Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-10 / 33. szám, szerda

1993. FEBRUÁR 10. A FOGYASZTÓK VÉDELME Társadalmunk demokratizálódása sok mindent hozott magával. Többek között a tervgazdálkodásnak piacgazdasággá történő átalakulását. Ez legnagyobb mértékben a kereskedelemben, a szabadverseny kialakulásában nyilvánul meg. S mint általában mindennek, ennek a folyamatnak is két oldala van, a tagadhatatlan pozitívumok.mellett bizonyos negatívumokat, veszélyeket is magában hordoz. A veszélyek ellen pedig védekezni kell Hogy hogyan? A betegség ellen gyógyszerrel, a törvénytelenség ellen törvénnyel védekezik az ember. A rendszerváltás adta lehetőségek sok vállalkozó — kereskedő, szállító, gyártó — számára végtelennek tűntek, s a gyors meggazdagodás reményében, ós megfelelő korlátozó rendeletek hiányában a szahadversenyt olyannyira szabadnak fogták fel, hogy tevékenységükkel gyakran nagymértékben veszélyeztették a fogyasztók érdekeit. Épp ezért a fogyasztók, vagyis az egyszerű állampolgár érdekeinek védelmére a volt Szövetségi Gyűlés 1992. december 16-án elfogadta a fogyasztók védelméről szóló törvényt. Mire szolgál tulajdonképpen ez a jogi norma? Egyrészt a kereskedők kötelességeit, másrészt a fogyasztó jogait határozza meg, valamint tiltó rendeleteket tartalmaz. A kereskedőt kötelezi például arra, hogy az árut vagy a szolgáltatást az árrendelettel összhangban meghatározott áron kínálja. Igaz, ezt a fogyasztó nem mindig tapasztalja, hiszen sokszor úgy tűnik, hogy a legalapvetőbb szükségleti cikkek árai is lassan az égig kúsznak. A törvény szerint a fogyasztónak joga van a vásárolt áru mennyiségét ellenőrizni. Tehát nem kell szótlanul néznie, hogy a hentes úgy csapja a húst a mérlegre, hogy annak majd kiugrik a nyelve, s mielőtt még az megállapodna, a mester már „köpi" is a fizetendő összeget. A rendelet a vásárló megkülönböztetését, diszkriminációját is tiltja. A kereskedő az árakat egyértelműen, a pillanatnyi helyzetnek megfelelően köteles feltüntetni. Ezt általában meg is teszi, a vásárlók nem nagy örömére, hiszen a gyakran változó árak általában felfelé kúsznak. De még mindig jobb a polcoknál mérgelődni egy-egy áron, és a „színvonalasabb" terméket esetleg visszatenni, minthogy a pénztárnál essen le az ember ália a meglepően horribilis öszszeg láttán. A kereskedő köteles megismertetni a vevőt a reklamációs teltételekkel, és minden üzletben kell lennie egy alkalmazottnak, aki a panaszokkal foglalkozik. Úgy látszik azonban, a törvény nem mindenki számára szentírás. Ezt bizonyítja az a fejezet, amely arról szól, hogy minden üzlet köteles visszaváltani az olyan zálogolt göngyölegeket, amilyenekbe csomagolt árut az üzletben árusítanak. Itt bizony a törvény alaposan csődöt mondott, hiszen ebbe a kategóriába tartoznak a különböző palackok, például a sörösüvegek is, és bárki tapasztalhatja, milyen áldatlan helyzet uralkodik ezen a téren. Külön fejezetben foglalkozik a törvény a reklámokkal és hirdetésekkel, amelyek nem sérthetik a fogyasztó vallási és nemzetiségi érzelmeit, a közerkölcsöt, nem népszerűsíthetik az erőszakot. Ha a mozireklámokat is ide számítanánk, bizony nem lenne ritka a törvénysértés. A törvény tiltja a dohánytermékek reklámozását is. Hát ez a téma megérne egy külön misét, hiszen ebben a törvény megkerülésének jó néhány iskolapéldájával találkozhatunk. Hogy csak egyet említsünk: a pozsonyi utcákon hatalmas Marlboro felirattal ellátott villamosok közlekednek. A reklám „gazdái" pedig azzal érvelnek, hogy ebben nincs semmi törvényellenes, hiszen a