Új Szó, 1993. február (46. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-11 / 34. szám, csütörtök

5 MOZAIK 1993. FEBRUÁR 11. // A VEVŐT MEG KELL SZÓLÍTANI Nem egyszer tanúja voltam, hogy ha egy külföldi valamelyik pozsonyi üzletben vagy áruház­ban anyanyelvén (legyen az an­gol, német, francia, olasz vagy éppenséggel magyar) próbált éreklődni, az eladó egy kurta ,,nerozumiem"-mel válaszolt. Mert hiába van Pozsonynak im­már fővárosi rangja, hiába kere­sik fel évente a turisták tízezrei, hiába fekszik országok, nemze­tek, kultúrák határán, ebben a hajdan háromnyelvű, három­kultúrájú városban ma csupán egyetlen nyelven érteti meg ma­gát az ember: az államnyelven (akár polgára ennek az állam­nak, akár nem). Arról már nem is beszélve, hány helyen olvasha­tó idegen nyelvű tájékoztató szöveg vagy egyéb felirat, akár üzletről, akár intézményről van szó. Ritka kivételnek számít az a két üzlet, mely a Duna utcában illetve a Széplak utcában talál­ható. A Michalex papírkereske­dések már külsejükkel is maguk­ra irányítják a járókelők figyel­mét: a hatalmas piros-fehér sá­tortetőn több nyelven is olvasha­tó a felirat: papírkereskedés. Az angol, német, francia, olasz és természetesen a szlovák mellett magyarul is. És éppen ez az, ami még a Pozsonyban élő ma­gyarnak is a szemébe ötlik. - Az idegen, így a magyar nyelvű feliratoknak tisztán üzleti Telefonrögzítőnkön szerepelt a következő kérdés (nevét a kérdező nem adta meg): Ha a gyermek még kiskorú, de dol­gozik, tehát keres, a szülő le­számíthatja rá a 750- koronát havonta? - Az a lényeges ebben a kér­désben, hogy mit és hogyan keres a gyermek. Mert ha szak­munkásképző intézetbe jár, és ott van némi keresete, azt nem kell leszámítani. Csakhogy a kérdés fenti megfogalmazásá­ból nem tűnik ki pontosan, mire okai vannak - magyarázza a tu­lajdonos, Ľubomír Vojtek távol­létében helyettese, Darina Šmatláková mérnöknő. - Voj­tek úr tapasztalt kereskedő, aki már korábban felfigyelt arra, mi­lyen problémát jelent a Po­zsonyba látogató turistáknak a tájékozódás és ä bevásárlás. Különösen a belvárosban fordul meg sok külföldi - őket kívánják tájékoztatni. - Hogyan fogadták a hazai vásárlók ezt az újítást, különö­sen ami a magyar feliratot illeti? - Akár hiszi, akár nem, kö­zömbösen. Igaz, megtörtént, hogy egyik-másik vevő ironikus megjegyzéseket tett, olyanokat, hogy talán olaszul is beszélnek az alkalmazottak, mivelhogy olaszul is ki van írva az üzlet neve. De az emberek között akad mindenféle. - Hadd kérdem meg én is: a reklámon szereplő összes nyelven képesek kiszolgálni a vevőket? - A reklámnak ebből a szem­pontból reális alapja van. Alkal­mazottaink között akadnak ma­gyarul, angolul, németül, fran­ciául tudók: Ha hozzánk bejön egy vevő, aki mondjuk csak ma­gyarul beszél, probléma nélkül ki tudjuk szolgálni. Nem fordul­hat elő, hogy kiszolgálás helyett is utal a kérdező, hol és milyen munkaviszonyban van a gyer­mek, ezért másképpen közelíte­ném meg a válaszadást. Tehát amennyiben családi pótlékot és kompenzációs hozzájárulást kap a szülő a gyermekre, a 750- korona is leszámítható rá havonta adómentes tételként. Persze, ezt - hangsúlyozom im­már sokadszor - az 199G-as jövedelemadó értelmében teheti meg. Lényeges tehát, hogy csak arra a gyermekre számítható le a fenti összeg, akire a szülő azt a választ kapja: nem értem. Az üzletben tartózkodó eladók között mindig van egy, aki be­széli