Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-19 / 41. szám, péntek

5 PUBLICISZTIKA ÚJ szói 1993. FEBRUÁR 19. T . fogalom, új kategória, I 1 új megjelölés szüleV J I tett az idei, 24. maJ gyar filmszemlén. Rendetlen film. E szokatlan címkével meglepő módon nem a veterán kritikusok, hanem a legifjabb filmítészek egyike állt elő, aki szerint a fiatal magyar filmrendezők falak és korlátok után most már határokat sem ismerve, kényükre-kedvükre kísérletezhetnek. Ami az esetek többségében sajnos nagyon is zavaró, hiszen képnek és szövegnek nem sok köze van egymáshoz, a mondanivaló teljesen elapad, történetnek se híre, se hamva a vásznon. Nem az újszerű látásmóddal és még csak nem is a modern tálalással van tehát elakadása a „műfajteremtő" bírálónak, hanem magával a szellemi elkötelezettséget és értékeket nélkülöző végeredménnyel. Meg is különböztetett ezek után jó és rossz rendetlen filmet. Az előbbi kategóriába azokat az alkotásokat sorolta, amelyek az ötvenes-hatvanas-hetvenes években készült magyar filmekkel nem mutattak ugyan szoros rokonságot, de gondolatiságukban, cselekményábrázolásukban van még hasonlóság, a másik csoportban pedig azokat a rendezéseket jegyezte, amelyek „lilaságuk" miatt meg sem tudják szólítani a közönséget. Magyarország, bármilyen furcsán hangzik is, filmnagyhatalom volt egykor. Olyan értékekkel képviseltette magát a világban, mint a Körhinta, a Talpalatnyi föld, a Hannibál tanár úr, a Budapesti tavasz, az Oldás és kötés, a Szegénylegények, a Húsz óra, a Hideg napok, később a Szerelem, a Szindbád, a Tízezer nap, aztán a Mephisto, a Napló, az Eldorádo. A tavalyi s idei filmtermést nézve azt kell, hogy megállapítsuk: tehetségben, fiatal alkotókban ma sincs hiány, hiszen annyi debütánsa, mint a mostani szemlének, egynek sem volt, ezek a munkák azonban mégis félrecsúsznak vagy megrekednek egy ponton. Befejezettek és mégis befejezetlenek. Elkészültek, de nem jutnak el a közönséghez, mert hiányzik belőlük a tartalom, a történet, szellem helyett legfeljebb szellemeskedést, ilyen-olyan képi megoldásokat kap a néző. A kísérleti, vagy inkább kísérletezgető filmek még a szűknél is szűkebb közönségréteget érintenek, ezeket a munkákat valójában nincs is kinek műsorra tűzni, hiszen az átlagos néző messziről elkerüli őket. A szemlén bemutatott filmek tetemes hányada azt mutatta: modern művészet címen szemfényvesztés történik a moziban, káprázatos vizuális megoldásokba bonyolódnak pályakezdő harmincasok, a mondanivalót pedig egész egyszerűen kifelejtik a filmből. Ahelyett, hogy repülne, megnyúlik, unalmassá válik minden perc, minden pillanat. Nem egy rendező ugyanis túl korán, önmagát megelőzve jelentkezett a szemlére. Pénzt szerzett, hát forgatott, munkáját viszont a legjobb akarattal is csak harmatgyönge etűdnek lehet nevezni, etűdnek, amelyből évek múlva talán igazi film lehet. Tehetséges gárda, komoly csapat készül ugyanis bevetésre, ezt nem lehet nem észrevenni, de a gyakorlóteret, az izmosító akadályokat kár kihagyniuk. Szabó István nemzedéke rövidfilmekkel kezdte, Mészáros Mártáé dokumentumfilmekkel, mások a vágóasztaltól, a forgatókönyvíBŰNÖSÖK ÉS ÁRTATLANOK JEGYZETEK A 24. MAGYAR FILMSZEMLÉRŐL rástól jutottak el a kameráig. Előtanulmányok nélkül kivételes esetben születik csak értékes, kiforrott alkotás. Mint ahogy a jó forgatókönyv is elengedhetetlen tartozéka az igazán jó filmnek. Szabó Ildikó, az idei szemle legjobb játékfilmrendezője valós események alapján írta fődíjjal és a külföldi újságírók díjával jutalmazott Gyerekgyilkosságok című alkotásának történetét. Érett, tiszta, döbbenetes erejű fekete-fehér film ez; olyan rendező műve, aki látványos eszközök nélkül, a puszta érzelmekkel, a lélek legmélyebb rétegeiből feltörő vágyakkal