Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-28 / 22. szám, csütörtök

JOGASZ A SZÍNPADON SIPOSS JENŐ, AKI BOLDOGSÁGRÓL ŐZEN Különböző társadalmi rétegekből, egymással összemérhetetlen műveltséggel, egymástól világnyira lévő társadalmi és családi hátterekkel jöttek Komáromba a színházalapitók. Az életüket és a pályát egyszerre kezdők között voltak olyanok is, akik jó kilátásokkal kecsegtető szakmát hagytak el a világot jelentő deszkákért. Ezek egyike volt Siposs Jenő, aki nyugdijbavonulásáig a Magyar Területi Színház mókamestere volt. Ö volt az, aki a polgári jellegét egyre inkább elvesztő Komárom bohém értelmiségijei közül a legtovább tudott anekdotázni. Mintha mindig feledni és feledtetni akarta volna azt, ami körülvette. Napjainkban egy komáromi bérház földszintjén lévő lakásban lakik nyugdíjas pedagógus feleségével. Nem hazudtolja meg önmagát, amikor beszélni kezd a kezdés izgalmairól: -Nagy élmény volt számomra, amikor először színpadra léptem mint Fuvarosszél, az ingadozó középparaszt, Urbán Ernő Tűzkeresztségében. Ennek a parasztembernek elvették a lovát, s még emlékszem a színpadra lépésem után mondott első mondatra is: „Csendesebben, csendesebben, még megtalálnak bokrosodni a lovak." Megkezdtem egy küldetésnek érzett dolgot, hiszen a színpadról magyarul szólhatok. Eredetileg jogász vagyok, s azért nem lettem bíró, mert nem akartam szolgálni a parancsuralmi rendszert. Műkedvelőként addig is sokat játszottam, rendeztem is, s már írogattam is jeleneteket. Fel40 KOMAfKOMi JÓK4I SZÍNHEZ emelő érzés volt, hogy végre magyarul lehetett színházat csinálni. Jogász csak azért lettem, mert apám akarta úgy. - Említette, hogy azért nem lépett jogi pályára, mert nem akarta az új rendszert szolgálni. Nem volt olyan érzése, hogy ennek ellenére rákényszerítik a rendszer szolgálatára, s éppen a színpadról? - Nem. Békében hagytak... - Dehát a színház akkoriban a kommunista rendszert volt kénytelen kiszolgálni. -Bizonyos mértékig, hiszen tudvalevő, hogy még Mikszáth Kálmán Különös házassága ellen sem berzenkedtem, pedig ott a papokról, az egyházról nem sok dicsérő szót mondanak el, amit az a rendszer ki is használt. Ez nem Mikszáthnak és a színészeknek volt a szégyene, hanem a parancsuralmi rendszernek. Akkor sem volt vallási skrupullosom, mert egyébként vallásos vaSiposs Jenő, mint Kis Bálint jobbágygazda Szigligeti Ede A csikós című népszínművében (A Komáromi Jókai Színház archívumából) gyok, hiszen az írónak igaza volt. Erről jut eszembe, hogy a rámosztott szerepekkel szemben sem éreztem soha ellenszenvet, pedig jószándékú és szelíd emberként még Haynaut is el kellett játszanom A kőszívű ember fiaiban. - Valóságosan tehát sohasem érezte volna a kényszereket, a színházra telepedő politikát? Életét sem befolyásolta volna? - Dehogynem, hiszen színész is azért lettem. Ugyanakkor ez nem gátolt abban, hogy mindvégig gondozzam katolikus vallásomat. Sajnos, a feleségem, aki tanítónő volt, nem járhatott templomba. Gyerekeimet is elidegenítették a vallástól. Két fiam van, egyik zenetanár, a másik építész, aki statisztálni is szokott a színházban. Ez az elidegenítés egy kicsit fájt, de máskülönben nagyobb bajom nem volt velük. Elvettek mindent, amit lehetett, házat, földet, dehát ezt sorsszerűnek fogtam fel. - Tudom, hogy jó kedélyével felülemelkedik a csapásokon, a nehézségeken, mégis: mostanság, a megváltozott viszonyok között, hogyan él, miről gondolkodik? - Várom a nyugdíjamat, ami mindig időben megjön. Nemsokára már az új pénzben adják majd át, s majd meglátjuk mennyit ér. - Visszatérve a színházra, önt aktív szerzőként is ismerik. - írtam mesejátékokat, egyfelvonásosokat, kabaréjeleneteket, magánszámokat. Sokat filmeztem, Magyarországon és Szlovákiában is. Őszintén megvallva, szép életem volt. Azt csináltam, amit szerettem. Nem hiányzott a jogászi pálya, hiszen több hozzám hasonló neveltetésű kollégám az évek során idegileg belerokkant, öngyilkos is lett egyikük. Nekem nem mondhatta a járási párttitkár, hogy tessék ezt