azt a nyelvet, amelyre ép­pen szükség van. - Vannak magyar nemzetisé­gű alkalmazottaik is? - Természetesen. Magyarok, szlovákok, csehek egyaránt, ám ez egyáltalán nem jelent problé­mát. Mi egyszerűen nem is fog­lalkozunk azzal, ki milyen nem­zetiségű. Nem ez a lényeg, ha­nem az, hogy jól végezzük a munkánkat, az üzlet és a vevő érdekében. Ugyanezt állítja a Michalex papírkereskedés közgazdásza, Voss Katalin mérnöknő is, aki egyike az üzlet magyar nemzeti­ségű alkalmazottainak. - Én nem titkolom magyarsá­gomat, de még nem vettem ész­re, hogy ez bárkit is zavarna. Mi itt egy csapat vagyunk, nem te­szünk különbséget a magyar, a szlovák, a cseh vagy ukrán között. A vevő nemzetisége meg aztán teljesen lényegtelen. Az üzleti életben, az üzleti kapcso­latokban ilyen kritériumoknak nincs helyük. Az üzlet az üzlet, és abban semmi keresnivalója a politikának. - Minden vállalkozónak az az érdeke, hogy a vállalkozás sike­res legyen - mondja Šmatláko­vá mérnöknő. - A reklámnak családi pótlékot, illetve kompen­zációs hozzájárulást kap, vagyis akiknek nincs saját kereseti le­hetősége. Figyelem: közeledik február 15. Már több Ízben is felhívtuk olva­sóink figyelmét, hogy tavalyi jöve­delmére minden adókötelesnek feb­ruár 15-ig meg kell tennie az adó­bevallást, hiszen a késésért az adói­gazgatással foglalkozó hivatal akár 10 százalékkal is növelheti az adót. Még egy határidő: A hozzáadottérték-adót fizetők bi­Szokatlan látvány Pozsony ut­cáin: magyar felirat az üzlet fölött Méry Gábor felvétele felmérhetetlen szerepe van eb­ben. A vevőt ugyanis meg kell szólítani, s ha magyar, magya­rul, ha német, németül - mert úgy lesz igazán hatása. S ha bejön a vevő, nem azt nézzük, tud-e szlovákul vagy nem. Az a fontos, hogy elégedetten tá­vozzon tőlünk. Ha nem így gon­dolkodnánk, nem lennénk jó ke­reskedők. Kár, hogy Pozsonyban még kevés „kereskedő" gondolkodik •gy (forgon) zonyára ismerik a szlovák pénzügy­minisztérium ez év január 27-i ren­deletét, melynek értelmében az ilyen adót fizető leszámíthatja a megfize­tett forgalmi adót illetve behozatali adót az 1992. július 1-je után be­szerzett árukészletre, amennyiben bizonyítani tudja, hogy ezekkel az adókkal terhelve vásárolta meg az árut. Bizonylatként szolgálhat a szállítótól - a forgalmiadó megfi­zetőjétől - kapott számla vagy egyéb bizonylat, amelyen közvetle­nül kimutatták az adó összegét. Az adóvisszafizetést érintett adófizetők 1993. február 12-ig (vagyis hol­napig) kérvényezhetik az adóhivata­lokban erre a célra rendelkezésre álló űrlapokon. Abban az adóhivatal­ban kérheti ezt, ahol az adófizetőt nyilvántartják. ECU, A NEMZETEK FELETTI VALUTA A cseh-szlovák fizetési és elszámolási egyezményben rögzítette a két fél: a feb­ruár 8-tól életbe lépett klíringelszámolás közös fizetőeszköze az Európai Közössé­gek pénzneme, az ECU lesz. Különös valuta az ECU. Nincs egy központi bank, amely felelne kibocsátásáért, s mint fize­tőeszközt nem kötelesek elfogadni az üzletekben. Ennek ellenére mind na­gyobb szerepet tölt be, s az ezredfordulón akár kontinensünk legfontosabb pénze lehet. Az európai fizetési egység, merthogy ezt jelenti az ECU (European Currency Unit), része az 1979-ben létrehozott Eu­rópai Monetáris Rendszernek (EMS). A pénzügyi együttműködés gondolata nagyjából egyidős az Európai Közössé­gek megalapításával. Kezdetben a tevé­kenység az árfolyammozgások csillapítá­sára, kiszámíthatóságára