa a már eddig fennálló gazdasági és politikai kapcsolatok mellett a kulturális kötelékek is megerősödnek. Elutazása előtt a repülőtéren rövid sajtótájékoztatót tartott, felsorolta a vendéglátókkal megtárgyalt problémaköröket: az általános európai helyzet, a visegrádi négyek szerepe. Európa biztonsági kérdései, ezen belül a NATO és Szlovákia kapcsolata, a legfrissebb oroszországi fejlemények, valamint a jugoszláviai polgárháború. Kinkéi külön üdvözölte a kárpáti németeknek a sajtótájékoztatón megjelent képviselőit. Bős kérdése is felmerült. A német diplomácia vezetője hangsúlyozta, nem szeretnék, ha ez újabb regionális konfliktushoz vezetne. Klaus Kinkéi egyébként Jozef Moravőikot bonni látogatásra hivta meg, hogy a most kiépített bilaterális kapcsolatokat még inkább megerősítsék. (sidó) FOTÓALBUM A DUNÁRÓL A Dunánál címmel fotóalbumot jelentetett meg a budapesti Miniszterelnöki Hivatal Kormányszóvivői Irodája a nagymarosi vízlépcsőrendszer történetéről és kronológiájáról, hogy a művészet erejével megvilágítsa az erőműépítés környezeti hatásait. Bemutatják milyen volt a Duna régen, s milyen most, miután megépült a dunacsúni gát. A szép kiállítású kötet 15 ezres példányban jelent meg, s eljuttatják a magyar és a szlovák parlamenti képviselőkhöz, az ENSZ-hez és más nemzetközi szervezetekhez is. Kodolányi Gyula államtitkár, az album egyik kezdeményezője újságíróknak elmondta: Várható, hogy az erőmű-ügy még évekig elhúzódik. A szlovák és a magyar fél törekvései világosak, de nem lehet megjósolni a végeredményt. (K. J.) NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS: Vasárnap hajnalban - kettőről háromra** (állítsa át az óráját) Hétté reggeltől - ötről hatra megy | (ha nálunk rendel márkás órákat) | Viszonteladók és kiskereskedők szíves érdeklődését várjuk LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK - LEGKEDVEZŐBB ÁR CORCOM-óra nagykereskedelem 821 03 Seberinlho 1 Bratislava telefon/fax: 07/230 646 VK-473 • Z l UJSZÓ fa;*....,. KORAI VOLT A NYUGDÍJASOK ÔRÔME A szlovák parlament a hét elején jóváhagyta az idei nyugdíjemelésről szóló törvényt. Tegnap már beszámoltunk arról, hogy márciustól mennyivel emelkednek a nyugdíjak. A kifizetés módjáról és arról, hogy a jogosultak tulajdonképpen mennyit kapnak kézhez, Rudolf Križant, a Nyugdíjbiztosítási Alap Igazgatóságának osztályvezetőjét kérdeztük. - Mivel 1 200 000 nyugdíjast érint ez a törvénymódosítás, leghamarabb júniusban tudjuk folyósítani az új előírás szerint kiszámított nyugdijakat. • Az addig esedékes „különbözetet" is akkor fizetik ki? - Igen. Akkor megkapják a nyugdíjasok az új határozatot, amely pontosan tartalmazza, hogyan módosítottuk a járandóságukat. • A törvény csak első olvasatra egyértelmű. A megfogalmazásból ugyanis nem derül ki világosan, hogy a nyugdíjasok az eddigi 220 korona kompenzációs hozzájáruláson felül a 270 koronát és a 3 százalékos emelést is megkapják-e. -Ez azért hat zavarólag, mert a 220 koronát (mint kompenzációs hozzájárulást) az idősek a nyugdíjukkal együtt kapták, de ennek az összegnek semmi köze sincs a nyugdíjhoz. Ennek ellenére viszont továbbra is megkapják, mégpedig a nyugdíjemelés előlegekónt. • Tehát nem is olyan méltányos ez a nyugdíjrendezés, mint amilyennek tűnik... - Ha valaki a törvény szerint kiszámítja, hogy neki 300 koronával emelkedne a nyugdija, akkor tudatosítania kell, hogy a postás a valóságban csak 80 koronával hoz majd neki többet. • Kérem mondjon egy példát) - Ha az 1993. január elseje előtt megállapított nyugdíj 2400 koronát (Folytatás a 2. oldalon) A HITELEK MELLE JOGSEGELY A CÉGBEJEGYZÉS ELHÚZÓDÁSA NEHEZÍTI A TAVASZI HITELEK FELHASZNÁLÁSÁT Köztudott, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek az idén rendkívül nehéz gazdasági ós pénzügyi helyzetbe kerültek A válság kezelése érdekében szükségessé vált, hogy a tavaszi munkák időbeni elvégzésére rendkívüli hitelalapot hozzanak létre. A pénz már összejött, sok helyütt azonban gondot okoz ennek kivétele, illetve felhasználása. A mezőgazdasági szövetkezetek átalakulása során ugyanis a meglévő több mint kilencszáz vállalkozói szubjektum mellett félszáznál is több új vállalkozás keletkezett; 46 új szövetkezet, 8 részvénytársaság, 9 kft jött létre, amelyeket a Kereskedelmi Törvény előírásai szerint be kell jegyeztetni a cégbíróságon, ügyszintén szükséges, hogy az átalakult szövetkezetek is