Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-25 / 70. szám, csütörtök

7 LAPOZGATÓ ÚJ SZÓ* 1993. MÁRCIUS 25. HIÁNYZIK A PONTOSSÁG AZ SZDSZ ÜGYES HÚZÁSA SZLOVÁKIÁVAL SZEMBEN Az utóbbi hónapokban végzett magyarországi közvélemény-kutatások eredményei szerint a budapesti kormány által tett lépések idézték elő, hogy a belpolitikai életben jelentősen csökkent a kormányon levő politikai párt, az MDF (Magyar Demokrata Fórum) népszerűsége a lakosság körében. A Magyar Televízió és a Magyar Rádió elnöke visszahívásának szerencsétlen esete, a Csurka István körüli párthuzavonák — amelyeken csak külsőleg enyhített az MDF januári országos tanácskozása —, a kormány februári átalakítása — amikor Antall József miniszterelnök hat minisztert cserél ki —, mindez arra emlékeztet, mintha olyan zsákot akarnának bevarrni, amely állandóan csak kilyukad. Magyarországon is sok a szociális probléma, amelyről a kormány azzal vonja el a lakosság figyelmét, hogy óvatosan, sőt időnként bizonyos temperamentummal veti fel a szomszédos államokban élő magyar kisebbség helyzetével kapcsolatos kérdéseket. Az új választások időpontjának a közeledtével egyre nő a siker reménye a magyar ellenzék táborában, amelyet főleg az SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége), a FIDESZ (Fiatal Demokraták Szövetsége) és az MSZP (Magyar Szocialista Párt) képvisel. A mások (a mostani kormány) hibájából való tanulás szabályai szerint ügyesen manőverezik a Szabad Demokraták Szövetsége. A legnagyobb magyar parlamenti ellenzéki párt küldöttségének nemrégi szlovákiai látogatása azt eredményezte, hogy ez a politikai erő pontokat szerzett Szlovákia szemében, mivel— mint azt megtudhattuk a delegáció sajtóértekezletén — arra törekednek, hogy tiszteletben tartsák a nálunk élő magyar kisebbség helyzetét, s nem kívánnak beavatkozni az itteni magyar politikai pártok tevékenységébe. Ha ezeket a nyilatkozatokat „aprópénzre váltjuk", ködös, általánosító formulációkat kapunk, amelyekből hiányzik az egyértelmű stilizálás. Hasonló hangot ütött meg ebben az esetben a Magyar Szocialista Párt is. A szabaddemokratákról nem mondható el, hogy nem viszonyulnak korrekt módon a déli szomszédainkkal fenntartott kapcsolatokban jelentkező további problémák megoldásához, nevezetesen a bősi ügyhöz, amikor azt állítják, hogy ökológiai szempontból a vízlépcsőrendszer felépítése hibás döntés. Amíg azonban megszületik a végleges határozat, kölcsönös megállapodással olyan kompromisszumos megoldást kell találni, amely elfogadható mindkét ország számára, s egyúttal összhangban van a Duna menti lakosság érdekeivel. De... Szlovákia kérte felvételét az Európa Tanácsba, amelynek a Magyar Köztársaság már tagja, s Budapest véleménye ugyancsak fontos a szlovák kérelem megítélése szempontjából... A bősi ügyet a magyar szocialisták szerint is egyértelműen apolitizálni kell, s a kétoldalú tárgyalásokat szakértői síkra kell terelni. Nem lehet tagadni, hogy a szabaddemokraták nem törekednek őszintén a szlovák politikai pártokkal kifejtendő kapcsolatok kiépítésére. Tudatában kell lenni azonban annak, hogy a ködös nyilatkozatok — még a legliberálisabb hozzáállással sem — nem oldhatják az említett magyar—szlovák problémák okozta politikai görcsöket. Nem szabad megfelekezni arról sem, hogy az SZDSZ a hazai belpolitikai porondon riválisának tekinti a Magyar Szocialista Pártot. Ami a magyar—szlovák viszonyban a neuralgikus pontok esetében az odavetett kesztyűt illeti, csak idővel derül ki, hogy a két magyar konkurens politikai erő közül melyik áll elő pontosabb állásponttal. IZABELA NAGYOVA, Národná obroda, III. 15. TITOKBAN A BAJMÓCI OLTÁR NYOMÁBAN A prágai Központi Állami Levéltárban szlovák szakértők inkognitóban tanulmányozzák a bajmóci oltárral kapcsolatos történelmi dokumentumokat. Csehországi