korlátozódott, ám az áruk és pénzek szabad áramlásá­nak, illetve átválthatóságának a megvaló­sulásával mind terhesebbé vált a nemzeti valuták költséges csereberéje. Az ECU létrehozásával a tizenkettek éppen ezen akartak segíteni, tehát, hogy a pénzügyi tranzakciókat ne zavarják a nemzeti valu­ták árfolyamkilengései. Egyszerűbben fo­galmazva: az EK-tagországok valutái egymáshoz és a dollárhoz is viszonyítva, egyszer többet érnek, másszor keveseb­bet. Ha viszont valamennyi fizetőeszköz egyszerre kerül bele egy képzeletbeli ko­sárba, akkor a különböző árfolyaminga­dozások kevésbé érvényesülnek, vagy teljesen semlegesítik egymást. Ez a bizo­nyos kosár különböző arányban fogadja be az egyes nemzeti valutákat (a gazda­ság teljesítőképessége szerint); a legna­gyobb részesedés a német márkáé (30,5 százalék), majd a francia franké és a brit fonté, míg a legkisebb súlyt a latban az ír font, a görög drachma és a luxemburgi frank (0,3 százalék) nyomja. Maastricht, amely az Európai Közös­ségek számára kijelölte az utat a közös cél, az európai politikai és gazdasági unió felé, közös gazdasági és monetáris politi­kát irányzott elő. Eszerint a végső cél az egységes pénz megteremtése, mégpedig három szakaszban. Az első már folya­matban van, ennek során liberalizálják a tőkemozgást. A második 1994-ben kez­dődik, az Európai Pénzügyi Intézet mega­lakításával, amely a későbbi közös jegy­bank előfutára lenne. A harmadik szakasz bevezetéséről 1996-ban dönthetnek a tagállamok, miután felmérik, hogy elég fejlettek-e a nemzetgazdaságok a tovább­lépéshez. Ha igen, 1997-től létrehoz­hatják a központi bankot és bevezethetik a közös valutát, ha nem, akkor az utóbbi határidejét 1999. január elsejére ha­lasztják. Tehát az ECU egyeduralmával csak az ezredforduló tájékán számolhatunk. Az egységes pénz bevezetésével szemben azonban várhatóan komoly ellenállás is lesz. Vannak, akik úgy vélik: a saját pénz a nemzeti függetlenség egyik legfonto­sabb kifejezője. A nacionalista felfogás mellett azokkal a német pénzügyi körök­kel is meg kell majd küzdeni, akik a márka vezető szerepére épülő európai pénzügyi rendszert szeretnének kialakítani. Egye­lőre a német bankszakembereket nem győzte meg az a tudományos jelentés, amely pontról pontra kimutatja, mit hoz a konyhára a közös pénz. A felsorolt előnyökből csak néhány: egyedül a külön­féle valuták átváltási költségeinek meg­szűnése évi 13-19 milliárd ECU (1 ECU =35 korona) megtakarítást eredmé­nyezne, ami az EK hazai össztermékének 0,3-0,5 százaléka; teljesen megszűnne az árfolyam-bizonytalanság, ami az árak csekély változékonyságával, vagyis ala­csony inflációval párosulna. A cseh-szlovák kereskedelemben te­hát ezzel az „absztrakt" pénznemmel lógják kigyenlíteni a tartozásokat. A dön­tés azért esett az ECU-ra, mert stabil fizetőeszköz, s nem egyetlen állam gaz­daságától, egyetlen központi banktól függ az értékállósága. (só) OĽGA NÉNI, VLADIMÍR BÁCSI MÓDRA ,,Nem szeretem azt a kifejezést, hogy konszenzus", vetette oda a minap egy televíziós kerekasztal-beszélgetés vége felé Oľga Keltošová asszony, egy általa nyilván bájosnak vélt hánya veti mosoly ­lyal, amitől a gyanútlan nézőnek húsz fölé szökkent a vércukra, s kétszázhúsz per száznegyvenre a vérnyomása. „Mi meg az ilyen kerekasztalosdit", gondolhatta a sze­rencsétlen polgár, aki ahelyett, hogy eltet­te volna magát másnapra, a hervatag és lehangoló