Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-22 / 67. szám, hétfő

1993. MÁRCIUS 22. .Or szó. HAZAI KÖRKÉP HÁNY KÉPVISELŐJE IS VAN A SZLOVÁK PARLAMENTNEK? Patthelyzet alakult ki a szlovák parlamentben az SZNT választásé ról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat előterjesztésekor. (Az indítvány szerint a Szövetségi Gyűlés képviselői pótképviselőkké válnának, és az esetleg megüresedett mandátumokat kapnák meg.) A képviselők ugyanis már több megoldást javasoltak a volt SZGY képviselői helyzetének rendezésére, de egyiket sem hagyták jóvá. Ezzel kapcsolatban tettük fel kérdéseinket Rózsa Ernőnek, az Együttélés képviselőjének. Nem áll fenn az a veszély, hogy a szlovák parlament ebben a helyzetben működésképtelenné válik? - Közvetlenül nem fenyeget ez a veszély, de megkérdójelezhetővé válik alkotmányos rendünk. Az egész világ elismeréssel fogadta, hogy a Cseh és a Szlovák Köztársaság alkotmányos úton vált ketté. Ezt fejezte ki a Szövetségi Gyűlés által jóváhagyott alkotmánytörvény, amely kimondta a közös állam megszűnését, s egyúttal azt is, hogy a Cseh és a Szlovák Köztársaságban a törvényhozás joga a nemzeti tanácsokba és a szövetségi parlamentbe megválasztott képviselőket illeti meg. Most összhangba kellene hozni a szlovák alkotmányt ezzel a szövetségi alkotmánytörvénnyel. Továbbra is kérdéses ugyanis, hány képviselője van a szlovák parlamentnek, 100, 150 vagy 276. Ki is gyakorolja a törvényhozói jogot? Javaslatot terjesztettek elő a szövetségi alkotmánytörvény 4. cikkének érvénytelenítésére. Ennek elfogadásával megszűnt volna a vita arról, kit is illet meg a törvényhozói hatalom. Hatálytalaníthatja a szlovák parlament a volt Szövetségi Gyűlés alkotmánytörvényeit? - Ez a dilemma. Ezért is javasoltam, hogy az alkotmánybíróság döntsön erről, de ezt nem fogadták el. Az érvényes alkotmánytörvény értelmében az SZGY képviselői továbbra is képviselők. Jogaik gyakorlásának sok vetülete van. Nem a fizetésükről van szó. Sokkal inkább arról, hogy van-e törvény-előterjesztési joguk, illetve ki tárgyalja meg az ő előterjesztéseiket. Továbbra is mentelmi joguk van vagy sem? Számos más kérdés sem tisztázott. Az a javaslat, hogy a politikai pártok képviselőiből alakított bizottság egy új megoldást dolgozzon ki, már csak eső után köpönyeg, hiszen ha lett volna hajlandóság a konszenzusra, már eddig is megszülethetett volna. A kormánypárt nyilván azzal számított, hogy az alkotmánytörvény módosítására beterjesztett javaslata biztos megkapja a háromötödös többséget. Csakhogy ez nem valósult meg. • Ez azt jelenti, hogy az eddig beterjesztett megoldási javaslatoknak politikai hátterük van? - Bizonyos mértékben igen. Arra törekszenek, hogy kiiktassák az utódállamra háruló kötelességeket, beleértve a képviselők kérdésének rendezését is. Ez utóbbi nem létkérdés, de a vele kapcsolatos nézetkülönbségek zavart, okozhatnak. • Olyan nézetek is felmerültek, hogy a Nemzeti Tanács január óta elfogadott törvényei esetleg érvénytelenek, mert megszavazásukban nem vettek részt az SZGY képviselői. -Az aggodalom megalapozott, hiszen az alkotmánytörvény a szövetségi képviselők közreműködésével is számol. így megkérdőjelezhető, vajon érvényesek-e az eddig hozott törvények. Most az a kérdés, hogy a politikai pártok mikor és milyen céllal használják ezt fel. -csHÚSZ ÉV UTÁN ÚJRA AZ EMBER TRAGÉDIÁJÁT JÁTSSZA A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ A (FŐISZEREPLŐK ML VAGYUNK... 