Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-23 / 68. szám, kedd

1993. MÁRCIUS 23. ÉVFORDULÓ LUKÁCS PÁL KÉZIRATOS VERSEI Méltatlanul nagy a csönd a tájainkon született ifjúsági iró és költő, Lukács Pál neve és munkássága körül. A magyar gyermekköltészet egyik úttörője, megalapítója volt, az ő munkásságából merítettek a későbbiekben a magyar gyermekirodalom jeles képvjselői. 1803. március 21-én született szegény földműves családban Kamocsán. A híres komáromi, losonci és sárospataki református iskolákban folytatta tanulmányait. Rendkívül sok gyermekverset, oktató jellegű füzetet adott ki. Harminchat könyve jelent meg nyomtatásban, írásai népszerűek és keresettek voltak a maga idejében. Akárcsak elődei vagy korabeli íróés költőtársai, sokat vándorolt (vándorszínészkedéssel kereste kenyerét), járta az országot (mint nevelő és házitanító tevékenykedett). Egyrészt a szükség adott a kezébe vándorbotot, de valószínűbb, hogy az emberekkel, a tájjal, a „világgal" való ismerkedés és az élményszerzés vágya ösztönözte. Ezt látszanak bizonyítani az eredeti kéziratban megtalált és ránkmaradt - s a kamocsai Lukács Béla családjának tulajdonában lévő - versei. Ezek a kéziratok a költészet szempontjából nem képviselnek különösebb értéket (s nyomtatásban talán sohasem láttak napvilágot), de érdemes róluk szólnunk. Lukács Béláék elbeszélése szerint a kéziratok valamikor vaskos kötetet alkottak, de az idők folyamán nagy részük (sajnos) elkallódott, s ma már csak kilenc lap van meg a tulajdonukban, 12 hosszabbrövidebb költeménnyel. Ezekben a versekben utazásai, vándorlásai emlékeit, élményeit írja la Lukács Pál. A Visum repertum című versében mintha a költő katonaélményeiről lenne szó, de nem tudjuk biztosan, vajon valóban volt-e katona, vagy sem. A vers mindenesetre egy olyan katonasorban lévő „vén betyárról" szól, aki a szabadságot szereti, de ezt fel kellett cserélnie a katonazubbonnyal. A költő szerényen csak „Vándor Pálnak" nevezte magát, s a régi kamocsaiak is úgy emlegették őt, hogy a „versíró Vándor Pál". Ránk maradt kéziratainak utolsó oldalán, a Rossz fejem című versében keserű hangon mondja el kegyetlen fejfájása okozta szenvedéseit. Lukács Pál élete alkonyán visszatért oda, ahonnan elindult: szülőfalujába, Kamocsára. Továbbra sem szakadt meg kapcsolata az irodalmi élettel, szorgalmasan küldözgette írásait a Légrády Testvérek Kiadójába. Az otthonlét örömét a Szülői ház című versében énekelte meg. A magyar gyermekköltészet úttörője 120 éve, 70 éves korában, 1873. augúsztus 15-én halt meg. Vörösmárvány-táblás síremléke a kamocsai temetőben felkereshető. Sokrétű és gazdag irodalmi tevékenységéről április 18-án, az I. Lukács Pál Irodalmi és Kulturális Nap keretében emlékeznek meg a kamocsaiak. VÖRÖS PÉTER FEMINA '93 NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR (Munkatársunktól) - Robert Šalata, az eperjesi Sporting Rt. igazgatója tegnap sajtóértekezleten jelentette be, hogy a lengyelországi InterREF részvénytársasággal közösen, Femina '93 címmel első ízben rendeznek vásárlással egybekötött nemzetközi kiállítást Kassán, az új sportközpontban.