Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-06 / 30. szám, szombat

ÉRDEKESSÉG tÚJSZÓm 1993. FEBRUÁR 6. A LEGSZÖRNYŰBB EMLÉK fíoseanne-nek hívnak, kislányko­romban vérfertőző szexuális kap­csolatra kényszerítettek. Minden energiámat és bátorságomat fel­emésztette ez a szennyes kis titok. E szavak Roseanne Barr amerikai televíziós személyiség szájából hangzottak el, nem is akármilyen közönség előtt. Hallgatósága az egyik denveri presbiteriánus temp­lomban összegyűlt, mintegy ezer sorstársa volt. Az áldozatok találko­zóján megjelent Oprah Winfrey, az énekesnő, La Toya Jackson és Ma­rilyn Van Derbur Atler, az egyik volt Miss Amerika is. Életük első két évtizede során valamikor mindany­nyian olyasmin mentek át, ami mind­örökre rajtuk hagyta a bélyegét. E témával kapcsolatban meg szo­kás jegyezni: a nyilvánosságra ke­rült esetek többnyire csak a jéghegy csúcsát jelentik, ez is oka lehet, hogy a denveri szeánsz első számú társadalmi vitatémává emelte a csa­ládokon belüli titkos bűnt. (A fiatalko­rúak elleni szexuális visszaéléseket kevés kivétellel az apák és idősebb férfirokonok követik el.) A dolog a levegőben van - a templomi összejövetellel szinte egy időben jelent meg egy Betsy Petersen nevű írónő „Tánc apuval" című könyve. A történet lényege: apja, a jó hírű orvos három és fél éves korától egészen tizennyolcadik évéig rendszeresen visszaélt lánya kiszolgáltatott helyzetével - a fenti értelemben. Carolivia Herron egyetemi oktató „Azután Johnnie" című tényregé­nyében beszámol róla, hogyan erő­szakolta meg hároméves korában egyik férfirokona. Az illető rokon tagadja a vádat. Az idö eddig is neki dolgozott - hogyan is lehetne rábizonyítani az évtizedek előtti bűncselekményt? Hiszen azon frissiben sem könnyű, és a szakem­bere^ sem a törvényszéki esetek sokasodása nyomán, hanem repre­zentatív pszichológiai minták (tesztcsoportok) vizsgálata során is­merték fel, milyen horderejű dologról van szó. David Finkelhor pszichiáter és kollégája a Los Angeles Times­ben tette közzé vizsgálódásaik ered­ményét. Eszerint a kétezer megkér­dezett személy közül a nők 27, a fér­fiak 16 százaléka számolt be effajta gyerekkori emlékéről. (A kutatók szexuális zaklatásnak vették a gye­rekek genitáliáinak indokolatban érintését is.) A szám annál is döbbe­netesebb, mert Finkelhorék kizárták a vizsgálódásaik köréből a nem ro­konok által elkövetett visszaélé­seket. Valószínű, hogy az esetek száma is nő, bizonyos azonban, hogy a hallgatás falai sem oly szilárdak, mind akár néhány évvel ezelőtt. 1986-ban például 83 ezer ügyről szereztek tudomást a hatóságok - ez a szám 1990-re 375 ezerre emelkedett. Finkelhorék szerint min­den ötödik amerikai gyerekkori sze­xuális zaklatás kínos emlékeit takar­gatja. Természetesen náluk is hat­nak a lélek önvédelmi elfojtó mecha­nizmusai, és a gyötrő képek csak valamilyen megrázkódtatás nyomán bukkannak fel vagy válnak elviselhe­tetlenül élessé. Roseanne Arnold például akkor szánta el magát a tit­kos bűn elleni keresztes hadjáratra, amikor pszichiáter férje, a köny­nyebbség kedvéért telefonon el­mondta neki, hogy kisfiúként mo­lesztálta egy bébiszitter. Számos lélekbúvár kétségbe von­ja, hogy a lappangó emlékek egyszer csak ekkora intenzitással a felszínre bukkanhatnak, szíveseb­ben adnak igazat az áldozat roko­nainak, miszerint az illető csak kép­zelődik. Az effajta pszichiáteri felfo­gás mögött a pszichoanalízis meg­alapítójának, Sigmund Freudnak az az elmélete áll, hogy a nők effajta történetek kiagyalásával élik ki apjuk iránti (természetesen tudat, illetve hét lakat alatt őrzött) szexuális von­zalmukat. Egy mai szaktekintély vi­szont, Elissa Benedek, a Michigan Egyetem professzora úgy nyilatko­zott, hogy effajta emlékrohamok igenis léteznek. Egy kolléganője, a Washington Egyetemen tanító Elizabeth Loltus professzor