Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-23 / 68. szám, kedd

KALEIDOSZKÓP ANKÉT HOGYAN TOVÁBB, CSEMADOK? Á Csemadok közelgő országos közgyűlésének alkalmából a szövetség területi választmányainak titkáraihoz (némely esetben elnökeihez) fordultunk, válaszolnának arra a kérdésre, milyen tapasztalatokat szereztek a legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakban, valamint, hogy miben és miként látják a Csemadok lehetséges szerepét, feladatát a jövőben. Az alábbiakban folytatjuk tapasztalataik, nézeteik közreadásét. EGYSÉGESÍTŐ SZEREPBEN Minden időkorlát törvényszerűen szűkítéssel jár, szűkítést jelent. Á kérdésben lévő is, természetesen. Ezt azért mondom, mert a Csemadok majd fél évszázados történelmének folytonosságából nem lehet kihasítani a legutóbbi két esztendőt anélkül, hogy e folyamat teljességéből valamit el ne hagynánk. De mert mégsem egy tágabb történelmi öszszefüggésrendszer összegzése a mostani feladat, azt hiszem, a Szövetség mai - de legyen: két utolsó évének - tapasztalatait egy kissé hátrábbról kell szemügyre venni. Az alfapontot, ahová véleményem szerint vissza kell hátrálni, az 1989. december 6-i rendkívüli választmányi ülésben jelölném meg. Mégpedig azért, mert ott és akkor nyílt első ízben alkalom arra, hogy a Csemadok e legfőbb testülete szabadon, minden politikai kényszertől és elvárástól függetlenül, önállóan döntsön arról, hogy a Szövetség egésze mit vállaljon, s miként valósítsa meg a magára vállaltakat. Ott és akkor fogalmazódott meg először nyíltan és nyilvánosan az érdekvédelmi szerepe. A két évvel ezelőtt lezajlott országos közgyűlés az 1989. december 6-i stratégia alapján hozta meg azokat a döntéseket - az akkorra már kialakult politikai polarizálódás ismeretében -, amelyek alapvetően meghatározták az elmúlt két esztendő szervezeti életét és a kulturális tevékenységet. Megszületett az új alapszabályzat s az új program. Szövetségünk munkájában ezt a két alapdokumentumot kellett érvényesíteni. Naiv vélekedés volna, ha ma azt mondanám, hogy ez maradéktalanul sikerült. Abban a politikai, társadalmi és gazdasági közegben, amely egyértelműen magyarellenes stratégiát folytatott és folytat, már-már azt is komoly sikernek könyvelhetnénk el, hogy képesek voltunk megtartani a Szövetséget, s annak működőképességét. Hogy ezt a működő szövetséget-szervezetet nem tudták megbénítani, az egyértelműen annak a közel fél évszázados közös munkának és összefogásnak az eredménye, amely a szlovákiai magyarság nemzetiségi védelmi rendszerét létrehozta és megtartotta mindmáig. A politikai mozgalmak és pártok megjelenésével a Csemadok szerepe némileg módosult. Van, amit általános terheiből átvettek ezek a mozgalmak, de a nemzetiségi élet egészének szervezése továbbra is megmaradt. Ezt ugyanis egyetlen magyar politikai mozgalom és párt sem képes elvégezni. Nincsenek TÖBB SZAKEMBERT A kérdésre adandó választ mindenképpen két részre osztanám: a Csemadok tartalmi és gyakorlati munkájának a megfogalmazására. Két év tapasztalatainak a leszűrése a Csemadokban is óhatatlanul magával hozza a rendszerváltást követő másfél év kérdéseit, hiszen szövetségünk a kultúra területén megszűnt az egyedüli magyar szervezet lenni. Hagyományaiból eredően azonban még mindig a legerősebb kulturális szervezet és mozgalom - ebből következik felelőssége is, minden szinten. Ám alapvető feladata - a szlovákiai magyarság civil társadalmának szervezése - nem változott. Értem ezalatt a falusi közösségek formálását, az amatőr művészeti mozgalom szervezését, a hagyományok ápolását, az anyanyelv védelmét. Kulturális mozgató erőként, néhol az egyedüli ilyen erőként, ott van településeink zömében. Szerencsére, nem maradt magára, bátorítják, segítik, anyagilag is támogatják szervezeteinket, csoportjainkat az önkormányzatok. Csemadok-alapszervezeteink munkájában az eddig bevált formák mellett újak is