szakemberek szerint olyan írásos anyagokat keresnek, amelyek elősegítenék az oltár visszatérését Szlovákiába. A „kutatók" azonban sem nem tagjai, sem nem megbízott szakértői a szlovák kulturális minisztérium azon bizottságának, amelyet a kulturális értékekkel kapcsolatos kétoldalú vagyonjogi rendezéssel bíztak meg. Az ún. kutatói levélben — amely a levéltárba való belépésre is feljogosítja őket — a vizsgálat témájaként a következőket tüntették fel: A szlovákiai muzeológia története. A csehországi illetékes bizottság tagja, Ivo Hlobil véleménye szerint felesleges manőverről van szó. A szlovákiai tudósok látogatásával kapcsolatos írásos dokumentumokat a levéltár igazgatója továbbította a cseh bizottságnak. „Nincs szó törvényellenes eljárásról, csupán arról, hogy a szakértők nem jártak el korrekt módon — nyilatkozta a bizottság elnöke, Jan Knéžfnek cseh kulturális miniszterhelyettes. — Az ide vonatkozó törvény 11. cikkelye értelmében minden polgárnak joga van belépni a levéltárba, tehát nem kell rejtőzködni. Ha szlovák kollégáink felkértek volna bennünket, hajlandók lettünk volna további személyeknek is kiállítani megbízást." „A Szlovákiából érkezett szakértők kutatása kapcsán elmondható, hogy minden bizonnyal az egykori oktatási és népművelési miniszter feljegyzéseit keresik — mondta Ivo Hlobil. — Viszont nem az a fontos, hogy akkor miről volt szó, hanem az, hogy milyen jogi súlya van a jóváhagyott institúcionális döntéseknek." Ezek alapján 1946-ban kiállítási tárgyak cseréjére került sor a prágai Nemzeti Galéria és a Szlovák Nemzeti Galéria között. Jan Vojta, a csehországi bizottság titkára szerint e lépés kétségbe vonásával ugyanezt tennék a Nemzeti Galéria eddigi összes nemzetközi csere- és kereskedelmi tevékenységével. „A szlovák kollégáknak már több ízben elmondtuk, hogy ha találnak olyan dokumentumokat, amelyek feljogosítják őket bárminemű követelés kielégítésére, örömmel eleget teszünk nekik, s rendelkezésükre bocsátjuk az okmányokat — hangsúlyozta Jan Knéžínek. — Sajnálom, hogy eddig még nem bukkantunk hasonló esetre. Jóllehet, az oltárt csak vitathatatlan jogi indokkal adjuk ki, nem pedig valamilyen emotív gesztusként. A két bizottság következő találkozójára március végéig sor; kell keríteni. Információink szerint tagjainak más jogi „nüansszal" is foglalkozniuk kell, elsősorban a két kulturális miniszter által parafált szerződés szlovák fordításával, amelynek revízióját a cseh fél követelte. A fordítással három pontban módosult a megállapodás eredeti értelme; az álláspontok ütköztetése során a szlovák képviselők visszautasították, hogy a Csehországban kiadott cseh—szlovák szótárt használják. A szlovák fordítás kölcsönös elfogadható „módosítása" nélkül viszószinűleg nem folytatódhatnak a tárgyalások a további, gazdát cserélő történelmi dokumentumokról, a két fővárosban kiállított képtári anyagokról. A szlovák bizottság név szerint eddig további igényekkel nem állt elő, a cseh pedig továbbra sem támasztott semmilyet. Viszont egyedi eset körvonalai rajzolódnak a nagytapolcsányi kastély bútorzatának egy részét illetően: noha a szlovák fél igényéről van szó, kiderült hogy 1923-ban néhány tárgya a prágai várból vándorolt a kastélyba. A bútorzatot — melynek értéke napjainkban megközelíti a 400 ezer koronát — már az ötvenes években leírták. MIRKA SPÁČILOVÁ, Mladá fronta Dnes, III. 17. PAVOL DEMEŠ, AZ ÁLLAMFŐ KÜLPOLITIKAI TANÁCSADÓJA: EGYSÉGESEN A KÜLFÖLD FELÉ A Národná obroda március 15-i számában jelent meg az a nyilatkozat, amelyet Pavol Demeš, a szlovák nemzetközi kapcsolatok egykori minisztere, a Szlovák Akadémiai Információs Ügynökség igazgatója adott a lap munkatársának, JURAJ ALNERnek. Demeš aznap foglalta el az államfői iroda külpolitikai osztályvezetői tisztségét. A nyilatkozat szerint az osztálynak 5—6 