Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-13 / 36. szám, szombat
7 SPORT 1993. FEBRUÁR 13. 32. ALPESI SI-VB HÓVIHAR MIATT ISMÉT SZÜNNAP Újra közbeszólt az időjárás Moriokában. a világbajnokság színhelyén. Ezúttal az erös szél és sürü havazás miatt maradt el a női és férfi szuper-óriásmülesiklás. Emellett még a férfi műlesiklás van hátra a programból. Olyan hangok is hallatszanak, ha a körülmények engedik, ma megrendezik mindhárom versenyszámot. Azonban a meteorológiai előrejelzések korántsem hizelgöek... Hiába igyekeztek a japán rendezők, a hóesés és a viharos erejű szél lehetetlenné tette, hogy a sportolók játsszák a főszerepet. Több száz katona dolgozott a pályán, ám az erös széllel szemben ők is tehetetlennek bizonyultak. Többen emlékeztetnek, hogy a világbajnokság rendezési jogának odaítélése óta tervezett négy Világ Kupa-versenyből is csak összesen egyet sikerült lebonyolítani Nem véletlenül emlegetik „a pénz uralmát", arra célozván, hogy a FIS (Nemzetközi Si Szövetség) illetékesei az anyagi feltételekben legjobbakat ígérő japánoknak adták e jogot. A jelen lévő edzők, versenyzők és csapatvezetők egyre ingerültebben veszik tudomásul, szinte feleslegesen múlatják napjaikat. Muroszato úr, a szerSPORTHÍRADÓ • MA ÉS HOLNAP nemzetközi nöi kézilabdatornára kerül sor Naszvadon; az induló csapatok: Graniéar Durdevec (horvát), Dunaújváros, Tatabánya, Gumárne Púchov, Odeva Hlohovec, Slávia Nesvady. A torna védnöke a BIAMA Kft. • IRINA PRIVALOVA új fedettpályás világcsúcsot állított fel a 60 méteres síkfutásban, eredménye 6,92 másodperc. Az orosz sportolónő Madridban javította meg a jamaicai Ottey eddigi (6,96) rekordját. • DÖNTETLENÜL végződött a Polgár Judit-Borisz Szpasszkij páros mérkőzés 7. játszmája. Szpasszkij vezette a világos bábukat. Az állás 4:3 a magyar sakkozónö javára. • AZ NHL eredményeiből: Washington-St. Louis 10:6, Philadelphia-Montreal 0:0, Minnesota-Tampa Bay 1:0, Toronto -Vancouver 5:2, Chicago-Boston 6:3, Los Angeles-Detroit 6:6. 0 ÚJ EDZŐJE van az Atletico Madrid labdarúgócsapatának az argentin Omar Pastoriza személyében. Angolul „short" rövidet jelent, Kaszparov még a világbajnokjelöltek párosmérközése előtt kijelentette: ellenfele Short, és a világbajnoki mérkőzés short - azaz rövid lesz. A jóslat első része bevált, a továbbira szeptemberig várni kell Egyelőre nincs helyszíne a címvédő és a kihívó találkozójának. A legutóbbi hirek szerint Barcelona ajánlata tűnik a legelfogadhatóbbnak. A papírformának megfelelően a Madrid melletti Escorialban a 14 évvel fiatalabb Short lett a győztes, s bár kétpontos fölénnyel, a játszmák tartalma alapján a küzdelem nem volt olyan meggyőző az angol sakkozó számára. Timman több partiban is elszórakozta helyzeti előnyét. A hibaszázalék nem volt sokkal alacsonyabb, mint a sokat vitatott Fischer-Szpasszkij párosmérkőzésen. Bemutatjuk a világbajnokjelöltek döntőjének 10, játszmáját: SPANYOL MEGNYITÁS Világos: N. Short - Sötét: J. Timmann 1 e4 e5 2Hf3 Hc6 3 Fb5 a6 4 Fa4 Hf6 5 0-0 Fe7 6 Be1 b5 7,Fb3 d6 8 c3 0-0 9 h3 Fb7 10,d4 Be8 