reklámon még csak célzás sem esik a cigarettára vagy a dohányzásra, a jó nevű cég pedig nemcsak dohányárut, hanem sportszereket is gyárt. Na, de mutassanak egyetlen járókelőt, akinek a hatalmas cigarettásdobozra emlékeztető villamost látván előbb jut eszébe egy tornacipő, mint a cigaretta. Szóval a törvény hatályba lépett, de valószínűleg eltart még egy ideig, amíg olyan hatásfokon érvényesül, amilyen céllal készült. GAÁL LÁSZLÓ KALEIDOSZKÓP Shipping in tower-height: Cross section of the Danube and its surroundings in the height of the section at the 1827- th km of the water course as well as at the Gabčikovo upstream channel section (at the 13 th km thereof) VK-172 TOLERANCIA VAGY FEGYELEM? Az emberközpontú, humán pedagógia a gyermeki szabadság és autonómia tiszteletét állítja középpontba. Alaplényegének tekinti a meleg, szeretetteljes pedagógiai attitűdöt, toleráns nemcsak és nem elsősorban a politikai, világnézeti értelemben vett mássággal, hanem az egyes személyiségek sokféleségével, egyediségével szemben is. Azt jelenti-e a tolerancia elvének az előtérbe állítása, hogy mindenféle tanulói megnyilvánulással szemben elnézők, nagyvonalúak vagyunk, akár kisebb engedetlenségről, akár tudatos szembeszegülésről van szó? Mi az hogy engedetlenség? Sok szülő azt a gyereket tartja engedetlennek, aki nem ugrik az első szóra, nem csinálja azonnal azt, amit a felnőtt kér tőle. Az fel sem merül, hogy ahány gyermek, annyiféle vérmérséklet, készség- és szokásrendszer. De még ha valamennyien egyformák lennének is, a helyzet, amiben felszólítják őket, felsorolhatatlanul sokféle lehet. Akinek a figyelme például szűkebb terjedelmű, a nagy játszás közben meg sem hallja a felszólítást. Vagy meghallja, de még be szeretné fejezni az elkezdett rajzot, a babaöltöztetést, a kockakirakást — tehát igazában kitartó, rendszerető és következetes a gyerek, s lám, máris rásütik az engedetlenség bélyegét Persze az engedetlenségnek másféle megnyilvánulásai is vannak A legideálisabbnak mondható nevelési körülmények között is előfordulhat például engedetlenség bizonyos követelményekkel szemben (zongoratanulás a szülő kívánságára, bizonyos fajta házi munka stb ), gyakori az időszakos engedetlenség (harag, megbántódás stb. következtében néhány napig, esetleg hetekig szembeszegül a követelménnyel). S melyik gyakorló szülő és nevelő ne ismerné a bizonyos fejlődési szakaszokban megjelenő dacos szembeszegülést, szinte minden nevelési követelménynyel szemben (az első dackorszak, pubertás)? Az sem ritka, hogy a gyermek csak bizonyos személlyel szemben engedetlen, az egyik szülővel vagy szülőhelyettessel, egy tanárral szemben. Aligha van olyan iskolai osztály, ahol a pedagógus nem találkozik az engedetlenség különféle megnyilvánulásaival, hiszen minden tanuló más és más szinten van az engedelmesség készségének az elsajátításában. önuralom és akaraterő kell ahhoz, hogy a komoly nehézséget jelentő helyzetben is engedelmeskedni tudjon a gyermek. Az osztály fegyelmezetlenségét többféle körülmény váltja ki, pl. gyakran cserélődik az osztályfőnök, a nevelők nem figyelnek igazán oda az osztályra, túl sokat, vagy túl keveset követelnek, ráadásul egymásnak ellentmondóan stb. A fegyelem megléte vagy hiánya mindig csak bizonyos tevékenység függvényeként értékelhető: más a fegyelem a dolgozatíráskor, más a didaktikai játék alkalmazásakor, amikor versenyzőnk, ki ismeri fel a versidézet szerzőjét, ha vitatkozunk, ha tanműhelyben dolgozunk vagy a házi feladatot készítik a tanulók a napközi otthonban. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a fegyelem az emberi együttélés elengedhetetlen feltétele, a többi ember iránti tiszteletünk kifejezője, akkor nem kételkedhetünk a fegyelemre nevelés fontosságában. A fegyelem ugyanis nemcsak azl jelenti, hogy beilleszkedünk a közösségi rendbe, tilalmakat tartunk tiszteletben, szabályokat és parancsokat teljesítünk, a fegyelem az erők összpontosításának, szükséges időpontban való mozgósításának és szükséges méretű mozgásban tartásának összetett képessége is. A jeles, de az ufóbbi évtizedekben ritkán idézett magyar nevelésügyi szakember, Wesely Ödön a fegyelemről értekezve Plafonra hivatkozik: „A nevelés egész ereje a helyesen értelmezett fegyelemben áll". A fegyelem kezdetben valóban az akarat alávetése mások, a nevelők akaratának, később a szabályoknak és a törvényeknek, végül belátásnak (ez az önfegyelem, amikor a belső meggyőződés diktálja: hol, mikor, mit szabad és ajánlatos tenni, illetve hogyan is kell cselekedni). Az igazán fegyelmezett ember független, autonóm személyiség, hatékony belső kontroll, önmagához való hűség jellemzi, nagyfokú felelősségtudat nemcsak magáért, de másokért is! A fegyelem régi, merev értelmezésével szemben a korszerű pedagógia a fegyelmet nem célnak, hanem eszköznek tekinti, a parancsuralmi jelleg halvány árnyékát is kerülve a nevelés folyamatában. Az egyik szülői értekezleten az osztályfőnök nagy nekikeseredéssel szólt arról, hogy az órák hatékonyságát mennyire akadályozza a tanulók fegyelmezetlenségének ezernyi megnyilvánulása Az egyik szülő azt mondta: — Kérem szépen, én mint szülő, igazán keveset tehetek az iskolai fegyelem megteremtése érdekében, de volna egy jó tanácsom: kerüljön előtérbe az érdeklődés felkeltése, s mindjárt nem fegyelmezéssel, a fegyelemért hadakozással telik el az óra. Igaza volt? Ha elfogadjuk a tételt, hogy a fegyelmezetlenség általában működési ós magatartási zavar, amelyet a nevelési folyamatban, annak feltételrendszerében és a reá ható társadalmi körülményekben meglevő hiányok, ellentmondások okoznak, akkor azt is elismerjük, hogy egy szülő nem keveset tehet gyermeke iskolai magatartása érdekében. Ki ne ismerné el, hogy a gyermek személyisége az otthoni nevelés következményeképpen alakul, ott töltődik fel pozitív vagy negatív tartalommal, ott sajátítja el a magatartás alapvető szabályait. Igenis, az otthon az önmérséklet első arénája. Ha otthon nem gyakorolják a másokhoz való alkalmazkodást, a toleranciát, az első igazán szervezett kis közösségben, az osztályban bizony nehezebben boldogul a gyermek (s vele szemben a nevelő és a többi társ is). A szülő nemcsak azért felelős, hogy a gyermeke mosdatlanul, hanyag öltözékben jelenik meg az iskolában, ha meglopja osztálytársát, de azért is, ha szemtelen a pedagógussal A tanítóval szembeni viselkedés jellembeli dolog, a jellem formálásában a szülői ház, a családi értékrend szerepe vitathatatlan. A család nagyon sokat tehet azért, hogy a gyerek ne éljen vissza azzal, hogy egyenrangú partnerként kezelik otthon és az iskolában is. Tanulja meg: helyt kell állni olyankor is, amikor az óra unalmasabb, a (eladat nem esik teljesen egybe az ő érdeklődési körével. Természetesen, eszünkbe sincs kétségbevonni egy pillanatra is az érdeklődés felkeltésének a fontosságát, hiszen régóta bizonyított, milyen motiváló erőt jelent, mennyire megkönnyíti a nehézségek leküzdését. De ne legyen szüksége a pedagógusnak a gyermek kegyeire! A matematikai feladatok lelkesebb megoldására izgalmasnál izgalmasabb szöveges példákkal édesgesse a tanár a tanulókat? A