vitán múlatta az időt késő este, amelynek egyetlen témája volt: megér­demli-e Mari néni és Pista bácsi a kétszáz­húsz koronáját, avagy nem — ha már volt olyan meggondolatlan, hogy ezt a man­csaftot juttatta be a demokratice parla­mentbe. Nagyon hervasztóak tudnak ám lenni az ilyen egytémás távcsevelyek. Még sze­rencse, hogy olykor-olykor felvillanyozza az embert a miniszterasszony egy-egy kac­kiás vállrándítása, amiből két dologra kö­vetkeztethet a magamfajta bunkó polgár: Keltošová nagyasszony lehengerlő maga­biztossága mögött vagy az a kétes értékű felismerés lappang, miszerint az emberi ülepnek a miniszteri bársonyszékbe törté­nő belepréselése által a székfoglaló ülep tulajdonosának a kontya alá is automatice felakkumulálódik a páratlan intelligencia és szaktudás, avagy a hölgy egyszerűen unja az egészet, s neki bizony annyi. A kamera is, Pista bácsi is, a néző is, a balga, aki inkább aludna, s uram bocsá' maga a téma is. S amikor a munkáltató, vagy a szak­szervezeti vezető felrója őlédiségének: hogyan fordulhat elő olyan anomália, hogy a munkaügyi minisztérium a pénz­ügyminisztériummal stratégiázgat a pol­gár zsebe ellen, holott előbbinek az utób­biból a pénzt kellene kitaposnia, hogy Pista bácsinak és Mari néninek kiflire is jusson a tej mellé, Ofga asszony egy vívót megszégyenítő fürgeséggel hozza a riposz­tot: „A pénzügyninisztériummal együtt! Érthető?" Panyátno, panyátno, bólogat a képer­nyő előtt ülő polgár, aki rémülten konsta­tálja, hogy nem ért semmit, hiszen itt rendszerváltás történt vagy mifene, mégis úgy hadonásznak a feje fölött a kétszáz­húsz koronájával, mintha ő tehetne róla, hogy kifli nélkül nem megy a motor, dehát csökevényes az agya, hiába, na. Majd demokratikus mozgalomék megmagyaráz­zák, miért maradt el a fejlődésben. Majd Oľga néni és Vladimír bácsi. Még eszébe jut, ami kerekasztaléknak nem. Hogy azért illett volna Olga asszony felé mege­reszteni egy ejnyebejnyét, valahogy így: „Ejnyebejnye, ma már nem divat ily nyeg­lén válaszolni!" Dehát, divat, újfent és továbbra is. Az ember még elmélázik a Teletext olvashatatlanul apró betűit bámulva: hogy is van ez a konszenzussal? Eszik-e vagy isszák? Valami féregnyúlvány lehet, vagy förtelmes vírus, szövi tovább gondolatait, immár az ágyban, álmatlanul forgolódva, ha már Keltošová így utálja. S akkor, hirtelen megvilágosodik az elme, s homlo­kára csapva felül az ágy párnái közt: hiszen ezek összekeverik a konszenzust a diktátummal! Nem kellene a kormány tagjainak esetleg egy értelmező szótárt küldeni a mikulással, hadd lapozgassák? Vagy ki tudja? Talán át kéne fogalmazni az értelmező szótárt, s a konszenzus cím­szó után biggyeszteni egy függeléket, mi­szerint a konszenzus azt jelenti: többen megegyeznek abban, hogy az egyik diktál nekik. Ő adja a miniszterelnököt, a minisz­tereket, ő váltja le a hivatalnokokat, ő me­neszti a helytelenkedőket, s természetesen - konszenzus alapján —, őneki nem kell senki más jelöltje országelnöknek, csakis a magáé. És rángatja a vállát, és rendreuta­sít. Mert konszenzus vagyon, mégha Kel­tošová asszony nem is szereti a kifejezést. Bár lehet, csupán a szlovák nyelvet félti az idegen szavak uralmától s az egyre szegé­nyedő polgároktól, akik vannak oly pofát­lanok, hogy nem akarnak konszenzust teremteni a nyomorszinttel. KÖVESD I KÁROLY TANÁCSOK: ADÓÜGYBEN § FÖLDÜGYBEN § BIZTOSÍTÁSÜGYBEN §

Next

/
Thumbnails
Contents