Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-07 / 4. szám, csütörtök
ÚJ SZÓM— MILYEN SZAKSZERVEZETET SZERETNE MEČIAR? A FÖDERÁLIS SZAKSZERVEZETEKET NEM ISMERI EL • NÉGY JÁTÉKBABA - A NEMZETI VISELETBEN • A PIATKO VEZETTE ÚJSÁGÍRÓ-SZERVEZET VOLT A PARTNER • EGYETEMI VEZETŐKKEL IS TALÁLKOZOTT, DE A NAGYSZOMBATIAK NÉLKÜL HÍREK - VELEMENYEK MINDENKI BÉKÉT KIÁLT, DE HÁBORÚNAK HALLATSZIK Szlovákia kormányfője tegnap találkozott az SZK Szakszervezeti Szövetségei Konföderációjának, illetve a Munkáltatói Szövetségek Társulásának képviselőivel. Rámutatott, hogy fenn kell tartani a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók háromoldalú együttműködését, amelynek eredményeként „létrejön a szélesebb körű társadalmi közmegegyezés és a közös felelősségvállás". A kormány azonban nem ismeri el a föderális szakszervezeti szövetségeket. - A kormány - mondotta - háromoldalú együttműködéssel igyekszik megoldani a munkanélküliség kérdését. Előfordulhat, hogy 1993-ban - főképp a drágulás és az elszegényedés miatt - társadalmi feszültségek keletkeznek. A szakszervezeti vezetők és a munkáltatók képviselői a kormánnyal való építő együttműködést szorgalmazták. Alojz Engliš, az SZK Szakszervezeti Szövetségei Konföderációjának elnöke megjegyezte: nemcsak a szakszervezetek a kormány szociális partnerei, így a helyzet alakulásáért sem csak ők felelősek. A Szlovákiai Nők Demokratikus Szövetségének küldöttségét a miniszterelnökkel való találkozón Marta Ferková vezette. Vladimír Mečiar ellentmondásosnak és bonyolultnak minősítette a szlovák nők helyzetét; körükben az átlagosnál jóval nagyobb a munkanélküliek részaránya. A nőszervezet jelen levő vezetői panaszkodtak a szociális helyzet romlására, a drágulásra, a nyugdíjas nők helyzetére. Az NDSZ örömmel vette, hogy létrejött az önálló Szlovák Köztársaság, így bizalmáról és támogatásáról biztosította a kormány és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom programját. A nőmozgalmi vezetők végül 4 nemzeti viseletbe öltöztetett játékbabát adtak át a miniszterelnöknek. A Szlovák Újságírók Társulása a nemzetibb része a szlovákiai újságírók közösségének. Elnöke: Bohuslav Piatko. Ő vezette az újságírók küldöttségét a miniszterelnöknél. Vladimír Mečiar elmondta: nem úgy képzeli el az újságírói munkát, hogy a sajtóban rózsaszínre festik a helyzetet. De ki kel mondaniuk, hogy a szlovákok nem fasiszták, nem antiszemiták, és nem törekednek Közép-Európa felforgatására. Mečiar szó szerint ezt mondotta: „Kellemes dolog tudni, hogy az SZK Sajtó ügynöksége olyan magas színvonalat ért el, hogy már visszautasíthatja a Cseh Sajtóiroda szolgáltatásait. Sőt a szlovák szolgáltatások már magasabb színvonalúak." A szlovákiai egyetemek 27 tagú küldöttsége is a miniszterelnöknél járt tegnap. Vladimír Mečiar a kormány további tagjainak társaságában arra figyelmeztetett, hogy a felsőfokú oktatási intézményeknek igazodniuk kell az új körülményekhez. Rámutatott: a kollégiumi lakásfeltételek nem kielégítőek. A diákotthonokat az állam át akarja adni a diákoknak, hogy azok „szövetkezeti önigazgatást" hozzanak létre. Az állam azonban továbbra is dotálja a kollégiumokat. A fogadáson nem jelentek meg a Nagyszombati Egyetem képviselői. KÖZÉP-SZLOVÁKIÁBAN AZ „A" VÍRUS A Besztercebányai Közegészség- és Járványügyi Intézetben a tél folyamán tegnap észlelték először az „A" vírus okozta influenzamegbetegedést. A beteg a Garamszentkereszti járásból való. Az intézet dolgozói