Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-12 / 35. szám, péntek

7 KULTÚRA ÚJ SZÓi 1993. FEBRUÁR 12. CSALLÓKÖZBŐL A CSALLÓKÖZBE BESZÉLGETÉS TÓTH LÁSZLÓVAL Tóth László szlovákiai magyar költő nyolcvanöt őszétől Budapesten él. Ugyancsak kitűnő poéta- és lapszerkesztő társával, Varga Imrével együtt nem jókedvéből távozott annak idején a magyar fővárosba. Bizonyos félreértéseket kerülendő: mégcsak nem is azért, hogy ott az itthon szerzett „babérjain" pihenjen, vagy, uram bocsá', „szegény, üldözött felvidéki magyar voltát" kihasználva mutogatható, különféle fórumokon szerepeltethető hőssé kiáltassa ki magát. Távol áll tőle az ilyesmi Téved az is, aki nem ismervén őt, úgy gondolja, Tóth László végképp hátat akart fordítani a szlovákiai magyarságnak, a szlovákiai magyar kultúrának, irodalomnak, művészetnek. Épp az ellenkezője történt ós történik mindennek. Igaz ugyan, hogy az elmúlt, idestova nyolc esztendőben „csak" egy saját verseskönyve és egy, szlovákiai magyar vonatkozású irodalmi, színházi, művelődéstörténeti tanulmányokat tartalmazó kötete jelent meg Magyarországon, ám annál inkább fölerősödött a már itthon megkezdett és jelentős eredményeket hozó antológiaszerkesztői tevékenysége. A hosszú és változatos sorból emeljük itt ki az elmúlt hét évtized szlovákiai magyar költészetéből és novellaterméséből készült válogatásait, melyek Szélén az országútnak, illetve Tudósítás egy ország elvesztéséről címmel jelentek meg; és készülőben a sorozat harmadik kötete, mely csehszlovákiai magyar eszszék gyűjteménye lesz. Ami pedig az újabb saját munkákat illeti, előkészületben van egy monográfia az 1945-48 közötti szlovákiai magyar művelődéstörténeti vonatkozásokról, munkacíme: Elfeledett évek, valamint kiadás előtt áll az Istentelen színjátékkal elkezdett verseskötettrilógia befejező darabja. Folytathatnám még a (elsorolást Tóth László magyarországi folyóirat-szerkesztői és műfordítói tevékenységének eredményeivel, tanulmányaival, cikkeivel, felszólalásaival, melyekkel tulajdonképpen rendszeresen jelen van lapjainkban is, a mi irodalmi-lrótársasági rendezvényeinken. Ami alábbi beszélgetésünk apropóját adja, az az, hogy Tóth László 1993. január elsejétől ideiglenesen az egykori lakhelyén, Dunaszerdahelyen megjelenő Csallóköz regionális hetilap megbízott főszerkesztője. — Ki hitte volna, hogy még ezt is vállalod, hiszen tudomásom szerint nem fogyott el a munkád „odaát", s igazgatója vagy egy könyvkiadónak, folyóiratoknál vagy érdekelt különböző szerepekben, posztokon? Hogy is van ez? — Úgy, hogy a lettes visszatér a tett színhelyére. A Kis Építőnél siheder koromban eltöltött néhány „órától" eltekintve, azt lehet mondani, hogy az újságírást, a szerkesztést és bizonyos értelemben az életet a Csallóközben, a Csallóköznek köszönhetően kezdtem el. Ha azt kérded, mi indított arra, hogy újból munkát vállaljak itt, akkor azt mondhatnám, hogy mindazt, amit az újságírásból, szerkesztésből, az életből a Csallóköznek (is) köszönhetően megtanultam, szeretném ide visszaszármaztatni. Hogy aztán „buzgólkodásom" hasznára vagy kárára lesz-e a lapnak és az olvasónak, arról három hónap elteltével többet tudnánk mondani. — Mit tudsz hozni Budapestről a Csallóközbe, mint újságba természetesen? Egyáltalán hogyan lehet „kívülről", „kintről" szerkeszteni egy olyan régió lapját, melyet ugyan ismersz, de mégsem éled a mindennapjait? — Ha valamit hozhatok, bár meglehetősen nagyképűnek hangzik a megfogalmazás, akkor az pontosan (Gyökeres György felvétele) az, hogy kívülről tudom nézni és látni a dolgokat. Mindazt, ami Tündér Ilona földjén történik, illetve, ami mindebből a Csallóközben viszszatükröződik. Be kell