Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-26 / 20. szám, kedd

PUBLICISZTIKA íÚJSZÓM 1993. JANUAR 26. m n HEVULO EMLEKEZET. FARADO SZÍV Mindaz, ami a szlovákiai magyarság színházkultúrájában jelenvaló, több mint, amit a negyven éve, 1953. január 31-én első bemutatóját tartó Magyar Területi Színház és jogutódjai - a Komáromi Jókai Színház és a Kassai Thálía Színház - átörökítettek. Bár a köztudatban alig tartják számon, a hontalanság évei után 1950. szeptember 30-án bemutatkozó Faluszínház volt a kibocsátója azok nagy részének, akikkel 1952. október elsején megalakulhatott a Magyar Területi Színház társulata. Persze, Jöttek színésznek máshonnan is, más pályákról, amatőr színjátszócsoportokból. Az eszf az időszakot nagymértékben feltáró Tóth László Párhuzamok, kitérők című tanulmánykötetében (Tatabánya, 1991 - Új For- Különböző interjúkban, vallomásos beszélgetésekben Ferenczy Anna többször is elmondta annak a falusi lánynak a színésznővé válását, aki szinte a gerencséri libalegelőről került a nagyvárosba - Pozsonyba. Nagyjából már negyven éve, hogy készülhetett a Matesz első bemutatójára. Lehetséges-e felidézni azoknak a napoknak, óráknak, sőt perceknek az izgalmát, feszüléseit, elszántságát? - Ennyire különválasztva talán már nem. Az időszakaszok egybemosódnak. Az öröm, az izgalom, a félelem, a mindenre való elszántság sem szemelgethető ki az idő kosarából. Két és fél évig voltunk a Faluszínháznál, és vizsgát is kellett tennünk, hogy jöhessünk Komáromba, az önálló magyar színházba. Urbán Ernő Tűzkeresztség című drámája nemcsak az akkor divatozó politikai eszme szerint volt tűzkeresztsége a kényszerű sorsot vállaló parasztságnak, de számunkra is új megmérettetés volt. Várakozással töltött el bennünket a bemutató, de az utána következő idő is. Sikert hozott nekünk, de egyben a megmaradásunkat is segítette. - Lehetett volna-e más eredmény, mint a siker? - Persze, hiszen akkor még igencsak nehéz időket éltünk. Munk István, a darab rendezője jó pedagógus is volt, lelkesített bennünket, erőt adott. így mindaz, ami a színpadon kívül, majd a színpadon történt, kifejezte az akkori érzésvilágunkat. Az új társadalmi rendszer, az akkor még hihetőnek tűnő változások löktek bennünket előre. Bozi Marikát játszottam, ami nem igen volt megerőltető, hiszen pár éve léptem ki az ő sorsából. Inkább az volt a meglepő és félelmetes, hogy ilyen sorssal megáldva azt kezdtem csinálni, amit csináltam. Az indulás, az érdekesség, az újszerűség még megvolt. A Faluszínházból el akartak tanácsolni, hiszen az adottságaim, a beszédem, a gesztusaim a színházi világtól merőben idegen elemet jelentettek. így a Matesz-hez kerülésem egy küzdelmes időszak reményteli lezárása volt. - Megőrződhetett-e azoknak a napoknak az emléke? rás Könyvek) közreadott egy táblázatot, amelyből világosan kiderül: a szlovákiai magyar színházkultúra 1950-től napjainkig valójában csupán első két színházi évadában, majd 1959-től 1969-ig tekinthető .,egyszínházasnak". A most jubiláló Matesz első évtizedében jelentős munkát végzett a Faluszínház Is, majd 1969-től a Thálla Színpad - Vox humana néven alapított kassai társulata a Matesznek. Nem véletlen, hogy a Magyar Területi Színház néhány alapító tagjával folytatott beszélgetések sorén ezek a tények is elő-előbukkantak. Szándékom az volt, hogy ne a színháztörténet színesítése, hanem az egyéniségek megmutatása kerüljön előtérbe. 