ide legyenek bejegyezve A gondok abból adódnak, hogy a bíróságok elfoglaltsága miatt elhúzódik az új jogi személyek regisztrálása. A bankok viszont joggal szeretnék tudni, kinek nyújtják a hiteleket. A fennálló nehézségek áthidalására a napokban közös tanácskozást tartottak az igazságügyi minisztérium, a bankok ós a mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek képviselői. Elsősorban annak a módját keresték, hogyan tegyék hozzáférhetővé a tavaszi munkákra szánt hiteleket azon vállalkozások számára, amelyek a vállalati nyilvántartásba vétel elhúzódása miatt el vannak zárva ettől a lehetőségtől Amint azt (Folytatás a 2 oldalon) BEVEZETES AZ EMBERISEG-CSALÁDBA A pedagógusokat szeretném köszönteni Holnap, Komenský tanítómester születésnapján, ezen a közönséges hétvégén, ezen az ünnepen. F.scn a hétköznapi vasárnapon, amelyik számukra valóban sokszor inkább a mindennapok teendőitől dús, amikor még mindig nem a pihenés és a kikapcsolódás jut osztályrészükül, hanem az a feladat, hogy bepótolják az egész heti elmaradt gondoskodást a család megnyugtatására, a háztartás ellátására. .kihhára n nőket köszöntöm, minthogy a pedagógusok többségé nő, és ez. talán azért is jó, mert a nő anya is, s egy anya szeretetből közvetlenebb folyamot tud nyitni a gyermek felé. Köszöntöm tehát a pedagógus nőket, a tanítónőket, tanárnőket, óvónőket, de persze a férfiakat is, mindazokat, akik ebben az erőpróbáié súlyos időben helytállnak. Amíg ugye, helytállni hagyják őket. Köszöntöm a bátor, nyelvét es hivatását tiszta lelkesedéssel őrizni tudó pedagógust, aki a türelem kosarát cipeli, s a tudás lámpását lengeti kicsinyek és nagyok előtt egyaránt. Ma mindnyájan rászorulunk a türelemre, áhitjuk a tudást és örülünk, ha valaki meghízható módon próbál helyes, járható utakra terelni bennünket. Kicsinyek, felnőttek egyaránt igényeljük a megértést, a bátorítást, az útmutatást. Kicsinyek es nagyok Mindanynyian tanítványok vagyunk. Mostaniak és régiek, és természetesen majdaniak. Mi, régiek, emlékezzünk most tanárainkra. Néni mindenkire lehet, nem mindenkire kell. Sőt, nem minden pedagógus érdemli meg ;i szép emlékezést. Akad talán, akit az utcán már meg sem ismernénk. Es persze vannak, snkan, akikre olyan jő emlékezni, csak már egy másvilági iskolarendszer szolgálatába állottak. Az igazi pedagógussal az történik a világban jártában, keltében. amit Kosztolányi írt meg tanár édesapjáról. A kisvárosban kicsinyek és nagyok emlékezve, kalapjukat levéve köszöntötték. Tisztelegtek a különböző foglalkozású diákok, a nagy család. Mert a tanítónak az évek során egy nagy családja lesz, s ebben a családban akad hentes, ügyvéd, hivatalnok és katona egyaránt. „Az én édesapám az. emberek apja" - írja Kosztolányi, aki ebben a nagy családban úgy érzi, a szívek közt elhagyatott szivének dalra kell fakadnia. S ebben a dalban így vallja meg helyét a földön: „s én az embereknek a testvére vagyok". Ennek a gondolatnak a jegyében köszöntöm most a pedagógust. Az emberiség apját-anyját. Ne feledjük, hogy mi is mind testvérek vagyunk e közösségben. Dicsérjük hát azokat a tanárokat, akik bevezettek és szeretettel, türelemmel irányítottak ebbe az emberiségcsaládba. (brogyányi) TÁVLATAI(N)K Mi pedig Európa felé tartunk, legalábbis a képviselői fizetésekkel. Lehetne még polemizálni azon is, mennyit keres teszem azt egy német szakmunkás, vagy egy szlovákiai politikus. (2. oldal) Szombat, 1993. március 27. * Ára 3,20 korona XLVI. évfolyam, 72. szám BERKO ÚR ÉS EURÓPA VESZÉLYEZTETÉSE Michal Berko replikája elejétől a végéig egyetlen s unos-untalanul ismételt téveszmére épült: Budapest és a szlovákiai kisebbségi pártok képviselői Európa békéjét veszélyeztetik. (4. oldal) FOLYTATÓDNAK AZ EK-TÁRSULASI TÁRGYALÁSOK (Munkatársunktól) - Klaus Kinkéi német külügyminiszter tegnap egynapos latogatást tett Pozsonyban, melynek során találkozott az ország vezető politikusaival: Michal Kováč államfővel, Ivan Gašparovičcsal, a szlovák parlament elnökével, Vladimir Mečiar miniszterelnökkel és Jozef Moravčik külügyminiszterrel. kormány megalakítására és a népszavazásról szóló rendelet visszavonására szólította fel Jelcint - kijelentette, hogy a Kongresszusnak szembe kell néznie az egész törvényhozói és végrehajtó hatalom monopolizálására irányuló próbálkozással. Szavai szerint a kongreszBÉKÜLÉKENYEBB HANGNEM A NÉPKÉPVISELŐK KONGRESSZUSÁN