és ezt az embert annyi és annyi évre elítélni, mert neki éppen nem tetszett. - Soha nem vágyott el a komáromi színházból? - Nem, hiszen jó közösségben lehettem, a várost is a magaménak éreztem, s itt éltek barátaim és a családom. Persze, a magyarok által lakott falvak, városok közül mindegyikben játszottam. Ez meghatározó élmény számomra, hiszen mindenen ez a küldetéstudat segített át. - Milyen a kapcsolata a színházzal? -Érdekelnek az események, de, sajnos, egészségi állapotom már nem engedi, hogy eljárjak előadásokra. Hetvenkét éves vagyok, betegek a csontjaim, nehezen járok. A fiam, aki statisztál egyes sokszereplős darabokban, mesél a dolgokról. így nagyjából mindenről tudomást szerzek. Valaki azért mégis a színháznál kötött ki. Az egyik unokám nemrég szerződött technikusnak a színházhoz. - Belőle még akár színésznő is lehet... - Hát ezt csak ő tudhatja. Van egy újságíró unokám is, aki elég jól halad a pályán. Remélem komolyabb dolgokat is ír majd. - Ezek szerint mind a színházszeretetét, mind az íráskészségét örökölte valaki a családban. - Úgy látszik. Mindenki ebben a légkörben nőtt fel, minden történésről tudott a család. Ma már nehezebb a kapcsolattartás, megakadályoz a betegség. Ez akadályoz meg abban is, hogy papírra vessem az emlékirataimat. - Félreértés lenne tehát az, hogy Siposs Jenő mindazt, amit tudott a színházról, amit a művészélet bohémségeiről szóban oly sziporkázóan mesélt sok-sok baráti összejövetelen, le is írta? - Ezek szerint igen. Régen nem írtam naplót, most meg, reszkető kézzel a karácsonyi lapokat is nehezemre esett megírni. Megöregszik az ember, s amit eltökélt, már azt sem tudja megcsinálni. Utoljára a színház megalakulásának a harmincötödik évfordulója alkalmából írtam visszaemlékezést, de most valahogy nem megy a dolog. Az első tíz év számomra gyönyörű volt, aztán jött az öcsém is, Siposs Ernő Somorjáról, aki, sajnos, azóta már elhunyt. Vele együtt jártuk Szlovákiát. Ha újra kezdeném, ismét színésznek állnék, s nem jogász lennék. Nem a pénz számított, hanem az elhivatottság, a magyarságtudat. Szép és tartalmas élet volt. Szeretnék addig élni, míg a félszázadik jubileumot megünneplik. Szeretnék tanúja lenni a most oly örvendetes megújulásnak. Ez már profi színház. Rajtunk még látszottak az amatőrség jegyei, de ez ma már egy teljesebb művészet. Nagyon jót tett Beke Sanyi visszatérése, aki annak idején még rendezett is engem. Dolgoztunk együtt Háy Gyula Isten, császár, paraszt-jának a színpadra állításakor. Kiváló rendező, aki csak használ a színháznak. Jó lenne még vele dolgozni. Tetszik is a színház műsorpolitikája, csakhát hiányolom Shakespeare-t, Moliére-t, egyáltalán a nagy klasszikusokat, főleg a komédiákat, vígjátékokat. Most inkább a közönség megtartására törekedve játszanak zenés darabokat. A Kaviár és lencse mostani előkészületei során meg is kerestek, hogy ha bírom, eljátszhatnám azt a bizonyos szélütötte, kölcsönvett nagypapát. Csakhát a mozgás nem megy, arra sem vagyok képes, hogy cukorkát egyek és sírjak, meg kiessek a tolószékből. Fájnak a lábaim. A lelkem azért egészséges, boldog. Lélekben kötődöm a színházhoz, s üzenem a nézőknek, akik még emlékeznek rám, hogy elégedett és boldog vagyok. Hitem megbékélésre tanít a sorsommal. Ezt kívánom másoknak is. Kollégáknak, nézőknek. - Köszönöm a beszélgetést. DUSZA ISTVÁN MENNYIT VONNAK LE ADOELOLEGKENT? Tegnapi számunk e tanácsadó rovatában azt ígértük, hogy ma ismertetjük az adóelőleg fizetésének lényegét. Amint már tegnap is utaltunk rá, az adóelőleg fizetésének szabályozása az SZK Pénzügyminisztériumának 639/1992es rendelete alapján történik. E rendeletét a múlt év december 16-án hozta a minisztérium azzal, hogy ez év januárjától lép hatályba. A rendelet 1. paragrafusának első bekezdése szerint az adóelőleget fizető természetes személyeknek a szóban forgó rendelet mellékletében közölt táblázat szerint kell havonta fizetniük. A második bekezdés értelmében az adóelőleget a megadóztatható bérből számítják ki, éspedig úgy, hogy a