40 K0*X(\04tí JqK/U simmz - Eléggé zárkózott és félő emberke voltam, aminek a lelkiállapotra kivetülő hatását ma már tudatosítom. Ugyanis nem hittem, hogy belőlem színésznő lesz. Mondogattam magamban, hogy én ide csak véletlenül kerültem, de mindent megteszek az eredményért, ha nem sikerül, engem ne hibáztassanak. Olyan voltam, mint az a csirke a baromfiudvaron, aki nem tartozik senkihez. Sajnos, ez a szakmai okokra is viszszavezethető félelem az utolsó színháznál töltött pillanatig bennem volt. Még a jutalomjátékom bemutatója előtt is visszatért ez az érzés. Igenigen nagy feladatnak tűnt Marika szerepének a megvalósítása, s nem kevésbé tűnt ilyennek a Nagymama megformálása. - Az idő távolából visszatekintve, mennyire belátható a kezdés időszaka ? Visszatérnek-e gesztusok, hangulatok, félmondatok? - Minden nagyon-nagyon közelinek tűnik. Minél jobban halad, távolodik az idő, annál közelebb kerülnek a múltbeli történések. Ha az ember a mával foglalkozik is, mindig önmagam életútját vizsgálom. Keresem az okait mindannak, ami nyugdíjas színészként történik velem. Annak idején még gyerekkoromban eldöntöttem - s ebben nagy szerepe volt a neveltetésemnek -, hogy tisztán akarok élni. Mindig ez motivált. A kis szerepekhez is úgy közelítettem, mintha a világ legnagyobb főszerepét osztották volna rám. Nem engedtem meg magamnak a lazítást akkor sem, ha néhány mondatot kellett szólnom. Visszarévedve a pályafutásom esztendeire, már nem tudom különválasztani a változékonyságot és az állandósultságot. Egyik öröm szüli a másikat, egyik szomorúság váltja a másikat, s mindez együtt cserélődik az életúton. Sem jobb, sem rosszabb életem nem volt a színháznál, mint másoknak. Mindig tudtam, hogy a kiválasztottság nem a mi fajtánk kiváltsága. Egy politikai kurzus ideológiája szerint az alsóbb néprétegeket képviseltük a művészetben, na, ez aztán be is tett nekünk. A paraszti erkölcs szigorával éltünk egy eleve polgáriasult művészet politikummal megnyomorított közelében. Lehetett-e itt valaki másfajta, mint amilyennek született? Nem mozdulatok, nem szavak jutnak eszembe, hanem a helytállás kényszere. Ez határozott meg mindent. - Mennyire kötődik most a színházhoz, s egyáltalán kötődik-e önhöz a színház? - A színháztól lelkileg soha nem fogok tudni elszakadni. Az volt az én második otthonom, a második családom. Attól nem lehet megszabadulni. Ha elmegyek a bemutatóikra, lélekben velük vagyok. Az a tény, hogy itthon megvagyok a színház nélkül, az más dolog. Más a test és más a lélek. Nem hiányzik az idegeskedés, nem kell a félelem. El tudja azt valaki képzelni, hogy milyen félelmek gyötörték az embert, amikor utoljára a Nagymamát játszottam? Olyannak tűnt a színpad mint a sikátor. Mélysége volt, de szélessége nem a vidéki művelődési házak színpadainak. Millió apróság zavart már az utóbbi időben, és el is vette a figyelmemet. - Van-e most intézményes kötődése a Jókai Színháznak Ferenczy Anna nyugdíjas színésznőhöz? - Keveset járok be, bemutatókra igen, ha nem jön valami váratlan családi esemény közbe. Úgy érzem, hogy amit a magam egyszerű módján tettem, az valamennyit ér. Ne én döntsem el, mennyit! Jöjjenek a fiatalok, tegyék ki önmagukat a megmérettetésnek. Hiába mondanám én azt, hogy maradni akarok, nincs olyan szerep, amit rám oszthatnának. Meg aztán itt a családom, őket is kárpótolnom kell a sokszor elmulasztottakért. - Ha mégis hívnák a színházba, csupán egyetlen szerepre, ugrana első szóra? - Nem hiszem. Gondolatban bejárom az épületet, lelki szemeimmel látom a próbákat, a kollégákat, de nem mozdul meg bennem a lélek. Szárnyalásra nem vágyik. Talán egyszer, egy váratlan pillanatban. - Köszönöm a beszélgetést. DUSZA ISTVÁN LAPSZÉLEN Ferenczy Anna (mint Bozi Marika) Urbán Ernő Tűzkeresztség című drámájában. Partnere H. Buday Mária (Boziné). (A Jókai Színház archívumából) TANÁCSOK: ADÓÜGYBEN § FÖLDÜGYBEN § „VÁLLALKOZNI SZERETNÉNK" jeligére kéri a választ egy fiatalasszony, akinek férje a helyi mezőgazdasági szövetkezetben dolgozik, ő maga pedig jelenleg anyasági szabadságon van. Sertéstenyésztéssel szeretne foglalkozni, s nem tudja, tervezett 180 ezer koronás bevételéből körülbelül mennyi adót is fizetne, nem tudja, mennyi is lesz a várható tiszta jövedelme, érdemes-e belevágnia. - Mindenesetre már az elején szögezzük le, hogy amennyiben a férje a szövetkezet alkalmazottja, nem számít, hogy ön vállalkozik-e vagy sem, s az sem számít, hogy férje jövedelméből milyen kölcsönöket törlesztenek. Azt is kérdezi, hogy