Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-19 / 41. szám, péntek

1993. FEBRUÁR 19. DVOŔÁKKAL

JAPÁNBA Holnap egyhónapos japáni körútra indul a Szlovák Filharmónia zenekara, hogy 1980, 1984 és 1987 után ismét meghódítsa a szigetország közönségét. Mely városokban lépnek fel, mit tűztek műsorukra? - kérdeztük REITER ISTVÁNTÓL, a zenekar tagjától. - Az úticél Tokio, Oszaka, Hirosima, Nobeoka, Oita, Macujama. Nagoya, Niigata, hogy csak a legfontosabb állomásokat említsem Programunkon Smetana Hazám című szimfonikus 'költeménye, Dvorák Karnevál cimű előjátéka, nyolcadik és kilencedik szimfóniája, valamint gordonkaversenye, Csajkovszkij hegedűversenye, Beethoven hetedik szimfóniája, és egy mai modern japán zeneszerző műve szerepel. A zenekart Zdenék Košler és Ondrej Lénárd vezényli. Ez utóbbinak külön örülünk, mivel Lénárd mester karmesterként többször fellépett Japánban, mindannyiszor nagy sikert aratott. • A japánok rendkívül igényesek. Nem tartanak attól, hogy esetleg nem felelnek meg az elvárásoknak? Hiszen tudjuk, ott a zenetanulás hároméves korban kezdődik. - A japánok valóban tehetségesek, igényesek, mégsem félünk. Egyrészt, mert a Szlovák Filharmónia színvonala miatt sehol a világon nem kell szégyenkeznünk, másrészt olyan alaposan előkészítették számunkra a terepet - hja, japán precizitás -, hogy ha bármilyen rosszul játszanánk is (ami természetesen nem fordulhat elől), akkor is vastapsot aratnánk. Természetesen, tisztában vagyunk azzal, hogy ha például egy ,,nevesebb' - mondjuk bécsi -, de gyöngébb együttes és a mi zenekarunk közt kellene választani, a japánok valószínűleg az előbbieket választanák, de akkor sincs miért szoronganunk. -sk~ HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN Szombat. 8 órakor jelentkezünk Szombat délelőtt című négyórás publicisztikai műsorunkkal. A szerkesztő, Haraszti Mária ajánlatából: a zseninevelés és a szorobán; a tehetséggondozásról a Polgár lányok sikere kapcsán; az Orvosi tanácsok a lelki környezetszennyezésről szól; a meddőség fokozatai és a hazai gyógyítás lehetőségei; szeptemberben megnyílik a nemzetiségi és etnikai kultúrák kara Nyitrán. A déli hírek után mint minden második héten, most is Pop-mix, a Heti Ifi és a Magyar adás közös slágerlistája. 13 órakor az Új-Hullám-Hossz jelentkezik. A szerkesztő, Molnár Norbert ajánlata: Szlovákiának van elnöke, aki elnöki beszédét is elmondta; mit mondtak a csillagok az elnökjelölteknek? Sugár András a Panorámáról és Szlovákiáról; Menesztik a Komáromi Lapok főszerkesztőjét? 14.25-től az Iskolások műsora. Hangjáték-bemutatóra hívjuk fel a kedves hallgatók figyelmét - 15 órakor Klimits Lajos: Andzsa Csovics kálváriája. Szombati adásunk ezután állandó műsorainkkal folytatódik. Vasárnap 8 órakor hírekkel és műsorismertetéssel kezdjük közvetítésünkét. 8.30-kor a Világosság című egyházi műsorban Varga Gyula esperes, rimaszombati református lelkész beszél Krisztus visszajöveteléről. Ebben a műsorban hallhatják hallgatóink a Mensáros Lászlóval készült interjú folytatását is. 9 órakor Kölyökvilág. A műsorban újvári és pozsonyi gyerekek nyilatkoznak. 10 óra 30-kor Családi magazin. 11 órakor az Irodalmi mozaikban beszélgetés hangzik el többek között Gál Sándorral, Barak Lászlóval és Varga Erzsébettel. 12 óra 10 perckor kezdődik a Fiatalok stúdiója. Benne: ifjúsági szervezetek bér nélkül; beszélgetés egy sikeres hazai focistával, aki az új idényben már a Siófok csapatánál játszik. 