kémikus látványos kísérletekkel tűzdelje tele az óráját, ha fontos, ha nem a tananyag lényegét illetően? A közönyös csak az érdekes szöveg elhangzásáig fülel, a tűzijáték folyamatára figyel, az elméleti következtetésre már nem: esetleg éppen zavaró tevékenységbe kezd. Ne feledjük: a nevelés — a meggyőzés, példaadás, serkentés, magyarázat stb. mellett — nem zárhatja ki olykor a kényszerítést sem, egyrészt azért, mert az iskolának egyszerűen nincs joga ahhoz, hogy az egyes tanulók belátási fejlettségének és hajlandóságának szolgáltassa ki a közösség munkafeltételeit, másrészt azért sem, mert a fegyelem gyakorlása, átélése — mégha kényszer útján történik is néha — maga is forrása annak, hogy szükségéi belássuk, s rádöbbenjünk szépségére is. Hangsúlyozzuk azonban, hogy semmi esetre sem a gyermek emberi méltóságát sértő eszközökkel, fizikai megtorlásokkal, nádpálcával, pofonnal, mert ez hozhat ugyan pillanatnyi eredményt, megjuhászkodást, de nem eredményezi a fegyelem szükségességének a belátását, a normával történő azonosulást. Gyakorló pedagógusok tapasztalatai szerint a fegyelmi vétséget elkövető tanulók leggyakrabban a bizonytalan, rendezetlen családi hátterű gyermekekből, serdülőkből, az iskolai kudarcokat halmozókból és az elkényeztetett, nehézségektől megkímélt, anyagilag túlságosan ellátott, különórákkal, kiemelt megbízatással elhalmozott tanulók rétegéből kerülnek ki. Egy idevágó vizsgálat során a leggyakrabban előforduló fegyelmi, magatartásbeli problémákként a pedagógusok a következőket sorolták fel: gyakori vagy rendszeres késés, egy-két napos igazolatlan mulasztás, rendbontás a tanítási órán, fékezhetetlenség az óraközi szünetekben, a felszerelés, a berendezés rongálása, az iskola épületének az elhagyása a tanítási idő alatt, dohányzás az iskola épületében, udvariatlanság a társakkal, gorombaság, trágár beszéd stb. Ide sorolták az idősebb tanulók példamutatásának hiányát, illetve a fiatalabb korosztályok szándékos negatív belolyásolását, az elemi szabályok ós hagyományok szándékos megsértését, az eredményre törő, igényes tanulók kigűnyolását stb. Ha az osztályban eluralkodik az irigység, az ellenségeskedés, klíkkeskedés, ha arcátlanul figyelembe sem veszik a nevelőt, igyekeznek őt kijátszani és még számos más módon szinte kétségbeejtő fegyelmezetlenség uralkodik, akkor sem marad a nevelőnek más lehetősége, mint az, hogy munkáját ennek ellenére a lehető legmagasabb szinten igyekezzék megvalósítani, vagyis: — nagyon gondosan készítse elő a tanítási órát, magyarázata legyen lebilincselő, szervezze meg jól a tanulók tevékenységét stb Röviden: olyan színvonalú legyen az óra, a foglalkozás, hogy a fegyelmezés valóban feleslegessé váljék; — az osztály helyzetfelmérése, a fegyelmezetlenség, az intolerancia okainak a feltárása épp úgy nélkülözhetetlen lépés, mint az orvoslás megkísérlése. Ez elsősorban azt jelenti, hogy minél több érdekes munka, rendezvény, kiállítás stb. terve legyen, s ezeket valósítsa is meg, hogy a nevelt megérezze: a fegyelmezettség örömök forrása lehet. A fegyelem szükségességének az elfogadását a szülőknek is segíteniük kell. A tanítók „örökzöld" panasza, hogy pont azokkal a szülőkkel a legnehezebb kapcsolatba lépni, akiknek a gyermekeivel rendszeresen tanulási, nevelési, fegyelmezési problémáik vannak. Nagyon megnehezíti az iskola munkáját, ha a szülő elvtelenül védi a gyereket, menti mulasztását, kicsinyíti hibáit. Eredményt csak nagyon jól átgondolt, tapintatos pedagógiai felvilágosító munkával érhetünk el e téren is. SZEBERÉNYINÉ Z. JUDIT