Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-25 / 46. szám, csütörtök

1993. FEBRUÁR 25. KASSA ÉS A KÁRPÁTOK -EURORÉGIÓ (Folytatás az 1. oldalról) s a hazai hivatalos jegyzéken ugyanúgy Kassa csak „megfigyelőként" van emlitve, a vele folytatott tegnapi beszélgetésünket azzal a kérdéssel kezdtük: - Miért nincs ott a születendő nemzetközi regionális társulás ,,pillérei" között a Hernád-parti város? - Igaz ugyan, hogy a létrehozók hivatalos névsorában valóban csak a „megfigyelők" között szerepelünk, de ez szerintem csak egyfajta korábbi eredetű adminisztratív mulasztás. Vitathatatlan, hogy az említett régiók együttműködésének gondolatát, tervét a kassaiak kezdettől fogva támogatták. Más kérdés, hogy a korábbi városvezetők, pontosabban a főpolgármester és a magisztrátus a csatlakozásról, illetve a benevezésről miért késett le. Az új vezetés a közelmúltban megpróbálta a korábbi mulasztásokat bepótolni, de a nemzetközi egyezség debreceni aláírásáig még nem sikerült teljes mértékben azt véghezvinnie. - Úgy tudom, Bártfán napirenden szerepelt ez a kérdés is. - Természetesen, hiszen mi hivatalosan is részt akarunk vállalni ennek a nemzetközi szervezetnek a munkájából, s szeretnénk mi is mielőbb tagja lenni a szlovákiai „társult" közösségnek. Reméljük, erre már március folyamán sor kerül. Tudniillik, mi kijelentettük, hogy Kassa nem törekszik semmilyen uralomra a szlovákiai részrégiók szövetségében, hanem a többi város és járás egyenrangú társa akar ott lenni. - Kelet-Szlovákia jelenleg csupán társult tagja a Kárpátok-Eurorégiónak. Ahhoz, hogy rendes, teljes értékű tagja legyen, az országvezetés beleegyezése, aláírása kell. Ön szerint meddig kell arra várniuk? - Biztosra veszem, hogy a szlovák kormány rövidesen felülbírálja korábbi állásfoglalását, s aláírja ezt a nemzetközi szerződést. Vitathatatlan ugyanis, hogy jövőnknek, Európa jövőjének az alappillérét az erős, egymást segítő régiók jelenthetik, kell, hogy jelentsék, mert a régiók szoros együttműködése nélkül nehéz lenne elkerülni a helyi feszültségeket, szociális és gazdasági gondokat vagy az etnikai, nemzetiségi konfliktusokat. - Kassa nyilván nem üres kézzel akar csatlakozni ehhez a tömörüléshez. - Rengeteg lehetőség kínálkozik az együttműködésre, a közeledésre, egymás jobb megismerésére és segítésére. Mint ismeretes, Magyarország konzulátust szándékszik létesíteni Kassán. Hasonló tervei vannak Lengyelországnak és UkrajnánaKÍ

S GAZDAG JÓZSEF ELNÖKSÉGI ÜLÉS FÜLEKEN (Munkatársunktól) - Jozef Márkus vezetésével a Matica slovenská egész napos országos elnökségi ülést tartott kedden Füleken. A tanácskozáson a szervezeti kérdések megtárgyalásán túl szóba került a város kulturális és oktatási helyzete is, mely a matica szerint sajátosnak tekinthető, hisz a lakosság 72 százaléka magyar nemzetiségű. Este a volt üzemi klubban került sor a nagygyűlésre, ahol a Matica „vezérkarával" találkozhatott a lakosság. Közel háromórás vitaest kerekedett, melyen jobbára a helyi művelődési ház, az oktatásügy és a kétnyelvű utcanévtáblák témaköréből záporoztak a kérdések a jelen lévő polgármester. Kasza Tibor felé. Szerdán a városi kulturális központ igazgatójánál, Mázik Istvánnál is járt egy maticás küldöttség, mely szorgalmasan azt kutatta, hány szlovák csoport és mikor járt Füleken. Az igazgató tényanyagokkal, konkrét számokkal is bizonyította, hogy a rendezvények számát és nyelvét illetőleg nincs miért panaszkodniuk a szlovák anyanyelvű lakosóknak - az viszont a résztvevők számán is lemérhető, hogy a szlovák nyelvű rendezvényeket aránylag kevesen igénylik. (polgári) MOZAIK A HOLDARCÚ KÖTÉLTÁNCOS KÉT VÉLEMÉNY - UGYANARRÓL JIRÍ MENZEL ÖTVENÖT EVES Polgári idill