11 Hbd2 (elhamarkodott lenne 11.Hg5'Bf8 12 f4? exf4 13.Fxf4 Ha5 14.Fc2 Hd5! és sötét fölényesen áll) 11. Ff8 12.d5 (a centrum lezárása mellett számításba jött 12.a3 g6 13,Fc2 Fg7 14.Hb3 vagy 12.Fc2g613.b3 is) 12 . Hb8 (játszható 12...Ha5 ill. 12 He7?l is) 13.Hf1 Hbd7 14.Hg3 Hc5 15 Fc2 a5 (nehéz aktív ellenjátékot találni sötét számára, pl. 15...c6 16.b4 Hcd7 17.dxc6 Fxc6 18.Fb3 Hb6 19.Fg5 h6 20.Fxf6 Vxf6 21 .Hh2 Hc4 22.Hg4 után is világos jobban áll. Valószínűleg a hibát a 14.. Hc5 lépésben kell keresni, jobbnak túnik 14...h6) 16.Hh2 g6 17Vf3 h5 18 Fe3 Hfd7 19 Bad1 Ve7 20.Hgf1 Fg7 21 Fc1 c6 (életre kelti a világos vezérfutót...) 22.b4! axb4 23 cxb4 Ha4 (óvatosabb volt 23 . Ha6 majd Hc7) 24 dxc6 Fxc6 25.Fb3 Bad8 26.Vg3 Hf8 (Vxg6 ellen) 27 Hf3 He6 28.Hg5! Hxg5 29 Fxg5 Ff6 30.Fxf6 Vxf6 31.Bd3! h4? (hiba, de sötét már 31., Vg7 32,Bf3 Be7 33,Vg5 Bdd7 34 Bf6 Kf8 35.Bc1 Fb7 36.He3 Hb6 • LEHETSÉGES, hogy eltiltás vár Alain Prostra, mivel a háromszoros világbajnok Forma-1-es versenyző élesen kritizálta a sportág vezetőit. • ZAKOPANÉBAN folytatódott a téli Universiade. Érdekesebb eredmények - műkorcsolya (nők): 1. Jadzsinuma (japán), 2. Ina (amerikai), 3. Zsang (kínai). Síugró csapatverseny. 1. Ausztria, 2. Japán, 3. Lengyelország. • MOSZKVÁBAN autóbaleset következtében elhunyt Okszana Kosztyina ötszörös tornász világbajnok. A 22 éves sportolónő a legutóbbi világbajnokság legnagyobb sztárja volt. • GYŐZELEMMEL fejezte be chilei portyáját a Slovan Bratislava labdarúgócsapata. Deportes Melipilla-Slovan Bratislava 1:2 (0:1), a kékek góljait Chytil és Szhovrekov lőtte. • A MAGYAR LOTTÓ 7. játékhetének nyerőszámai: 7 8 23 33 48. • LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Polgár Judit megnyerte a 8. játszmát Borisz Szpasszkij ellen, így a sakkmérkőzésen már 5:3-ra vezet. Még két parti van hátra. 37,Bd1 után is rosszul állt) 32,Bf3! hxg3 (32.. ,Vg7 33.Vxh4) 33,Bxf6 gxf2+ 34 Kxf2 Be7 35.Bxg6+ Kh7 36.Bg3 d5 37 exd5 Fxd5 38.Bd3 Hb6 39 He3 Bed7 40.Hxd5 és sötét feladta, mert az f7 gyalogos is elvész 1810. SZ. FEJTÖRŐ Bata Lőrinc (1944) 111 X I III III •111 1 1 A III " 111 LM llííľíTTfl 111 Ill Ell A 111 111 im n n 111)111 Ills 111 & ICS B Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés: Világos: Kh2, Va5, Be2 és g3, Ha3, Fd5 és e1, gy: g2 (8 báb). Sötét: Kd4, Vg7, Bd8 és e8, Hf7 és h3, gy: b3, b4 és g5 (9 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A megfejtés beküldésének határideje - az 1808 és az 1809 sz. fejtörőkkel együtt - március 1. A helyes megfejtést beküldök között minden feladvány után két 200 koronás pénzjutalmat sorsolunk ki! Az 1805. sz. fejtörő (K Goldschmieding) megfejtése: 1.Fe1! (Fa1! Fb2! Vh1!), 200-200 koronát nyerte: Mag Ernő, Fülek; Berek Géza, Prága Az 1806. sz. fejtörő (J. Colpa) megfejtése: 1.Bb4! 200-200 koronát nyert Bálint Sándor, Nagykér; Kunyik Imre, Szodó Az 1807 sz. fejtörő (F. Michel) megfejtése: 1.Hd5! 