- A március 25-től 29-ig tartó vásáron olasz, osztrák, lengyel, cseh és szlovák cégek elsősorban divatárut: ruhákat, cipőket, ékszereket, kozmetikai cikkeket kínálnak a hölgyek - lányok, édesanyák és nagymamák - számára. A nemzetközi vásár mindhárom 3000 négyzetméter alapterületű pavilonjába naponta 9-től 17 óráig ingyenes a belépés. Hogy a vásárolni szándékozók döntését megkönnyítsék, a kínálatból minden nap 10től 12, illetve 14-től 16 óráig divatbemutatókat is tartanak. (-szák) KÉT GYEREK MARADT ÁRVÁN MOZAIK (Folytatás az 1. oldalról) - Nem. Azért jöttem, hogy megtudjak valamit a tragédia okáról, arról, miért halt meg egy fiatal kétgyermekes anya - válaszolom. A kérdést előbb néma csend, majd amolyan bizonytalan hümmögés követi. ,,Hát az tulajdonképpen rejtély. Jól éltek, mindenük megvolt. .. Azt csak a jóisten tudja, miért ragadott a férfi fegyvert" - mondja egy nyugdíjas bácsi, majd hozzáteszi: ,,Utcabeliek vagyunk, de sejtelmünk sem volt arról, hogy így elmérgesedett köztük a helyzet." Az asszonyok szótlanok. Vagy nem tudnak, vagy nem akarnak a véres eseményt kiváltó okokról beszélni. Becsületükre legyen mondva, nem bocsátkoznak az ilyenkor szokásos feltételezésekbe, találgatásokba. Egyikük mindössze annyit jegyez meg, hallotta, hogy az asszonykát valamiféle szombatista szekta próbálta behálózni, amiért a férje haragudott. De - teszi hozzá gyorsan - igaz-e vagy sem, nem tudja. Közvetlen szomszédaik biztosan jobban informáltak, hiszen barátok voltak, náluk érdeklődjön - tanácsolták többen is. A szomszédok diszkréten elzárkóztak mindennemű nyilatkozattól. - Ne haragudjon, Sellyére készülünk a temetésre, nem akarunk elkésni. .. -A megboldogultról csak a legjobbakat mondhatom. Példás feleség volt, nem szomszédolt, csak a családjának élt. Ki tudja, miért történt mindez - mondotta az elhunyt egyik ismerőse, özvegy Benyóné. A községi hivatal egyik alkalmazottja szerint a sárgaszemű szörny, azaz a féltékenység volt a tragédia előidézője. - Amikor vagy tíz éve felépítették a házukat - a férfi szímői volt, a felesége vágsellyei - szépen, egyetértésben éltek. Nem tudom, mikor mérgesedett el köztük a viszony, annyi bizonyos, a múlt évben itt a községházán már tudtuk, hogy családi életük megromlott. A férfi nagyon féltékeny volt Érsekújvárban dolgozó feleségére. Szerintem alaptalanul. Tavaly novemberben bejött hozzánk, és kérte a polgármestert, készítsen róla egy jelentést, mert válófélben vannak és szüksége lesz az írásra. Kissé agresszív volt. Amit kért, azonnal teljesítenünk kellett. Anyagi gondjaik egyébként nem voltak. Ő lett a falu első maszekja. Előbb a házban egy autójavító-műhelyt nyitott, majd a falu szélén bérelt egy telket, ahol további műhelye és alkatrészboltja volt, egy elárusítónővel. A fiatalasszony ritkán panaszkodott, de olykor elmondta, sehova sem mehet, és férje a telefonjait is ellenőrzi. Az utóbbi két-három hónapban már munkába sem járt. A tragédia az egész falut megrázta. Különösen a két kisfiút sajnálja mindenki. Egyesek szerint apjuk a szemük előtt ölte meg anyjukat, mások úgy tudják, a szomszéd szobában voltak és onnan szaladtak be a lövöldözésre. Nem tudom, kihez kerülnek az árvák, talán édesapjuk nővéréhez, aki Léván él, esetleg a Sellyén lakó anyai nagyszülőkhöz. Az asszony temetésén tudtam meg, hogy közben a férj is belehalt sérülésébe. Őt szombaton, a szímői temetőben helyezték örök nyugalomra ... -ovVISSZHANG AZ IPOLYSÁGI VASÚTI HATÁRÁTKELŐ Az Új Szó 1993. március 17-én megjelent számában olvastam az ÁTDOLGOZZÁK A HÁGAI KERESETET című cikket. Az írás utolsó szakasza arról szól, hogy a Roman Hofbauer úr által irányított minisztérium a közlekedési infrastruktúra