14.15-kor kapcsoljuk a BBC magyar nyelvű adását. Ezt a Fáklya kulturális magazin követi. (HritzJ.) m. SZORUL A HUROK? MOZAIK Az amerikai kormány székhelyének a közelében van egy pizzaárus, aki állítólag üzlete forgalma alapján képes lemérni a világpolitika állását. Abban az esetben ugyanis, ha valahol probléma fenyeget, a túlórázó kormányhivatalnokok pizzafogyasztása jóval meghaladja szokásost. Pozsonyban mindazok, akik a bősi vízlépcső-vita állását szeretnék közvetíteni, hasonló barométerként a kormányhivatalnokok együttműködési készségét használják. Amenynyiben ugyanis az ügyben folytatott tárgyalási maratón során romlik a szlovák pozíció, Pozsonyban bezárulnak az ajtók, az illetékesek egyszeriben végtelenül elfoglaltak lesznek és a semmitmondó hivatalos nyilatkozatokon kívül valami másra is vágyó újságíró csak a titkárnőig jut el, aki nagyon sajnálja, de nem segíthet Amennyiben pedig a szlovák diplomácia sikert ér el, mindenki készségessé válik és a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy nyilatkozik. Az utóbbi napok sikertelen próbálkozásait tekintve nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy a szlovák pozíciók nem a legjobbak. Erre a fent említett tapasztalati módszeren kívül a legutóbbi brüsszeli tárgyalással kapcsolatban a Szlovák Sajtóügynökségnek szerdán eljuttatott hivatalos nyilatkozatban meglévő ellentmondások is utalnak. Ebben ugyanis a sikertelenség okaként politikusaink először azt jelölik meg, hogy a magyar félnek nem volt megfelelő felhatalmazása, néhány sorral lejjebb viszont bevallják, hogy a szlovák kormány még meg sem tárgyalta, beleegyezzen-e a vitának a hágai bíróság elé való közös beterjesztésébe. Mivel viszont az ideiglenes vízelosztási rend és a hágai kereset már hónapok óta összefügg egymással, a szlovák küldöttség egyedül csak időhúzás céljából utazhatott Brüsszelbe. Ráadásul a hazai propaganda irányítói sem gondolhatták komolyan, hogy Szlovákia határán megáll az az információ, amely szerint Magyarország mindent hajlandó aláírni, ami az Európai Közösségek javaslataként jelenleg az asztalon fekszik. A Fekete Pétert tehát jelenleg Pozsony tartja a kezében. Viszont a kiszivárgott információk alaDján úgy tűnik, ezúttal nehezen sózza rá a másik félre. Megeshet ugyanis, hogy a C-változat nagy hirtelen feállított koncepciója kártyavárként dől össze. Ez megtörténhet például oly módon, hogy az EK által javasolt kompromisszumos megoldás elfogadása esetén a régi Duna-mederbe juttatandó vízmennyiség miatt a tárolóban annyira lecsökken az áramlási sebesség, hogy nem lesznek képesek biztosítani a töltés közelében fekvő partiszürésű kútrendszerekbe jutó víz minőségének a védelmét. Nyugati független jogászkörök pedig egyre gyakrabban utalnak arra is, hogy amennyiben Szlovákia elveszti a hágai pert, a C-változat miatt akár komoly kártérítést is fizethet Magyarországnak. Ha mindez bebizonyosodik, bizony nem is csodálkozhatunk azon, hogy a felelős szlovák politikusok akkor szeretnék látni az újságírókat, amikor a hátuk közepét. Tuba Lajos NE POLITIKAI CSATÁROZÁS LEGYEN! (Folytatás az 1. oldalról) ezek a szekciók a későbbiekben önállóan jönnek majd össze, és csak alkalmanként kell egyeztetést tartani. Tudom, hogy a szervezők célja az volna, hogy az autonómiatervezetet kellene egyeztetni és elindítani, de ahhoz, hogy egy ilyen autonómia életképes legyen, az kell, hogy az egyes részterületeken is elinduljon egy komoly, érdembeli munka. Gyurgyik László, szociológus, a