Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-27 / 72. szám, szombat

1993. MÁRCIUS 27. . ÚJ SZÓ. HÍREK-VÉLEMÉNYEK MEČIAR: HIÁNYZIK AZ OBJEKTÍV TÁJÉKOZTATÁS Oroszországra nem tekinthetünk úgy, mint a közelgő veszedelemre, hanem el­sősorban jelentős üzleti partnert kell lát­nunk benne - szögezte le Vladimír Me­čiar tegnap délután szokásos rádiónyilat­kozatában Azt is elmondta: nem tervez lovábbi személycserél a kormányban. A kormány népszerűségének csökke­nése és a közömbösök számának növe­kedése nyugtalanítja a miniszterelnököt, de szerinte azért nem tudnak ez ügyben semmit lenni, mert egyetlen médium sem áll a kormány mögött Hiányzik az objektív tá|ékoztalás Az a lény, hogy csupán a lakosság egynegyedének javul az ólel­szinvonala, szintén a népszerűség csök­kenéséhez vezetett. A kózvéleménykuta­tás azt jelzi, hogy a lelenlegi állapotot ellogad|ák, és ez a helyzet egy hónap múlva változhat - hangsúlyozta Vladimir Mečiar. ÁTKERESZTELT HIDAK A szakemberekből álló névadó bi­zottság ajánlása ós egy közvéle­ménykutatás eredménye alapján a főváros képviselő-testülete új ne­vet adott a pozsonyi Duna-hidaknak. Milan Vajda, a magisztrátus szóvi­vője a szlovák hírügynökséghez el­juttatott jelentésében azt közölte, hogy ezentúl a Vörös Hadsereg híd­ja Oreg híd (Starý most), a Szlovák nemzeti felkelés hídja Új híd (Nový most), a Duklai hősök hídja Kikötői híd (Prístavný most), az Ifjúság híd­ja pedig Lafranconi hid lesz. NAGYMEGYERI ZENEI NAPOK A Nagymegyeri Művészeti Alap­iskola kezdeményezésére és rende­zésében, a helyi Csemadok-alap­szervezet támogatásával március 28. és április 4. között első ízben lesznek zenei napok a városban. A program holnap 10 órakor kezdő­dik a református templomban, ahol a dunaszerdahelyi Vox Camerata kamarakórus ad hangversenyt. Már­cius 29-én 17 órakor Janiga József akvarelljeiből nyílik kiállítás a műve­lődési házban, ezt követően nép­táncest lesz, melyen a dunaszerda­helyi Istiglinc és a Zöld Pántlika együttes lép közönség elé. Március 30-án 19 órakor a helyi Bárdos Lajos Vegyes Kar, valamint a Vox Camerata ad közös hangversenyt a művészeti alapiskola koncertter­mében, másnap ugyanitt 17 órakor az iskola diákjainak hangversenye kezdődik, majd április 2-án 18 órától az iskola pedagógusaié. Az I. Nagymegyeri Zenei Napok műsora az Ifjú Szivek Gaudium kamara­együttesének április 4-ón a reformá­tus templomban 10 órakor kezdődő fellépésével ér véget. A HITELEK MELLÉ JOGSEGÉLY (Folytatás az 1 oldalról) Dr. Štefan Noskovičtól, a Szlová­kiai Földműves-szövetkezeti Szövet­ség jogügyi szakértőjétől megtudtuk, a találkozón megegyezés született arról, hogy a cégbíróságok gyorsított ütemben végzik majd az új jogi szubjektumok elbirálását és bejegy­zését, hogy a gyakorlatilag létreho­zott gazdasági vállalkozások rövid időn belül jogilag is működőképesek legyenek. Azokban a szövetkeze­tekben, amelyekben fennál a jog­folytonosság, bizonyos megköté­sekkel a régi cégbírósági nyilvántar­tást is figyelembe veszik a bankok A SZFSZSZ képviselői a nyilván­tartási folyamat meggyorsítása ér­dekében összegyűjtik és a cégbíró­ságoknak átadják azon vállalatok jegyzékét, amelyek nyilvántartásba vétele a tavaszi hitelnyújtás szem­pontjából a legégetőbb. ígéretet kaptak arra, hogy ez a lehető legrö­videbb időn belül megtöréník A cég­bíróságok lemaradása ezen a téren jelentős, hiszen február 28-ig több mint kilencszáz vállalkozói szubjek­tumból csupán 35 volt az új előírá­soknak megfelelő módon bejegyez­ve. -tszl­VÉGET ÉRT A PARLAMENT MARATONI ÜLÉSE MÉLYÜLNEK AZ ELLENTÉTEK (Munkatársainktól) - A szlovák parlament úgy határozott, hogy a csődtörvény - melyet még 1991-ben hagyott jóvá a Szövetségi Gyűlés, de mindmáig nem lépett érvénybe, mert hatályba lépését többször elhalasztották - május helyett június 1-jével lesz csak érvényes. A kérdés hosszadalmas vitát váltott ki. Többórás egyeztetés után a képviselők mégis elfogadták az eredeti javaslatot. Csak a magyar képviselők nem kerül­lek be abba a parlamenti ellenőrző bizott­ságba, amely felügyelni fogja a Szlovák Információs Szolgálat tevékenységét. Az ellenőrző szerv elnöke Ivan Gašparovič házelnök lett Tagjainak számát négyben határozták meg, nem fogadva el Duka Zólyomi Árpád (Együttélés) javaslatát, hogy minden frakció, igy a magyar moz­galmak is képviselve legyenek A vártnál hevesebb vita bontakozott ki az utolsó napirendi pont, az általános vita keretében. Főleg a KDM képviselői éles bírálatok özönét zúdították a Mečiar-kor­mányra, illetve a kormánypártra Ján čar­nogurský a miniszterelnök múlt heti par­lamenti kirohanásának egyes állításait utasitotta vissza, majd Mikuláš Ozurinda részletesen elemezte a kormányfő egyes kijelentéseit, hangsúlyozva, hogy azok nem fedik a valóságot. Tételesen felsorol­ta azokat a čarnogurský-kormányt éri vádakat, amelyeket nem támasztottak alá konkrétumokkal, és amelyeket egyene­sen hazugságoknak nevezett. A DSZM-képviselök kötelességüknek érezték, hogy reagáljanak - a kormány tagjai közül csak nagyon kevesen voltak jelen -. de nem tudtak meggyőző érveket felhozni, olyannyira, hogy Dzurinda meg­jegyezte: félrevezetik az egész parlamen­tet. Ezért lelezte, hogy a következő parla­menti ülésen, amely értékelni fogja a kor­mányprogram teljesítését, konkrét kérdé­seket tesz majd lel a kabinetnek, s reméli, hogy ezekre már szakszerű választ kap Egyetértett azzal, hogy párbeszédre van szükség, amelyre a KDM képviselői ké­szen állnak, csakhogy ehhez - szavai szerint - partner is kell. A parlamentben tegnap több képviselő egy dokumentumköteget talált az aszta­lán - a magyar mozgalmak határozatait, korábbi írásbeli javaslatait, amelyeknek legnagyobb részét elfogadásuk után nyil­vánosságra hozták, vagy sajtóértekezle­teken ismertették Ez adott okot a nemze­tiségi kérdés felvetésére Marcela Gbú­rová (DSZM) ezekből ragadott ki néhány mondatot, és tiltakozott a megállapítások ellen Duka Zólyomi Árpád kifejtette: a magyar mozgalmak mindenkivel hajlan­dók tárgyalni, de nem értenek egyet az­zal, hogy dokumentumaikból véletlensze­rűen kiválasztott részleteket ismeretlenek ily módon terjesszenek a parlamentben Rózsa Ernő az ellen emelte fel hangját, hogy az anyagok között szerepel egy szubjektív, tendenciózus jelentés is az Együttélés közelmúltban megtartott ko­máromi kongresszusáról. Magyarázatként Ivan Laluha, a kül­ügyi bizottság elnöke elmondta, hogy az iratköteget alapanyagként csak bizottsá­guk tagjainak szánták. (Úgy tudjuk, lénye­gesen többen jutottak hozzá) Hvezdoň Kočtúch (DSZM) egy Ford-idézet alapján azt követelte, hogy a magyar képviselők elemezzék a „kétarcú magyar kül- -és belpolitikát". Bauer Edit erre reagálva kijelentette, hogy ők nyilt lapokkal játsza­nak, nincs mit elemezniük, rejtegetniük, egyébként is dokumentumaikat már átad­ták a parlamenti pártoknak. Ivan Lupták (DSZM) ismét felrótta Csáky Pálnak, hogy dokumentumokat adott át az Európa Tanács Szlovákiában lárt tagjainak, mondván, hogy ha elhinnék mindazt, ami az MKDM anyagaiban sze­repel, Szlovákiát valóban nem vennék fel az európai országok szervezetébe Fi­gyelmeztette a magyar képviselőket, hogy minden akció reakciót