is győzni tud. Már első filmjével, az 1988-ban bemutatott Hótreáilal jelezte: súlyos mondanivalóját erőlködés nélkül, eredeti módon, a hamis avantgárdot nagy ívben elkerülve közvetíti. Két hőse van a filmnek, mindkettő hátrányos helyzetű. A fiú tizenkét éves, apját nem ismeri, anyja külföldre szökött, nagymamájával él kettesben, aki betegen, ágyhoz kötve tengeti keserves életét. A lány húsz lehet, nevelőintézetből szökött, s most terhesen egy félreállított vasúti kocsiban húzta meg magát, valahol a Duna partján. Halk, keveset beszélő, zárkózott teremtés; szép, érzéki arcáról ordít a fájdalom. Nem sokat szól a fiúhoz sem, mégis szoros kapcsolatban állnak egymással. Sebzett, tört szárnyú madarak mindketten. A fiút a nagymama közelgő halála sodorja majd bajba (javítónevelőintézetbe dugják, mert ki viselné gondját?), a lányt pedig születő gyermeke. A csecsemő ugyanis titokban, a fiú közreműködésével jön világra, s mert a lány nem vállalja, dobozba téve a folyóba dobják. Csak a fiú tud a bűntényről, de másnap, amikor a szomszédék örökké leselkedő-szimatoló „Hófehérkéjét" gyerekes meggondolatlanságból a Dunába löki, ő maga is gyilkossá válik. Szabó Ildikó nem magyarázgat feleslegesen, és feloldozást sem keres fiatal hőseinek. A bűnösök, akárcsak Dosztojevszkij elítéltjei, ellenszenv helyett mégis inkább együttérzést váltanak ki bennünk. A gimnazista Tóth Barnabás játssza (a legjobb színészi alakítás díját nyerve) a fiút, az amatőr Balogh Mária (profi módon) a lányt, Kállai Ilona a nagymamát. Még a csendjeik is szívszorítóak. Koltai Róbert remekműve, a Sose halunk meg az év várhatóan legnépszerűbb filmje kitüntető díját kapta, ami azért is örvendetes, mert magyar filmnek nagyon régen nem volt már akkora sikere a moziban, mint a neves kaposvári színész első rendezésének. Igazán szórakoztató és ezzel együtt elgondolkoztató is ez a már-már hrabali történet; hősei egyszerű, hétköznapi emberek, akik mindig, minden helyzetben esendőek és megmosolyogtatóak. Gyuszi bácsi, az elpusztíthatatlan, ugyanakkor nagyon is önpusztító kisvállalkozó, a csupa erő, csupa derű nagybácsi nem akármilyen születésnapi ajándékkal lepi meg kamaszkori kínokkal küszködő, gátlásos unokaöccsét. Magával viszi vállfaárusító vidéki körútjára, hadd lásson, hadd tanuljon a gyerek, tudja meg végre, milyen az élet. Aggódnak a szülők, féltik egy szem csemetéjüket, mi lesz, ha nem bírja az iramot szétszórt és megállíthatatlan rokona mellett. Aztán mégis átadják neki, mint egy törékeny áruval teli drága csomagot, úgy bízzák rá a fiút, még vattát is dugnak a fülébe, nehogy huzatot kapjon rohanás közben. Koltai Róbert tudja, mi kell a nézőnek, olyan csemegét kínál neki, amire régóta vágyik: életnedvvel teli frenetikus komédiát, amelynek minden egyes szereplője, még a pár szavas epízodisták is ismerős figurák. Gyuszi bácsi pedig maga a csoda. Nincs az a helyzet, amelyből ne tudná kivágni magát. Lyukat beszél a rendőr gyomrába, lekenyerezi a hitelezőt, csak küzdenek és küszködnek, gondjaiktól nem és nem tudnak szabadulni. A számláktól, a kimutatásoktól, a felszólításoktól ugyanúgy félnek, mint a villanytól, a gáztól vagy a közlekedéstől. Az asszony (Törőcsík Mari) a képzelet útjain bandukol, álomba ringatja magát, hogy talpon maradjon a valóságban. A férfi (Garas Dezső) a realitások embere, mindig mindent meg akar érteni, de ő sem jár nagyobb sikerrel, mint megtört felesége. „Megint becsaptál! Azt mondtad, ha a kommunisták elmennek a franca, minden megváltozik" - dühöng az asszony, és ideges a férfi is, csakhogy őt másvalami aggasztja."Feltűnt az életében negyven évvel ezelőtti, rég elfelejtett „szerelme", az elzárhatatlan szózuhatag, s azt állítja: töltésoldali kalandjuk gyümölcse kerek Sose halunk meg - jelenet Koltai Róbert filmjéből (OLÁH CSABA felvétele) megszerzi az ismeretlen szépasszonyt, és fut, és liheg, és nagyokat füllent, mondja, mondja szakadatlan. Mindenütt szerencséje van, csak a ló verseny pályán, ott nem. tud nyerni soha. Illetve csak egyszer, de akkor már késő. Annak a pénznek már csak a fiú tud örülni, Gyuszi bácsi ott, az ügetőn esik össze mindörökre. Remek a sztori, nagyszerű a rendezés, kiválóak a színészek. Szabados Mihály az unokaöccs szerepében méltán kapott díjat, de a legjobb formáját hozza Koltai Róbert mint Gyuszi bácsi, az aggódó anya szerepében Pogány Judit, a féltékeny könyvügynököt alakító Jordán Tamás és a loncsos kolbászsütőt játszó Lázár Kati is. Lázár Kati egyébként a legjobb epizodista díját kapta, hiszen Maár Gyula Hoppá! című filmjében is hatalmasat alakított. A végzet asszonyát formálja meg egy szomorú felhangú vígjátékban, amelynek két központi hőse egy idősödő házaspár, akik évtizedek óta arra várnak, hogy sorsuk jobbra forduljon végre. Most, hogy változott a világ, amelyben élnek, szorongva tapasztalják: újra negyvenéves és bányamérnök, s mivel hosszabb időre külföldre utazik, meg kell hogy ölelje az apját, „még mielőtt meghalnál, drága Ede." Kelepcében érzi magát a férfi, kelepcében kapálózik szebb napokra váró felesége is. Szenvednek, de mert szeretik egymást, túlélik a legádázabb hajszát is. Maár Gyula remek dialógusokat és még remekebb monológokat írt. Törőcsik és Garas most is nagyszerűen játszanak, de a filmet (a figurának köszönhetően) Lázár Kati alakítása ragyogja be. A nagy öregek közül Bacsó Péter jelentkezett még új filmmel. Fábri Zoltán nem forgat már, végérvényesen befejezte, Jancsó Miklós, Makk Károly és Szabó István kihagyták a tavalyi évet, Sára Sándor friss munkája még a vágóasztalon fekszik. Bacsó Péter Live show-]a az idei szemle egyik legnagyobb csalódását jelentette számomra. Felszínes, sebtében összedobott, döcögős filmként marad meg bennem - nagyon rövid időre. Oldott, helyenként harsány hangvétellel a rendszerváltás nehézségeiről szól a történet; hősei fiatalok, egy fiú és egy lány, akik szendvicsemberként sétálgatnak fel s alá a Váci utcán. Szerelmük gyorsan kiteljesedik, csak éppen beteljesedni nem tud, mert nincs hol, ki kell várniuk, míg egyetlen napra kölcsönkapják a barátnő barátnőjének hétvégi házát. Fanyar, vagy még inkább csípős komédiáról lévén szó, a nász perceiben megjelenik a ház gazdája, s még mielőtt a szerelmesek elszelelnének, rászedi őket, hogy ugyanezt a „számot" adják elő esténként az általa vezetett éjszakai lokálban. így pénzhez, később pedig lakáshoz juthatnak, és mind a hárman jól járnak. A fiú vonakodik az elején, aztán mégis beadja a derekát, de a bonyodalmak majd csak ezután, a night club színpadán kezdődnek. Félreértés ne essék, nem a sztorival van elakadásom, hanem a dialógusokkal és a képi megvalósítással. Az olcsó, szellemesnek egyáltalán nem nevezhető poénokkal és a hányaveti stílusban egymás mellé rakott jelenetekkel. Egyetlen erénye van csupán a filmnek: ötvenhárom perc és vége! Hiányzott a szemléről Mészáros Márta is, Gyarmathy Lívia viszont ott volt, méghozzá olyan becsületes munkával, mint A csalás gyönyöre. Ez a „mese" is az átalakulóban levő Magyarországról szól, de tisztábban, sokkal árnyaltabban és sokkal keményebben, mint Bacsó filmje. Gyarmathy Lívia, aki pályakezdése óta merészségéről, erős társadalombírálatáról és határozott világképéről nevezetes, most sem adja alább. A hivatali átverések hátulütőiről, a korrektséggel és tisztességgel célba ritkán érő értelmiségiekről, az új rendszer politikai „szélfogóiról", a vendéglátóipari maffiahálózatról és magánéleti vészhelyzetekről szól egyetlen kérdést ismételgetve: tudunk-e élni szabadságunkkal? Külön