Csehszlovákiai Magyar Keresztény Értelmiség Szövetségének elnöke; - A múltkori találkozó legnagyobb érdeme, hogy a négy magyar pártot közös platform felé segítette. Jelenleg, a második találkozó előtt sok kérdőjel áll előttünk. Én nagyon fontosnak tartok egy eddig eléggé elhanyagolt területet, a szlovákiai magyar tudományosság kérdését, ezt szeretném felvetni a mostani fórumon. Úgy érzem, a közéletben teljes mértékben a politikai szféra került előtérbe, a többi terület pedig a háttérbe húzódott. A tudományosság terén nem történt semmi változás, nincs egy olyan öt-nyolc tagú mag, amely a szlovákiai magyarság életét érintő kérdésköröket kutatná, ezeket rendszeresen elemezné, és egyúttal bizonyos szervizt is szolgáltatna a pártok vagy egyéb szervezetek számára. A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke: - Az első lévai találkozó ki nem mondott célja az volt, hogy rávegye á négy politikai pártot, hogy az alapvető politikai, társadalmi, gazdasági és nemzetiségi kérdésekben egyeztessék véleményüket, és hozzanak létre közös fórumot, és ez meg is valósult. Az általános vélemény az, hogy az értelmiségi fórum a szakmai csoportoknak, rétegproblémáknak legyen a fóruma, ahol ezeket a szakmai kérdéseket a politikai pártoktól függetlenül vitassák meg. A második találkozó előtt - a meghívó alapján - az az érzésem, hogy nem ez az elképzelés érvényesül, a lévai értelmiségi fórum talán továbbra is keresi helyét a politikai pártok és az értelmiségi szakmai csoportok között. Azt remélem, hogy a holnapi találkozó után ez a kérdés végérvényesen eldől, és a szlovákiai magyar értelmiségnek lesz egy olyan fóruma, ahol nem szakmai köntösbe bújtatott politikai vitákat kell folytatni. Én szívesen tehermentesíteném a lévai értelmiségi fórumot a politikai és ideológiai csatározásoktól. (me, többféle vélemény. Léván holnap lehetőség nyílik a véleménycserére, hiszen éppen ez a kezdeményezés célja is. (gaál) KI AZ ÍRÓ? Soha lehangolóbb látványt: képzeljünk el egy sereg írót, amint látszólag türelmesen sorban áll egy hosszú, rideg, félhomályos folyosón. A környezet önmagában is lehangoló (dohszag, foszladozó [estékioltok a falon), a hangulat ennek megfelelően nyomott és feszült. Semmi felszabadult csevegés, egymást piszkáló évődés, csak itt-ott hallani némi elfojtott pusmogást. Almos, gyűrött arcok, a kocsmákban, lévén tíz óra előtt (hogy elfeledtük!), még nem adnak semmi elfogadhatót. Áll az a sok marha tollforgató, összeszűkült gyomorral, idegtépő várakozással, és szurkol: a Bizottságnak benyújtott kéziratát kedvezően ítélje meg a hivatal, ne kössenek bele stílusába, rímeit hagyják békén, irományát láttamozzák, és kész. Egyszóval kapja meg a pöcsétet, miszerint ö hivatalosan is elismert író, akinek ez a hivatása, nem zsákoló, betegápoló vagy olvasztár. Mert enélkül nem közlik sehol az írásait. E rémálmot nem most találtam ki, valóban megesett velem, úgy tíz vagy ki tudja, hány éve. Izzadtan, elgyötörten ébredtem, s egész nap nyomorultul éreztem magam. Te jó ég, hát már ide jutottunk? Már az álmainkban sem hagynak békén? Meglehet, akkoriban történt mindez, amikor a könyvkiadónak leadott kéziratomról írt egyik lektorijelentést olvastam, amely jelentés felért egy feljelentéssel. Dehát akkoriban ez volt a divat. Ostoba, de megbízható igazgató elvtársak ostoba, de ugyancsak megbízható lektorai ítélték meg, mit ér egy-egy iromány. A pályatársaknak nevezett feljelentők ideje elmúlt, gondolná az