továbbfejlesztésének koncepcióján dolgozik. A miniszter kijelentette, hogy a magyar féllel folytatott tárgyalások során budapesti kollégája nem mutatott túlzott érdeklődést, amikor a szlovák fél felvetette az ipolysági vasúti határátkelő újraélesztésének gondolatát. Ez a kijelentés serkentett arra, hogy tollat ragadjak és megírjam reagálásomat. Ugyanis szeretném a közvéleményt arról tájékoztatni, hogy több mint harminc évvel ezelőtt már tárgyaltak erről a témáról. A magyarok javaslatára Parasapusztán az akkori csehszlovák bizottság cseh és szlovák szakemberei között nem volt egységes álláspont. Mi történt? A magyar és a cseh szakemberek megépítették volna a vasúti átkelőhelyet, de a szlovák szakemberek kötötték az ebet a karóhoz és követelték, hogy a magyar fél építse fel, illetve hozza rendbe a mintegy 5 km hosszúságon megrongált vasutat HÁBORÚS JÓVÁTÉTEL címén, akárcsak a párkányi MáriaValéria hidat. Mindezt autentikus forrásból tudom, ugyanis a tolmács szerepét betöltő községi jegyző mondta el nekem. Lépten-nyomon azt tapasztalhatjuk, hogy a magyarok sok mindent jóval hamarabb kezdeményeztek, de mindig megtorpedózták a szlovák oldalon. Már rég kész lehetne a határátkelőhely is és a párkányi híd is: mind a személyi forgalom, mind pedig az áruforgalom szempontjából előnyös lett volna mind a két fél számára. SCHNIERER ZOLTÁN ELADNI, VAGY MEGHAGYNI? Ez a befektetőhöz méltó kérdés az utóbbi időben sok ezer olyan honfitársunkban felvetődött, aki a vagyonjegyes privatizáció keretében befektetési privatizációs alapra bízta pontjait. Ezek közül ugyanis többen értesítették jövendő részvényeseiket, hogy bizonyos összegért megvásárolják tőlük majdan kibocsátásra kerülő saját részvényeiket. Az újsütetű befektetőnek tehát döntenie kell, hogy elfogadja-e az ajánlatot, vagy inkább kivár. Természetesen azoknak, akik gyorsan meg szeretnének szabadulni értékpapírjuktól, számolniuk kell azzal, hogy ennek mindenütt a világon ára van, vagyis el kell viselniük az ezzel járó veszteséget (erre jó példaként szolgál, hogy a kormány eladta a dunaszerdahelyi cukorgyár szabad részvényeit). Különösen igaz ez a jelenlegi hazai helyzetre, amikor még nem működik az értékpapírpiac, így nem tudjuk felmérni a kezünkben lévő értékpapírok valódi értékét. Az óvatosság azonban nem árt, amire néhány jelzés már most is utal Ilyen például annak a vélhetően szolid alapnak az esete, amely tizenkétezer koronát ígér saját részvényeinek visszavásárlása esetén, de egyben vásárolhatunk tőle ilyen részvényeket - jutányos alapon tizennyolcezerért. A bank tehát ennyire becsüli értéküket, s ha elfogadjuk visszavásárlási ajánlatát, nagy valószínűséggel hatezer koronát vesztünk. Ennek ellenére várhatóan sokan mégis előnyben részesítik az azonnali pénzszerzést, hiszen így is megtöbbszörözik ezerkoronás betétjüket. Ók azonban úgy cselekednek, mint azok, akik a szövetkezetek transzformációja során kiveszik az élőleltárt és a kapott állatokat azonnal elszállítják a vágóhídra, lemondva ezzel a jövendő szaporulatról. Igaz ugyan, hogy Nyugaton is általában csak minden negyedik embernek van részvénye, de ők megtakarított pénzükről döntötték el, hogy melyiket válasszák a sok befektetési lehetőség közül. Mi azonban (minden átmeneti nehézség ellenére) a részvényeinket „ajándékba" kapjuk, és ezzel egyedülálló lehetőségünk nyílik arra, hogy értékpapírok birtokosai legyünk. így habár kicsi, de