Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-10 / 33. szám, szerda

KALEIDOSZKÓP 1993. FEBRUÁR 10. The Human Rights Committee c/o Centre for Human Rights United Nation Office 8-14 avenue de la Paix 1211 Geneva 10, Switzerland Dear Mister President, As citizen of the Slovak Republic, I raise up my protest against the start up of Gabcikovo-Nagymaros hydroelectric power plant, and against the one-sided decision of the Government to change forcibly the course of the flow of Danube. The protest actions taken by the residence, by the region's mayors and their parliamentary representatives were not taken into account by the governments, they even did not want to consider an open dialog. I protest against the endangering of my homeland, against the destruction of the surrounding environment and against the destruction of the arable land and the potable water resources. Therefore I would like to ask you, Sir, to give voice to our cause se, and to take action against this destruction on behalf of several thousands of people. Since I have the right to a clean and healthy environment, thus I would like protest against every such action and legislation that is against the interests of thousands. To dispel my anxieties the role of international organisations and their objective results about this matter would be appreciated. 1 hope in your support and help. Tisztelt Elnök Úr! Szlovákia állampolgáraként tiltakozom a bősi vízi erőmű üzembe helyezése, és a Duna egyoldalú elterelése ellen. A lakosság, a régió polgármesterei és a parlamenti képviselőink eddigi tiltakozását a kormány nem veszi figyelembe, elzárkózik a nyílt párbeszédtől. Tiltakozom szülőföldem veszélyeztetése, a környező természet elpusztítása, az ivóvíz és a termőföld tönkretétele ellen. Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy akadályozza meg a sok ezer ember szülőföldjének, ivóvizének, életkörülményeinek veszélyeztetését. Ragaszkodom az egészséges környezethez való jogomhoz, tiltakozom minden olyan rendelkezés és tevékenység ellen, amely sok ezer ember érdekeit sérti. Aggályaim eloszlatásában nagy szerepe lehet a nemzetközi szervezetek szakértői vizsgálatának és objektív eredményeinek. Bízom az Ön támogatásában és segítségében. n Vezetéknév: (Name) Állampolgárság: (Nationality) A születés ideje és helye: (Date and place of birth) Keresztnév:. (First name) Foglalkozás: (Profession) Pontos cím:.... (Present addres) Dátum: L_ Ke Aláírás (Signature) Galambgolgota Méry Gábor felvétele EGYLJTTÉLÉS-SPOLUŽITIE-COEXISTENTIA-SOUŽITÍ-SPIVŽITTJA ' A ™ -ZUS AMMENLEBEN - WSPÓ LNOT A-KO EGZISTEN CI J A Politikai Mozgalom * Politické hnutie * Political Movement 814 99 BRATISLAVA • Pražská 7 • P.O.BOX 44 • ČSFR Tisztelt Asszonyom / Uram! Immár több hónapja folyik az Együttélés tiltakozó akciója a bősi vízierőmű ellen. Ennek nyomán levelek százai érkeztek az Egyesült Nemzetek Szövetsége Emberi Jogi Bizottsága elnökéhez. Tiltakozásunknak azonban akkor lesz súlya, hogyha a bizottság közelgő ülése előtt többezren emeljük fel szavunkat ezügyben. Arra kérem, ne nézze tétlenül környezetünk rombolását! írjon levelet az Egyesült Nemzetek Szövetsége Emberi Jogi Bizottsága elnökének. A mellékelt kétnyelvű levelet kell aláírni, az alsó sorokban feltüntetni a személyi adatokat és zárt borítékban elküldeni a megadott címre. Hívja fel ismerősei, barátai figyelmét is a tiltakozó akcióra, segítsen minél több embert megnyerni ügyünknek! A segítségét köszöni és üdvözli Önt 1993. február 10-én, Pozsonyban Duray Miklós VK-173 EGY PANASZLEVÉL NYOMÁBAN NEM CSODA, HOGY FELFORR A VÉRADÓ VÉRE. „...1970 óta 41 atkalommal adtam vért, térítésmentesen. 