ember, fátylat reá. Valóban elmúlt? Hallgatom a kulturális minisztert, s nem akarok hinni a fülemnek. Slobodník úr éppen azt próbálja megmagyarázni, miért kapott a számban kisebb írószervezet kétszer annyi állami támogatást, mint a hat társaságot tömörítő nagyobbik, amelyhez, mellesleg, a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága is tartozik. Mert, idézet: az utóbbi szervezetben sokan nem minősíthetők írónak! Mintha görénylyukból kiáradó illat csapna szembe, szinte megtántorodok. A szlovák kulturális miniszter, felmelegítve a régi jó gyakorlatot, ismét káderezni kezd, s úgy hiszi, a minisztérium feladata megítélni, ki az író és ki nem. Való igaz, fogas kérdés, hisz van jó író és rossz író, mint ahogyan létezik jó zongorahangoló és rossz zongorahangoló, ám azt a vájt fül az első billentyűk leütése után észreveszi. Mielőtt bárki azt hinné, Slobodník úr vájtfülű kritikus, s a silány irodalom bántja a lelkivilágát, józanodjék ki. Arról van szó ugyanis, hogy az írótársadalom Szlovákiában két táborra szakadt, s a magukra valamit is adó alkotók az egyik szekértáborhoz, a Szlovákiáról „valós képet" festegetök pedig a másikhoz csatlakoztak. A miniszter úr pedig, akinek az irodalom színvonalát kellene féltenie, úgy gondolja, a ,,nemzeti realista" irányzaté a jövő, mert a kormánynak arra van szüksége. Ezt hívják szellemi szolgálatnak. Ragozva: szellemi szolgaságnak. Persze, megmosolyogni való igyekezet, ha a miniszter úr azt hiszi, visszatérhet a lektorijelentés-irók és a szellem bozótosában biztos léptekkel menetelő ideológiai kivégzőosztagok ideje, mint ahogyan az is nehezen képzelhető el, hogy a művészetek egyik-másik irányzatának fejlődése, sorvadása az ilyen-olyan szervezetek létének a függvénye. De azért mégiscsak elgondolkoztató, hogy a piac törvényeinek kiszolgáltatott kultúra Salamonjai mily nagy előszeretettel alkalmazzák a régi módszereket. Ha már nem lehet tiltani valamit, legalább ne támogassuk. KÖVESDI KÁROLY „NEM ÉN VAGYOK SEM AZ ELSŐ, SEM AZ UTOLSÓ..." (Folytatás az 1. oldalról) tetni a rehabilitációs osztályt, mivel az új kórházban nem volt tervezve. A legfőbb bűnöm azonban mégiscsak az új sebészeti osztály megnyitása lehetett. A régi sebészeti osztály vezetője - aki történetesen éppen az a dr. Ján Paškan, akit az én helyemre neveztek ki igazgatónak - ezt a lépésemet úgy vette, mint az ő hatáskörének a megsértését. Gondolom, szóvá is tette a minisztériumban. Az érintettek panaszai pedig ezek szerint meghallgatásra találtak. - Hogyan fogadta leváltásának hírét? - Nem csinálok belőle személyes tragédiát, nem vagyok depressziós emiatt, végül is a régi rendszerben már hozzászokhattam ahhoz, milyen az, ha valaki nem a rendszer kegyeltje. Végzem a munkám, mint belgyógyász, úgy, ahogy immár huszonhat éve teszem. Csak a módot, ahogy a leváltásomra sor került, tartom megalázónak. Ezek után megvan a véleményem az úgynevezett demokráciáról. - Gondolja, hogy lesz még folytatás? - Ahogy a jelenlegi viszonyokat elnézem, biztos vagyok benne: nem én vagyok sem az első, sem az utolsó kórházigazgató, akit a jelenlegi egészségügyi miniszter meneszt. Attól tartok viszont, hogy az általa folytatott káderpolitika nem válik hasznára az amúgy is sok gonddal küszködő egészségügynek. (forgón) AHOGY ÉN LÁTOM ILYEN MÁR VOLT... Egy újságíró kollégám az SZK Nemzeti Tanácsának üléstermében időzve érdekes összefüggésre lett figyelmes. Cikket is írt a megállapításairól, és csodálkozva fejtette