Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-13 / 36. szám, szombat
HÁT LEHET SZERETNI MEČIART? Miközben az ország erős embere egyre népszerűtlenebbé válik, Peter Weiss kommunista utódpártja már ott ólálkodik a végrehajtó hatalom sáncai mögött. Ilyenre sikerült Szlovákiában a bársonyos forradalom. (4. oldal) A COLOTKA-PER -ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT Colotka fanyar mosollyal hagyta el a tárgyalótermet, és nem volt hajlandó nyilatkozni. Gorillája (netán védőügyvédje) viszont aktatáskájával támadt az egyik riporterre, nehogy lencsevégre kaphassa védencét. (4. oldal) Szombat, 1993. február 13. • Ára 3,20 korona XLVI. évfolyam, 36. szám KÖZEL NYOLCEZREN LOSONC FŐTERÉN BETELT A POHÁR FELHÍVÁSUK NEM TELJESÍTÉSE ESETÉN A VÁLLALKOZÓK ÁLTALÁNOS SZTRÁJKRA SZÓLÍTANAK FEL (Munkatársunktól) - Egymásra találtak Szlovákia vállalkozói. Tegnap délelőtt a köztársaság különböző körzeteiből mintegy 7-8 ezren jöttek össze Losonc főterén, hogy tiltakozzanak a kormány zsákutcába vezető, vállalkozófojtogató politikája ellen. Újra erőteljesen adtak hangot követeléseiknek, olyan gazdasági környezet kialakítását szorgalmazták, amely lehetővé teszi, hogy vállalkozói tevékenységüket úgy folytathassák, hogy közben ne kelljen egzisztenciális gondokkal küszködniük. Karol Pavlú, a Szlovákiai Vállalkozók Társulásának elnöke a nagygyűlésen emlékeztetett arra, hogy három éve a holtpontról indultak, tavaly pedig már a nemzeti jövedelem 21 százalékát a magánszektor adta, most azonban ezt mintha észre sem vennék. Nem akadt felszólaló, aki ne marasztalta volna el a kormányt. Mint mondták: betelt a pohár, s a kabinet időhúzó manővereit nem lehet szó nélkül tovább tűrni. Alighanem Ľudovít Černák gazdasági minisztert is meglepte a nagyszámú részvétel. Mečiar kormányfő két hete őt bízta meg a vállalkozói követelések kezelésével, s így fontosnak tartotta megjelenését. A tárcavezető politikus sokadik vendégként lépett a mikrofonhoz, és teljes támogatásáról biztosította a vállalkozók követeléseit. Jelezte: a jövő héten a parlament elé kerül a Nem(Folytatás a 2. oldalon) ELEGEDETLENSEG Ä FOREVI VÁMHIVATALBAN Néhány hónapja, amikor Csehszlovákia kettéválása már elkerülhetetlennek látszott, a függetlenség élharcosai nem győzték hangsúlyozni: bár két önálló ország keletkezik a szövetségi állam helyén, az újonnan születő határ „légies" lesz, a vám- és pénzügyi unió révén közös marad a gazdasági térség. Csehország és Szlovákia immár néhány hete önálló, fokozatosan kezdenek belépni a nemzetközi szervezetekbe, s újból kiépítik a politikai, kulturális, gazdasági kapcsolatokat a környező országokkal és a nagyvilággal. Úgy tűnik azonban, jobban sikerül a világban elfoglalni új helyüket, mint megőrizni az eddig egymást összekötő ezernyi szálat. Példa erre a cseh-szlovák kereskedelem hanyatlása, és az Európa legújabb határán kialakult áldatlan helyzet. Kamionok kígyózó sora figyelmeztet a határ két oldalán - valami nincs rendben. Pozsonyban négy belföldi vámhivatal van, ahol a kivitelhez és behozatalhoz szükséges formaságokat el lehet intézni. Ezek egyike a Főrévi úton (Prievozská) található, a kamionok hosszú sora hívja fel rá a figyelmet. Szerda kora délután nem volt nagy tolongás a hivatalban, ám az arcokról lerítt: mégsem megy gördülékenyen az ügyfélfogadás. Az egyik sorbanálló megjegyezte, mindegyik vámos a maga módján értelmezi az előírásokat, az egyik ilyen adatra kíváncsi, a másik olyanra. Hogy ennek mi lehet az oka? Talán az, hogy még nincs igazán a vérükben valamennyi előírás minden részlete. ,,Ha hiszi, ha nem, január 4-én, amikor elkezdődött a cseh-szlovák határon a hercehurca, bejöttem a vámhivatalba, s