Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-25 / 70. szám, csütörtök

1993. MÁRCIUS 25. . ÚJSZÓM GAZDASAG SZISZ-ESEK HELYETT - ÜZLETEMBEREK Ideálisnak mondható körülmények közt került sor március 18—19én a Párkány melletti Kovácspatakon a már hagyományosnak nevezhető vállalkozói találkozóra. Az egykori SZISZ-üdülőben a Lengyelországtól Horvátországig terjedő területről érkező üzletemberek a világtól távol, kellemes környezetben tölthették el idejüket, és a párkányi szervezők jóvoltából pihenésképp megtekinthették legjobb hazai gyermektánccsoportunk, a Kisbojtár fellépését- is. A hangsúly, persze, az üzleten volt, ami abban is megnyilvánult, hogy sokan lemondtak a különböző országok kereskedelmi jogi rendszeréről tartott előadásokról és kisebb csoportokban saját gondjaikról beszélgettek. Az akciót a magyarországi Vállalkozók Országos Szövetségének Nemzetközi Vállalkozási Kereskedelmi Központja szervezte. Tamás József, a központ ügyvezető igazgatója elmondta, hogy monprofit vállalkozásként szervezik az ilyen találkozókat, amelyek célja, hogy a magyar magánvállalkozók partnerre találjanak — egyebek mellett külföldön is. Ő is megerősítette azt a tényt, hogy a környékbeli országok vállalkozói leginkább a környező országokban számíthatnak sikerekre, elsősorban a földrajzi közelség, a hasonló gondolkodásmód, fejlettségi szint és pénzügyi lehetőségek miatt. A tapasztalatok szerint ugyanis egy nyugat-európai, amerikai vagy japán kapcsolattartás minőségben és költségeiben is nagyobb léptékű akció, amire csak a nagyon profik képesek. Ezért inkább mindenkinek előbb a saját környékén kell meggyőződnie árujának értékéről, és csak ezután tekinthet távolabbra. Ily módon Kovácspatakon másfél éven belül már a harmadik ilyen találkozóra került sor, és az érdeklődők legközelebb ősszel térnek vissza már ukrán kollégáik társaságában. Tamás Józseftől azt is megtudtuk, hogy idén ezenkívül még majd húsz akciót szerveznek- Budapesten és Dobogókőn kívül például Zágrábban és a romániai Szatmárban. A legtöbb találkozóra, persze, a magyar fővárosban kerül sor, ahová fokozatosan kanadai, török, belga, német, svájci, román, ukrán, brit, holland és kíniai partnereket várnak. A VOSZ szoros kapcsolatban áll szlovákiai vállalkozókkal is, aminek köszönhetően a találkozókon való részvételen kívül lehetővé válik számunkra e jól szervezett magyarországi vállalkozói érdekképviseleti szerv szolgáltatásainak a kihasználása. Mindez a párkányi Dejcző Ala dárnak köszönhető, aki kollégájával, Pereszlényi Gyulával együtt fáradhatatlanul szervezik az itteni részvételt. Munkájuknak köszönhetően vállalkozóink a kovácspataki akciókon kívül a VOSZ által rendezett többi vállalkozói napra is eljutnak, így például huszonketten ma és holnap Budapesten kanadai kollégáikkal szervezett találkozón vesznek részt. Teszik ezt annak ellenére, hogy nem éppen ideális körülmények között dolgoznak, mivel a Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége párkányi szervezetének elnöke furcsa módon akadályozni igyekszik munkájukat. A márciusi kovácspataki találkozó előtt például több vállalkozót levélben arról értesített, hogy az akció elmarad! A megszólítottak nagy része nem hitt neki, és így mi is meggyőződhettünk róla, hogy igenis élénk üzleti élet folyt a Panoráma üdülőben. -IIVÁLLALKOZÓITALÁLKOZÓ KOMÁROMBAN Újabb szlovák—magyar vállakozói találkozóra kerül sor a közeljövőben Dél-Szlovákiában. Ezúttal április 21-én a Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara komáromi