feltűntek. Azt, amit korábban a Csemadok visszavonulásaként fogtak fel, az nem a Csemadok visszavonulása volt, hanem inkább a politikai mozgalmak kerültek előtérbe, ezenkívül a sajtó sem szentelt kellő figyelmet tevékenységünknek, amely folyamatos, csak éppen „reklámja" nincs. A statisztikák azt mutatják, hogy csökkent a taglétszám, és az úgymond pihenő szervezeteink száma sem növekedett. A járásunkban bejegyzett 67 szervezet V. ISTVÁNNÉ írja: ,,Egy régebbi számban azt olvastam, hogy az adómentes tételeket a munkahelyen írják le. Hogyan írhatják le a férjem esetében, ha évi keresete a családi és a drágasági pótlékkal együtt 38200 korona; 20 400 korona az adómentes tétel, jómagam munkahelyet keresek, két kiskorú gyermekünk van, rájuk és rám is leírható 12 000 + 2 x 9000 korona. Arra lennék kíváncsi, miképpen írható le 50 400 korona 38 200 koronás jövedelemből. Januári fizetéséből, amely a családi pótlékkal és a drágasági pótlékkal együtt 3240 korona volt, 358 koronát vontak le biztosításra. Jól számoltak? Nem sok ez? közül 45-50 tevékenykedik; 8 szervezetünk nem tartott évzáró taggyűlést, tehát nem is végzett kulturális munkát. Ám a helyzet ugyanez volt azelőtt is, csak szépítgettük a statisztikai adatokat. A galántai országos közgyűlésen megfogalmazott alapszabályban még kísért a múlt. A szövetség szerkezeti felépítésének megváltoztatására javasolt módosítások (a járási választmány helyébe az alapszervezetek fóruma lépjen, az amatőr együttesek önállósulási törekvései, a választott szervek leválasztása a végrehajtó szervekről stb.) feloldhatják a gyakorlatban felmerült ellentmondásokat. Ám egy gond nem küzdhető le rövid idő alatt: szükség lenne a Csemadok szakembergárdájának a megerősítésére, mely gárdát nekünk mindenkit megelőzve sikerült a minimálisra csökkentenünk. Számos példát sorolhatnék föl. Egy városi művelődési ház alkalmazottainak a létszáma alig kevesebb, mint a Csemadok apparátusáé. Lassan leépülnek a regionális kulturális központok is. Vajon lesz-e, aki átveszi tőlük a módszertani és a szervezőmunkát? Hogyan gondoskodjunk a kulturális információk áramoltatásáról? Amatőr módon ezt nem lehet végezni. Vannak ugyan kezdeményezések, de ezek egyelőre nem bizonyulnak valami életképesnek. Ami az anyagiakat illeti, meg kellene erősödniük a Csemadok által létrehozott alapítványoknak, hiszen az állam manapság egyre kevesebbet áldoz a kultúrára. Ezek az alapítványok vállalhatnák azokat a kulturális programokat, amelyeket Az adóbevallással kapcsolatban is van észrevételem és kérdésem. A helyi adóhivatalban kiadott nyomtatványokon a magyarázó szöveg 6000 koronás kedvezményt említ - a mi esetünkben 3-szor (férjem, én, gyerekek). A hivatalnoknő szerint csak így vonható le kedvezmény. Férjem mellékkeresete tavaly 30 900 korona volt, s mivel könyvelést nem vezet, 30 százalékot írhat le, s marad 21 630 korona. A 18 000 korona levonása után is maradt még 3630 korona, s ebből 544 korona adót fizettünk. Most az bánt, hogy számunkra kedvezőtlen ez az adóbevallás, hiszen júliustól ebből fogjuk fizetni a biztosítást, s nem mindegy, hogy mennyit, anyagiak hiányában nehéz megvalósítani, egyben folyamatosan szervezhetnének olyan fórumokat, melyek a kultúra minőségi javulását segítenék. Támogathatnák azokat a főiskolásokat, akik tanulmányaik során népművelői tanfolyamokat is elvégezve településük kulturális fejlődésén munkálkodhatnának. A Csemadoknak továbbra is egyik legfontosabb feladata a kultúrához közel álló társadalmi közösségek szervezése, működtetése, a kisközösségek kulturális arculatának formálása, még olyan áron is, ha az újonnan létrejött formációk egy bizonyos idő után kilépnek a Csemadok szervezeti kereteiből. Alaposan megfogalmazott ifjúsági programmal kell bekapcsolni munkánkba az ifjú nemzedékeket is. Bizonyára nem csupán az én tapasztalatom, hogy a falvak fiatalsága magára maradt, járásunkban