szerint a szóban forgó vírus fokozatosan kezd keringeni a közép-szlovákiai régióban, ezért az influenza terjedése várható. A betegség tünetei: magas láz, fej- és izomfájás, általános fáradtság. Ml LETT AZ ÚJÉVI „ÖRÖMPÉNZ" SORSA? (Folytatás az 1. oldalról) letek kétharmadával rendelkezik, s az egykori jugoszláv hadsereg teljes hátrahagyott fegyverzetével. Alija Izetbegovic muzulmán vezető az egységes, etnikai felosztásoktól mentes állam híve, elképzeléseivel azonban meglehetősen egyedül maradt. Ingerülten kifakadt, mondván, hogy nekik, úgy látszik, nincs joguk sem központosított, sem nemzeti államra, nem gondoskodhatnak a Bosznián kívül élö nemzet- és hittestvéreikröl (mint a szerbek és a horvátok), minden jugoszláv államalkotó nemzetnek kialakulni látszik a saját hazája, csak nekik nem. Cyrus Vance és lord Owen, a genfi értekezlet két társelnöklője Belgrádba látogatott, hogy a felkínált tervről meggyőzze a szerb vezetőket. A tegnap délutánra bejelentett sajtótájékoztatójuk azonban elmaradt, az összesereglett újságíróknak Vance a folyosón mindössze annyit mondott, hogy majd minden jóra fordul, de most türelem kell. Owen viszont meg sem szólalt. Nyilvánvaló: az ellentétek továbbra is túl nagyok, s annek ellenére, hogy verbálisan mindenki a béke mellett száll síkra, a háború, mármint a nemzetközi intervenció esélye állandóan növekszik. A két társelnök szófukarsága egyértelműen a helyzet súlyosságára utal. A nyugati világ sajtója és közvéleménye óriási nyomást gyakorol a kormányokra, hogy végre hatékonyabb eszközöket alkalmazzanak, tehát szinte sürgetik a katonai beavatkozást. Ehhez kapcsolhatjuk azt a hírt, miszerint a brit hadsereg különlegesen kiképzett kommandóit készültségbe helyezték, boszniai uticéllal. Egyébként is köztudott, hogy a Nyugatnak kész terve van a katonai intervencióra. Ugyanakkor a mohamedán világ e hónap 15-ig szabott határidőt, ha addig nem történik semmi, fegyvert és önkénteseket küld Boszniába. Zárjuk jelentésünket azzal, hogy Szerbiában eddig példa nélkül való mozgósítás történik. Egyes - pontosan még nem ellenőrizhető - adatok szerint mintegy 600 ezer személy kapott behívót. SINKOVITS PÉTER, Újvidék A SMENA -SZTORI MA MÉG MEGJELENIK - ÉS HOLNAP? - A Smena holnap még standra kerül - válaszolta érdeklődésünkre tegnap Alexej Fulmek, a lap főszerkesztő-helyettese, aki azonban déltájt még nem tudta megmondani, hogy az impresszumban kinek a neve olvasható majd. - A délelőtti lapindító gyűlést még Karol Ježík (leváltott) főszerkesztő vezette. A délelőtt folyamán megjelent szerkesztőségünkben Gaba Baranovičová is, akit a kiadó elnöksége Ježík utódjaként szemelt ki. Jogi képviselőjével jött. Tudomásul vette álláspontunkat, hogy mindaddig nem vagyunk hajlandóak eleget tenni az igazgatótanács elnöke január 3-i felhívásának - hogy a főszerkesztő és a gazdasági igazgató adja át tisztségét a kijelölt személyeknek -, amíg az igazgatótanács nem bizonyítja: a Smena Rt.-t bejegyezték a cégjegyzékbe. • Önök miként tudják, sor került-e már a bejegyzésre? - Az igazgatótanács tagja a televízió kamerái előtt kedden azt állította, hogy még január 1-jei dátummal erre sor került. A cégjegyzékben azonban ma azt tudtam meg, hogy a Smena Rt. igazgatótanácsa csak január 5-én mondott le fellebbezési jogáról. • S miért fontos ez? - A törvény értelmében a bejegyzésre csak a 15 napos fellebbezési határidő leteltével, illetve akkor kerülhet sor, ha a fellebbezési jogról lemondanak. Ha tehát a