Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-26 / 71. szám, péntek

1993. MÁRCIUS 26. . ÚJSZÓ* PUBLICISZTIKA „AKKOR EGYMÁSRA NÉZTÜNK A FIAMMAL" SINKOVITS IMRÉVEL CSALÁDRÓL, SZOLGÁLATRÓL Március tizenötödikén Érsekújváron is ünnepeltek, mint minden évben, de ilyen sokan még sosem voltak a Csemadok-székházában, a közönség egy része a folyosón rekedt, a teremben még állóhely sem jutott mindenkinek. A vendégszereplő' Sinkovits Imrének, és fiának, Vitay Andrásnak hosszan tapsolt a közönség. Az előadás után Sinkovits Imrét a benyomásairól faggattam. — Csodálatos este volt. Igazolta a hitünket és meggyőződésünket. A fiammal állítottuk" össze ezt a műsort, és a budai várban, a Korona Pódiumon mutattuk be. Egy idő után azt vettük észre, hogy akármilyen jó ez az est, rendkívül kevesen jönnek el. Akkor egymásra néztünk a fiammal: ha a pesti fanyalgók erre nem kíváncsiak, találunk még olyan magyar közönséget valahol itt a környéken, akiket ez a műsor érdekel... így voltunk itt már az ősszel kétszer, Dunaszerdahelyen és Nagykürtös mellett, Bósán, így voltunk Kárpátalján, Burgenlandban, és készülünk Erdélybe meg a délvidékre. Hittünk abban, hogy ezt csinálni kell. Használni és nem ragyogni — olvastam itt a színpadon, a Petőfi-kép alatt. Akár a fiammal, akár a feleségemmel jártunk, találkoztunk pompás Széchenyi-idézetekkel és magyar gondolkozók idézeteivel, de a mai estre, amelynek a címe Lélekben összenőve, egyik sem lett volna ennyire találó. S talán azt is elmondhatom a mai estéről, hogy nemcsak a fiammal voltunk lélekben összenőve, hanem az érsekújvári közönséggel is. o Többször léptek fel ezzel az összeállítással. Hogyan fogadta a közönség másutt ezt a nem könnyű anyagot? — Igazságtalan lennék, ha bármelyik községet, várost elmarasztalnám, annyit mégis megemlítenék, hogy kicsit szomorúak voltunk, amikor Dunaszerdahelyen félház volt csupán. Korábbi előadásainkon — igaz, hogy öt-tíz-tizenöt évvel azelőtt — telt házak előtt játszottunk. No, de engem már jó előre figyelmeztettek, hogy ne várjatok nagy közönséget, mert az emberek befelé fordultak. — Egyik kárpátaljai fellépésünkön mínusz két fok volt, a színpadon meg mínusz hat. Fejkendős nénik ültek a nézőtéren, és élvezték az előadást. S az a rajogás a diákelőadásokon! o Milyen érzés fellépni az édesapjával? — kérdezem Vitay Andrástól. — Ilyenkor nekem nem az apukám, hanem a partnerem. Az összeállítás ideje alatt sem volt mindig az apukám... o Előadás után nem mondja, hogy édes fiam, másképp kellett volna? — Ezt kölcsönösen mondjuk egymásnak. Meg kell beszélni, hol érezzük úgy, hogy súly pont-eltolódás van. o Miért lett Vitay András? — Apám Sinkovits, az öccse Sinkó. Nem lehettem Vits. A név a családban van. Unokatestvérek vagyunk Vitay Ildikóval. Ő lány, a bátyja katolikus pap lett, a név nem megy tovább. így választottam korán elhunyt nagybátyám nevét. o Sinkovits Imrének lánya is van... — Ő Hegedűs Csabáné. Musi cal-szakot végzett, a gyerekszínházban játszott, s amikor édesanya lett, el kellett köszönjön a pályától. Azután már nincs visszatérés. A feleségem ünnepelt színésznő volt. De két szülés egy színésznő esetében kétszer három év kiesést jelent... • Oszlassunk el egy tévhitet. Amikor magyarországi művészek lépnek fel tájainkon, jól értesültek tudni vélik, hogy teszik ezt csillagászati összegek fejében. — Ilyenekről mi is tudunk. Komá romban az ősz folyamán azért léptem fel délelőtti próbám és éjszakai tévéfelvételem között, hogy azt az összeget, amit fizetnének, felajánljam a Simonyi Alapítvány javára. — Esetünkben csillagászati energiákról van szó, amit beleadunk a műsorba — folytatja Vitay András. tok? Én, akinek fogalmam sem volt róla, hogy valaha színész leszek, innen vettem az ars poeticámat. Kérem, mivel