1. Számomra a tragédia egyet jelent ama fogalommal, hogy: színház. Tíz-tizenegy évesen, a budapesti rádió jóvoltából, színházi közvetítésként hallottam először, s úgy megragadott, hogy utána azonnal olvasgatni kezdtem. Egymás után többször is. Talán mondanom sem kell, akkoriban nem a filozófiáját értettem meg a Tragédiának, hanem az egész meseszerűsége, a színház varázslata ragadott meg. Ettől az élménytől azóta sem tudok szabadulni; és nekem a Tragédia nyilván örökre a színdarabok színdarabja marad! A leggyakrabban e dráma utolsó színének sorait olvasgatom még ma is, mert itt érthető - és élhető - meg a legjobban a madáchi gondolat magva s az ádámi szituáció lényege. Az, hogy az élet valóban a küzdelem maga; a cél viszont a döntés: a létezésről, az emberről... Akarva-akaratlanul ott vagyunk besorolva a mindenség örök körforgásába; s eközben azokhoz jutunk a legközelebb, akikkel egész életünkben viaskodnunk kell. Ez a jó. ebben az évadban. Az ember tragédiájának bemutatója így nemcsak művészileg, hanem társadalmi eseményként is dupla jelentőséggel bírt. Igazolja ezt, hogy a premier egyik vendége Jeszenszky Géza, a Magyar Köztársaság külügyminisztere volt. Az előadást követő banketten így foglalta össze benyomásait az UJ SZÓ számára: ,,Hallva mindazt, ami a tragédia komáromi színrevitelét megelőzte; hallva arról a derekas küzdelemről azért, hogy a Jókai Szinház napról napra megtarthassa az előadásait, azt kell mondanom: ezek a nehéz körülmények is azt sugallják, hogy a cél és a küzdelem az, ami művészileg az állandó újrakezdésre, emberileg pedig kiállásra készteti a társulatot. Olyan időket élünk, amikor a színházi előadások drámaiságát nemcsak a kiszemelt dráma és a rendezés bravúrjai adják, hanem a külső körülmények is. Ez a helyzet a komáromi színház számára külön küldetést jelent, amit a közönség elsősorban a jelenlétével tud viszonozni. Az ember tragédiája nyilván mindig és mindenkiben bizonyos húrokat pendít meg. Boldoghy Olivér, Boráros Imre és Dósa Zsuzsa (Nagy Tivadar felvétele) Ezért kell lenéznie kinek-kinek a saját sziklájáról. És nem árt, ha eközben tudatosítja is azokat a talányos szavakat a küzdésről, a bizalomról, amelyeket annyiféleképpen lehet magyarázni. Ez a Tragédia üzenete. 2. Aránylag rendszeres látogatója vagyok a komáromi színtársulat bemutatóinak, de nem mindig mondhatom el az éppen esedékes premierről azt, amit a pénteken este látottak alapján viszont nyugodt lelkiismerettel megtehetek: 1993. március 19-én nemcsak a szó fizikai, hanem annak szellemi értelmében is színházi előadáson lehettem. Madách Imrének e múlt század derekán írt darabját a Jókai Színházban Beke Sándor vitte színre úgy, hogy a különvéleménnyel elegy egyéni látásmód igényével találta meg azokat a pontokat és hangsúlyokat, ahol a 130 esztendeje íródott mű napjaink előadásának idejével találkozik. Merész és meglepő vállalkozás ez az előadás, hiszen Beke tisztelte ugyan a klasszikus szerzőt - sőt, a darab eredeti szellemiségét is -, mégis úgy vitte színre Madách remekét, mintha a tragédia kortárs darab lenne; s ezzel a Tragédia üzenetéről való gondolkodásunk egészét is igyekszik megújítani. Természetesen, igazolni (vagy éppenséggel megkérdőjelezni) az imént papírra vetett benyomásaimat a kritika dolga lesz; azt azonban mégis leszögezném, hogy hazai színpadainkon ezután már nehéz lesz Madách drámai költeményét úgy játszani, ahogy eddig. Akár Komáromban, akár másutt. 3. A komáromi magyar színtársulat létrejöttének 40. évfordulóját ünnepli A szlovákiai magyarság számára, szerintem, a Tragédia legfontosabb üzenete, hogy érdemes szembenézni a nehézségekkel, elvégre csak úgy lehet úrrá lenni rajtuk. Hadd fűzzem mindehhez hozzá: a komáromi magyar színházat távolról mindig is ismertem és csodáltam; mígnem tavaly személyesen is láthattam egyik előadásukat Kisvárdán. Az akkori találkozás eredménye volt, hogy a jubileumi szezonnak erre a bemutatójára én is meghívót kaptam. Örülök, hogy eljöhettem." 4. A színészi teljesítmények értékelése a színikritikus magától értetődő előjoga. Anélkül, hogy belekontárkodnék a dolgába, hadd vessem papírra véleményemet íegalább a kulcsfigurákról: az Úr szerepében biztos pontja az előadásnak Dráfi Mátyás; Luciferként pályafutásának egyik legkidolgozottabb alakítását nyújtja Boráros Imre; az utóbbi évtized hazai magyar színjátszásának talán legnagyobb tehetségeként játssza Évát Dósa Zsuzsa; Ádám szerepét Boldoghy Olivér kapta színészi karrierjének kitűnő időpontjában. Ugyanennek a figurának több énjében Bajcsi Lajos nyújt tőle eleddig ritkábban látott, bravúros játékot egy olyan előadásban, amely kiváló csapatmunka eredményeképpen született. 