láttam, az illetékesek is csak éppen akkor kapták kézhez az új előírásokat. Nyíltan bevallották, nem érdemes sorakozni, mivel csupán most ismerkednek a feladataikkal, így nem tudnak az iratainkkal foglalkozni"- nyilatkozta egy magát megnevezni nem kívánó vállalkozó. Februártól könnyítéseket vezettek be a cseh-szlovák határon, s mikor aziránt érdeklődtem, hogy miben nyilvánul meg az adminisztratív könnyítés, csak lesújtó kézlegyintés volt a válasz. A DKB Kft. képviselője tömören összefoglalta a lényeget: „Tudja mi a különbség? Csupán annyi, hogy az Egységes Vámnyilatkozat (JCD) eddigi öt példánya helyett mindössze hármat kell kitölteni. Ez elhanyagolható előny. Az viszont nem mellékes, olyan bonyolult az okiratok kitöltése, hogy csak kevesen vállalkoznak rá egyedül. Igaz, már vannak erre szakosodó vállalkozások - a Főrévi úton például a Varial cég -, amelyek néhány száz koronáért kitöltik az egységes vámnyilatkozatokat. Majd e dokumentumokkal sorakozni kell a négy vámhivatal egyikében." Már az is furcsa, hogy a 450 ezres fővárosban csupán négy helyen mű(Foíytatás a 4. oldalon) SZLOVAK-MAGYAR TEVEHID EGYÜTTÉLÉSRE VAGYUNK ÍTÉLVE A hét végén Szegeden zajló magyar-szlovák értelmiségi találkozó kapcsán a két ország külügyminisztere is találkozott egymással, igaz, egyelőre az általunk is beharangozott tévéhid adásában, amelyet a Szlovák Televízió egyes és a Magyar Televízió kettes csatornája élőben közvetített Jeszenszky Géza Szombathelyről, Milan Kňažko pedig Pozsonyból válaszolt a szlovák illetve a magyar sajtó képviselőinek kérdéseire. Szlovákia és Magyarország kölcsönös kapcsolatairól, az egymás iránti prioritás kérdéséről a két külügyminiszter lényegében megegyező véleményét fejtette ki. Jeszenszky Géza elmondta, nincs szó arról, hogy Magyarországon eltérne a kormánypárt vagy az ellenzék véleménye atekintetben, hogy a határok sérthetetlenségét bárki is kétségbe vonná. Magyarország, az ENSZ Alapokmányával összhangban, elfogadta a határok sérthetetlenségének elvét, s tévedés ezt másként magyarázni. Magyarország célja az átjárható határok megteremtése, a szabadkereskedelem kialakítása, az aláírt egyezmények szellemében. A kiegyezés előfeltétele a magyar külügyminiszter szerint: a politikusok tartózkodjanak a felelőtlen kijelentésektől és az egyoldalú lépések megtételétől. Milan Kňažko arra a kérdésre, miért irritálja még mindig egyes szlovák politikusokat vagy a közvéleményt Antall József kijelentése, miszerint tizenöt millió magyar miniszterelnökének tartja magát, Milan Kňažko utalt a történelmi kapcsolaI'Folytatás a 2. oldalon) ÚJ SZÓ wmmmmmmmmmmmmmmmmmmm INFORMÁCIÓ MA MÉG FELADHATJÁK Köztudott, hogy február 15-én lejár a jövedelemadó-bevallás benyújtásának határideje. Jó hazai szokás szerint általában az utolsó pillanatokra hagyjuk az időszerű tennivalók elvégzését, így várható, hogy az elkövetkező napokban növekvö sorokkal találkozhatunk majd az adóhivatalok előtt. A sorbanállást és a belőle adódó feszültségeket elkerülendő szeret-" nénk felhívni az adókötelesek figyelmét arra, hogy az 511 /92 sz. törvény rendelkezése értelmében az adóbevallások postai küldeményként is feladhatók. A pozsonyi adóigazgatóságon kapott tájékoztatás szerint az illetékes adóhivatalok valóban elfogadják a postán feladott adóbevallásokat, ajánlatos azonban ezeket ajánlott küldeményként feladni. Mindezt Csóka Imre, a dunaszerdahelyi adóhivatal illetékes dolgozója is megerősítette. Mivel azonban az adóhivatalok a bevallások beérkeA SZERELEM NAPJA Ha február 14-e, akkor Valentin-nap! S ha Valentin-nap. akkor mosoly, ajándék, figyelmesség, kedvesség, szerelemi De hát mi is az a Valentin-nap? - kérdezhetik sokan, pedig a keleti