megadóztatható bért 100 koronáig egész koronákra kerekítik felfelé, 100 koronán felül pedig százasokra kerekítik felfelé. Az adóbefizetőknek pedig az ilyen kerekítés után kell megtalálni a mellékelt táblázatban a levonandó összeget. A táblázat 1 koronás megadóztatható bértől kezdve 90 ezer koronásig tünteti fel a levonandó összegeket. Csak a példa kedvéért sorolunk fel néhányat. Amennyiben valakinek mondjuk a megadóztatható bére (vagyis az adómentes tételek után megmaradt összeg) 1-től 6 koronáig terjedő lesz, akkor 1 koronát vonnak le belőle adóelőlegként. Kétezer koronás megadóztatható bér esetében 300 koronát, 90 ezer koronás Megadóztatható bér Adóelőleg megadóztatható bérből pedig 30 600 koronát. A táblázat egyébként a jövedelemadóról szóló, 286/1992-es törvény 16. paragrafusában levő adóelőleg-számítási mód szerint számították ki, s eszerint mindenki kiszámíthatja a saját adóelőlegét is. Az alábbi összeget meghaladó megadóztatható bérből koronán felül koronáig 5 000 15% 5 000 10 000 750 Kčs + 20 % 5 000 korona 10 000 15 000 1 750 Kčs + 25 % 10 000 korona 15 000 45 000 3 000 Kčs + 32 % 15 000 korona 45 000 90 000 12 600 Kčs + 40 % 45 000 korona 90 000 és több 30 600 Kčs + 47 % 90 000 korona -PA VISZÁLYT FENTRŐL SZÍTJÁK VÉLEMÉNYÉT A KORMÁNYFŐNEK IS ELMONDTA A valóságlátás és az igazságérzet a tisztességes embert akkor is szólásra készteti, amikor mások inkább hallgatnának. Amikor Vladimír Mečiar kormányfő és Ivan Gašparovič, a szlovák parlament elnöke a minap ellátogatott a mecenzéfi Strojsmalt állami vállalathoz, és egyebeken kívül a nemzetiségi problémákról is hallani szeretett volna véleményeket, Pavol Gajdoš, a vállalat szakszervezeti elnöke nem tudta megállni, hogy erőteljesen hangot ne adjon annak a meggyőződésének, miszerint a nemzetiségi problémákat fentről, a régiók mindennapos békés életébe beavatkozva, mesterségesen próbálják egyesek konstruálni. Leszögezte azt is, hogy ő szlovák és közel három évtizede egy zömében magyarok lakta faluban él, de soha senki nem sértegette azért, hogy milyen az anyanyelve, hátrányos helyzetben sem érezte magát, mint ahogy senki más sem, hiszen ezen a tájon németek, magyarok, szlovákok régóta jól kijönnek egymással. Pavol Gajdošt az említett kormányfői látogatás után felkerestük munkahelyén, hogy közelebbről is megismerjük véleményét. • Gajdoš úr, ön nem itt született, honnan került a Bódva völgyébe? - Varannó mellett, Ruský Kazimirben, egy olyan kis faluban születtem, ahol ,,východňárok" illetve „ hutorákok" élnek. Annak idején a Kelet-szlovákiai Vasműben találtam munkát, és Sacán laktam. Itt ismerkedtem meg jövendőbeli feleségemmel, aki akkor elárusítónő volt egy élelmiszerüzletben. 1964-ben házasodtunk össze, s mivel ő jászói lakos, azóta ott élünk. • Milyen nemzetiségű a felesége? - Mikor megismerkedtünk, még nem tudott rendesen szlovákul, de idővel belejött. Szlovák nemzetiségűnek vallja magát, de magyar iskolát végzett. Sajnos, egészségi problémái vannak, részleges rokkantsági nyugdíjat kap, kénytelen otthon maradni. • Jászó nagyobbrészt magyar falunak tekinthető, nem volt nehéz beilleszkednie? - Soha senki nem mondta nekem, hogy ilyen vagy olyan tót, vagy hogy jöttment. Befogadtak, minden nehézség nélkül. Ma már én is elég jól beszélek magyarul. Megtanultam a nyelvet, mert ez így természetes. A fiatalok nálunk többnyire kétnyelvűek, és ez már önmagában is érték. Hogy az anyósom csak magyarul tud, ez is természetes. Ne várja el senki, hogy egy hetvenhét éves asszony megtanuljon szlovákul. • Otthon milyen nyelven beszélnek? - A feleségemmel és a fiaimmal többnyire szlovákul, de van, amikor átváltunk magyarra. A minap például a Magyar Televízió Szerencsekerék című vetélkedőjét néztük, és a feleségem a megfejtésre hamarabb rájött, mint a versenyzők. • Gajdoš úr, ön milyen nemzetiségi politikát tartana jónak? A nemzetiségi kérdésből nem kell revolúciót csinálni, bízzuk inkább az evolúcióra, a természetes fejlődésre. Tiszteljük egymást - vagy legalább viseljük el. (szaszák)