1973-ban a hatvanas évek művészileg jónak mondható periódusát zárta a Tragédia akkori bemutatója a komáromi társulatnál. Most talán egy új korszakot nyitott. 5. Körforgás van. Ez a jó Ezért kell lenéznie kinek-kinek a saját sziklájáról MIKLÓSI PÉTER ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT ZSAROLÁS A VÁRBAN. Mečiart ismerve feltételezhető, hogy végül is egyetlen végső oka van annak, hogy minden úgy történt az elmúlt hét folyamán, ahogy történt. A miniszterelnök a Kňažkóval kiéleződött viszály során, illetve a Černák és pártja által támasztott feltételek állandó és következetes visszautasításával egy valamit kívánt demonstrálni: Szlovákiában csak az történhet, amit ő akar. Más szóval ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke még mindig bízik elhivatottságában. De ne fogalmazzunk így, ne fessük az ördögöt a falra, mert ha ezt tesszük, ha teljesen végiggondoljuk a végiggondolandókat, ha párhuzamokat vonunk a jelenlegi történések és az utóbbi öt-hat évtized eseményei között, csak arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy: ez a politikus a vezérelv érvényesítésének gondolatával kacérkodik. Ahogy mozgalmában a káderpolitikát irányítja, ahogy a más politikai erőkkel való koalíció gondolatát következetesen visszautasítja, ahogy semmibe veszi népszerűségének gyors hanyatlását, abból csak arra következtethetünk, hogy arra a pillanatra vár, amikor egy (számára) szép napon a nemzet elé állhat, hogy bejelentse: elviselhetetlenné vált a káosz, rendet kell teremteni, egyszemélyileg kell kezembe venni a dolgok irányítását. Hogy hajlamos erre, azt már számtalanszor bizonyította Hogy a lakosság jelentős része - félő, hogy többsége - mennyire hajlamos egy rendteremtő vezér elfogadására, azzal nagyon is tisztában van Mečiar. És azzal is tisztában van, milyen minőségű a demokratikus választásokon megválasztott ellenzék, illetve milyen viszonyok uralkodnak a kormányzó mozgalomban. Mindazonáltal a parlament még működik, a bizottságokban folyik a véleménycsere, a törvényhozás plénumában még kemény hangvételű interpellációk is elhangzanak, még a köztársasági elnök is úgy tesz néha, mintha valóban vállalkozna az igazságtevő szerepére, még azt is kilátásba helyezi, hogy az Alkotmánybíróságra bízza a miniszterelnök és a külügyminiszter vitájának eldöntését. Tehát látszólag még minden demokratikus intézmény működik, a valóságban azonban minden úgy történik, ahogy Vladimír Mečiar akarja. A szlovák alkotmány parlamenti megvitatásának napjaiban még azt gondoltuk, hogy a „végrehajtó szerv túlsúlyát" emlegetők, a kormány túlzott hatáskörének veszélyeit latolgatók csak elméleti síkon folytattak eszmefuttatásokat. Ma már látjuk, hogy a gyakorlatban mit jelent mindez. És kétszeresen érezzük, mert a miniszterelnök olyan személyes tulajdonságokkal rendelkezik, amilyenekről már meggyőződhettünk 1991 tavasza óta. Az elnökválasztás napjaiban még az ellenzéki hangvételű lapok is visszafogottan írtak az új államfő személyéről, és ezt - tapasztalhattuk - nemcsak az ország első állampolgára iránti kötelező tisztelet okán tették, noha a kommentátorok tudták, hogy a politika mely tájairól érkezett meg a Várba Michal Kováč. Lehetséges erőkiegyensúlyozó tényezőt szerettek volna személyében látni. Az első próbatételének eredménye: engedte, hogy megzsarolják. Ismét elhangzott Mečiar szájából, ami néhányszor már elhangzott az elmúlt három esztendő alatt: „Vagy én, vagy ó". Az igazsághoz hozzátartozik, hogy köztársasági elnökünk őszintén beszámolt a lakosságnak a miniszterelnökkel folytatott hosszú megbeszélésének részleteiről, és elmondta: A kormány elnöke kijelentette, ha nem fogadja el a Kňažko menesztésére tett javaslatot, ha ennek következtében az egész kormány lemondásra kényszerül, nem fogadja el az új kormány megalakítására szóló megbízást. Más szóval ez azt jelenti, hogy a köztársasági elnök ország-világ elé tárta a zsarolás tényét. Kétségtelen, hogy