mégiscsak kapitalistaként már az idén nyáron figyelhetjük az árfolyamokat, sőt ha merészebbek vagyunk, akár mozgathatjuk, vagyis adhatjuk-vehetjük is részvényeinket. Emellett az sem elhanyagolható, hogy ha éppen nincs elengedhetetlenül szükségünk arra a néhány ezer koronára, akkor ezt hosszabb ideig otthon tartva nemcsak reális értéknövekedést könyvelhetünk el, hanem mondjuk utódainkra is olyan örökséget hagyhatunk, amire különben még szívós takarékoskodás árán sem lenne lehetőségünk. -tlA LÉLEKTiPRÓ IGAZGATÓ Tegnap óta sztrájkkészültséget tart a pozsonyi Duklianska, új nevén Lazaretská utcai szlovák alapiskola. A szülők és a tanári kar döntöttek így közös összefogással, hogy a tiltakozás e formájában figyelmeztessenek arra, a tanügyi hivatal, illetve az oktatási minisztérium tűrhetetlen módon avatkozik bele az iskola életébe. Az történt ugyanis, hogy a nemrégen pályázattal az iskola élére került igazgatót se szó, se beszéd leváltották, s a helyébe minden különösebb indoklás vagy véleményegyeztetés nélkül kineveztek egy újat. Csakhogy az iskola - amely egyébként már az átkosban is jó iskolának számított és bővített idegennyelv-oktatást vezetett be - meg volt elégedve a korábbi igazgatással, s köszönte, nem kért új vezetőt. Végigjártak tiltakozásukkal minden fórumot, s a különösen vészesnek ígérkező helyzetből végül a figyelmeztető sztrájkkal és a szlovák tévéhíradóban sugárzott véleménynyilvánításukkal igyekeztek fölhívni a figyelmet az oktatásügy újabb botrányos lépésére. Amitől pedig a helyzet vészesnek látszott, az az a tény, amely az újonnan kinevezett igazgatóról derült ki: előző posztjáról azért bocsátották el, mert iskolai működése teljesen ellentmondott a pedagógia legalapvetőbb elveinek és kívánalmainak. Az illető pedagógus ugyanis a tanulókkal szemben fizikai és pszichikai terrort vezetett be. A tiltakozás meghozta gyümölcsét, az új igazgató lemondott, a közvélemény azonban alighanem egyre bizalmatlanabbul figyeli a tárca munkastílusát, utóvégre fölmerül a kérdés: ugyan miféle gyümölcsöt hoznak a demokratikus független Szlovákia oktatási minisztériumának ilyesfajta döntései? Nekünk, magyaroknak az eset mindenesetre tanulsággal szolgálhat. (bit) AZ ÖREG MEM VÉN... Ez a jellemzés nemcsak az emberre vonatkoztatható, hanem a könyvekre is. Legalábbis jónéhányra közülük. Mert az, hogy a fedél ósdi, a belső értékéből mit sem von le. Bizonyára a kassai Bocatius Könyvtár mai könyvbörzéjén is lesznek olyan művek, amelyeket kopottas külsejük ellenére érdemes megvenni. Annál is inkább, mert a 9 órakor kezdődő vásáron darabonként 5 koronáért fogják árusítani őket. (g-f) AZ EGYÜTTELES DILEMMAJA: U VAGY EDU, ESETLEG MINDKETTŐ? Az Együttélés Országos Tanácsának szombati ülésén egyebek mellett az is szóba került, hogy a mozgalom a Liberális Internacionaléhoz (Ll) vagy a konzervatív és néppártok társulásához, az Európai Demokratikus Unióhoz (EDU) csatlakozzék-e. Hogy miért jelent dilemmát ennek eldöntése, arról Duray Miklós beszélt az ülésen. Mint ismeretes, az Együttélés még tavaly nyárelején benyújtotta felvételi kérelmét az EDU-ba, de mint azt Uuray megjegyezte: ez még nem zárja ki azt, hogy az Ll-nek rendes tagjává váljék. Vagy lehet, hogy más lenne az akadály? Köztudott ugyanis, hogy a Liberális Internacionáléban egész Szlovákiából egyelőre két párt van jelen megfigyelői tagsággal, mégpedig az Együttélés és a Magyar