alkalmazottja lesz. Hasonló, ám rendszerint jóval nagyobb apparátus — amely az államfők külpolitikai tevékenységét irányítja — a világ csaknem minden országában működik. Szó sincs azonban arról, hogy a munkacsoport „konkurenciát" jelentene a külügyminisztériumnak. Szlovákiába „visszatérve", mindez úgy fog történni, ahogyan külföldön. Az osztályvezető, azaz Pavol Demeš egyben a köztársasági elnök tanácsadójaként lép fel, a munkatársainak a feladata pedig egyebek között az lesz, hogy előkészítsék külföldi útjait, tárgyalásait — természetesen a külügyi tárcával, azaz a kormánnyal együttműködve. „A köztársasági elnök meghatározó módon vesz részt az ország külpolitikájával kapcsolatos döntések meghozatalában, az államnak azonban e tekintetben egységesen kell fellépnie" — mondta Pavol Demeš. A továbbiakban részletesen szólt a Mečiar—

Kňažko vitáról, amellyel összefüggésben kijelentette: szerinte az ellentét okát nem a szlovák külpolitika irányvételében kell keresni, amelyet a kormány elfogadott, s amely összhangban van a külügyi tárca koncepciójával. Tekintettel arra, hogy jelenleg három terület érintett a külpolitikában: a külügyminisztérium, a parlament külügyi bizottsága, illetve a kormányfő külpolitikai tanácsadója, a napilap munkatársa az együttműködésről is érdeklődött. „Az elszigeteltség kárára volna a kapcsolatnak. Elsőrendű feladataim közé tartozik az öszszes érintettnek, illetve a nem parlamenti pártok külpolitikai szakértőinek a részvételével tartandó találkozók megszervezése, hogy megállapítsam, ők miképp látják a Szlovák Köztársaság nemzeti érdekeit, hogyan értékelik Szlovákia külpolitikáját. Mindenesetre, arra fogok törekedni, hogy az együttműködés harmonikus legyen. Ezért felveszem a kapcsolatokat az egyetemek és a tudományos akadémia szakértőivel is" — hangsúlyozta végezetül Demeš. . És boldogan éltek, amíg meg nem haltak... Jó éjszakát! (PAVEL JAKUBEC karikatúrája — Slovenský denník, III. 8.) KOZJOGI MAGATARTAS A Szlovák Televízió az utóbbi napokban több alkalommal is szolgált csemegével — az egyik az Ivan Lexával, a szlovák kormányhivatal vezetőjével készített interjú volt, amelyben az élesen támadta Ľudovít Černák gazdasági minisztert, mégpedig amiatt, ahogyan a Transgas vállalat vagyonának a feli osztásáról a cseh féllel folytatott tárgyalásokon eljárt. A közjogi intézmény — 'a körülményeket figyelmen kívül hagyva — egy hivatalnoknak adott szót, hogy értékelje a miniszter munkáját. Ezzel nagy ballépést követett el, ugyanis másnap megtudhattuk, hogy a Szlovák Köztársaság kormánya rendkívüli ülésen hagyta jóvá a szlovák delegáció által követendő eljárást. Ugyancsak csemege volt az a riport, amely arról készült, hogy a csehek felkészültek-e a föderáció felosztására. Természetesen, nincs szándékomban a cseh politikusok védelmére kelni, mivel jól tudom, hogy ha a cseh fél valamin rajtakaphat bennünket — és a cseh érdekek védelme jegyében valamit nyerhet — bizonyára ezt meg is teszi (az államjogi elrendezésről folytatott több hónapos tárgyalások eléggé meggyőztek bennünket a cseh politikusok „önzetlenségéről"). Ennek ellenére úgy tűnik, hogy nem kellene annyit „nyöszörögni" a cseh fél felkészültségéről az állam szétesésére — a japánok például a felhőkarcolók építésekor gondolnak az esetleges földrengésekre, a németek védekeznek a menekülthullám ellen, a csehek pedig egyszerűen felkészültek az ország esetleges szétesésére. Hogy ma mire készülnek, arról majd később. Most az a kérdés, hogy miért nem készültek fel kellőképpen a föderáció felosztására a szlovák politikusok is, akiknek választási programjában szerepelt a nemzetközi jogi szubjektivitás, és akik ma csak a cseh politikusok mögött kullognak. Nem vagyok benne biztos, vajon nem lenne-e megfelelő, ha kritikájukat maguk felé fordítanák. A mindenkori