szolgálhatok? Erről a szolgálatról beszélt az előbb a fiam. Ez szolgálat, de nem kötelező, bevonulásos katonai szolgálat. Más. o Mózes búcsújában azt mondja, boldog vagyok, hogy ezt a napot megérhettem. Boldog, hogy megérhette a változást? — A változást is. De én ennek a napnak is így örülök. o Mit jelent a család? — Az emberiség alapsejtjét. Hogy jön létre a család? Egy fiatalember szerelmes lesz egy fiatal nőbe és viszont. J\ dolog ott kezdődik, hogy ebből házasság lesz-e vagy sem. Az, hogy családot alapítok, nem azonos azzal, hogy összefek— Számunkra a pénz harmadlagos, sőt ötödleges kérdés, nem vagyunk abból a fajtából valók... ezt a nagyapám esete is' mutatja: mint vendéglős tönkrement. — András fiam felhozta a nagyapját, azaz édesapámat... Ő mindig úgy lépett oda a vendég asztalához, hogy kérem, mivel szolgáibaBerta András felvétele szem valakivel, hogy viszonyom van valakivel, hogy hebehurgya módon elveszek valakit feleségül vagy hozzámegyek valakihez. Ha családot alapítok, az olyan dolog, hogy... Szándékosan haraptam el a mondatot. Miután a fiam megnősült, és a menyemmel már olyan volt a kapcsolatunk, hogy ilyesmiről is szó esett, megkérdezte, hogy, apuka, tudod, hogyan udvarol a te fiad? Odalépett hozzám és azt kérdezte tőlem: hölgyem, akar a feleségem és a gyerekeim anyja lenni? Ezt értettem én az előbb az elharapott mondat alatt. Legyen egy fiatal szerelmes, ez vele jár! Jó, mondjuk ma kicsit lazábban megy, aminek én nem örülök, de nincs jogom beleszólni. Itt van az óriási felelőssége az idősebb generációnak a fiatalsággal szemben! Ha nincs erkölcsi tartása egy családnak, akkor a gyerek azt viszi tovább, és akként formálódik a jövö társadalma, amit otthon lát. Ha egyáltalán lát otthon valamit, ha találkozik a szüleivel... Az én nemzedékem már idős. A fiam nemzedéke valamelyest más, de túl sok idejük nekik sincsen. A mai hat-nyolc-tlzévesekkel kellene foglalkozni. Üdvözlök minden olyan szándékot és cselekvést, amely arra irányul, hogy a fiatal embert megtanítsa viselkedni, beleépítse abba a folyamatba, ami nemzedékek folyamata, hogy viszszajöjjőn az az idő, amikor az unoka szívesen ül a nagyapa térdére, hogy nagyapa, mesélj... — A feleségem nem magyar, annyira nem, hogy ez látszik is rajta — mondja Vitay András — de állítom, hogy nagyobb magyar sok magyarnál. Én a felelősséget tartom minden embernél a legfontosabbnak. Egyszer s mindenkorra felelősséget érezz azért, akit megszelídítettél, felelős vagy a rózsádért, idézhetném Saint-Exupéry kis hercegét. A Gombos nagyapám négy dologra tanított meg, s ezt kétéves korom óta szajkóznom kellett. Mi a legfontosabb az életben? A becsületesség, a szakképzettség, hogy mi illik és mi nem. Ezt én odatettem a belátás, alázat, arányérzék hármasegység mellé. — Ha már édesapámat idéztem, — mondja Sinkovits Imre —, hadd tegyem hozzá édesanyám utolsó szavait a halálos ágyán, amelynek őrzője én voltam. A fülembe suttogott mondat Igy szólt Kisfiam, én mindig szelíden kértem a szeretetet... KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA MŰLTFAGGATÓ Már sokan elmondták, hogy Trianon a magyar történelem mélypontja. Az európai történelem I. világháborút követő fontos fordulóján a magyar társadalomnak nem volt egyetlen olyan rétege, politikai csoportosulása, pártja sem, amely ebben a sorsdöntő helyzetben reális politikai programot tudott volna felkínálni az országnak. Hogy ennek mi volt az oka, azt most ne feszegessük. A magyar politikának ez a tökéletes csődje tette lehetővé, hogy olyan külföldi eszmekörökhöz kapcsolódó extrémista csoportok és személyek ragadják kezükbe a politikai kezdeményezést, akik a maguk megváltó eszméikkel inkább mondhatók népbolondítóknak, mint valódi politikusoknak. Károlyi Mihály még a nagy