regionális irodája szervez ilyen akciót, amelyre már körülbelül ötven, különböző területen működő hazai vállalkozó és vállalat jelezte részvételét. A tevékenységükről, termelési és kereskedelmi elképzeléseikről szóló adatokat a kamara a győri Északdunántúli Kereskedelmi és Ipari Kamara rendelkezésére bocsátotta, amelynek munkatársai jelenleg a megfelelő partnerek keresésén dolgoznak. A vállalkozói találkozón előadások hangzanak el a kereskedelem lehetőségeiről, jogi feltételeiről és kilátásairól. BESZÉLGETÉS MARIA KOVAČOVA FÖLDMŰVELÉSI MINISZTERHELYETTESSEL KÜLFÖLDI SEGÍTSÉG NÉLKÜL NEM MEGY Hónapok óta a hazai gazdaság válságának egyik leggyakrabban emlegetett témája a mezőgazdaság áldatlan helyzete. A jelenlegi kormány által alkotott agrártámogatási elképzelések kettősségét ma már a termelők is érzékelik, s nagyon sokan kérdezik: a piacgazdaságot megcélzó ágazati politika miért vállalta fel a szociális kérdések kezelését is. — Tudatosítanunk kell, hgy a jelenlegi támogatáspolitikára, mint sok minden másra, a válság rányomja a bélyegét. Ezért volt szükség arra, hogy alapvető küldetésétől eltérően nemcsak az ágazat hosszú távú támogatási elképzeléseit határozzuk meg, hanem az időszerű feladatokra is a lehetőségek szerint reagáljunk. A körülmények alakulása folytán, sajnos, az napjainkban csak a tűzoltásra elég. Ezt mutatja a támogatások összegének struktúrája. A hétmilliárd koronának a felét az ún. szisztematikus dotációkra fordítjuk, amelyek köztudottan a kedvezőtlen termesztési feltételek okozta különbségeket egyenlítik ki. Gazdasági szempontból ez vitatható, de el kell ismerni, hogy a rosszabb termesztési feltételek között élő termelőknek is meg kell élniük valamiből. Az eddig kiépített termelői kapacitások egy csapásra nem hagyhatók parlagon. Az életképeseknek meg kell adnunk a lehetőséget, hogy az átmeneti időszakot átvészeljék. • Meddig tarthat ez az átmeneti időszak? — Lehet, hogy két-három évig, lehet, hogy tovább. Sajnos, a megbénult pénzforgalom még az életképesek fennmaradását is nagyon megnehezíti. • Statisztikai adatok igazolják, hogy az ágazati termelés intenzitá sa is jelentősen csökkent. Hogyan reagál erre a támogatáspolitika? — Két éve, sajnos, az intenzifikációs tényezők teljesen a háttérbe szorultak, a gazdaságok nem vásárolnak gépeket, berendezéseket. A támogatáspolitika célja, hogy ezt a helyzetet feloldja; mindez azonban szorosan kapcsolódik a gazdaságok hitelszerzési feltételeihez. Lényege, hogy aki beruházni szeretne, annak elsősorban hitelt kell szereznie, vagy a saját forrásait felhasználnia erre a célra, s mi ezután tudjuk fedezni a költségek bizonyos részét. Sajnos, nagyon kevés a fizetőképes vállalat, köztudott, hogy 95 százalékuk veszteséges. S bár nem ez az egyedüli kritériuma az értékelésnek, mindenképpen jelzi, hogy komoly gondok vannak az ágazatban. • Mennyiben segíthetnek ezek a támogatások? — Végre a politikusok is tudatosították, hogy ha nyáron aratni akarunk, akkor tavasszal vetni is kell. Tekintettel a szorító pénzügyi nehézségekre, meg kellett találnunk azokat az utakat, amelyekkel pénzt áramoltathatunk a gazdaságokba, hogy a legalapvetőbb tavaszi munkákat elvégezhessék. Úgyszintén fontosnak tartottuk, hogy a műszaki fejlesztésre js jusson pénz, hiszen az előző évben alig történt beruházás. • A szándék dicséretes volta ellenére a mezőgazdasági vállalatoknak jelenleg vélhetően nem az a Jegfőbb gondjuk, hogy új gépeket, berendezéseket vegyenek. Pénzügyi helyzetük nem engedi meg, hogy hosszú