Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-19 / 41. szám, péntek

PUBLICISZTIKA tÚJSZÓM EUROPARTENARIAT PARTNEREK ÉS RÉGÉ EURÓPÁJA Minden fejlett gazdaságban csupán a jéghegy csúcsát jelentik a nemzetközi hírű óriásvállalatok: a nemzetgazdaság valódi szerkezetét, sokrétűségét és dinamikáját a kis- és középvállalatok adják."A Szlovákiába érkező potenciális beruházók is felmérik, mennyire épült ki nálunk e szektor, esetleges beruházásuk után mennyiben számíthatnak a hazai kisvállalatokra, mint alvállalkozókra. Ennek megfelelően a nyugati országokban állami, regionális és helyi szinten számos támogatást nyújtanak a kis- és középvállalkozóknak, s az Európai Közösségek (EK), mint nemzetek feletti szervezet, szintén hathatósan segíti e szektort. A segítség egyik megnyilvánulási formája az Europartenariat, az EK égisze alatt tartott évenkénti vállalkozói fórum. Szlovákia megfigyelőként először tavaly a görög Thesszalonikiben vett részt a kétnapos renMÚLTFAGGATÓ dezvényen, ám az idén a francia Lille-ben június 17—18-án tartandó találkozón már népes hazai vállalkozói csoporttal képviseltetheti magát. Az 1988-tól működő Europartenariat feladatai között szerepel a kis- és középvállalatok támogatásán kívül az EK elmaradottabb térségeinek fejlesztése valamint az egykor fejlett, ám jelenleg strukturális válságba került régiók talpraállítása. Az Europartenariat összejöveteleit mindig az ilyen problematikus körzetekben rendezik. A kétnapos információcsere főszereplői az adott térség vállalkozói, akiknek kínálatát, terméklistáját, érdeklődési területeit még a rendezvény előtt katalógus formájában megjelentetik. E katalógusok kézhez vétele után lehet eldönteni a külhoni érdeklődőknek, vajon érdemes-e részt venni a fórumon. Eddig az ír Dublinban, a spanyol Andalúziában, a walesi Cardiffban, a portugál Portóban, Lipcsében valamint Thesszalonikiben adtak egymásnak randevút az üzletemberek, az idén júniusban pedig a válságban levő Észak-Franciaország négy megyéjének (Champangne Ardenne, Lorraine, Nord Pas de Calais ós Picardie) mintegy 420 vállalkozója várja Lille-ben az érdeklődőket. Természetesen a vállalkozókon nemcsak a helyi cégekkel lehet kapcsolatba lépni, hanem az Európai Közösségek szinte valamennyi tagállamának képviselőivel is. Az eddigi összejövetelek tanúsága szerint rendkívül hatékony az Europartenariat, a felvett kapcsolatok 40 százaléka valamilyen üzleti szerződést eredményez. Ráadásul a szervezők ingyenesen biztosítják a tolmácsszolgáltatásokat. Szlovákiát az Europartenariat fórumain a Külföldi Beruházások és Fejlesztések Szlovák Nemzeti nwnn Ügynöksége (SNAZIR) képviseli, tehát e szervezetnél kell jelentkezni a hazai érdeklődőknek. A SNAZIR-t 1991 őszén hívta életre az SZK Külkapcsolatok Minisztériuma (a jelenlegi külügyminisztérium), mégpedig azzal a céllal, hogy megkönnyítse a külföldi tőke beáramlását, közvetítsen a külhoni érdeklődő, a hazai cégek és a kormány között. Az ügynökség az Europartenariat jobb propagálása érdekében márciusban szlovákiai körutat tervez, hogy a hazai vállalkozók éljenek az alkalommal, ismerkedjenek meg a kisebb nyugati vállalatokkal, az ilyen találkozók légkörével. A SNAZIR szerint mintegy 40-45 hazai érdeklődő utazhat júniusban Lille-be, s mindent megtesznek azért, hogy a keretet feltöltsék üzletemberekkel. Az érdeklődőknek május derekáig kell levélben vagy személyesen jelentkezniük a SNAZIR pozsonyi központjában (Mánesovo námestie 2, tel.: 07/846 225), s az ügynökség elküldi a legközelebbi találkozó francia cégeinek katalógusát, valamint részletesen informál a gyakorlati tudnivalókról is. (sidó) 1993. FEBRUÁR 19. Kis NYELVŐR CSAK AZT FOKOZZUK, AMIT LEHET! Baj van a szavakkal — állapítjuk