Smena Rt. január 5-e előtt jogilag nem létezett, akkor igazgatótanácsának elnöke január 3-án nem válthatta le a főszerkesztőt és a gazdasági igazgatót. • Megtámadják-e a bejegyzést? - Erről még nem döntöttünk, de valószínűleg. (gágyor) xxx A délutáni órákban adta ki a Szlovák Sajtóiroda Peter Malecnek, a szlovák televízió igazgatójának nyilatkozatát. Ebben egyebek között az áll, hogy Milan Sedláček megsértette a televízió belső rendeletét, amennyiben bebizonyosodik, hogy tagja vagy elnöke a Smena Rt. igazgatótanácsának. A televízió munkatársaként ugyanis ilyen posztot nem tölthet be. Az esti jelentések szerint lemondott igazgatótanácsi tagságáról. xxx A Szlovák Sajtóiroda tegnapi jelentése szerint Dolník Erzsébet, az Együttélés vezető titkára is tiltakozott a Smena vezetőinek leváltása miatt. AZ OROSZLÁN MARAD 1993. JANUÁR 7. CSEH KORMÁNYÜLÉS A KÖZÖS VAGYONRÓL (Munkatársunktól) - A cseh kormány tegnap megvitatta a volt közös állam vagyonának elosztásával kapcsolatos szövetségi törvény végrehajtására vonatkozó cseh-szlovák szerződéstervezetet. Újságírókkal Václav Klaus miniszterelnök közölte, hogy a szerződés aláírására rövid időn belül sor kerül. Ezzel a közös vagyon kilencven százalékáról születik végleges döntés. A sajtóértekezleten elmondták: még nincs végleges döntés az egykori szlovák állam 7,5 tonnányi aranykészletéről, sem a cseh és a szlovák nemzeti bank közti végelszámolásról. Ugyancsak hátravan a döntés például a Csehszlovák Légiforgalmi Társaság és a Csehszlovák Tengerhajózási Vállalat vagyonának elosztásáról. Klaus elmondta: a múlt évi cseh költségvetés 1 milliárd, a szövetségi 5 milliárd, a szlovák pedig 13 milliárd koronás deficittel zárult, ami össszességében jó eredménynek tekinthető. A cseh kormány tegnap 25 nagykövet kinevezéséről is döntött, ám a szlovák fővárosba küldendő nagykövet személyével nem foglalkozott. (sm) ELHUNYT RUDOLF NUREJEV Párizsban tegnap 54 éves korában elhunyt Rudolf Nurejev, minden idők egyik legnagyobb táncosa és koreográfusa. A világhírű művész halálát AIDSfertőzés okozta. A leningrádi Kirov-balettben kezdődött a pályája 1958-ban. 1961ben emigrált. FÜGGETLENÍTETTÉK A KÖZJEGYZŐKET A közjegyzőségekről szóló új törvény értelmében megszűnt az állami jegyzőségek rendszere, és újév napjától a közjegyzők nem állami alkalmazottak. Tegnap már meg is tartotta alakuló konferenciáját a Szlovák Köztársaság Közjegyzői Kamarája. Tagállományát 145 közjegyző alkotja Szlovákia minden részéből. A konferencia résztvevőinek Katarína Tóthová, az SZK igazságügyi minisztere átadta a működésre feljogosító okiratokat. A miniszter asszony elmondta: azért került sor erre a lépésre, azért vált ez a szakma szabad jogászi tevékenységgé, hogy ebben a működési szférában is erősödjék a jogállamiság és a vagyonbiztonság. Az állam így is szavatolni kívánja a piacgazdaság meghonosodását. AZ ELÍTÉLTEK VÁLASZTHATNAK... Hvézda úr, a prága-pankráci Büntetésvégrehajtási Intézet igazgatójának helyettese tegnap a Moron hirügynökség tudósítójának nyilatkozva elmondta, hogy a szlovákiai elitéltek maguk dönthetik el: szlovák börtönben kívánják-e letölteni büntetésüket, vagy csehországiban A bebörtönzött szlovákok kérdőívet kaptak, amelyet kitöltve kifejezésre juttatják, hogyan döntöttek. Hvézda úr elmondta, hogy a pankráci börtönben jelenleg 23 szlovákiai személyt tartanak fogva, de közülük csak ketten kérelmezték áthelyezésüket Szlovákiába. A BANK TANÁCSÁNAK ÜLÉSE Tegnap megtartotta