távú beruházásokban gondolkodjanak... — Ez valóban így igaz, mégis úgy gondoljuk, egy-egy korszerű gép vagy berendezés megvásárlását támogatni kell. • Jelentős a visszaesés a tejtermelésben. Hogyan reagál erre a tá mogatáspolitika? — Ezt a folyamatot mindenképpen szeretnénk megállítani. Ezért került be a támogatási alapelvek közé, hogy egy meghatározott termelési szint felett az első osztályú tej literéért 70 fillért kap a termelő. Ezúton szeretnék eloszlatni egy félreértést. A hozzánk érkező jelzések szerint a tejfeldolgozó üzemek olyan árajánlatokat tesznek a termelőknek, amelyekbe automatikusan beleszámítják az említett 70 filléres támogatást. Ez téves nézet. Hansúlyozni kell, hogy ez a támogatás nem ártámogatás. • Idén az előző évben kapott bőkezű állami támogatás után — a magángazdálkodók meglepetéssel tapasztalták,thogy a támogatáspolitika már nem számol velük. — Dehogyis nem. Csupán nem tesz különbséget a tulajdonformák között. A szövetkezeti vagyon nevesítése után alapjában véve a magántulajdon lett a meghatározó tulajdonforma, a szövetkezetek is valójában magántulajdonosok társulásai. Az állami gazdaságok — a privatizálása után — ugyancsak magánkézbe kerültek, tehát nincs ok arra, hogy a magántulajdonú vállalkozási formák közül egyet kiemelt támogatásban részesítsünk. Mivel költségvetési forrásaink korlátozottak, a támogatáspolitikai koncepció meghatározásakor el kellett dönteni, mit támogatunk. A társadalmi érdek is úgy kívánja, hogy a lakosság élelmiszer-ellátásában meghatározó szerepet játszó vállalkozásokat támogassuk, s bár fontosnak tartjuk, az önellátó kisgazdaságokat nem tudjuk segíteni. Mindez azonban nem zárja ki, hogy a magángazdálkodók támogatást kapjanak. Az agrárvállalkozók számára megszabott kritériumok alapján — ha ezeknek egyénileg nem tudnak megfelelni — bátran társulhatnak valamilyen vállalkozási formába egy-egy meghatározott termelési cél érdekében, amely ezután jogi személyként már megpályázhatja a támogatást. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ehhez meg kell teremteni a jogi kereteket, tehát a vállalkozásokat be kell jegyeztetni. • A támogatások odaítélésében egy új módszer, a pályázati rendszer érvényesül. Mennyire lesz objektív? — Alapvető cél volt, hogy a tételek odaítéléséről helyi szinten döntsenek. A regionális földügyi és információs szolgálatok által létrehozott pályázati bizottságok a támogatásra szánt 7 milliárd koronának csaknem a 90 százalékát osztják el, központi elosztásra csak 1 milliárd korona marad. Kikötöttük viszont, hogy a felszámolás előtt álló, vagy ennek veszélyével fenyegetett gazdaságok nem kaphatnak támogatást. • Az előrejelzések alapján a gazdaságok hány százaléka esik áldozatul a válságnak? — Ha szigorúan tartanánk magunkat a csődeljárás feltételeihez, a mezőgazdasági vállalkozásoknak csaknem a 40 százalékát fenyegeti csőd. Ez azonban nemzetgazdasági szempontból sem volna ésszerű, hiszen a gazdaságok egy része nem azért küszködik gondokkal, mert nem tudja, mit kell(ene) termelni, hanem azért, mert megbénultak a piacok. • A támogatáspolitika elsősorban a hitelkonstrukciók támogatását vállalja. Elég lesz mindez az ágazat válságának a kezelésére? — Nézetünk szerint sem lesz elég, ráadásul a hitelpolitika sem kedvező az ágazat számára. Ennek ellenére úgy látjuk, hogy a hazai termelés támogatására kell helyezni a súlyt. Természetesen a termelők nem várhatják, hogy valaki fentről megmondja nekik, hogyan és mennyit termeljenek. A piacgazdaságban elsősorban