nincs számottevő bejegyzett ifjúsági szervezet. A szervezeti élet szintjén elsődleges feladatnak tartom a szakembergárda bővítését, egy olyan gárdáét, mely menedzseri hajlamoknak sincs híján. Ez természetesen elképzelhetetlen nemzeti kisebbségi kulturális intézmény nélkül. Enhiszen így is szűkösen élünk. Hogyan számítsuk ki a kivetési alapot, ha nem egyértelmű számunkra, hogy miből? Miből vonhatjuk le a kedvezményeket? Mit tehetünk még, ha esetleg rosszul töltöttük ki az adóbevallást?" Eddig a levél, amelyet azért közöltünk ennyire részletesen, mert nagyon valószínű, hogy sokan vannak hasonló helyzetben. -Tavalyi adóbevallásuk helyes volt, és az adóhivatalban is jól számoltak, a múlt év végéig hatályban volt jövedelemadótörvényben szereplő kedvezményeket érvényesítették. Amint arról már gyakran írtunk tanácsadó rovatunk keretében is, az 1993. január elsejével hatályba meg hozzá a szervezeti kereteik, sem a tagsági bázis, sem a hétköznapok tapasztalatai, amelyekre ilyen vonatkozásban építhetnének. Ugy találom tehát - s lehetne ez az utóbbi két esztendő tapasztalatainak summázata -, hogy a Csemadok az a szövetség, amely egységbe foglalhatja azt a sokféleséget, amely a mai szlovákiai magyar társadalomra jellemző. Ez az utolsó gondolatsor lényegében a holnapi - a távlatosabb - lehetőségek irányát is megszabja. Emberi és írói, vagy ha úgy tetszik, „csemadokos" tapasztalataim ugyanis azt jelzik, hogy minden megosztottság, szétdarabolódás az egész itteni magyarságot gyengíti és szegényíti. S minden vonatkozásban. A buta és ostoba - és fölöttébb felesleges - pártacsarkodásoktól kezdve a „sértők" és a „megsértettek" begubózásáig, félrevonuláséig. Ezt az egész „keleti" vagy „nyugati" elbutulást ideje volna már eltemetni valami mélységesen mély verembe. Ha képesek leszünk - ha képesek lehetünk - egyeztetni és elfogadni az egymás iránti nyitottság elvét, a különvéleményt, a másféle gondolkodást a magyarságunk megmaradásáért vívott tereken, akkor esélyünk van a holnapra. De csak akkor és így! És ezt az esélyt - ha úgy tetszik: történelmi esélyt! - nem volna szabad elherdálni. Ha a Csemadoknak van a holnapi és a holnaputáni időkre igazán nagy föladata, akkor azt én ennek az egységesítő folyamatnak a létrehozásában, megszervezésében és működtetésében látom. GÁL SÁNDOR, a Csemadok Kassa-vidéki Területi Választmányának elnöke nek az intézménynek kellene felmérnie a szlovákiai magyar kulturális valóságot, ennek kellene gondoskodnia olyan anyagi feltételek megteremtéséről is, melyek között eredményesen működhetnek szervezetek, csoportok, közösségek a kultúra területén. Ki kellene alakítani a kulturális információs hálózatot, amely megkönnyítené egymás megismerését, kulturális értékeink bemutatását, illetve cseréjét. E téren már próbálkozunk új formákkal, kéthavonként hírmondót adunk ki, pótolva egyúttal kulturális szaklap hiányát is. A Csemadoknak szerepet kell vállalnia az aprófalvak kultúrájának módszertani támogatásában, a művelődési házak vezetőinek szakmai továbbképzésében. Ami a könyvterjesztést illeti, a dunaszerdahelyi Csemadok-antikvárium felvásárlási akciói során tapasztalom, egyre többen vannak, akik nem tudnak könyvet vásárolni, sőt könyveik egy részét eladják, hogy például a gyerekeknek papucsot tudjanak venni az iskolába. Ez a helyzet arra ösztönöz bennünket, hogy szerepet vállaljunk önkormányzatig s talán egyleti könyvtárak' kialakításában is. Az amatőr művészeti mozgalomban folytatni kell a hagyományos tevékenységet, egyszersmind erőteljesebbé tenni, ügyelve közben arra, nehogy akár egyetlen együttes is megszűnjék. A Csemadoknak van jövője, mert van szerepe, van feladata. Egyet nem szabad megtennünk, soha nem szabad visszavonulnunk elért, kiküzdött állásainkból, kezdeményező módon kell bevonulnunk mindehova, ahol nemzeti kultúránk ápolására, művelésére lehetőség adódik. HUSZÁR