áradt nyolcvannyolc őszén a hostivari filmgyár hatalmas műtermében. Jirí Menzel Vége a régi időknek című filmjét forgatta, s a kurzweili kastélyra utaló főúri díszletek között ő maga is nagyokat alakított. Szerepet ugyan nem osztott magára, de nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem; minden színészének, még az epizodistáknak is előjátszott. Elmagyarázta és meg is mutatta, mit kíván. Ez a két kép ott, a nemesi fészeknek berendezett prágai stúdióban készült egy befejezetlen szerelmi jelenet előtt. Bemard, a kastély nőügyekben örökös vesztes könyvtárosa és Cornélia, a csábos szobacica régóta éheznek már egymásra. Megfelelő alkalomra vár a nő, egyetlen hívó szóra a férfi. De elég egy rosszul időzített kacér tekintet is, Bemard azon nyomban elszédül és remegve, kamaszos lázzal fonódik a nőre. Fogaival oldja ki ruhája kötőit, ölelgeti, csókolgatja, soha nem múló szerelméről biztosítja - fenn, a zsámolyon állva. Cornélia ravasz és kéreti magát, majd máskor, majd este, eressz most el, könyörög a férfinak, közben fülénél fogva a keblére húzza. Aztán tollseprűvel, vaskos könyvekkel paskolja-csapkodja kedvesen, míg neki nem esnek a polcnak és le nem puffannak a földre. Bemard persze ott is folytatná és már Cornélia is megadná magát, de nyílik az ajtó és akármilyen kínos is, valahogy fel kell tápászkodni. Ez volt a jelenet, ezt játszotta el Menzel fent is, lent is. Először Ljuba Krbovának aztán Jaromír Hanzlíknak adott „szerelmi leckét" és tette mindezt apró ötletek tucatjai közt válogatva, finom humorral, lezser eleganciával. Menzel ugyanis nemcsak rendezni - játszani is szeret. Egy jó szerepórt Pestre, Berlinbe, Párizsba is képes elutazni. Pesten Gyarmathy Líviával, Böszörményi Gézával és Maár Gyulával, Berlinben Jirí Weissszel, Párizsban Costa Gavrasszal forgatott. Államtitkár volt a Minden szerdánban, falusi pap a Koportosban, bogaras ács a Szívzűrben, unatkozó szépasszonyok külföldről „hazaszakadt" szeretője a Felhőjátékban, ügyeskezű fogász a Martha és énben, lengyel író a Kis apokalipszisben. Hármasa volt testnevelésből, de megnézném azt a tornatanárt, aki képes lenne olyan mutatványokra, mint ő. Artistát játszik a Szeszélyes nyálban, kötéltáncost, aki egy folyócska felett rúdon sétált át. Mezítláb, kézzel egyensúlyozva. Kedvenc színpadi darabjában, a Magányos urak panziójában a Činoherní klubban részeges szállóvendéget alakított páratlan bravúrral. Nyaktörő akrobatamutatványok egész sorozatával kápráztatott el, fényesre krémezett izomkolosszusokat megszégyenítő fergeteges attrakciókkal. Háromszázhatvan fokos fordulatot tett hintaszékben ülve, egyenes testtartással hanyatt zuhant, eleven volt, akár a keljfeljancsi. Igazgatói meggondolatlanság (vagy rosszmájúság) miatt nincs már műsoron a darab. Ha játszhatná, Menzel ma, ötvenöt évesen is remek fizikai (és színészi) kondícióban hozná a figurát. Oscar-díjas filmjével, a Szigorúan ellenőrzött vonatokkal az egész világot bejárta, Az én kis falumat Stan és Pan óta a legjobb filmkomédiaként jegyzik Amerikában, Sörgyári capricctya, amelyet Hrabal kisregénye alapján készített, első kockájától az utolsóig könny és varázslat, élet és költészet. „Én mindig arra törekedtem, hogy a film, amelyet rendezek, apám tetszését is elnyerje, aki újságíró és dramaturg volt, ugyanakkor anyámnak is élvezetet jelentsen, aki egy kisvárosi bányászcsaládban felnőtt varrónő volt" - nyilatkozta nemegyszer. És akármelyik alkotását nézzük is, Menzel filmjei a legszélesebb közönségrétegekhez szólnak, értelmiségit és kétkezi munkást, kamaszt és nyugdíjast egyaránt megfogva. A Menzel-filmek emberi hangon beszélnek emberi hibákról, esendőségekről, parányi örömökről és