ár-, adó- és kamatfeltételek közreadásával és garantálásával tudja a központ befolyásolni a termelést. Ehhez kell majd alkalmazkodniuk a vállalati menedzsereknek. Ma még, sajnos, kevés van belőlük. • Pénzügyi körökből azonban az utóbbi időben egyre gyakrabban hangzik olyan vélemény, hogy a mezőgazdasági termelést tovább kéne csökkenteni. — De hiszen az már le van építve a tűrőképesség határáig! Az agrárreform bevezetése óta 35 százalékkal csökkent a termelés. Sajnálatos, hogy a pénzügyi szakemberek ilyen egyoldalúan nézik a kérdést. Valószínűleg nem gondolták végig, hogy a hiányzó élelmiszert be fog kelleni hozni az országba. Lesz erre elég devizánk? El kell gondolkodni, érdemesebb-e valamivel költségesebb hazai termelést támogatni, mint a külföldi behozatalt. • A különböző nézetek ellenére van kiút a válságból?Életképes marad az ágazat? — A helyzet valóban kritikus. Az ágazati termelés leépítése néhány helyen olyan méreteket öltött, hogy a mezőgazdasági üzemeknek nincs másuk, csupán a használatukban levő földek s az üresen tátongó istálló- és raktárépületek. A válság kezelése a jelenlegi feltételek között nem oldható meg lokálisan. Komplex válságkezelési programra van szükség a többi ágazatban is, hogy a fogyasztást és a vásárlóerőt felfuttassuk. El kell azonban ismerni, hogy erre belső forrásokból nem telik. • Köszönöm a tájékoztatást. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ MÁSOK ÍRTÁK KI HATÁROZ A NEMZETKÖZI VALUTAALAPBAN? JIŔÍ JONÁŠ, az IMF csoportja ügyvezető iagazgatójának asszisztense írta az alábbi cikket a TREND gazdasági hetilap számára. Az alábbiakban ezt a cikket ismertetjük, amely a lap 11. számában jelent meg. A gazdasági reformok és a stabilizáló makroökonómiai programjainak történelme bizonyítja, hogy gyakran mennyire helytelenül értelmezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepét a gazdasági problémák megoldása során. Mivel Szlovákiában is fennáll a veszélye, hogy hibásan magyarázzák, az IMF tulajdonképpen miképpen is járul hozzá a gazdaságpolitikai ajánlásokhoz, megpróbálom vázolni, hogyan is működik e szervezet döntési mechanizmusa. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy az IMF nem egy technokrata, nemzetek feletti intézmény, amely az adott országok feltételeire való tekintet nélkül népszerűtlen restriktív intézkedéseket ír elő. Valamennyi gazdaságpolitikai ajánlás egyszerű alapelv szerint működik: akárcsak az egyén sem élhet hosszú távon saját lehetőségein felül, vagyis nem költhet hosszú távon többet, mint amennyit keres, az állam sem teheti meg ugyanezt. Vagyis az egyén, illetve az állam csak addig élhet saját anyagi lehetőségein felül, ameddig valaki kölcsönöz neki. Ez az egyszerű alapelv nem csupán a tudósok agyában megszületett elmélet, hanem elsősorban több tucatnyi országgal kapcsolatban szerzett tapasztalat, hiszen voltak országok, amelyek éveken át azt hitték, és közülük számos még ma is úgy véli, hogy „kettő mínusz egy az kettő". AZ IMF döntési szerkezete A Nemzetközi Valutaalap fő döntő szerve a Bankelnökök Tanácsa (