asszony szembehelyez­kedik vele. Állítja, hogy mint az em­beri emlékezet kutatója, képes ha­mis emlékeket plántálni kísérleti személyek memóriájába. (A Loftus­elméletnek mostanra bizonyosan van egy kárvallottja. Tavaly október­ben elítéltek egy George Franklin nevű férfit, akit azzal vádoltak, hogy húsz esztendővel ezelőtt meggyil­kolta kislánya egyik pajtását. A do­lognak egyetlen tanúja volt - a Franklin lány. Utóbb benne is feltámadt a bűntett emléke, és mivel ennek lehetséges voltát a szakértő véleménye is alátámasztotta, az apát az esküdtek bűnösnek találták.) A pszichológusok más jelekből egyébként következetni tudnak arra, hogy a vizsgált személy valóban átesett-e szexuális jellegű megráz­kódtatáson; többek közt emberi kap­csolatainak és szexuális életének vizsgálata révén. Akinek egyszer egy felnőtt ennyi­re visszaélt a bizalmával, további élete során nagy valószínűséggel káoszként éli meg az őt körülvevő világot. E voltaképpen belső, lelki zűrza­vart gyakran csak fokozza, hogy a gyerek - aki azért áldozat - vala­miképpen élvezi, ami történik vele, viszont azt is tudja, hogy nem volna szabad. Laura Davis, a „Bátorság a gyógyuláshoz" című, kétszáz in­terjúra alapozott riportkötet egyik La Toya Jackson óriási vihart ka­vart könyvével, melyben megvá­dolta apját, hogy vérfertőző kap­csolatra kényszerítette - még­hozzá nemcsak őt, hanem testvé­reit is. A család azóta hallani sem akar a „fekete bárányról" társszerzője így ír: „A gyerek bűntu­datot érez, az élvezet rosszul esik neki - megaláztatásként éli meg." Ennél is bizarabb emlékeket őriz Jim Fereira, egy harmincéves bosto­ni pszichoterapeuta. Elmondása szerint azóta elhalt apja, egy gyári művezető, öt és tizennyolc éves ko­ra közt időről időre megerőszakolt. Jimnek ez volt egyetlen kapcsolata a rideg és zárkózott családfővel. Szinte hálás volt neki. A már idézett Laura Davis egyéb­ként olyan eredményesen fojtotta el magában a gyötrő emlékeket, hogy lángoló szavakkal méltatta nagyap­ját, annak temetésén mondott gyászbeszédében - a nagyapját, aki éveken át újra és újra fajtalankodott vele. Utóbb, emlékei előjöttével elővet­te a beszédet és újraírta. Ez a válto­zat így kezdődött: „Néhány dolgot elfelejtettem elmondani a nagy­apámról... " (MNL) ILLUSZTRIS HÓIMÁDÓK Az európai és amerikai felső tízezer népes tábora, jó szokásához híven, többnyire a hólepte Alpokban tölti szabadságát. Van, aki sízik, szánkózik, s van, aki csupán csillogó-villogó szupermodern síruhájában tetszeleg a pálya szélén. Akadnak olyanok is, akik csak azért utaznak a havasokba, hogy a „nehéz munka" után kikapcsolódjanak, esetleg flörtöljenek egy kicsit. WBBMEmm Konsztantinosz király, görög trónigénylő (52) és Anne-Marie királyné (46) gstaadi házuk előtt sütké­reztek. Ezúttal mind az öt gyerek - Paul (25), Alexia (27), Nicolas (23), Theodora (9), PhiUpps (6) - együtt telelt a szülőkkel. Pihenésre vágyott Fritz Wapper (51), Derrick felügyelő partnere is. Feleségével, Angélával (50) az ausztriai Söllben lévő hegyi „kunyhójukban" örültek a szabadságnak. Fergie (34), a brit királyi család fekete báránya lányaival, Beával és Eugenie-val idén a romantikus svájci Klostersben üdült. Silvia svéd királynő elől elhalászta a jóképű és tapasztalt síoktatót, mert hát Bruno Sprecher(39) nélkül egyáltalán nem lett volna élvezetes a szabadság. Az állítólag mindig csendes, ám rendkívül udvarias, előzékeny svájci egyébként régi ismerőse a királyi családnak, és persze a her­cegnőnek is, aki annak idején esküvőjére is meghív­ta öt. A barátság erős vonzalommá mélyült azt követően, hogy Bruno barátját pár évvel ezelőtt lavina temette maga alá. A szimpatikus síoktató Fergie-nél talált vigasztalásra... Klostersben már szerelemről beszéltek, különösen azután, hogy ki­derült: Fergie elutazása előtt összeveszett barátjá­val, Johnny Bryannal. S