vált ki (csizmár, gágyor) MAGYAR KEPVISELOK NELKUL A szlovák parlament bizottságot választott, amely ellenőrizni fogja a Szlovák Információs Szolgálat tevékenységét. A bizottságnak öt tagja van. A magyar mozgalmak nincsenek képviselve benne. Duka Zólyomi Arpád (Együttélés) még a titkos szavazás előtt figyelmeztetett, hogy az összes parlamenti pártnak képviselve kellene lennie ebben a fontos szervben. - Miért tartotta ezt fontosnak? - Abból indultam ki, hogy a parla­mentnek nemcsak törvényhozó, ha­nem ellenőrző szerepe is van, s eb­ben jelentős feladat hárul az ellen­zékre Ezért javasoltam, hogy a bi­zottságnak az elnökön kívül hat tag­ja legyen, vagyis az összes pártnak legyen képviselője Tudom, ha hat jelölt közül négyet választanak, ak­kor magyar tagia nem lesz a szerv­nek Ez be is igazolódott. • Hogyan értékelhető, hogy a bizottságban nincs magyar kép­viselő? - Ennek az ellenőrző szervnek nagyon széles hatásköre lesz, felü­gyelni fogja az Információs Szolgálat egész tevékenységét Nyilván úgy vélték, nincs arra szükség, hogy ma­gyar tagja is legyen, mert igy nagyon fontos információkhoz juthatnánk A másik dolog az, hogy bizonyára ellenőrizni fogják a magyar szerve­zetek és mozgalmak tevékenységét és azt is, hogy a magyar kisebbség hogyan vélekedik a helyzetről. Egy régebbi grémiurri ülésen Augustin Marián Húska az Európa Parlament szlovákiai képviseletével kapcsolat­ban kifejtette, hogy ezeknek a képvi­selőknek magas szinten és elkötele­zetten kell képviselniük Szlovákiái Világosan arra utalt, hogy az itt élő magyarok és képviselőik erre nem alkalmasak. Ezt a véleményt mások is osztják. -r APROPÓ T A VLA TAI(N)K ..Távlataink biztatóak", mondta nemrégiben néhány lap főszerkesztőjé­nek füle hallatára az ország újdonsült elnöke A képviselők nem tudnak ilyen virágosán fogalmazni Nem is mondtak semmit, csak vitatkoztak néhány órát. és megszavazták maguknak a szebb távlatokat, s mindenekelőtt a még szebb jelent Azaz. százszázalékos fizetésemelést. Titkos szavazással, persze S döntő többséggel Lehet vitatkozni, hol húzódik a csillagos ég és a nehéz föld között a határ, hogy egy ország vezető garnitúrájának azért nem illik buszon, villamoson, trolin közlekednie, hanem ingyen repülőn. Igaz, némileg fejletlenebb vidéke­ken, például Skandináviában az ember lépten-nyomon bicikliző elnökökbe botlik, dehát az egy hideg, vad vidék Mi fjedig Európa felé tartunk, legalábbis a képviselői fizetésekkel. Lehetne még polemizálni azon is, mennyit keres teszem azt egy német szakmunkás vagy egy szlovákiai politikus Az összehasonlítás csak elmaradottsági szintünket festené le Hanem, aki nem szenved amnéziában, emlékezhet a hős kezdetek idejéből nyilvános szavazásokra, sőt, közfelkiáltásokra, amikor etvádák a képviselőktől, hogy büszkén, egyenes derékkal, huszárosán vágják ki a verdiktet Hová lett a hajdani büszkeség, uraim? Hová a nemzetmegmentói gyönyörűséges elhivatottság? Ha a nemzetről van szó, személyesen? Ha a zsebünkről- szégyenlősen, suba alatt? Lesütött szemmel? Nem tetszenek bizonyos fogalmakat összekeverni? A nép, a nemzet, az személytelen, az ügy mögé el lehet bűjni, a saját zsebünk, bezzeg konkrét! Két nyugdíjas beszélgetett a minap a házunk előtt távlatainkról Ha kifizetek minden csekket, marad tizennyolc koronám egy napra, mondta egyikük. Gyors fejszámolás körülbelül egy liter tej és fél kenyér ára Hát, ez is távlat, csak kissé más volumenű .. Bár. ha valaki rákérdez, kik voltak azok a nyugdíjasok, letagadom Én találtam ki őket, mert valójában nem léteznek, csak izgága firkászok