vallanom, kicsit a nosztalgia is ott munkált az elhatározásomban, az, hogy ugyanezzel a csapattal, mostani munkatársaimmal valamikor a hetvenes évek elején, fiatalon, a jelenleginél jóval nehezebb, levegőtlenebb légkörben egyszer már tudtunk jó, olvasmányos, érdekes, a járás határain túl is figyelmet keltő lapot csinálni. Tehát szeretném, ha kicsit ehhez a fiatalkori önmagamhoz, önmagunkhoz is vissza tudnánk találni. Végül, de nem utolsósorban meggyőződésem, hogy a Csallóköz több lehet és többre hivatott mostani önmagánál, vagyis annál, hogy továbbra is egy járás — sokak szerint — provinciális sajtószerve legyen. Látómezejét tágítva, minden esélye megvan arra, hogy szlovákiai magyar viszonylatban országos súlyú területi lappá váljon, mely a földrajzi, geopolitikai értelemben vett Csallóközt képviselve tulajdonképpen a szlovákiai magyarság egyharmadának, de rosszabb esetben is egynegyedének a lapja lehet. — Hétközben Budapesten, a hétvégeken Dunaszerdahelyen, a Csallóköz szerkesztőségében. Meg nem szakított, azaz szüntelenül tartó itteni eleven családi, baráti, emberi, szakmai kapcsolataid ismeretében is kérdem: hol vagy te igazán otthon? — A munkában. A dolgozásban. Az otthon és az itthon bennem különben sem válik szét Budapestre és Dunaszerdahelyre. Ebben a Pest—Dunaszerdahely—Pozsony által határolt furcsa alakú térségben mindenütt otthon vagyok. Privát balszerencsém, hogy annyi minden érdekel, s nem ritkán a magam kárára próbálok ki valamit, amit még nem csináltam. Úgy látszik, vagyok annyira mazochista, hogy kevesebb kínnal ne tudjak élni. Nem egészen egzisztenciális okokból vállaltam tehát el a Csallóközt sem, odahaza is valóban van munkám bőven, ráadásul tavaly ősszel, csak úgy „mellesleg", elvállaltam — szegény lejem! — egy kiadó vezetését is —Melyik is az a kiadó? — A Széphalom Könyvműhelyről van szó, mely megalakulásától kezdve a mai nehéz, könyv- és szépirodalomellenes körülmények dacára elsősorban a kortárs magyar írók támogatását, a kortárs magyar irodalom megjelentetését tekinti legfontosabb feladatának. Nyolcvannyolctól ez a kiadó közel száz művet jelentetett meg, melyek — a kiadó nevével jelzett Kazinczy Ferenc szellemében — a teljes magyar irodalmat képviseli, tekintet nélkül szerzőik életkorára, esztétikai törekvéseire, politikai nézeteire, pártállásukra, ilyen-olyan érdekszövetségekhez való tartozásukra. A névtelen fiataloktól kezdve a kevésbé ismerteken keresztül egészen a kortárs magyar irodalom élvonalába tartozó szerzőkig, Pomogáts Béláig, Csoóri Sándorig, Tornai Józsefig, Krasznahorkai Lászlóig. Természetesen, kezdettől fogva figyel a határon túli magyar írókra, irodalmakra is. Az újvidéki Tolnai Ottó, a marosvásárhelyi Markó Béla vagy a Párizsban élő Tardos Tibor egyként szerepel eddigi vagy leendő szerzői között Szlovákiai magyar vonatkozásban ehhez a kiadóhoz fűződik — mielőtt még odakerültem volna — a Szélén az országútnak, a Tudósítás egy ország elvesztéséről és a Mint fészkéből kizavart madár... megjelenése is. Annak idején ez a kiadó állt az elsősorban csehszlovákiai magyar érdeklődésűnek induló kisebbségtudományi szemle, a Regio mögé; ez a kiadó jelentette meg, a Regióval közös gondozásban, Grendel Lajos esszékötetét. Az erre az évre tervezett könyvek között szerepel Grendel új novelláskötete, Gál Sándor válogatott novelláinak gyűjteménye, valamint a csehszlovákiai magyar esszéirodalomból készült válogatás, de egyéb kiadványaink is bőségesen tartalmaznak csehszlovákiai magyar vonatkozásokat. így például a fiatal irodalomtörténész, Filep Tamás Gusztáv — aki sokáig a Regio megbízott főszerkesztője volt — első önálló tanulmánykötete, melyben egyebek között