ki, hogy az elnökválasztás lebonyolításának összes főszereplője vagy tagja volt egykor a kommunista pártnak, vagy még most is tagja az SZLKP utódpártjának. És felsorolta a főszereplőket: a jelölést előterjesztő képviselőt, a választási procedúrát irányító alkotmányos méltóságot, a választási bizottság elnökét, és - természetesen - a megválasztott államfőt Valóban, nem mindennapi látvány volt, ahogy például Peter Weiss, a Ház első alelnöke Michal Kováč előtt haladva bevezette, majd hellyel kínálta új köztársaságunk új államfőjét. Másnap az újságokban megjelent a hír: Michal Kováč az elnöki tisztség ellátásának időszakára megszakította tagságát a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomban. Nincs jogom kételkedni, hogy komolyan gondolja a dolgot. Aminek nem jelentéktelenek lesznek a következményei. Mečiar miniszterelnök például - a legerősebb párt elnökeként - nem rendelheti magához raportra, ahogy azt például Gustáv Husák. tehette Ludvik Svoboda néhai elnökkel. Vagy visszautasíthatja a miniszterelnöknek Milan Kňažko leváltására teendő javaslatát. Papírforma szerint az államfői tevékenység vonatkozásában betoppant Szlovákiába az alkotmányosság. Most már „csak" a kormány házatáján lenne szükség a rendteremtésre, mert vészesen sok minden emlékezteti az embert az 1948 februárja utáni végrehajtó-hatalomi gyakorlatra. Kezdjük a pénzügyminiszterrel. Enyhén szólva nem erőssége a pontosságra törekvés. Ahogy ő tájékoztatta a lakosságot a pénzátváltás előtti hetekben, azt egy miniszter legfeljebb csak valahol Közép-Afrikában tehette volna meg büntetlenül. Ahogy a lakosságot „megagitálta", hogy pénzét miért és milyen módon helyezze el hazai bankokban, az már-már a rémhírkeltéssel határos. Nyilván számolt vele, hogy aligha akad valaki e hazában, aki majd tiltakozik, akinek nincs ínyére, hogy a kormány egy tagja a pénz esetleges elveszítésének kilátásba helyezésével veszi rá az embereket megtakarításaik „biztonságba helyezésére". Az egészben az a legnyugtalanítóbb, hogy (tudtommal) senki sem akadt a törvényhozásban, aki kifogásolta volna a módszer alkalmazását. A népjóléti tárca tulajdonosának működése is általános felháborodást eredményezett. A családi pótlék folyósításának differenciálása és a drágasági járulók kifizetésének elbürokratizálása miatt családok tízezrei kerültek anyagilag lehetetlen helyzetbe. A társadalombiztosítási befizetések rendszerének érzéketlen módszerekkel történő kidolgozása pedig a szó szoros értelmében ártott mind a gazdaságnak, mind a vállalkozók közérzetének. És akkor még nem is említettük az egészségügyet, amely a szó szoros értelmében romokban hever. Közben Soboňa miniszter úgyszólván naponta kijelenti: lényegében minden rendben van. A minisztériumi intézkedések zseniálisak, csak valahol a végrehajtás fogaskerekeibe kerültek homokszemek. Van gyógyszer elegendő - állítja a miniszter, csak valahol eltűnik. A tárca tulajdonosa úgy akar rendet teremteni, hogy sorrarendre meneszti a kórházigazgatókat, és régi, bevált, kádereket ültet a helyükbe. Kádereket, akik közül sokan a pártállam idején szerezték irányítási kvalifikációjukat. Ezek az intézkedések - állítják a miniszterek - egytől egyig a helyzet javítását szolgálják. Egy járási kórházi orvos viszont így jellemezte a helyzetet: ha még tovább „javul" a helyzet Soboňa miniszter vezetésével, oda jutunk, ahova a pártszanatórium az érett szocializmus éveiben: sarlóval és kalapáccsal kell operálnunk. TÓTH MIHÁLY