tantáziájában. A nemzet egységes, távlataink biztatóak, különösen addig, míg lehet sumákolni a suba alatt (kövesdi) JELCIN EGYELŐRE FELLÉLEGEZHETETT (Folytatás az 1 oldalról) szüksége. Valójában azonban erős kormány kellene, de azt éppen az elnöki struktúrák gyengítik. Haszbu­latov még ezt megelőzően indítvá­nyozta, hogy a kormány ne az állam­fő, hanem a parlament ellenőrzése alá tartozzon, ami véget vetne a ha­talmi párhuzamoknak a törvényho­zás és a végrehajtó hatalom között Az 52 éves parlamenti elnök min­dehhez hozzáfűzte: ha a küldöttek úgy vélik, hogy a hatalmi harc való­jában csak személyes konfliktus közte és Jelcin között, akkor kész azonnal lemondni. Úgy vélekedett, az egész probléma gyökerét a jelcini reformok első fordulójának kudarcá­ban kell keresni Haszbultov után szót kapott az alkotmánybíróság elnöke. Zorkin javsolta a kongresszus lemondását ós új választások kiírását Oroszor­szág új, kétkamarás parlamentjébe, továbbá új elnökválasztás megren­dezését még az ősszel. Kompro­misszumra szólította fel a hatalmi harcban érdekelt feleket, s úgy vélte, Jelcinnek ós Haszbulatovnak meg kell állapodnia. A mindössze 781 küldött részvé­telével zajló kongresszus alatt Jelcin rendelettel leváltotta Vaszilij Bar­csuk pénzügyminisztert, s helyére Borisz Fjodorovot nevezte ki. A jobboldal követeléseinek eleget téve leváltotta Andrej Nyecsajev gazdasági minisztert, akinek azt rót­ták föl, hogy 1992-ben 20 százalék­kal csökkent az orosz kivitel. Amire Haszbulatov és Zorkin be­szédeivel összefüggésben feltélenül érdemes (elhívni a figyelmet: mind­ketten mérsékeltebb hangnemet ütöttek meg ós nem követelték Jel­cin leváltását. Sőt, Zorkin kijelentet­te, Jelcin eltávolítása katasztrófát jelenthetne. Jelcin a kongresszuson ismét megerősítette, hogy ragaszkodik a népszavazás megtartásához ápri­lis 25-én. Egyben jelezte hajlandó­ságát a kompromisszumra ós ö is javasolta az új elnök- és parlamenti választásokat, ami lerövidítené a né­pi küldöttek megbfzatási időszakát. Jelcin szerint a további konfliktus felesleges, sőt, egyetértett Zorkin egyes javaslataival is, mondván, hogy azok összhangban állnak az ó rendeletevel. Úgy vélekedett, ápri­lis 25-én a választásra jogosultak­nak nemcsak az államfő, hanem a küldöttkongresszus iránti bizalom­ról is dönteniük kellene. Az oroszországi autonómiák ve­zetőinek nevében felszólalt Viktor Sztyepanov, a félautonóm Karéliai Köztársaság parlamentjének elnö­ke. Bejelentette: a regionális politi­kusok többsége támogatja Jelcin ja­vaslatát a népszavazásra. Borisz Jelcin némileg fellélegez­hetett a népi képviselők tegnapi rendkívüli kongresszusán, amikor kiderült, hogy a küldöttek nem voltak képesek annyi szavazatot össze­szedni, amennyi az elnök visszahí­vásához elegendő lett volna. Ezért a tegnapi ülésen a hatalmi kérdések háttérbe szorultak és elsősorban a gazdasági reformról esett szó, je­lentette a DPA. A Kreml Kongresszusi Palotájá­ban az 1033 képviselő közül csak 781 jelent meg, s az elnök visszahí­vásához kétharmados szavazat­többségre, vagyis 689 szavazatra lett volna szükség Haszbulatov parlamenti elnök tegnap a kora esti órákban bere­kesztette az ülést, amely ma folyta­tódik. ROMAN PREFEKTUSOK SZEKELYFOLDON Román nemzetiségű prefektusok fog­nak ezentúl állni a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna élén, melyek lakos­sága 86, illetve 76 százalékban magyar nemzetiségű. A román kormány a Romá­niai Magyar Demokrata Szövetség orszá­gos és helyi vezetőinek ismételt tiltakozá­sa ellenére döntött Igy, s intézkedését hatalmas felháborodással