Board of Governors). Minden egyes tagország kinevezi saját elnökét, általában a központi bank elnökét. A bankelnökök évente rendszeresen egy alkalommal találkoznak, az ún. Annual Meeting keretében. A mindennapos döntésekkel azonban az Ügyvezető Igazgatók Tanácsát bízták meg (Executiv Board), amelynek 24 ügyvezető igazgató a tagja. Ezek vagy egy országot képviselnek (ilyen az USA, a Nagy-Britannia, Németország, Oroszország, Szaúd-Arábia, Kína és Japán), vagy több országból álló csoportot. A második esetben az ügyvezető igazgató azon tagországokból kerül ki, amelynek az adott csoportban a legnagyobb a tagsági kvótája. A Szlovák Köztársaság és a Cseh Köztársaság, illetve a volt CSSZSZK az ún. belga csoportban van. E csoport ügyvezető igazgatója a belga Jacques de Groote. Konzultáció — kétévenként legalább egyszer Az Ügyvezető Igazgatók Tanácsa többnyire hetente háromszor találkozik, és az általános problémákon kívül a valutaalap operatív ügyeit is napirendre tűzi (pl. a költségvetés jóváhagyását), továbbá mindenekelőtt az egyes tagországokkal foglalkozik, melyekből egyébként 170 van. Minden tagország két okból kerülhet a tanács megbeszéléseinek napirendjére. Először is rendszeresen, évenként vagy kétévente minden egyes tagországgal az IMF Alapszabályának 4. cikkelye értelmében ún. konzultációt tartanak. Erre mindenképpen sor kerül, akkor is, ha a tagország nem kér a valutaalaptól pénzügyi segítséget. E konzultációk célja, hogy felmérjék az adott ország gazdasági helyzetét és gazdaságpolitikája megvalósításának a módját, s hogy ezzel esetleg megakadályozzák az egyensúly fölborulását. Másodszor pedig akkor kerülhet egy-egy tagország a tanács napirendjére, ha olyan stabilizációs programról van szó, amelyet az IMF finanszíroz. Ez a tanácskozás vonatkozhat a program jóváhagyására, illetve teljesítésének ellenőrzésére. Az ellenőrzés eredménye többnyire kötődik az egyes hitelrészek felszabadításához is, hiszen a hitelt általában nem egy összegben utalják ki a segítséget kérő tagországoknak. Miképpen dönt az Ügyvezető Igazgatók Tanácsa? Bennünket az érdekel a leginkább, hogy az említett esetekben miképpen fogadják el a tanács döntéseit. Amennyiben az alapszabály 4. cikkelye értelmében történő konzultációról van szó, a tanácskozás eredménye nem döntés, hanem pusztán a vita összefoglalása. Ha viszont a többi tanácskozásról van szó, jóváhagyják a javasolt határozatot. A tanács formálisan szavazással vagy egyszerű minősített szavazattöbbséggel dönt; a kívánt szavazatarányt aszerint ítélik meg, hogy milyen a megvitatott téma súlya. Többnyire érvényes az alapelv, hogy minél fajsúlyosabb a kérdés, annál nagyobb arányú szavazattöbbségre van szükség (ez 85 százalékos is lehet). A legfigyelemreméltóbb azonban, hogy milyen gyakran hoz a tanács döntést konszenzus alapján, úgy, hogy nincs szükség szavazásra. Ez különösen azokban az esetekben érvényes, amikor egy-egy tagország stabilizációs programja pénzügyi támogatásának a jóváhagyásáról van szó. Ilyen döntés konszenzus alapján csak akkor lehetséges, ha a tagok többségének közös elképzelése van. A fentiekben vázolt konszenzus az IMF működésének félévszázados működése, tapasztalatai alapján alakult ki. Tény, hogy a közép- és keleteurópai országok a valutaalap részére új történelmi tapasztalatokat jelentenek. Csakhogy a problémák jelentős része már ismert egyéb országokkal kapcsolatban is. A kelet- és közép-európai országok sajátosságai pedig elsősorban abból következnek, hogy milyen mértékben volt elnyomva a piac működése, de tény, hogy az utóbbi négy évben az IMF már ezekben az országokban is tett szert bizonyos tapasztalatokra. És éppen e tapasztalatok kimeríthetetlen tárházából meríti az ajánlásai megtételéhez szükséges ismereteket. Már számos, kevésbé fejlett latin-amerikai, afrikai és ázsiai ország is megértette, hogy az IMF pénzügyi és műszaki segítségével nem a banánköztársaságok számát gyarapítják meg, hanem a korszerű piacgazdaságokét.