pozsonyi vérengzés után is elvakultan hangoztatta: „Én bízom Wilson pacifista tanainak győzelmében, és nem hiszem azt, hogy megengedje valaha is Amerika nagy elnöke, hogy béke helyett büntetőexped/ciókat indítsanak az ártatlan néptömegek ellen, hogy megengedje azt, hogy az imperializmus helyében új imperializmusok kerüljenek". A későbbi események bizonyítják, hogy Amerika nagy elnöke mindezt bizony megengedte. De hallgassuk tovább Károlyi szavait: „Bár most még mindenféle ellenségekkel vagyunk körülvéve, én mégse csüggedek, és hiszem, hogy az ellentéteket sorra le fogjuk küzdhetni, s a bizalmatlanság megszűnvén, helyét a belátás és a megértés fogja elfoglalni." Ezeknek a nemes célkitűzéseknek azonban akkor semmiféle realitása nem volt. Nem csoda, hogy Károlyi szavai a pozsonyi Híradó munkatársát is felmenekülésre, de abban sem reménykedhettek, hogy a párizsi béketárgyalásokon a csehektől megszállt Pozsony sorsa a magyar érdekeknek megfelelően rendeződik. Egyetlen cél maradt számukra: az egyetem megtartása. Viszont a csehszlovák politikának kezdettől megvolt a világos célja: Pozsony megtartása, be, átszerveztetik, éspedig oly módon, hogy a Csehszlovák Köztársaság német ajkú polgárai is ki lesz nek elégítve." Ez volt az első tőrdöfés. A másodikat akkor kapta az egyetem, amikor a pozsonyi vérengzés után Jehlicska Ferenc személyében kormánybiztost neveztek ki az egyetem élére, aki nyomban bejelentette, hogy két szlovák tanszéket kívánnak szervezni. Ez már konkrét terv volt az átszervezésre. A POZSONYI ERZSÉBET EGYETEM BEZÁRÁSA ingerelték, és Az elnök úr című írásában így válaszolt Károlyinak: „Budapest egy rettenetes nagy tévedésben volt és van. Azt hiszi, ő Magyarország, hogy 6 a vidék. Fogalma sincs, és ha volna is, nem akarja, nem meri meglátni, hogy az igazi Magyarország rég elfordult, undort kapott a népköztársaság első kormányától". Károlyi nem egészen egy hónap múlva valóban megbukott, helyét Kun Béla foglalta el. A tehetetlen liberalizmus helyébe az elvakult bolsevizmus lépett, Magyarországnak eddig se voltak barátai, most mindenki ellensége lett. Kivéve persze Lenin Oroszországát, amely az egész világgal harcban állott. Mindez természetesen a pozsonyi egyetem vezetőire is kijózanítóan hatott. Többé nem gondolhattak a Az Erzsébet Egyetem orvosi karának 191B-ban befejezett kórházépülete az egyetem megszüntetése, amelynek eléréséhez az egyetem vezetőinek magatartása, szüntelen ellenkezése jó indokul szolgált. De mi is lapult a cseheknek eme célja mögött? A pozsonyi Híradó bécsi lapok jelentéseire hivatkozva már 1918. október 11-én hírt adtak arról, hogy: „A csehek cseh egyetemet akarnak Pozsonyban." A lap hírt közöl arról, hogy „a cseh demokraták Pilzenben tartott közgyűlésén Némec képviselő ismertette a párt programját. Azt hirdette, hogy a csehek nem engedhetik a magyarországi tótokat a magyar imperializmus és a csehországi német kisebbséget a németek zsákmányául, de azt se fogják tűrni, hogy a németek a népek önrendelkezési jogáról szóló elvet földrajzi, történelmi és gazdasági szempontból alkalmazzák Csehország népeire. A párt kultúrprogramja fő feladatának tekinti, hogy három cseh egyetem létesüljön, mégpedig Brünnben, Pilzenben és Pozsonyban". Ezt a híradást, úgy tűnik, a pozsonyi egyetem vezetői nem vették komolyan. A Híradó is abszurdnak minősítette ezt a tervet. Ismertette az 1910-es népszámlálás adatait, s feltette a kérdést: „Vajon az önrendelkezési jog alapján tarthatnak-e ezek után a csehek arra, hogy Pozsonyban cseh egyetem létesüljön?' Az egyetem vezetői még akkor sem ébredtek rá a valódi veszedelemre, amikor a szlovák kormány Pozsonyba való bevonulásakor az egyetemet ideiglenesen bezárták, és Zoch Samu utána kijelentette: az előadások rövid időn