régiónkban sem teljesen ismeretlen a szerelem ünneplése. Szent Valentin, a III. században élt keresztény, aki éppen a hite miatt került börtönbe - tartja a legenda -, de kínozhatták őt fogvatartói bárhogyan, hite olyan erős volt, hogy még a börtönben is képes volt segíteni a rászorulókon. A lánglelkü szent kivégzésének napját, február 14-ét, néhány századdal később a pápa ünnepnappá nyilvánította . Igazán nem tudni, mi volt előbb: a legenda-e vagy a név? Egy biztos, ö lett a hűség, a kitartás, a szerelem jelképe. A magyar naptárakban február 14-én Bálint névnapja szerepel. Ez azonban zavart nem okozhat. Vadonatúj ünnepünket akár Bálintnapinak is nevezhetnénk, hiszen Valentin nem más, mint a latin Valentinus családnév többszöri rövidítéséből kialakult Bálint. A fejlődési sor: Válentin, Válent, Bálint. Jelentése: erős, egészséges. Külföldön a Velentin-nap különleges örömök forrása. Ilyenkor illik virágot ajándékozni, melyhez szívecske formájú üdvözlőkártya dukál, rajta kedves üzenettel. De ,,kötelező" az egykori órákra, évekre emlékeztető apró figyelmesség, leginkább szivalakú. A lányok már több nappal az ünnep előtt izgatottan sugdolóznak, vajon ki, s hány szívecskét kap az idén? De drukkolnak a fiúk is, hátha éppen megérkezik az az egyetlen, igazinak számító szívüzenet, amelyen a jövendőbeli neve olvasható. Külföldön évekkel ezelőtt a szivalakú lufik váltak e nap szimbólumává. Főleg azok vásárolják, akik nehezen tudják kimondani a szót: szeretlek, drágám! A lufi segít: csillogó, színes szívtestén sokféle üzenet közli szótlan módon a címzettel azt, amit az ajándékozó röstell kimondani. A szerelmesek napja íratlan szokásai nem oldják fel a kötelező udvariasság alól egyik nem, korosztály képviselőit sem. De ezen a napon nem szabad megsértődni, csak mosolyogni és vigadni, s minél több örömet szerezni a másiknak. Ez az a nap, amikor tilos a harag! Amikor a feleség ,, köteles" elviselni, hogy a férj a volt kedvesének küld üdvözlőlapot. Amikor a ház Prikler László felvétele ura ,,/e kell" hogy nyelje: hitvese a régi, mással töltött szép órákra emlékezik. Amikor kötelező a kedvesség, a figyelmesség. Mert a Valentinnap a szerelem napja! Ünnepeljünk! (péterfl) zésének időpontját veszik mérvadónak, a posta útján feladott adóbevallásokat legcélszerűbb lesz még szombaton feladni, hogy az esetleges késés miatti szankciókat elkerüljük. Amint azt Radochová mérnök, a pozsonyi adóigazgatóság igazgatóhelyettese elmondta, az adóhivatalok a postán beérkezett bevallások feladóinak is elküldik az adóköteles személy nyilvántartására szolgáló adatlapot, amelyet személyes leadás esetén az adóköteles személyek aláírás fejében vesznek át. -tszlMDF-KÜLDÖTTSÉG KIRÁLYHELMECEN (Munkatársunktól) - Hörcsik Richárd vezetésével tegnap Királyhelmecre látogatott a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójának küldöttsége. A vendégeket Pásztor István, a város polgármestere fogadta, s a királyhelmeci városi egyetem megalakításáról és új határátkelőhelyek nyitásáról tárgyalt velük. Az MDF küldöttsége az esti órákban a városháza tanácstermében az Együttélés Politikai Mozgalom Bodrogközi és Ung-vidéki Területi Választmányának vezetőivel találkozott. Gyimesi György, az Együttélés területi szervezetének elnöke elmondta, hogy a találkozón az együttműködés eddigi eredményeit vették számba, és körvonalazták a határ menti régió további kapcsolatteremtési lehetőségeit, a kulturális és gazdasági együttműködést. Napirenden szerepelt a Királyhelmecen szervezendő városi egyetem támogatásának kérdése is. A tanácskozáson részt vett Duray Miklós, az Együttélés országos elnöke és Boros Jenő, a pozsonyi magyar nagykövetség vezetője. (-szá k)