meg gyakran, amikor egy-egy szó nem a helyére kerül a beszédünkben, írásunkban. Valójában azonban nem a szavakkal van baj, hanem a használatukkal. Vagyis velünk, a szavak használóival. „Valamennyi felsőoktatási intézmény legidőszerűbb feladata az, hogy fokozza végzőseinek ismereteit" — olvastam egy oktatásügyi kérdésekkel foglalkozó cikkben. Ennek a mondatnak több hibája is van. A szórendi szerkesztésének kérdésére később térünk rá; előbb két mondatrészével, illetve szavával keli foglalkoznunk a helyes szóhasználat szempontjából. Az egyik szó a fokozza tárgyas ragozású igealak, a másik a végzőseinek főnév. A jobb nyelvérzékű emberben egy ilyen mondat elolvasása után óhatatlanul felvetődik a kérdés: lehet-e az ismereteket fokozni. Tárgyas szerkezetbe állítható-e az ismeret főnév a fokoz igével, vagy valamelyik más igét kell hozzá kiválasztanunk? Ez attól függ, mit is jelent valójában a fokoz ige, azaz milyen jelentésű szavak állhatnak mellette tárgyként. A magyar nyelv értelmező szótára szerint a fokoz azt jelenti, hogy valamit tartalmában, minőségében, mértékében, működésében, hatásában növel, erősít, nagyobbá tesz. A példák arra is rámutatnak, mi az a valami, amit fokozni lehet. Általában érzelmet vagy mozgást jelentő szavak fordulnak elő az ige mellett tárgyként: fokozza az elkeseredést, gyűlöletet, a kedvét; az iramot, a lendületet. Az erőt is lehet fokozni. Az ismereteket azonban inkább bővítjük, gazdagítjuk, mintsem fokozzuk. A bővít igének egyik jelentése ez: valamit kiegészítve, növelve teljesebbé, gazdagabbá, szélesebb körűvé tesz. Ez a valami lehet tudás, ismeret, tapasztalat, látókör, de lehet hatáskör, lehetőség és egyéb is. Tehát az ismeretet bővít szerkezet használata helyesebb lenne ebben a mondatban, mint az ismeretet Iokoz- é. A másik szóhasználati problémát az okozza, hogy a szerző végzősök ismereteinek fokozásáról ír. Hiába helyettesítenénk be a fokozza helyére a bővíti igealakot, a mondat nem lenne kifogástalan, mégpedig logikai szempontból nem. A végzős szóval ugyanis a középiskola, főiskola, egyetem utolsó évét végző diákot nevezzük meg. Azt hiszem, senki sem vitatja, hogy nem volna elég, ha a felsőoktatási intézmények csupán a végzősök ismereteinek bővítését tartanák feladatuknak. Minden hallgatójuk ismereteit bővíteniük kell. A fokozza végzőseinek ismereteit szószerkezetszövedék helyére tehát ezt kell beiktatnunk: bővítse hallgatóinak ismereteit. Még kevésbé lenne jó a mondat, ha a végzős helyére az idegen abszolvens kerülne. Ezt azért említem, mert többen gondolják azt, hogy az abszolvens és a végzős értelmi megfelelői egymásnak. Lehet, hogy szerzőnk is az idegen abszolvens szót akarta elkerülni a végzős használatával. Az abszolvens a már végzett, tanfolyamot, főiskolát, egyetemet befejezett személy jelölője. Tehát az abszolvens ismereteit már igazán nem bővítheti a felsőoktatási intézmény. Esetleg arra törekedhet, hogy a jövőbeli abszolvensei több ismerettel hagyják el az intézményt, mint az eddigiek. Az egész mondat a javításokkal együtt most így alakulna: Valamennyi felsőoktatási intézmény legidőszerűbb feladata az, hogy bővítse hallgatóinak ismereteit. Az az utalószó a tőmondat végén elhangsúlytalanodik, s nem mutat rá elég erősen a mellékmondatra. Egy kisebb szórendi változtatással és csekély szerkesztéssel kifejezőbbé tehető a mondat. Ime: Valamennyi felsőoktatási intézménynek az a legidőszerűbb feladata, hogy bővítse hallgatóinak ismereteit. JAKAB ISTVÁN POZSONY KET NAPRA MEGBENULT A szlovák kormány nem egészen ünnepélyesre sikeredett pozsonyi bevonulása és a munkások két napos sztrájkja normális körülmények közt elegendő figyelmeztetésül szolgálhatott volna az új állam képviselői számára a