Polgári Párt. Amikor ez a tanácskozáson elhangzott, a küldöttek közül valaki megjegyezte: hát éppen ez a baj! Éz, valószínűleg, nemcsak egy küldött magánvéleménye. Lehet, hogy két szlovákiai magyar pártnak szúk az Internacionálé? Bár úgy látszik, az EDU sem sokkal tágasabb, mert azt - állítólag - Ján Čarnogurský, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke jelentette ki, hogy amíg ők ott vannak, addig az Együttélés felvételéről szó sem lehet. Ahogy azt Duray elmondta, az Együttélésben mindkét irányzat - a liberalizmus és a konzervativizmus - jelen van; majd arra is emlékeztetett, hogy a liberalizmus már a múlt században jelen volt a magyar politikában, méghozzá nemzeti liberalizmus formájában. - Nem az a liberalizmus, amit néhány, a kommunista pártból kikopott ember próbál ma liberális politikaként eladni, akár itt, akár Magyarországon. Ezt ne tévesszük össze! - figyelmeztetett. A döntésnél azt is figyelembe kell venni, hogy egy nagy különbség van a két nemzetközi szervezet között: míg az Ll-ben minden tag önálló politikai szubjektumként szerepel (tehát önálló szavazati joggal rendelkezik), addig az EDU-ban - ugyanúgy mint az Európai Kereszténydemokrata Unióban (EUCD) -, a szavazatok országonként vannak elosztva. Ha tehát egy országból több párt tagja a szervezetnek, akkor osztozniuk kell a szavazaton. Duray ezzel kapcsolatban feltette a kérdést, hogy az EUCDben a Ján Čarnogurský vezette KDM és a Bugár Béla irányította MKDM vajon hogyan jut majd konszenzusra, hiszen ha egyikük ott aláveti magát a másiknak, azt majd itthon is meg kell tennie, s ez nagyban befolyásolhatja Szlovákia belpolitikáját. A döntés továbbá azért sem egyszerű, mert mindkét szervezetnek előnye is van. Az Ll-nek az, hogy jobb kapcsolatai vannak, és rajta keresztül könnyebb bejutni a világsajtóba; az EDU viszont nagyobb tömegekre támaszkodhat, és nagyobb súllyal van jelen a nemzetközi politikában. A tanácskozáson végül úgy határoztak, egyelőre nem döntenek a két lehetőség között, hanem megvárják a hazai politika alakulását. Es persze a szóban forgó szervezetek hozzáállását is, s majd mindezt összevetve, alapos megfontolás után döntenek. (gaál) VÉGÁLLOMÁS-SK Tavaly ősszel a személyautókon már Szlovákia-szerte feltűntek a régen várt önállóságra utaló SO jelek, bár január közepén a lelkesedést lelohasztotta az Egyesült Nemzetek Szervezetének központjából hazatérő Milan Kňažko akkori külügyminiszter, aki ott bizonyosodott meg arról, hogy ez a jel már foglalt és azonnali javaslatot tett az SQ jelzés elfogadására. így azután nemcsak nemzethű polgártársaink autóin jelentek meg az új jelzések, hanem a szlovák kormány is, rá egyáltalán nem jellemző frissességgel kedvező döntést hozott az ügyben. Márciusban azonban megérkezett Po-' zsonyba az ISO, vagyis a Nemzetközi Szabványhivatal levele, amely szerint a második kiválasztott betűkombináció is foglalt, ezért javasolják, hogy döntsünk az SK (egyéb célokra az SVK, illetve a 702es) kód mellett. Mivel az ISO javaslata nem kötelező, de ajánlatos betartani, nem kétséges a kormány döntése. Annál is inkább, mert a SQ-t illető legfelsőbb szintű döntést szerencsére egyelőre hivatalosan nem sikerült közzétenni, ezért megváltoztatásából senkinek sem származik komolyabb kára. Kivételt képeznek természetesen a nemzethű autósok, akik gépkocsijaikra eddig szorgalmasan ragasztgatták Szomália és Sierra Leone jelét. -tl-