200-200 koronát nyert: Brenkus Ferenc, Tardoskedd, Bacsó Zoltán, Rimaszombat DELMÁR GÁBOR VISSZAVÁGÓK A NŐI I. KÉZILABDALIGÁBAN HARMADIK LESZ A CO-IMPEX? Van mit törleszteniük a nyárasdiaknak a bajnokság 12. fordulójában, hisz ma 18 órakor azt a Plastika Nitrát fogadják, amelytől a nyitányon 21:22 arányú vereséget szenvedtek. Azóta a nyitraiak kispadján már nem Jiŕí Zerzáň, hanem Anton Berec ül, s az eddigi pontvadászat során kiderült, elég erős kezdőcsapatuk van, annál kevésbé számolhatnak viszont cserejátékosaikkal. De mindezt nagyon jól tudják a nyárasdiak is, mert az utóbbi hónapokban éppen a Plastika volt a Co-lmpex talán leggyakoribb edzőtársa. A bajnoki azonban mindig sokkal szikrázóbb egy előkészületi meccsnél. Külön csemegét jelenthet a válogatott kapus Bôžiková és a góllövőlista élén álló hazai Prekopová párharca. A nyárasdiak győzelem esetén (ha kikap a Prešov) a harmadikok lehetnek. Különben a visszavágó sorozat nyitófordulójának slágerére Vágsellyén kerül sor: vasárnap (10.30) a Duslo az újra veszélyes ZVL Prešovot fogadja. A további mérkőzések (mind holnap): Štart - Danubius, Inter - Olomouc, Slavia - Otrokovice és Partizánske - Zlín. 1. šaľa 11 11 0 0 261:198 22 2. Slavia 11 8 1 2 255:216 17 3. Prešov 11 8 0 3 260:223 16 4. Co-lmpex 11 7 0 4 250:213 14 5. Nitra 11 5 1 5 215:200 11 6. BCT Danubius 11 4 2 5 220:206 10 7. Partizánske 11 4 1 6 221:212 9 8. Olomouc 11 4 1 6 208:211 9 9. Zlin 11 4 16 212:219 9 10. Start 11 4 0 7 1 89:245 8 11. Inter 11 3 1 7 226:255 7 12. Otrokovice 11 0 0 11 150:269 0 (jmk) I. ÖKÖLVÍVÓLIGA - PLAY OFF-NEGYEDDÖNTŐ GYŐRFI: „NYERNÜNK KELL..." Egy héttel ezelőtt, az első mérkőzésekkel (Olomouc - Rigó Stars Komárno 10:10, Vranov - Ústí 10:10, J. Bohunice - Dubnica 12:8, Brno - Martin 12:8) elkezdődött az élvonalbeli ökölvívó-csapatbajnokság play off-sorozata. A negyeddöntő visszavágóit ma és vasárnap rendezik. Két csapat is lépéselőnyben van: a komáromiaknak és a címvédő Ústí bokszolóinak a 12:8-as győzelem is elegendő a négy közé jutáshoz. A Dubnica, valamint a Martin is - minden bizonnyal - az elődöntőben folytatja majd... Napi két edzéssel készültek a Rigó Stars öklözői a mai esti összecsapásra. A keret valamennyi tagja egészséges. Győrfi György edző: „Nincs mese, nyernünk kell. Szinte biztos vagyok abban, hogy a komáromi sportcsarnokban telt ház lesz kíváncsi az Olomouc elleni negyeddöntőre. Hogy kik lépnek szorítóba szombaton? Csak egy órával a meccs előtt jelölöm ki a csapatot. Mizsei Gyuri egészen biztos ringbe száll!" Az I. ökölvívóliga negyeddöntője visszavágóinak műsora - SZOMBAT, 10.00: Ústí - Vranov, 15.00: Martin - Brno, 18.00: Rigó Stars Komárno - Olomouc; VASÁRNAP, 10.00: Dubnica-J. Bohunice. (zsi) MARADONA: KAPITÁNY A jövő hét csütörtökén Buenos Airesben találkozik Argentína és Brazília labdarúgó-válogatottja. Az argentin csapat edzője, Alfio Basile bejelentette: Diego Maradona viseli a csapatkapitányi karszalagot. Maradonán kívül három idegenlégiós is pályára lép, Caniggia (AS Roma), Batistuta (Fiorentina) és Redondo (Tenerife). Carlos Perreira brazil tréner 11 légióst hívott meg az összecsapásra, a többi között számít Bebeto (La Coruňa), Mozer (Benfica), Careca (Napoli), Valdo