nagyobb józanságra. Csakhogy erejük tudatában, józanság helyett, a vak indulat lett rajtuk úrrá. Úgy gondolták, hogy a hatalom gyakorlásában minden megengedett, [gy aztán a város és a megszállók közt a feszültség egyre fokozódott, és a fékezhetetlen indulatok elszabadulását a józanság mind kevésbé oltalmazta. Az ünnepélyes bevonulás idejére internált munkásvezérek a szabadon bocsátásuk után azonnal a Duna utcai Munkásotthonba mentek, ahol gyűlést tartottak és „állást foglaltak a munkásosztály sérelmei és kívánságai dolgában". Megfogalmazták kilenc pontból álló követeléseiket. Ezek: a népek önrendelkezési |ogának és a lelkiismereti szabadság elvének elismerése; a pozsonyi tudományegyetem újbóli megnyitása; az egyesülési és gyülekezési szabadság gyakorlásának biztosítása; a nyolcórás munkaidő betartása; a kollektív szerződések jóváhagyása; a munkanélküli segély felemelése napi 15 koronára; az elbocsátott magyar alkalmazottak visszavétele; a bérek leszállításának megszüntetése; Zoch Samu zsupán és Brunner Rikárd rendőrkapitány eltávolítása. Ezeket a követeléseket eljuttatták a Pozsonyba érkezett szlovák kormánynak. A tárgyalások két nappal később, február 9-én, vasárnap délután öt órakor kezdődtek a kormánypalotában. A munkások küldöttségét Wittich Pál, a szociáldemokrata párt elnöke és Chrobaschinsky János, a német munkásság elnöke vezette, a szlovák minisztérium részéről Ivánka Milan dr. belügyi, Stodola közlekedésügyi és Lehoczki Manó népjóléti előadó vett részt. A tárgyalások során csupán néhány kérdésben jutottak megállapodásra (az egyetem újbóli megnyitása, gyülekezési szabadság biztosítása, a nyolcórás munkaidő betartása, az elbocsátott közalkalmazottak visszavétele). A népek önrendelkezési jogával kapcsolatban dr. Ivánka Milan kijelentette, hogy „a szlovák kormány ezeket az elveket elismeri', mire „Wittich azt mondta, hogy magával ezzel a nyilatkozattal nem elégedhetik meg a munkásság, hanem ragaszkodik az elv gyakorlati kivitelére oly értelemben, hogy a szlovák kormánynak el kell ismernie és érvényre kell juttatnia a népeknek azt a jogát, hogy maguk állapítsák meg, milyen országhoz akarnak tartozni. Ezt viszont Ivánka Milan nem fogadta el, mondván, hogy Pozsonyra nekik szükségük van", írta a Híradó. Nem született megállapodás a munkanélküli segély összegéről (a szlovák kormány csupán négy koronát volt hajlandó fizetni), és Zoch Samu, valamint Brunner Rikárd elbocsátásában sem engedlek. A tanácskozás este 11 óráig tartott, az eredményeiről rögtön tájékoztatták a munkásotthonban várakozó munkásokat, akik az eredményekkel elégedetlenek voltak, s a vezetők minden meggyőző szándéka ellenére úgy döntöttek, hogy másnap, február 10-én este ismét általános politikai sztrájkba lépnek. „Amikor a nagyközönség, a közalkalmazottak értesültek erről, minden különösebb megállapodás nélkül — 80 ezer embert nem lehet órák alatt megszervezni —, lelkük sugallatára hallgatva, csatlakoztak a mozgalomhoz, helyesebben: mindenki elhatározta magában, hogy a néma tüntetésben ő is részt vesz" — írta a Híradó. Másnap, kedden reggel Pozsonyban megbénult az élet Az eseményről a Híradó így számolt be: „Magunk se tudjuk, hogy volt ez, miért jött ez. Kedden reggel Pozsony nem ébredt fel! És néma, kihalt, tétlen maradt negyvennyolc órán át Megszűnt a vérkeringése, regget nem nyitottak ki a boltok, a munkások ezrei nem indultak meg a gyárak felé, az iskolákból a pedellus hazaküldte a gyerekeket, a hivatalnokok nem foglalták el az íróasztalok mellett a helyüket, ezen a két napon nem ítélkezett a bíró, nem adott össze az anyakönyvvezető, a bankok vasrácsai zárva maradtak, nem közlekedett a vasút, a villamosvasút sem, sőt a bérkocsik sem állottak ki a standra. Néma volt a város, ez nem sztrájk volt, hanem egy nagy szent tüntetés." Ezután a lap hosszan sorolja a tüntetéssé vált sztrájk valós okait: „...egyszerűen az történt, hogy hetek, hónapok fájdalma, keserűsége tőrt ki az emberekből. Nyolcvanezer ember egyszerre akarta kifejezni, mit érez, és mert ez a nyolcvanezer ember pozsonyi, fegyelmezett, erős kultúrájú, nem nyúlt erőszakos fegyverhez, nem volt egy hangos szó; a némasága kiáltotta ki világgá: fájdalmunk van, panaszunk van! És ezt a panaszt meg fogja hallani az egész világ