gBBjg • . Siflis , Amíg a prominens személyiségek többsége a hegyekben üdült, addig Dia­na hercegnő, elhagyva a fagyos brit királyi házat és férjét, Károly herceget, fiaival, Willie-vel (10) és Harryvel (8) a karibi nap melegét, a tenger hullámait élvezte. Úgy tűnik, a nagy szakítás után is lehet még mennyei az élet... A Neue Welt nyomán: (ug) Hőse sorsára jutott az írónő MINISZOKNYÁBAN SZICÍLIÁBAN Különös történet Lara Cardelláé, azé a fiatal szicíliai lányé, aki már 18 éves korában egy nagy vihart kavart könyv szerzőjének mondhatta ma­gát. A „Nadrágot akartam" nyíltan, szépítés nélkül mutatta be a szicíliai nők életét. A középpontban egy diáklány áll, akit felvilágosulttabb ba­rátnője megismertet a szabadabb életformával. A lányok titokban az iskola vécéjében öltöznek át s ve­szik fel az otthon tiltott miniszoknyát. Később a főhőst nagybátyja csóko­lózáson kapja, s így az a család szégyenévé válik. Szülei kiveszik az iskolából, bezárják egy szobába, s nem adnak neki enni. Megindul a rokonok részvétlátogatása is, az anya fájdalmasan sikongat: „Nincs nekem már lányom!" A „becsületét vesztett" fiatal lány azután egy felvi­lágosult nagynéninél talál menedé­ket, annak férje azonban sorozato­san inzultálja. Egy nagy botrány után a hányatott sorsú hős feljelenti a férfit erőszakos nemi közösüléskí­sérletéért, ám ez sem segít rajta. Ezután végképp cédának tartják. A könyv azzal végződik, hogy a fő­hőst férjhez adják, „új felügyelet" alá kerül. Döbbenetes az elénk tárt kép. Ki hinné, hogy az utóbbi időben egyre inkább Európa vezető orszá­gai közé sorolt Olaszországnak van­nak olyan részei, ahol még most sem lehet egy nőnek miniszoknyát hordani vagy fagylaltot enni enélkül, hogy meg ne szólnák. Ma, a megjelenés után három évvel a fiatal írónő a Venerdi című folyóirat hasábjain vallott a regény utóéletéről, amelyből szintén kalan­dos történet kerekedik ki. Az a leg­kevesebb, hogy szülővárosának, az ötvenezres Licakának a polgármes­tere a tévén keresztül nyilvánította hazugságnak a könyv minden sza­vát. Lara azonban úgy döntött, felve­szi az odadobott kesztyűt, a gyaláz­kodások ellenére is Szicíliában ma­rad. Férjhez ment, ám a sors sze­szélye folytán ugyanaz az életforma jutott neki osztályrészül, ami ellen annyira tiltakozott. Nászút helyett már a házasság másnapján egy la­kásba zárva találta magát, mivel féltékeny férje csak így érezte biz­tonságban felesége „becsületét". Hosszú depressziós időszak után Lara beadta a válópert és elhagyta Szicíliát. Új életet kezdett Rómában, s immár negyedik könyvén dolgozik. (MN) MISA NAGY UGRÁSA Nem kell egy életen át ugyanazt csinálni, de a pályamódosításhoz bátorság szükségeltetik. Meglepő, hogy Mihail Barisnyikov, a szuper­táncos, már nem fiatalon szeretett bele a modern táncba, s egy óriási szökkenéssel a romantikus álomtán­cos átugrott az avantgárdba. Misa - igy becézik - 1974 óta él Újvilág­ban, 43 éves, s a Dance Magazin szerint ,,minden idők legnagyobb táncosa... ez az ember repülni tud, igazán repül". Életében legenda vált belőle. Szinte hihetetlen, hogy a Hattyúk tava, a Giselle és a többi klasszikus balett hőse megelégelte a sikert, e nagy szerepeket. Mark Moris, a híres koreográfus, a balett radikális megújításának a híve a lu­das Barisnyikov átváltozásában. Ám a táncművész az új, modern szerze­ményekben nem aratott osztatlan sikert. Persze, igazán nem aggasz­tó, hogy Barisnyikovnak lesz-e mit a tejbe aprítania. New York egyik legelőkelőbb áruházába, Csajkov­szkij zenéjére kínálja férfi és női parfümjét és egyéb árucikkeit. Az áruházból kilépők hazaviszik Baras­nyikovot a bevásárlótáskán. A fotón nárcisztikus pózban jelentette meg magát. Hogy mi köze ennek a művé­szethez? Az év világon semmi. An­nál inkább az üzlethez. (MNL) Az oldalt összeállította GÖRFÖL ZSUZSA

Next

/
Thumbnails
Contents