belül ismét megkezdődhetnek, és az egyetem, mihelyt rendezett viszonyok állnak Időközben Zoch Samu Masaryknál járva az egyetem sorsáról is tárgyalt, majd kijelentette, hogy a jövő tanévben csupán az egyetem orvosi kara fog működni, a bölcsészeti, jogi kar megnyitása bizonytalan. Mindez együttvéve már komoly veszedelmet jelentett. Megmozdult az egyetem egész ifjúsága, s 150 tagú küldöttséget menesztettek Kánya Richárd polgármesterhez, hogy tegyen lépéseket az egyetem megmentése érdekében. A polgármester kezdeményezésére 1919. május 27én Polner Ödön rektor vezetésével küldöttséget menesztettek Masaryk elnökhöz, hogy a nagyszámú magyarság érdekében, amely a csehszlovák államhoz fog tartozni, biztosítsa az egyetem magyar előadásait. Masaryk elnök kitérő választ adott, hangoztatta, hogy egyelőre nem lehet tudni, mennyi magyar fog Csehszlovákiához tartozni, és hogy lehetséges lesz-e a magyar egyetem fenntartása. Ugyanakkor megnyugtató nyilatkozatot tett, hogy a meglévő magyar egyetem semmi esetre sem fog hirtelen, átmenet nélkül megszűnni. Ez azonban üres ígéret maradt. Június 12-én hír érkezett Prágából, hogy az iskolaügyi választmány törvényjavaslatot fogadott el, amely szerint Pozsonyban négy fakultással csehszlovák egyetemet állítanak fel, s azon az előadások cseh és szlovák nyelven fognak folyni. Ezt a javaslatot 1919. június 26-án a nemzetgyűlés jóváhagyta. Masaryk elnök e törvény alapján adta ki 365-ös számú elnöki dekrétumát, amellyel az Erzsébet Egyetemet bezáratta, és helyébe egy csehszlovák egyetem felállítását rendelte el. Ebben az időben Kun Béla már megindította a felvidéki offenzíváját, és seregei egy ideig sikeresen nyomultak előre. Hatására Pozsonyban nagyszámú magyar vezetőt tartóztattak le túszként. Köztük volt Polner Ödön, az egyetem rektora és Pekár Mihály, az orvosi kar dékánja is. A túszokat Luhaöovicére internálták, s ott tartották hat hétig fogságban. Augusztus 14-én, még mindig reménykedve, újabb küldöttséget menesztettek Masaryk elnökhöz, de ő csak általánosságokat mondott az „átmenet szükségességéről". Ennek ellenére az egyetem összes tanárát elbocsátották, s azok nagyrésze Magyarországra távozott. Köztük volt az orvosi kar jeles oktatója, a későbbi Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert is, aki Szegedre távozott. Az egyetemet szeptember 22-én vette át a csehszlovák kormány. Ebből az alkalomból külön bizottság érkezett Prágából Mlčoch miniszteri tanácsossal az élen. A magyar bizottságot Fenyvessy Béla rektor vezette. Ezzel az Erzsébet Egyetem sorsa végképp megpecsételődött. Nem segített az sem, hogy az egyetem szlovák hallgatói is követelték a magyar nyelvű előadásokat, hiszen a cseh professzorok szavait alig értették. A jogi karon egy ideig még tartottak a magyar nyelvű előadások, de aztán ezek is megszűntek. Masaryk elnök ígérete az átmenetről semmivé vált. A cseh politika maradéktalanul elérte céljait. Számunkra csúfján a tanulságok maradtak és a kérdések. Mi lett volna ha az Erzsébet Egyetem tanárai, vezetői, diákjai lojálisnak mutatkoztak volna az új állammal szemben? Csáországban ugyanis a német egyetemek tanárai ezt tették, s az egyete. mek német tagozata mindenütt megmaradt. Ezeken tanultak később nagy részt a Szlovákiából érkezett magyar hallgatók is, akik csehül ugyan nem tudtak, de a német nyelvet jól bírták. Vajon a pozsonyi magyar egyetem is megmaradhatott volna? Olyan kérdés ez, amelyre ma már nem adhatunk kielégítő választ, Egy bizonyos, Pozsony nemzetiségi arculatának megváltoztatásában a nagyszámú hivatalnoksereg mellett most már az ideáramló szlovák diákok tömegei is nagy szerepet játszottak. Ez pedig a csehszlovák politika számára nem lehetett mellékes szempont az Erzsébet Egyetem bezárásakor sem. SZŐKE JÓZSEF