első ülését a Szlovák Nemzeti Bank Tanácsa, és jóváhagyta az 1993-ra szóló valutaforgalmi szabályzók rendszerét. A leszámítolási kamat 9,5 százalékos lesz, a lombardkamat pedig 14 százalékos, tehát ugyanakkora, mint 1992. december 31-én. VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1993. január 7-én Eladási árfolyam 1 egységre, koronában DEVIZA VALUTA Angol font 44,952 46,30 Francia frank 5,253 5,39 Német márka 17,891 18,26 Olasz líra (1000) 19,078 19,70 Osztrák schilling 2,552 2,60 Svájci frank 19,722 20,15 USA-dollár 29,189 29,74 (Folytatás az 1. oldalról) számára bált rendeztek. Az összegből még futotta néhány szlovák nemzeti zászló megvásárlására is. Ugyanebben a járásban, Vízkeleten az ellentmondó információk miatt nem éltek az „örömpénz" lehetőségével. Kőhídgyarmaton (Érsekújvári járás) Magát László polgármester arról tájékoztatott, hogy az idő rövidségére, a hiányos tájékoztatásra való tekintettel képtelenek voltak intézkedni, s az egy lakosra eső 5 koronás juttatást nem tudták kihasználni. A fővároshoz közeli Félben Kuki Margit polgármester elmondta, hogy önkormányzatuk határozata alapján nem rendeztek külön ünneplést. A falu gyerekeit csokoládéval lepték meg. Az önkormányzat élni akart a lakosonkénti 5 korona lehetőségével, de amikor megtudták, hogy a megrendelésért a bazini adóhivatalba személyesen kell elmenni, úgy döntött: a már megvásárolt édességet a községi pénztárból fedezik. Dunaszerdahelyen Pázmány Péter alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy a városi hivatal nem igényelte az ünneplésre szánt összeget, s nem is szervezett ünnepi rendezvényt. Úgy tudta, hogy a támogatás ennek ellenére nem veszett kárba, mert a DSZM járási aktivistái január 2-án ünnepséget szerveztek. Nyárasdon nem ünnepeltek, bár az év második napján volt ünnepség, a község művelődési otthonának több év kiesés utáni megnyitása. Ez azonban, Krascsenics Péter polgármester állítása szerint, nem állt kapcsolatban az önállósulással. Az 5 korona juttatást nem használták ki, mert csak fél füllel hallottak valamit a lehetőségről, hivatalosan semmi útmutatást nem kaptak. - Szomorú, hogy a pénzügyminisztérium a kapcsolatteremtés ilyen sajátos - újságokon keresztüli - formáját alkalmazta - mondta a polgármester. Tudomásunkra jutott, hogy az adóhivatalok a fel nem használt pénzt központilag összegezik, s nincs kizárva, hogy jótékonysági célra használják fel. Nem lett volna jobb az egész összeget erre fordítani? MÁZSÁR LÁSZLÓ (Folytatás az 1 oldalról) jöhet számításba. De az ilyen változtatás is rengeteg pénzbe kerülne. Sokan támadnak bennünket például azért, mert nem távolítottuk el egyszerre - egyik napról a másikra - a forradalmi emléktáblákat. Nem volt, és nincs rá pénzünk. De hangsúlyozom: ezeket a táblákat nem csupán ideológiai okoknál fogva tüntettük el, hanem alacsony művészi színvonaluk miatt is. Főpolgármesterként még azt tenném hozzá: minden demokratikus kormányzatban, így helyi szinten is, a döntő szót a képviselő-testület mondja ki. A mi városi parlamentünk, illetve a regionális képviselőtestületek ugyan eléggé vegyes összetételúek, de eddig még sohasem alacsonyodtak le odáig, hogy populista vagy ideológiai beállítottságú döntéseket hozmás lehetősége a pénz becserélésére, vagyis pénze elveszne. Az interjú további részében a miniszter hangsúlyozta, hogy valamennyi pénzt 1:1 arányban cserélnek be új bankjegyekre. A pénzcserével kapcsolatos műveletnek tehát két lépése lesz: az egyik a bankjegyek felülbélyegzése, a másik pedig a régi bankjegyeknek új bankjegyekkel való felváltása. A másik lépés megtétele valószínűleg fokozatos lesz. S hogy mi lesz a Csehországban elhelyezett pénzzel? A miniszter erre még nem tudott pontos választ adni, viszont e kérdéssel kapcsolatban is hangsúlyozta: a szlovák bankokban elhelyezett pénzért kezességet vállalnak... Tegnapelőtt éjszaka a Cseh Televíziónak adott nyilatkozatot az egyelőre még közös pénznem fennmaradásával kapcsolatban Ivan Kočárnik cseh pénzügyminiszter is. Szerinte sem ismeretes még, meddig tartható fenn a közös pénz, hizanak. Nem zárhatom ki persze, hogy bizonyos körülmények között a képviselő-testület mégis hozna ilyen döntést. A jelenlegi jogszabályok azonban lehetővé teszik, hogy a polgármester felfüggessze az esetleges szélsőséges határozatok végrehajtását. • Vannak országok, ahol szoborparkokat hoznak létre. Mi a véleménye az ilyen megoldásról? - Az ötlet érdekes, csak pénzigényes. A mi kasszánk pedig üres. Becslésem szerint létrehozására minimum 5 millió korona, fenntartására pedig évente legalább egymillió kellene. • Hány föderációs emlékmű van Pozsonyban? - Tudtommal csak ez az egy. G. A. szen kettéválása sok mindentói függhet; többek között attól, az egyik vagy másik ország devizatartalékai nem csökkennek-e a kritikus alsó határ alá. A Cseh Nemzeti Bank a korona kettéválasztásának két változatára is felkészült. Az egyik szerint júliusban vagy augusztusban kerülnének forgalomba az új cseh bankjegyek. Erre a „békés" változat szerint kerülne sor, de ha gyorsabb lépés megtételére kényszerülnének, akkor ők is a pénz felülbélyegzését választanák. A bélyegek már elkészültek... Mondhatnánk, hogy a pénzügyminiszter ijesztget, csak azért, hogy a Szlovákiában levő pénz maradjon Szlovákiában. Lehetséges, hogy „csak" erről van szó, de - sajnos - már megszokhattuk az utóbbi időkben, hogy olykor a legvadabbnak tűnő ötletekből is valóság lett. Tanács és kommentár helyett ennyi a szerkesztő megjegyzése. -PELVESZHET A KORONÁNK? (Folytatás az 1. oldalról) jelenik a bélyegek árusítására kijelölt helyen, megkapja a bélyegeket, amelyeket saját maga ragaszt majd a bankjegyekre - és ezzel megtörténik a pénznem kettéválasztása. És hogy ki mennyi bélyeget kap? Semmi esetre sem annyit, amennyire saját maga igényt tartana, hanem annyit, amennyit az állampolgárra megszabott keret megenged majd. A többi pénzt bankban kell elhelyezni ahol kiváltásakor már új pénznemben kapja meg. És még egy lényeges megkötés ezzel kapcsolatban: a megtakarítások bankban való elhelyezésére is csak meghatározott időn belül nyílik majd lehetőség - a miniszter 24 órát feltételez erre -, s persze, további „megkötés", hogy ennyi idő alatt a pénzintézetek képtelenek lennének a rájuk zúduló munkát elvégezni. Hogy mi lenne a biztonságos megoldás? A miniszter szerint csakis az, hogy a lakosság ne tartsa otthon a pénzét, hanem már most vigye bankba, takarékpénztárba. És mi lesz a különbség az otthon tartott és a bankban elhelyezett pénz között? Július Tóth szerint az otthon tartott pénzmennyiséget a pénzintézetek képtelenek lennének teljes mértékben új bankjegyekkel kicserélni, ezért meg kell majd határozniuk, hogy egy családra vagy családtagra mekkora lesz az azonnal kicserélhető pénzösszeg. A többit pedig a takarékpénztárakban vagy bankokban kell, hogy tartsa. Amennyiben valaki nem tudná a „kereten" felüli megtakarításait bankban elhelyezni, nem lenne