1992 áprilisában az ingyenes véradók közül három személy külföldi kirándulást nyerhetett. A falragaszok, valamint szórólapok szerint az egyikre egy egyhetes barcelonai út várt az olimpiai játékok idején, a másikra egy isztambuli út. A harmadik kisorsolt személy díja egy bécsi—müncheni kirándulás lett volna, ha megkapom. . Miután a Slovenský východ regionális napilap május 8-i számából megtudtam, hogy milyen szerencse ért, türelmesen vártam a hivatalos értesítést. Néhány hét várakozás után felhívtam a kassai vértranszfúziós állomás illetékes irodáját, s ott azt taná-csolták nekem, keressem fel a San tour utazási irodát, mivel az ajánlotta lel az említett díjakat. Felkerestem. Ott egy hölgy, állítólag a titkárnő, felvette az adataimat és azt mondta, majd értesítenek a kirándulás időpontjáról. Egy újabb hónapig vártam, aztán ismét jelentkeztem a magáncégnél. S megfordultam ott még vagy ötször, míg aztán november 22-ére besoroltak egy Münchenbe utazó csoportba. Sajnos, egy kisebb baleset következtében kórházba kerültem, s nem utazhattam Németországba. Azóta csend van... Úgy tudom, az első díjas sem járt még Barcelonában, s a második helyezett sem jutott el Isztambulba..." — foglalta össze levelében Saláta István somodi olvasónk. Utánanéztünk a leírtaknak. Mivel a Vöröskereszt kassai és Kassa-vidéki hivatalában megtudtuk, hogy nem ők szervezték az áprilisi nyereményes véradási akciót, felhívtuk a kassai vértranszfúziós állomást. Dr. Mária Jandošeková elmondta, őket is boszszantja az eset, ám nem érzik magukat vétkeseknek, mert a díjakat a San tour utazási iroda ajánlotta fel, teljesen önkéntesen, s a sorsolást is az bonyolította le. — A kezdeményezést jónak találtuk, örültünk neki, s hittűnk a díjfelajánló szavában Az említett utazási irodával eddig jó tapasztalataink voltak, a véradók egy negyven lős csoportját már megajándékozta egy ingyenes bécsi kirándulással. Természetesen bekopogtunk a San tour tulajdonosához, Marian Sangret úrhoz is. Elismeri, hogy a szervezésbe némi hibák csúsztak, s ezért az érintettektől elnézést kér. — Mi az akkori felhívásunkban nem szabtuk meg a díjként felajánlott kirándulások időpontját. Saláta úr novemberben utazhatott volna velünk Münchenbe és Bécsbe. Tudjuk, kórházban volt akkor... Azt állítja, a kirándulások időpontját előre nem szabták meg. Az olimpiai játékok viszont meghatározott időben zajlottak. Tényleg, elvitték oda a nyertest? — Mivel az oda tervezett csoportos kirándulást az érdeklődők az utolsó pillanatban lemondták, ő sem utazhatott. Remélem, nyáron megvalósul egy spanyolországi társasutazás, s akkor a fődíj nyertese is helyet kap a csoportban. Természetesen, mi fedezzük az utazás költségeit. Ugyanúgy a második helyezeti is eljut Isztambulba és Saláta úr is Bécsbe, valamint Münchenbe. GAZDAG JÓZSEF IViAJD HA MEGÖLI? Beszélgetésünk kezdetén bevallja, tudja, elrontotta az életét. — Minek kell bekövetkeznie, hogy végre nyugtom legyen? — tört fel belőle a fájdalmas kiáltás, s látni rajta, kérdésére nem is vár választ. Már nem, hiszen az elteli hónapokban bárhova fordult segítségért, elutasították. CSAK AZÉRT IS — 1983 májusában mentem férjhez. Meg voltam győződve arról, hogy szerelmi házasság a miénk. A férjem kőműves volt, én a papírgyárban dolgoztam. Szerencsénk volt, a lakásra sem kellett sokáig várnunk. Gyermekeink, most tíz és nyolc évesek, kiegyensúlyozott, harmonikus családban nevelkedtek. Nem mondom, hogy néha nem zördüllünk össze, de enélkül nincs sehol... 1990 tavaszán a férjem magánvállalkozó lett, s három társával együtt belevágott a nagy ismeretlenbe. A munka végeztével egyre gyakrabban betértek a kocsmába. Társai tehették, hiszen nőtlenek voltak A férjem ott ismerkedett meg egy nővel, majd elment tőlünk. A gyerekek tudták, hogy „apu elment egy nénivel", de mert minden hétvégét együtt töltöttek, elfogadták ezt az állapotot. Én pedig? Szenvedtem, mint egy állat. S nem értettem, miért ment tönkre a házasságunk. Nem, egy szóval sem tartottam vissza a férjemet — kapta fel a fejét, mintha érezte volna, mit is akarok kérdezni. Nagyot nyel, s rövid hallgatás után folytatja. — Nehezen viseltem a magányt, azt, hogy eldobott a férjem, hogy beadta a válókeresetet. Egy nap összetalálkoztam régi osztálytársammal. Leültünk egy presszóba, ő is panaszkodott, én is. Szülei a szomszédomban laktak, ő pedig náluk, így találkozásaink gyakoriak voltak. Meg aztán kereste is a társaságomat. Szeptembertől, amikor kimondták a válást, egyre többet tartózkodott nálam. Majd lassan áthozta a ruháit is. A gyerekeknek annyit mondtam, hogy L. bácsi itt lesz velünk, segíteni fog nekünk. Segíteni persze nem segített, mert nem dolgozott. Igaz, kapott munkanélküli segélyt. Az első perctől fogva féltékenykedett, semmi sem volt jó neki. S ha nem pattantam az első szóra, ütött... Karácsonykor már a kisfiát is odaköllöztetle a gyerekeim mellé. Én azt hittem, hogy így jobb lesz. De nem .. A gyári kolléganőim előtt