fejezete lehetne e rövid beszámolónak a dokumentumfilmek versenye. Az idei szemlén azonban úgy tűnt: két-három alkotás kivételével jóval halványabb munkák kerültek a mezőnybe, mint tavaly vagy a korábbi években. Ennek oka bizonyára a megváltozott politikai helyzet hátterében keresendő. Ami tegnap és tegnapelőtt még szigorúan őrzött, titkos dokumentum volt, az ma már közkézen forgó, sokat vitatott anyagnak számít. Az ózdi kohó, a hajdanvolt szocialista gyáróriás széthullásának története, amelyről Almási Tamás Miénk a gyár címmel forgatott kétrészes filmet, azért kapott fődíjat, mert nemcsak dokumentál - „éget" is. Hogy lehet 10 ezer munkanélküli egy 46 ezres városban? — nyomoz a rendező, s a válaszokból egyértelműen az derül ki: Ózd Kelet-Európa fényesre glancolt velencei tükre. N

agyon nehéz anyagi viszonyok jellemzik a mai magyar filmgyártást. Dokumentum- és játékfilmes rendezők, erőszakos fiatalok, beérkezett középnemzedékbeliek és fáradt öregek újra és újra ugyanazt panaszolják: nincs pénz, nincs miből forgatni, nagy mozit csinálni. Gyárakban, bankokban, káeftéknél kell koldulni, könyörögni, s aki ad, az kérni sem rest. Vagy hasznot, vagy felhasználható ideológiát akar. De legyen a helyzet bármiyen visszás is: a magyar film isméi felfelé kapaszkodik. A látottak alapján legalábbis ezt kell hogy megállapítsam. SZABÓ G. LÁSZLÓ TANÁCSOK: ADÓÜGYBEN § FÖLDÜGYBEN § BIZTOSÍTÁSÜGYBEN § ZÖLDSÉGTERMESZTÉS jeligére olvasónk több kérdésre vár választ. Először is azt kérdezi, lehet-e zöldséget termeszteni vállalkozói engedély nélkül, és értékesíthető-e az így megtermelt zöldség felvásárlónál? - Válaszom tömör lesz: lehet. Ha nincs vállalkozói engedélyem, kell-e biztosítást fizetnem a zöldségtermesztés után? - Igen, kell fizetni biztosítást ebből a tevékenységből is. Mely hónaptól kezdve kell fizetnem a biztosítást és meddig? - Januártól júniusig az adózó állapítja meg a kivetési alapot (ez lehet az előző hónap bevételei és kiadásai közötti különbség fele, s ebből fizeti be a biztosításra a 46 százalékot), július 1-től pedig az 1992-es adóbevallásában szereplő adóalap felének képezi majd a kivetési alapot a biztosításra befizetendő összeget, s ebből fizeti majd a 46 százalékot. 1994. június 30ig, amennyiben időközben nem lesznek módosítások e törvényben (várhatóan igen). A törvény értelmében a felsoroltak mely csoportjába tartozom (18. §, Poistné príspevky, a-e) pontig és miért? - önre a c) pont vonatkozik, mivel tevékenységével az önállóan keresők csoportjába kerül. Minek az alapján állapítsam meg a havonta befizetendő összeget? Hiszen a zöldségtermesztés szezonjellegű, és előre nem tudhatom, hasznom vagy veszteségem lesz-e az év végén. Jó lenne, ha egy példán szemléltetné a kiszámítás módját. - A biztosítást a harmadik válaszban ismertetett feltételek szerint fizeti majd, most pedig következzék a kért példa: Tételezzük fel, hogy a zöldségtermesztésből 30 000 korona bevétele lesz. Ebből levonja a leszámítható 50 százalékot átalányköltségekként, vagy a valós kiadásokat. Amennyiben az átalányköltségek mellett dönt, akkor 15 000,- koronát tesz majd ki az adóalapja. Ennek az 1/12ed része 1250,- korona, ennek a fele 625,- korona, és ön ebből az összegből fizeti majd be havonta (!) a 46 százalékot, vagyis a 287,- koronát. Ezt az összeget a fentiekben is ismertetett feltételek értelmében ez év június végéig fizeti be, utána pedig az 1992-es évi adóbevallásában szereplő adóalapból indul majd ki számításában. A munkaviszonyból eredő biztosítási kötelezettséget a munkáltató fizeti be, ő vonja le fizetéséből a 11 + 1 százalékot (erről már több alkalommal is írtunk), és a többi adómentes tételt is, amennyiben ön kitöltötte részükre az ehhez szükséges nyomtatványokat. MOLNÁR ROZÁLIA