Szvatkó Pálról, a szlovenszkói magyarság egyik nagy szelleméről olvasható reveláció számba menő esszé. Vele együtt dolgoztunk azon a háromkötetes Peéry Rezső-életműválogatáson, melynek a kiadására a dunaszerdahelyi—pozsonyi Kalligram vállalkozott. Az első kötet Peéry 1945-48 közötti publicisztikájából és leveleiből készült, a második a származásáról, családjáról, szülőföldjéről, a szlovákiai magyarságról szóló írásaiból, a harmadikba a magyar és a világirodalomról, a totalitarizmusról, az emigrációról szóló munkát soroltuk be. Itt kell elmondanom, az a megtiszteltetés ért bennünket, az összeállítókat és a kiadót egyaránt, hogy Peéry Rezső özvegye a Kalligramnak adta jeles írónk művei szlovákiai, magyarországi, valamint a volt „szocialista országok" területére is kiterjedő kiadásának kizárólagos jogát. — Az elején azt kérdeztem, mit hozol Budapestről. Végezetül azt kérdezném meg, mit viszel Budapestre? Bár ahogy most kimondtam, hatalmas ostobaságnak tetszik a kérdés. Nemcsak az általad elmondottak fényében, hanem azért is, mert az efféle kérdések mögött még mindig ott munkál a határok „szelleme". Holott nekünk igenis egy, határok nélküli KözépEurópában kell gondolkodnunk, legrosszabb esetben is a határok átjárhatóságában. — Én inkább spekulatívnak, kimódoltnak találom a kérdést. Az általad felvetett értelemben — bár mérhetetlenül sokat szeretnék vinni — se nem viszek, se nem hozok semmit. — Hanem... — Egész életemben mást sem csináltam, mint építkeztem, önmagamat építettem, s ebből a szempontból mellékes, hogy Budapesten, a gyermekkorom faluját jelentő Izsán, vagy Pozsonyban, esetleg Dunaszerdahelyen. Magyarán: itt éltem, ebben a térségben, s abból lettem, amiből itt építettem meg magam, az vagyok, akivé itt épültem meg. Következésképpen, ha valamit köszönhetek ennek a szűkebben behatárolható régiónak, az én vagyok, s vissza is csak azt adhatom, mit tőle kaptam. Ha netán ez az utóbbi kevés volna, az teljes mértékben az én hibám BODNÁR GYULA BOMLOTT GONDOLKODÁSÚ NYELVESZEK!? MAGYAR NYELVMÜVELÉS = TERÁPIA NÉLKÜLI DIAGNÓZIS?! Az Uj Szó december 22-i számában, nyilván karácsonyi felsegélyezésnek szánva, Kontra Miklós (okleveles angol—orosz szakos tanár, de a sors szeszélye folytán a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében a magyar nyelvészeti tárgyú kutatómunkálatok egyik vezetője), aggódva és eligazltóan szólt haza Ámerikából, e elmen: Bomlott gondolkodású magyarok?, kiegészítve ezen alcímmel: Magyar nyelvmüvelés = diagnózis nélküli terápia. írásában az avatott fölényével egyszerre rója meg az egymással vitázó Jakab Istvánt ós Lanstyák Istvánt, akik a lap november 10-i ós 13-i számában, a kisebbségi magyar nyelvművelés feladatait boncolgatva, azon töprenkednek: szabad-e művelt ós igényes anyanyelvhasználatra serkenteni a beszélőket általában ós a nemzetiségi beszélőket különösen, vagy — leszállítva az igényeket — szabjuk-e át a normát köznapi beszédszokásuk alapján. Egyetértően idézi Tolcsvai Nagy Gábor vádját, hogy nyelvművelésünkben, „A helyes formák kijelölésében... az értékelést nem előzi meg a teljes körű számbavétel". S mindjárt példát ad: „Természetes, hogy nincs igazad" ós a „Természetesen nincs igazad" keveredéséből alakult — és kétségkívül (vagy írjam Igy: „kétségkívül, hogy..."