egyre nehezebben tudtam titkolni a kék foltokat. Amikor elmondtam, hogy kivel élek, nem győztek csodálkozni, hogy fehér létemre egy romát engedtem a lakásomba, akiről köztudott volt, hogy a nehézfiúk kategóriájába tartozik. Nehéz kimondani, de én ezzel a kapcsolattal a volt férjemmel akartam kitolni. Meg akartam mutatni: van, akinek kellek... Magammal szúrtam ki... A barátom tavaly tavasszal munkát vállalt, de ettől sem lett más. Ráadásul alkalomadtán ivott is, bár nem az alkoholtól volt agresszív. EGYRE GYAKRABBAN ÜTÖTT — Megelégeltem, s kitettem a szűrét... L. nem akart elmenni a szépen berendezett lakásból. Kicseréltette a zárat is, s a zaklatások elől gyerekeivel szülei lakásába menekült. A kidobott barát bosszút forralt. Az „anyósék" lakása előtt randalírozott, trágár szavakkal szidalmazta a családol. Néha voltak olyan napjai, amikor sírva rimánkodott, fogadkozott, hogy megváltozik. S mint az árnyék, kísérgette a munkába és hazafelé. — Szégyen ide, szégyen oda, nyáron visszafogadtam. Ezután azért ütött, mert ki akartam dobni. A verés miatt gyakran nem mehettem munkába sem. Októberben édesapám segítségével újra kidobtam. Végérvényesen. Nem sorolom a sok sértegetést, a pofonokat, a rúgásokat... Számtalanszor feljelentettem, s természetesen a rendelőintézetből orvosi látleleteim vannak. L.-nek semmi baja nem lett, tovább fenyeget, üldöz és zaklat. Néhány hete pedig majdnem megölt. Éjjeli műszak után, reggel hatkor a megállón várakoztam, amikor megjelent. Valami kosztümöt követelt vissza. Szóra se méltattam, felszálltam a buszra, jött utánam. Az autóbusz utasai előtt ordított velem, piszkoskodott. Amikor beértünk a városba, belém lökött, s én kirepültem a nyitott ajtón Utánam ugrott, rúgott ahol ért, a fejemet a hajamnál fogva a földhöz csapdosta Merő vér vollam, nem volt erőm védekezni. És nem voll senki, aki lefogta volna ezt az állatot! Csak nagysokára akadt egy ismerős, aki segítségemre sietett. S tudja mit ordított elmenőben? Azt, mondjam meg az apámnak, hogy ez még csak a kezdet! Nem tudom mitévő legyek. Amikor a városi szerveknél, és a rendőrségnél feljelentést teszek, vagy azt mondják, tudnom kellett volna, kit engedek a lakásomba, vagy azt, hogy nem tehetnek semmit. Persze, ez így kényelmes számukra. Mindenki mossa kezeit. Arra várjak, hogy újból rám támad és netán megöl... RETTEGÜNK... A nyugdíjas szülők véleményére is kíváncsi voltam. — Mit mondjak? Idegroncs vagyok. Akkor vagyok csak nyugodt, amikor a lányom hazatelefonál* a munkahelyéről, hogy szerencsésen beért. Vagy akkor, amikor belép a lakásba. A férjem, ha teheti, elkíséri. Sajnos, nem mindig mehet elé — mondja a szomorú mama. — Mi nem szóltunk bele választásába. Se akkor, amikor először ment férjhez, se most, amikor összeállt L.-lel. Úgy gondoltuk, felnőtt, elkeseredett, tudja mit vállal. Persze, a fiatalember nem tetszett. Nem azért, mert roma, hiszen a másik lányunk is cigányhoz ment feleségül. Ők szépen élnek... A lányomnak hiába van szépen berendezett lakása, gyerekeivel együtt itt kell élnie nálunk. Nem vitás, hibázott. Nagy árat fizetett érte. De fiatal még, nem retteghet egy életen át... HOL A HATÁR? Párkány nem nagy város, L.-t mégsem találtuk meg. Amikor felőle érdeklődtünk, a megszólítottak égnek emelték tekintetüket, majd a homlokukra koppintva jelezték, hogy a fiatalember talán nem is normális. Nem értjük, miért nem lép közbe a rendőrség? — tették fel a kérdést sokan. — Tényleg, miért? — érdeklődtem a városi parancsnokságon, de nem tudtam meg semmit. Ugyanis a parancsnok kijelentette, hogy nem nyilatkozhat, s a rendőrség szóvivőjéhez, Érsekújvárba irányított. Hiába érveltem, hogy az esetről a párkányiak tudnak a legtöbbet, hajthatatlan maradt. S a szabályokra hivatkozott. Hazafelé tartva azon töprengtem, hogy az ügy kapcsán a közönyről is írni kellene. Meggyőződésem, hogy ha a reggeli járat utasai időben leintették volna a szemtelenkedő L.-t, nem nézték volna tétlenül, — közönyösen — miként löki ki a szerencsétlen nőt a buszból, miként rúgja, tépi haját, talán nem merné zaklatni. Talán, ha a rendőrök jobban szemügyre vennék, merre jár, mit csinál, észbekapna. De hát akik segíthetnének, azok — mint a híres három majom — nem látnak, nem hallanak, nem beszélnek. Várnak. Addig, míg volt élettársát megöli?! PÉTERFI SZONYA