kormányzat elsősorban saját állampolgáraira gondol. A cseh kabinetnek ezt nem lehet a szemére vetni. De a szlovákoknak sem. Csakhogy a két kormány képességei valahogy nem „konvertibilisek". RÓBERT KOTIAN, Sme, III. 13. (FEDOR VICO rajza — Sme, III. 13. A VÁLASZTÓPOLGÁR CSAK ÁLL ÉS NÉZ A szlovák politikai élet figyelője már megszokta az időről időre visszatérő, nemegyszer megütközést kiváltó eseményeket. Mintha valaki szellemeket űzne Szlovákiával; normális politikai rendszer csakcsak nem akar gyökeret ereszteni. A politikai dulakodások közepette a választópolgár pedig csak áll és néz — nem tudja, hogy valójában ki kit rugdos. A helyzet nem újkeletű, történetét már az 1990. évi választások után írni kezdték. A hatásköri törvények vitája óta világos volt, hogy a szlovák kormányfő nem azt az irányt követte, amelyet mozgalma választási programjában, illetve kormánya programnyilatkozatában megígért. Ha bármelyik civilizált országban ilyen eset történik, akkor a miniszterelnök azonnal „lemond"... Viszont Vladimír Mečiar — aki akkor konstruktív ellenzékinek minősítette mozgalmát — kijelentette, hogy nem távozik a kormányból. S ezzel Szlovákia olyan országként írta be nevét a politológiai tankönyvekbe, ahol a kormány első embere ellenzéki. (...) A realitás napjainkban sem más. Szinte emberfeletti erőt követel meg, ha definiálni akarjuk a parlamentbeli koalíciós—ellenzéki viszonyt, az államfő pedig csak még jobban bonyolítja a helyzetet, jóllehet, a kritikus időszakokban neki kellene átvágnia ama bizonyos gordiuszi csomót. ... a második legerősebb politikai párt a Demokratikus Baloldal Pártja. Első látásra — ellenzékben van. De ha jobban megnézzük, a helyzet teljesen más. A DBP képviselői megszavaztak minden fontos kormánydokumentumot, beleértve a programnyilatkozatot is, tehát ez a politikai erő de facto koalíciós partnere a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak. Hogy a káosz még tökéletesebb legyen, ehhez a Kereszténydemokrata Mozgalom és a magyar pártok is hozzájárulnak. A kormányalakítás a miniszterelnök feladata, a kabinet összetételéért ő vállalja a felelősséget. Ha a kormány nem teljesíti programját, meg lehet tőle vonni a bizalmat. A KDM és a magyar koalíció képviselői azonban más, sajátos utat választottak. Egy miniszter leváltását javasolták, amivel valójában bele szeretnének szólni a kormányzat összetételébe. Nem tudom, vajon ezzel azt akarják kifejezésre juttatni, hogy a többi reszortban minden rendben van? De logikus volna (...) Amennyiben a KDM és a magyar pártok javasolnák, hogy a kormány ellen an bloc nyújtsanak be bizalmatlansági indítványt, ahogyan illik, ezzel arra kényszerítenék a Szlovák Nemzeti Pártot és a baloldalt, hogy világos álláspontra helyezkedjen a kormányt illetően. A köztársasági elnöknek különleges szerep jutott; kívül áll a kormányon, azaz nem is kell felelősséget vállalnia a kabinet lépéséért... De az államfő az utolsó alkotmányos biztosíték abban az esetben, ha olyan súlyos ellentét alakul ki a végrehajtói vagy törvényhozói hatalomban, amelyet ezen a hatalmi szinten már nem lehet rendezni. (...) Naivitás volna azt gondolni, hogy a negyven évig tartó kommunizmus után azonnal a megszokottra vált át a politikai rendszer, olyanra, amilyent a jól működő demokráciákban ismernünk. De — amint az az említettekből is kitűnik — nálunk a helyzet nem javul. A harmadik utak keresése a politikában éppúgy megengedhetetlen, mint a gazdasági életben. Amennyiben az érintettek ezt nem tudatosítják — és legalább a demokratikus ellenzéknek kellene jósnak lennie —, a következő választásokon ismét kellemetlen meglepetés érhet bennünket. MIROSLAV ONDRUŠ, Domino efekt, 11. szám Az oldalon közölt, rendszerint rövidített írások nem feltétlenül tükrözik az Új Szó véleményét. Összeállította: MADI GÉZA