és Ricardo (Paris St. Germain) játékára. Szintén Maradonával kapcsolatos a hír, hogy a Spanyol Labdarúgó Szövetség visszavonta egy bajnoki mérkőzéstől való eltiltását. Az argentin légióst csak pénzbüntetésben részesítik, mert az indoklás szerint nem szándékosan rúgta fejbe a La Coruňa védőjét. NEM MA! Nem ma kezdődik az I. labdarúgóliga tavaszi idénye (ahogy ügyeletes szerkesztőnk tévesen közölte), hanem február 20-án a Slavia Praha - Inter Bratislava mérkőzéssel. Olvasóink elnézését kérjük a hibáért. (sr) CSUCSBUNTETES Az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága helyt adott az FC Bruges fellebbezésének, s eltörölte korábbi döntését, miszerint, a Glasgow Rangers elleni BEKmeccset, a szurkolók korábbi rendbontásai miatt, zárt kapuk mögött kellett volna lejátszania a belga bajnoknak. Az illetékesek úgy döntöttek, a Bruges „csak" 250 000 svájci frankot fizet. Ez minden idők legnagyobb UEFA-büntetése! Ennek ellenére az érintettek elégedettek... NDK-HIMNUSZ... Az olaszországi Cortina D'Ampezzóban rendezett junior bob-világbajnokságon a győztes német duó tiszteletére, a sportolók, vezetők és nézők megrökönyödésére a már nem létező Német Demokratikus Köztársaság himnuszát játszották el. Jan Lehmann az aranyérmes bob pilótája nevetve ennyit mondott: ,,Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt a himnuszt még hallom valahol." A szervező bizottság elnöke, Sergio Zanon, így védekezett: ,,Soha nem kellett a Német Szövetségi Köztársaság himnuszát eljátszanunk, hiszen az NDK versenyzői az összes nálunk rendezett viadalt megnyerték az utóbbi 15 évben." FÉRFIAS A HANGJUK Hans Chrunak nem szívbajos sportember. A svéd úszóválogatott edzője a pekingi Világ Kupa kapcsán kerek-perec kijelentette: a kínai úszónők szteroidok segítségével szállítják futószalagon a csúcseredményeket. A bizonyíték: a doppingoló lányoknak férfias a hangjuk (amilyen az egykori NDK-beli lebukottaké), barnás a bőrük, és kemény az izomzatuk. A kínaiak visszautasítják a rágalmakat és hivatalos tiltakozásuknak adnak hangot a Nemzetközi Úszó Szövetség végrehajtó bizottságánál... MEGELŐZIK PLATIN IT? Sorozatunk végéhez értünk. Befejezésként újra közöljük az Aranyiabda-tulajdonosok névsorát és azokét, akik a képzeletbeli dobogón végeztek. Sok minden kidedukálható a sorrendből. Például az, hogy Piatini nemcsak azért volt nagy, mert egyedül neki sikerült egymás után háromszor az első helyen végeznie, hanem mert van két „Bronzlabdája" is. Ki előzi meg? Van Basten az esélyes... 1956: 1. Stanley Matthews (angol), 2. Alfredo di Stefano (spanyol), Raymond Kopa (francia). 1957: Alfredo di Stefano, Billy Wright (angol), Raymond Kopa. 1958. Raymond Kopa, Helmut Rahn (német), Just Fontaine (francia). 1959: Alfredo di Stefano, Raymond Kopa, John Charles (walesi). 1960: Luis Suárez (spanyol), Puskás Ferenc (magyar-spanyol), Uwe Seeler (német). 1961: Omar Sivori (olasz-argentin), Luis Suárez, John Haynes (angol). 1962: Josef Masopust (csehszlovák), Eusebio da Silva (portugál), Karl-Heinz Schnellinger (német). 