ľ A város reménykedő lakói elsősorban a Párizsban folyó béketárgyalások küldötteire gondollak, nekik szánták az üzenetet: „Pozsony lakossága tudja, érzi, hogy a város sorsa még nem dölt el — írta a lap.— Šrobár Lőrinc dr. szlovák miniszter tegnapi proklamációja is csak a szövetségesek által elismert csehszlovák állam ideiglenes határairól szól. A döntésig pedig a város nem tud megbarátkozni olyan intézkedésekkel, amik nemcsak önérzetét, nemzeti érzését is sértik. A helyzet, a hangulat az egyetem erőszakos bezárásával romlott meg. Elvették aránylag kis okból Pozsony büszkeségét. Ez bántott mindenkit és súlyos anyagi károsodást jelentett sokszáz családnak. Aztán jött a szlovák kormány bevonulása. A mód, a formák, ahogy ez történt, a amikkel az utolsó hetekben szinte megöltek minden életet Pozsonyban. A keserűség, a károsodás nőttön nő. Ártatlan emberek letartóztatása, az összes budapesti, bécsi és más lapok kitiltása, az utazásnak olyan megszorítása, ami szinte lehetetlenné tette az emberek mozgását, a magyar nemzeti kokárdák eltiltását, sőt letépését, holott Piccióni generális (az antant seregek főparancsnoka) nyíltan megparancsolta, hogy a csehek által megszállt területeken nem szabad bántani a magyar színeket és feliratokat. A magyar tisztviselőktől a hűségeskü forszírozása, az élelmiszerek elszállításáról való hírek (Csehországba), az amúgy is tűrhetetlen drágaság fokozódása — folytassuke tovább? —, mindez olyan elkeseredést idézett elő, hogy amikor a szervezett munkásság határozatilag kimondta kedd reggelre a sztrájkot, a nem szervezett összlakosság spontán, egyemberként csatlakozott hozzá! Két napig nem dobogott Pozsony szíve Nyolcvanezer ember hagyta ott a helyét, és nem dolgozott." Félő volt, hogy e példamutatóan fegyelmezett politikai sztrájk ellenéDr. Šrobár szlovák miniszter ünnepi beszéde a pozsonyi színház előtt 1919 februárjában külső nagy parádé, a legkevésbé sem állott arányban a lakosság lelkiállapotával." De más intézkedések is borzolták a lakosság kedélyeit, írta a lap: „Megengedjük, a szlovák kormány tagjai a legjobb akarattal akarják ezt a várost és a jelenleg hozzátűzött tizenhat vármegyét — Magyarország egyharmadát! — kormányozni. ők bizonyára csak jót akarnak, de nem rendelkeznek annyi tapasztalattal, kormányzó képességgel és széles látókörrel, ami elegendő volna egy ilyen nagy területnek a jelenlegi súlyos körülmények között való sikeres adminisztrálásához. Egy ilyen modern, évszázadok óta erős gazdasági életet élő város nem bír meg afféle intézkedéseket, re az indulatok mégis elszabadulnak, hiszen a meghiúsult diadalmas bevonulás miatt a megszállók is egyre ingerültebbek, idegesebbek lettek. Még nem lehetett tudni, hogy az egymásnak feszülő indulatok miként csapnak majd össze. Az egyensúlyvesztés azonban már megtörtént. A féken tartó normák meglazultak, s ebből egyenes út vezetett a barbársághoz, az erőszak megszületéséhez. Kiderült, hogy a megszállás mennyire torz, s voltak, akik ezt ki merték mondani! Kimondták a lázító igazságot, megfogalmazták, hogy e város nem képes megbarátkozni olyan intézkedésekkel, melyek nem csupán nemzeti érzéseit, emberi önérzetét is sértik. SZŐKE JÓZSEF