nagy-nagy szenvedélyekről. Filmre, forgatásra nem gondol mostanában Jirí Menzel. Garas Dezső küldött neki forgatókönyvet, olvassa el, s ha megnyeri tetszését, rendezze meg, pénz már van rá. Menzel nem repesett a lehetőségtől, nincs kedve forgatni, üzente Garasnak és különben is... ahogy elcsitul a filmművészeti főiskola rendező szakos hallgatóinak ellene irányuló sztrájkja, utazik Párizsba. A „lázadásnak" vége, az ifjú titánoknak végül is sikerült megbuktatniuk „örökké hiányzó" tanszékvezető tanárukat, Menzel pedig már nem is bánja, hogy „állást" veszített. Párizsban, a Comédie Francaise színpadán rendez egy Labiche-komédiát. SZABÓ G. LÁSZLÓ Majd máskor, majd este (Lörincz János felvételei) Veszélyben a reform Közismert, hogy a Nemzetközi Valutaalap múlt héten Szlovákiában járt küldöttségével folytatott tárgyalások nem végződtek valami fényes eredménnyel A küldöttség a tervezettnél korábban elhagyta Szlovákiát, főleg azért, mert tárgyalópartnerei nem voltak hajlandók elfogadni a korona leértékelésével kapcsolatos IMF-ajánlásokat. Jiŕí Jonáš, a Nemzetközi Valutaalap brüsszeli csoportja ügyvezető igazgatójának az asszisztense, a SME na stredu számára a többek között a kővetkezőket nyilatkozta a múlt heti tárgyalásokkal kapcsolatban: -Regisztráltam Mečiar kijelentését, melyben jelezte a konvertibilitás korlátozását és a behozatali pótlék újbóli bevezetését. Szerintem nagyon nyugtalanítóak az ilyen jelzések... • Tegyük fel, hogy a leértékelésnek az elhalasztása valakinek az érdeke. Milyen következményekkel járhat ez? - Vagy mesterségesen megtartják a magas árfolyamot azzal, hogy szüntelenül csökkennek majd a tartalékok, aminek a következménye az lesz, hogy az országba kevesebb deviza áramlik be, mint a behozatalra fordított devizakiadások. Az árfolyam felértékelésével mesterségesen olcsóvá teszik a devizát, tehát a deviza iránti kereslet nagyobb lesz a kínálatnál, nagyobb a behozatalból származó devizabevételnél. A devizatartalékok előbb vagy utóbb kimerülnek, s ezután már csak egyetlen megoldás létezik, ami a komminizmus idején volt szokásban, hogy devizát csak a legszükségesebb behozatalra szabadítottak fel. Azt pedig valamilyen központi szerv határozta meg, hogy mi a legszükségesebb Ezzel viszont vége a konvertibilitásnak, vége a szabad külkereskedelemnek... A leértékelés nem megoldás A szlovák export tavaly az előző évihez képest növekedett, az import pedig csökkent, így Szlovákia kereskedelmi mérlegének passzivitása is mérséklődött. Štefan Burda, az SZK Gazdasági Minisztériumának külkereskedelempolitikai osztályvezetője szerint a külkereskedelmi eredmények, vagyis a kereskedelmi mérleg állása azt jelzi, hogy a szlovák koronát egy ideig békén kell hagyni (legkevesebb fél esztendeig). Erre az időre mozgósítani kell minden szlovák devizatartalékot és forrást, saját ellenőrzésünk alá kell azt vonni és gazdálkodni vele - írja egyebek között a Národná obroda tegnapi számában, majd hangsúlyozza: Az esetleges leértékeléssel fölöslegesen olcsóvá teszszük kivitelünket nemcsak Csehországgal szemben, hanem minden piacgazdaságot folytató állammal szemben, amelyeknek lehetőséget adunk, hogy rövid idő alatt kivásároljanak bennünket. Ezen kívül ez drágítja behozatalunkat és nemkívánatos inflációt vonhat maga után. Korlátozzuk a korszerű technológiákhoz való hozzáférhetőségünket, márpedig ezekre a tervezett gazdasági szerkezetváltási politikánk végrehajtásához nagy szükségünk van. -pAHOGY ÉN LÁTOM BÁRSONYOS FEBRUÁR Pozsonyban nemrég, az elnökválasztás napján elterjedt a hír, hogy abban a percben, amikor a parlament elnöke kihirdeti az államfő megválasztásának tényét, az összes nagyüzemben megszólaltatják a