rendkívüli bonyodalmakat idézne elö most Szlovákiában egy kormányválság. De vajon nem érett-e meg a választások óta eltelt kilenc hónap alatt arra a helyzet, hogy belássuk: könnyebb visszatérni a rövidebb útról, mint a teljes négy év alatt megtehetőröl? Ennél a kormánynál már csak jobb végrehajtó hatalom jöhet! Abban, hogy államfőnk engedett a zsarolásnak, az ember óhatatlanul a burkolt pártfegyelem megnyilvánulását véli felfedezni. Mintha Michal Kováč még mindig a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom egységének sziklaszilárdságában gondolkodna, és mintha örökre adottnak tudná csak ezt elképzelni. Közvetve beigazolódott, amitől tartottunk. Azzal, hogy egy politikus - alkotmányos követelményekre hivatkozva - kilép egy pártból, aligha szűnik meg bizonyos módon gondolkodni. A „vagy én, vagy ő" visszautasításával olyan folyamatot lehetett volna Szlovákiában elindítani, amivel megelőzhető lett volna Szlovákiában a hoszszúra nyúló válság. A köztársasági elnök nem élt ezzel a lehetőséggel, és nem lehet tudni, lesz-e még egy ilyen a legközelebbi három és fél év alatt TÓTH MIHÁLY KEVÉS PÉNZBŐL - ÖNÁLLÓAN A SZLOVÁKIAI MAGYAROK FOLKLÓRSZÖVETSÉGÉNEK KÖZGYŰLÉSE UTÁN A Szlovákiai Magyarok Folklórszövetsége nem azért alakult, mert a néprajz szerelmeseinek nem volt más módjuk a szereplésre. Hiszen volt Zseliz, Gombaszög, Tavaszi szél... s ezeket megelőző járási versenyek és országos döntők. Minden bizonnyal az az elv vezérelte az alapítókat, hogy saját kezükbe vegyék ügyeik, seregszemléik rendezését, s mivel sokan vallják a ne versenyt, hanem bemutatót, az a buzgalom is munkálkodott bennük, hogy minél több sikerben lehessen része azoknak, akik őrzik, ápolják néphagyományainkat. Természetesen ehhez pénz kell, nem is kevés. A '91es évet 1327 taggal zárták, egyesek kiléptek, újak is jelentkeztek, tavaly 1122 tagot számlált a szövetség - amint az kiderült Takács Andrásnak, a szövetség elnökének beszámolójából szombaton, a Pozsonyban tartott közgyűlésen. E csekély létszámingadozás azonban nem gátolta a folkloristákat abban, hogy évi teljesítményüket ne nyugtázzák elégedettséggel. Társrendezői voltak az Ürge Mária Népzenei Fesztiválnak, a szólótáncosok és táncospárok országos versenyének (ez utóbbi, sajnos az idén elmarad - rendkívül kicsi volt iránta az érdeklődés), részt vettek a budapesti Táncháztalálkozón, melyre szlovák táncosokat is beszerveztek, koncerteket, táncházakat szerveztek a Jókai Napokon, megrendezték az V. Szlovákiai Tánctábort, az I. Országos Népzenei Tábort, néhány képviselőjük részt vett a Magyarok Világszövetségének harmadik kongresszusán, támogatták a hétvégi „edzőtáborokat", a szövetség közvetítésével jutott el a komáromi Hajós a szekszárdi néptáncversenyre, ahonnan díjjal érkezett haza, segítették a 37. Országos Kulturális Ünnepély tévéadásának megrendezését, a Tavaszi szél... országos népdalverseny társrendezői voltak, illetve még azok, hiszen a döntő április 18-án lesz Pozsonyban, a Szlovák Rádió koncerttermében. Minden adósságot nem sikerült törleszteniük. Időszaki kiadványuk, a Folkhíradó régen nem jelent meg, szerkesztő kerestetik, aki vállalná az anyagok beszerzését és megszerkesztését. Vannak ugyan állandó anyagi forrásaik (a Csemadok, az Illyés Gyula Alapítvány, a Csehszlovákiai Magyarokért Alapítvány a rendezvényeikből és a tagdíjból befolyó pénz, az ökormányzatok - egy-egy akción -, a pozsonyi Magyar Kulturális Központ, lapunk, az Új Szó, a Lutra), de mindez kevés például ahhoz, hogy megfelelő szakkönyvtárat, videotárat, lemezarchívumot hozzanak létre. Kár, hogy alig negyvenen jelentek meg a közgyűlésen (a meghívottak fele sem), bár ennek oka valószínűleg az, hogy az amatőrök többnyire hétvégén tudnak próbálni, fellépni. Több fejből minden esetre több ötlet pattanhatott volna ki, hogyan, kiktől lehetne pénzt szerezni arra, hogy hagyományaink őrzését, ápolását valakik főállásban is végezhessék, s hogy az amatőröket több találkozón, fellépésen, fesztiválon láthassuk-hallhassuk. -sk-