fogadta a tér­ség lakossága. Kovászna megyében Vlad Adrian Ca­suneanut, Hargita megyében pedig Doru Voslobant bízták meg a végrehajtó hata­lomnak alárendelt és a választott helyi közigazgatási szervekkel szemben vétó­joggal rendelkező prefektusi feladatkör ellátásával, s mindkettőjüket már be is iktatták hivatalukba. A hatályos román törvények szennt a bukaresti kormány joga, kit biz meg a prefektusi funkcióval. A Vacaroiu-kabi­net most is azzal indokolta intézkedését, hogy a kormány alkotmányos joga és kötelessége a kormányzás felelősségé­nek vállalása. Ezt pedig „nem bízhatják olyan személyre, akinek más a meggyő­ződése, aki csak fenntartásokkal tudná képviselni a kormány álláspontját", állítja a kabinet. Más véleményen van viszont a helybeli magyarság, hiszen még a Ceausescu­beli években is magyar nemzetiségű em­ber állt a különféle helyi szervek élén, bár ez akkor csak látszat volt, mert a döntése­ket soha nem helyben hozták. Az RMDSZ Háromszék megyei választmányának, Ki­rály Károly elnök által aláírt tiltakozása szerint a Vacaroiu-kormány figyelmen kí­vül hagyta a Demokratikus Konvencióba tömörült pártok kérését, hogy erről a kér­désről még további konzultációk legye­nek, és hogy a két megyében fennmarad­jon a társprefektusok (egy román - egy magyar) intézménye. A dokumentum jog­sértőnek és diszkriminatívnak tartja a kor­mánydöntést. Bukarestben ugyanakkor bejelentet­ték, hogy a jövőben külön kormányszerv foglalkozik a romániai kisebbségek idő­szerű problémáival. Az RMDSZ-t eléggé váratlanul érte a hir, de mindenesetre pozitív lépésként értékelik a döntést, bár - mint hangoztat­ták -, minden attól függ majd, hogy mit log a testület a gyakorlatban végezni. A szövetség javaslata, hogy a kormányon belül jöjjön létre a nemzetiségi ügyek minisztériuma. Erre a hatalom azonban eddig nem hajlandó. KOKES JÁNOS OSZTRÁK EL0ALLAT-ST0P Bécsben bejelentették, hogy az egészségügyi minisztérium felfüg­gesztette az élö állatok ausztriai tranzitszállításához szükséges en­gedélyek kiadását. Az intézkedés oka az, hogy Olaszország és Franciaország az állatok befogadásához szükséges nyilatkozatokat nem adja ki, mert felmerült a gyanú, hogy Magyaror­szágról fertőzött állatok kerülnek a piacra Bécsben hozzáfűzték, az állítólag beteg állatok nem Magyar­országról származnak, hanem tran­zitszállításról van szó. KORAI VOLT A NYUGDÍJASOK ÖRÖME (Folytatás az I. oldalról) tesz ki - a már említett 220 korona nélkül, amely pedig nem része a nyugdíjnak -, akkor ezentúl 3 szá­zalékkal és 270 koronával kap töb­bet az illető, tehát 72 plusz 270, azaz összesen havi 342 koronával. • Azt mondta, hogy a 220 koro­nát továbbra is előlegként folyó­sítják... - Igen, és ezt az elszámoláskor, júniusban figyelembe vesszük. Pél­dául az említett 2400 koronára jogo­sult nyugdíjas a három hónapi elma­radásért 366 koronát kap (havi 342 korona mínusz 220 korona előleg egyenlő havi 122 korona; a három­havi elmaradás pedig háromszor 122 korona, azaz 366 korona). • Emelkedik azoknak a nyugdi­ja is, akiknek ez jelenti az egyedüli megélhetési forrást? - Csupán a majd kézbesített ha­tározatban módosul a nyugdíj, a va­lóságban kifizetett összeg nem vál­tozik. Eddig az ilyen egyéneknek 1760 korona járt (plusz 220 koronát kaptak), az új törvény pedig 1980 koronát állapított meg számukra (te­hát ugyanannyit kézbesítenek majd nekik, mint eddig). Hasonló számí­tás vonatkozik azokra is, akiknek nyugdijára a megélhetésével továb­bi családtag is rászorul. Ök is a ko­rábbi 2920 1440=3360 koronát kap­ják majd. D. T.

Next

/
Thumbnails
Contents