1963: Lev Jasin (szovjet), Gianni Rivera (olasz), Jimmy Greaves (angol). 1964: Denis Law (skót), Luis Suárez, Amaro Amancio (spanyol). 1965: Eusebio da Silva, Giacinto Facchetti (olasz), Luis Suárez. 1966: Bobby Charlton (angol), Eusebio da Silva, Franz Beckenbauer (német). 1967: Albert Flórián (magyar), Bobby Charlton, Jimmy Johnstone (skót). 1968: George Best (észak-ír), Bobby Charlton, Dragan Dzsajics (jugoszláv). 1969: Gianni Rivera, Luigi Riva (olasz), Gerd Müller (német). 1970: Gerd Müller, Bobby Moore (angol), Luigi Riva. 1971: Johan Cruyff (holland), Sandro Mazzola (olasz), George Best. 1972: Franz Beckenbauer, Gerd Müller, Günter Netzer (német). 1973: Johan Cruyff, Dino Zoff (olasz), Gerd Müller. 1974: Johan Cruyff, Franz Beckenbauer, Kazimierz Deyna (lengyel). 1975: Oleg Blohin (szovjet), Franz Beckenbauer, Johan Cruyff. 1976: Franz Bekkenbauer, Rob Rensenbrink (holland), Ivo Viktor (csehszlovák). 1977: Allan Simonsen (dán). Kevin Keegan (angol), Michel Piatini (francia). 1978: Kevin Keegan, Hans Krankl (osztrák), Rob Rensenbrink. 1979: Kevin Keegan, Karl-Heinz Rummenigge (német), Ruud Krol (holland). 1980: Karl Heinz Rummenigge, Bemd Schuster (német), Michel Platini. 1981: Karl-Heinz Rummenigge, Paul Breitner (német), Bernd Schuster. 1982: Paolo Rossi (olasz), Alain Giresse (francia), Zbigniew Boniek (lengyel). 1983: Michel Platini, Kenny Dalglish (skót), Allan Simonsen. 1984: Michel Platini, Jean Tigana (francia), Preben Elkjaer-Larsen (dán). 1985: Michel Platini, Preben Elkjaer-Larsen, Bernd Schuster. 1986: Igor Belanov (szovjet), Gary Lineker (angol), Emilio Butragueňo (spanyol). 1987: Ruud Gullit (holland), Paolo Futra (portugál), Emilio Butragueňo. 1988: Marco van Basten (holland), Ruud Gullit, Frank Rijkaard (holland). 1989: Marco van Basten, Franco Baresi (olasz), Frank Rijkaard 1990: Lothar Matthäus (német), Salvatore Schillaci (olasz), Andreas Brehme (német). 1991: Jean-Pierre Papin (francia), Lothar Matthäus, 3-4. Darko Pancsev és Dejan Szavicsevics (jugoszlávok). 1992: Marco van Basten, Hriszto Sztoicskov (bolgár), Dennis Bergkamp (holland). (tv) vező bizottság elnöke megkönnyebbülten így nyilatkozott: ,,Nem hiszem, hogy veszteséggel zárjuk a küzdelemsorozatot. remélem, különösebb problémák nélkül megegyezünk a szponzorokkal és a tévétársaságokkal." Japánban nincs túlságosan nagy érdeklődés az esemény iránt, például a Nikkan és A Sankei sportnapilapok csak a puszta eredményeket közlik. A következő világbajnokság (1995) színhelye a dél-spanyolországi Sierre Nevada lesz és a sízők már előre félnek, hogy ott is hasonló káosz uralkodik majd. mint Moriokában, Günther Heinzer, a svájciak rutinos lesiklója: ..Inkább befejezem aktív pályafutásomat, mint hogy ott rajthoz álljak." Meglepően kevés néző figyeli helyszínen a viadalt, éppen ezért váratlanul hat a hivatalos kimutatás, mely szerint összesen 140 000 ember szurkolta végig az eddig lebonyolított számokat. Legtöbben a női és a férfi lesiklásra voltak kíváncsiak, összesen 48 500-an. ARANYLABDÁSOK - ÉS AKIK A DOBOGÓN VÉGEZTEK