LÁSZLÓ, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának titkára lépett új adózási rendszer már adómentes tételekkel számol. Úgy helyes, ahogyan Ön is leírta a levelében, jól töltötte ki a kilencvenkettes évi adóbevallását. Ami a férje keresetéből levont biztosítási járulékot illeti: biztosításra 11 százalékot von le a munkáltató, a foglalkoztatási alapra pedig 1 százalékot, s ezt a két tételt továbbítja az illetékes intézményekbe. Férje mellékkeresetéből a kivetési alap 46 százalékát fizeti be a biztosításra, a foglalkoztatási alapba pedig a 4 százalékát. Erről már nagyon sokszor írtunk, így most nem részletezném, és az is lehetséges, hogy a közeljövőben módosítják a biztosítási törvénynek ezt a részét is, akkor viszont ismét visszatérünk rá. MOLNÁR ROZÁLIA 1993. MÁRCIUS 23. A PÉNZHIÁNY ELLENÉRE MATEMATIKAI HÁZIVERSENY Matematikai háziverseny - így nevezik a szlovákiai magyar középiskolák számára minden évben megrendezett erőpróbát, amelyen a diákok összemérhetik matematikatudásukat, a matematikai olimpia kerületi fordulója előtt. A kezdeményezés 18 évvel ezelőtt indult, évente másmás iskola ad otthont a versenynek. Idén az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium rendezte februárban. Gyakori beszédtéma, hogyan készíti fel az iskola diákjait az életre. Sokszor hangzik el ilyen vélemény: amit az iskolában tanulnak, arra úgysem lesz szükség az életben. Koordinátageometria, gráfelmélet, komplex számok, indukciós módszer - hol találkozik ilyen dolgokkal a hétköznapi ember. Hajlamosak vagyunk a vitát azzal lezárni, hogy mindezt az iskola (tanár, jegy, tanulmányi átlag, érettségi bizonyítvány) miatt kell a diáknak megtanulnia. Ne felejtsük: a matematika célja nem az, hogy képleteket és technikákat szuggeráljon a gyerekbe, hanem elsősorban az, hogy rávezesse, rászoktassa, megtanítsa a diákot az önálló és logikus gondolkodásra, hogy észrevegye a különbségeket és hasonlóságokat, lásson összefüggéseket, tudjon rendszerezni, merjen új utakat keresni egy-egy probléma megoldásakor. És erre az életben tagadhatatlanul szüksége lesz. Igaz, a tanítás során különböző adottságú gyerekekkel kell dolgoznunk: vannak tehetségesebbek, akikkel érdemes külön foglalkozni, bekapcsolni őket szakköri munkába, levelező szemináriumokba, megoldatni velük olyan feladatokat, amelyek nemcsak az alaptananyagra épülnek. Az így végzett pluszmunka eredményességét mérhetik le a diákok és az őket felkészítő tanárok ilyen versenyeken is, mint ez a matematikai háziverseny volt. Minden iskola gondokkal küszködik - gazdasági és szervezési gondokkal, pénzhiánnyal. Ennek ellenére a 19 meghívott iskola közül 15 elküldte versenyzőit: a füleki, pozsonyi, komáromi, galántai, dunaszerdahelyi, újvári, párkányi, zselizi, nagymegyeri és balassagyarmati gimnáziumok, a komáromi, győri, váci, kassai ipari középiskola, valamint a rendező ipolysági gimnázium. A magyarországi iskolák résztvétele emelte a verseny rangját. A háromórás verseny 3 kategóriában zajlott, 27 elsős, 28 másodikos és 18 harmadikos diák versenyzett. Három óra alatt négy példát kellett megoldaniuk. Az eredmények a következőképpen alakultak: az első osztályosok versenyében a komáromi gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbnak. A másodikosok kategóriájában a nagymegyeri versenyzők voltak sikeresek, a 3. ós 4. osztályosok versenyében az első helyeken magyarországi iskolák (Győr, Balassagyarmat) diákjai végeztek. Amíg a diákok dolgoztak, tanáraik megvitatták a közelgő II. Nemzetközi Magyar Matematikai Verseny (1993. április 4-7. Vác) és a hazai matematikai olimpia kerületi fordulója előtt adódó kérdéseket. Számukra a beszélgetés legfőbb haszna a tapasztalatcsere, amelyet kamatoztathatnak majd munkájukban, emelve általa a matematikatanítás színvonalát. Gubis Mária Magyar Tanításí Nyelvű Gimnázium Ipolyság TANÁCSOK: ADÓÜGYBEN § FÖLDÜGYBEN § BIZTOSÍTÁSÜGYBEN §