?!) terjedő — „Természetesen, hogy nincs igazad" formát azzal igazolja, hogy (nagyon tudományos módszerekkel végzett) felméréseik szerint ez utóbbit a felnőttek fele helyesnek vallotta, sőt az ötöde használja is. Nem akarnék itt „nyelvtanozni". De meg kell jegyeznem: a magyar nyelvhasználat rendszerében „hogy" kötőszós mellékmondatokat csak főmondathoz kapcsolhatunk: a tőmondatnak pedig legalább állltmánya kell, hogy legyen. A természetes (névszói) állítmány, a természetesen nem az. S ha ezt a keveredmónyt elfogadjuk, jönnek a többiek: „Bizonyára, hogy eljön", ós: „Esetleg, hogy eljön", ós: „Talán, hogy eljön". Bizony: „A nyelvi rendszer felbomlásával... a gondolkodás maga válik az egyénben szervetlenné, bomlottá" — idézem a Nyelvművelő kézikönyvből — egyetértően — azt, amit ő megrovóan. Csak nemrégiben kényszerültem leírni a Magyar Nyelvőrben — Mayer Judit kiváló könyvét, az Anyanyelvi hibanaplót ismertetve —, hogy „határon innen ós túl" megroggyant az átlagos nyelvérzék, s ezért az eddiginél is fontosabb feladat a nyelvhasználatnak az igényes normához igazítása (nem a normának az eligénytelenedett nyelvhasználathoz). S hamarosan bemutatom egy újabb cikkben: hova vezet(ne) az, ha úgy tennénk, mintha nem volna évszázadok közös kulturális erőfeszítésével kialakított igényes nyelvhasználati normarétegünk, hanem (miként ma a volt gyarmatok „bennszülött" nyelveit művelőknek) most kellene kiszűrni azt a közgyakorlatból; mégpedig jóváhagyólag, beleszólás nélkül. Ez volna aztán a terápia nélküli diagnózis! A Bloomingtonból hazaszóló szerző idézi (érezhetően szintén csak „tudomásulvétel végett") Gál Zsuzsa New Brunswick-i professzornak ezt a megállapítását: „Az eladó lányok, ha osztrák férjet választanak Felsőőrből, tudatosan választanak olyan férjet, akiknek oldalán kényelmesebb életre számíthatnak, mint ha magyar férjük lenne." Úgy tapasztalom: ez valóban igaz minden kisebbségre. De amint a nyelvhasználat dolgában, úgy ebben sem tudnám elfogadni azt az elvet, hogy ami van, az úgy van jól, s amit magyarázni lehet a gyakorisági elv alapján, azt bírálni — vagy uram, bocsá', annak ellenállni — „öngól, diagnózis nélküli terápia". (Igaz: én csak innen a szomszédból szólok át, nem a távolból, ahonnan mindent jobban látni.) Avagy — mondjuk — kolerajárvány esetén, ha már a lakosság felénél több megkapta a nyavalyát, temessük az egészségeseket?! Budapest, Gazdagrét DEME LÁSZLÓ MADÁCH - BIBLIOTÉKA A múlt év végén három karcsú verseskötet jelent meg a Madách Kiadó gondozásában: Zs. Nagy Lajos. Gál Sándor és Ozsvald Arpád kötete. Mindhárom könyv borítóját Nagy Zoltán egy-egy grafikája díszíti. ZS. NAGY LAJOS: Nagyképűtlenségek FJV csupa szögiéi és csupa él az élei ' szerelem bánat áhiiaí öröm dobozha zárva és JBÍ^A^^jG beskatulyázva Na LAJOS NAGY KÉPŰTLEN SÉGEK A kötet az ismert költő legújabb verseit tartalmazza. A versek nagy része tartalmilag szorosan kapcsolódik a mához, a közelmúlthoz, korunk emberének (magának a költőnek) a napi problémáit, életérzéseit, az élet fonákságait vetíti elénk. A legkomolyabb, legkomorabb mondanivaló mellett is ott van azonban a költő sajátos, jól ismert kifejezőeszköze, az (néha ön-) irónia, a keserű humor. GÁL SÁNDOR: Kettényílt napkorong az alászálló napkorong JT kettényílt pirosában örökhagyók és örökösök fial SÁNDOR KETTÉNYÍLT NAPKORONG Gál Sándor új verseskötetében szorongásairól, félelmeiről vall. Az egész köteten végigvonul valamiféle lehangoltság: az öregedéstől, az elmúlástól, a holnaptól való félelem, a nemzetféltés. .Kik vagyunk mi?", .Mi jöhet még?" — teszi fel kérdéseit a költő, s kissé bizonytalanul remél, hisz .kellene a holnap hite", .... ígérete". OZSVALD ÁRPÁD: Nincsenek szemtanúk Ozsvald ...énekeli akkor is, ÁRPÁD ha dalodra senki sem figyel. NINCSENEK SZEMTANÚK Ozsvald Árpád az ember és a világ kapcsolatát, a mítoszok máig ható tanulságait, az idő örökérvényű törvényeit próbálja emberközelbe hozni új verseskötetében. Otthonosan mozog az európai kultúra területein, mely sorsokban és tragédiákban gazdag témát kínál a költőnek. -dzs-