szirénákat. Semmi se lett az ünnepi szirénakoncertből, noha lett államfője Szlovákiának. Nem sikerült megtudnom, valóban tervezték-e a szirénáztatást, vagy sem. Egy jólértesült újságíró kollégám így kommentálta a dolgot: Ha tervezték is, bizonyára eszébe jutott valamelyik illetékesnek, hogy február van. Szlovákia olyan ország, amelyben az emberek a kelleténél nagyobb fontosságot tulajdonítanak a jelképeknek... így azután nem kellett attól tartani, hogy a ligetfalusi panelházakban nyugdíjaskodó öreg bolsevikok szemébe majd könny szökik a meghatódottságtól. A kádernegyedben nosztalgiázó kivénhedt apparatcsikok sem kapták fel fejüket a „trombitaszó" hallatára. Sőt, azok sem tették fel a kérdést, hogy „hol rontottuk el?" akik öt esztendeje, ilyenkor februárban, még a Népi Milícia tagjaként, netán egyetemi tanárként, munkásként, újságíróként, szakszervezeti bizalmiként „szelíd" kényszer hatására egy emberként felsorakoztak a Gottwald téren, amelyet azóta Szabadság térre kereszteltek át. Azon a februári napon mindössze annyi emlékeztetett engem a Győzelmes Február következményeire, hogy az éppen megválasztott köztársasági elnököt Gottwald, Široký és Bacílek pártja utódszervezetének elnöke, Peter Weiss vezette be a parlament üléstermébe. Peter Weiss, a királycsináló, mondhatnám. Mondom is a tapasztalataim alapján. Abból kiindulva, ahogy a Weiss-párt kezdettől fogva ott ministrált a második Mečiar-kormány pozícióinak erősítésénél. Azt is mondhatnám, hogy a másik kommunista utódpárt - a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - törekvéseinek támogatásánál. Rendben van - mondhatnánk - ebben a társadalomban minden átalakulóban van. És - mindenki... Hiszen lehetetlen, hogy akár csak egyetlen épeszű ember is legyen közöttünk, aki nem vonta le 1948. február 25-nek és ami utána következett a tanulságait. Viszont ami ebben az országban az utóbbi hetekben nálunk a politikában és a politika anyagi vetületében, a gazdaságban történik, az veszedelmesen hasonlít arra, amit itt a Februári Győzelemként elkönyvelt „gyökeres fordulat" és 1989 ősze között produkáltunk. Ahogy a többpártrendszer Szlovákiában működik, ahogy a legnagyobb, magát „konstruktív ellenzékinek" tituláló kommunista párt egyengette és egyengeti a vezető párt teljes térnyeréshez vezető útját, ahogy tesséklássék bírálja a kormányt, az már egy az egyben a Nemzeti Front kialakulására emlékeztet. És a magát „igazi ellenzéknek" tekintő oppozíció egységes szerveződésre, fellépésre való képtelensége is arra emlékeztet, ami Csehszlovákiában 1948 körül a politikában történt. A gazdaságban mindez még érezhetőbben kidomborodik. A falusi emberek szája előtt elhúzták a mézesmadzagot. Az volt ráírva, hogy választhat a mezőgazdaságban dolgozó: vagy saját földjén dolgozik majd, vagy igazi, nem az állam által a nyakára ültetett szocialista ispánok által irányított szövetkezeteket hozhat létre. Semmi sem lett belőle. A földdel és az ingó vagyonnal a kommunista típusú elnökök rendelkeznek. Naponta tapasztaljuk, hogy saját zsebre dolgoznak. Iparunk, kereskedelmünk is szép lassan, de biztosan csúszik vissza a szocializmus felé. A kis- és középvállalkozókat fojtogatja az adó- és társadalombiztosítási teher, a nyugati tőkét ahol és ahogy csak lehet elriasztják, az állami vállalatokat pedig - a csődbe jutottakat főképp - abban a hitben ringatják, hogy majd mégis csak feléjük dobják a mentőövet. Állami támogatás formájában... Ha azt kérdezi valaki, minek köszönhető mindez, csak egyet tudok mondani: többnyire helyükön maradtak a kommunisták. Ismét február van. Egyelőre még bársonyosabb, mint az 1948-as volt. A szirénákat még nem kapcsolták be. TÓTH MIHÁLY „Most ölelj..."