gyermekeire kapják-e majd a családi pótlékot. Valószínűnek tartom, hogy igen, hiszen majd az alábbi számításból kiderül, hogy az ön vállalkozói tiszta havi jövedelme még a 2000 koronát sem haladja majd meg, és valószínűnek tartom, hogy a férje keresete sem olyan, hogy kettejük havi jövedelme (a biztosításra befizetett összegeket leszámítva) meghaladná a 16 800 koronát, ami a családi pótlék folyósítása megvonásának a feltétele. Azt is szögezzük le, hogy ön választhat: vállalkozóként vagy bejegyezteti magát vagy nem, így a költségeit is aszerint írhatja le. Ha az előző megoldást választja, akkor átalányköltségként eleve 50 százalékot leírhat kiadásaiból adóalapjának kiszámításakor (persze, dönthet úgy is, hogy tényleges kiadásait számítja le, attól függően, melyik megoldás lesz a kedvezőbb), ha pedig nem jegyezteti be magát, akkor átalányköltségként bevételének 20 százaléka írható le. Tételezzük fel, hogy ön bejegyezteti magát, vagyis az egyszerűbb megoldást választja és az 50 százalékos pausált alkalmazza. Azt is tételezzük fel, hogy ha ön mezőgazdasági vállalkozásba kezd, nem a férjénél alkalmazzák majd a gyermekekre járó adókedvezményt. A fentiek értelmében kezdjük tehját a számítást: Vállalkozónk feltételezett bevétele 180 000 ebből levonható - az említett 50 % kiadásokra - 90 000 - az önre leszámítható adómentes tétel - 20 400 adómentes tétel a 3 gyermekre (3x900) - 27 000 a közlekedésre leszámítható adómentes tétel (12x200 korona) - 2 400 a betegség, nyugdíj és egészségügyi biztosításra az önre vonatkozó kivetési alap (vagyis az éves minimálbér 46 %-át + 4% afogl. alapba

) - 13 200 27 000 - ebből a 15 % lesz az adó összege, vagyis: 4050 korona. Ha pedig az adóalapból, vagyis a 27 000 koronából leszámítja az adó összegét, (százasra lefelé kerekítve) megkapja éves tiszta keresetét, amit ha eloszt 12-vel, megkapja a havi „fizetését". Az ön esetében - ha a fentiekben jól számoltunk - 1916 koronáról van szó. És hogy érdemes-e belevágnia: azt önnek kell eldöntenie. MOLNÁR ROZÁLIA FO A RUGALMASSÁG Lassan szinte természetesnek vesszük, ha valakinek éppen nincs állása, vagy valami egészen mást végez, mint korábban, mint aminek eredetileg kitanult. Ismerősökkel találkozva kíváncsian kérdem, velük mi van, s igen csak meghökkentő válaszokat kapok. Pl. vegyészmérnök barátom - fagylaltoskodik. Csak szezonban dolgozik, de egész évben van mit a tejbe aprítania. Egy földim az átkos időkben húsipari kutatóintézetben kereste kenyerét, ma pedig kereskedő. Köbben esténként felolvasni jár egy újgazdag édesanyjának. Többen a kultúra hajójáról menekültek el. Amit azelőtt művelődésre, szórakozásra költöttek az emberek, azt mostanság másra kénytelenek fordítani. Ezért válik pl. számos színészből (még ismertekből is) butikos, vendéglős, utazásiiroda-tulajdonos stb. Az írók száma sem éppen gyarapszik. Mint ahogy a kiadott (és eladott) könyveké sem. Kivált a valóban értékes szépirodalomé nem. Ez ugyan egyes optimisták szerint átmeneti jelenség, de hogy meddig tart? Aki tehát nem akar elveszni, annak váltania kell. Akár többször is. S még a legmeredekebb ,,kanyartól" sem szabad visszariadnia. Ezt nyelvész barátom mondta bölcs beletörődéssel, miután előbb gépkocsit vezetett egy magánvállalkozónál, majd déligyümölcsöt árult ugyancsak valamely magáncégnél. Most tolmács egy nemzetközi szervezetnél. E munkahelye kifejezetten tetszik neki, de tudja, bármikor elveszítheti. Akkor mit teszel? - kérdeztem. Töprengés nélkül vágta rá: - Felcsapok vámőrnek. Azokra az önállóvá vált országban szép számban van szükség. Egyik t szomszédom két diplomája ellenére (miután három munkahelye szűnt meg az utóbbi időben) csillagjós és grafológusként fog vállalkozni. Amikor találkoztam vele, éppen az engedélyt intézte. Egész sor szakirodalmat áttanulmányozott rendhagyó vállalkozásához, melytől biztos megélhetést remél, jóllehet nem kis konkurenciával kell számolnia. Ám rájött, mivel győzheti le versenytársait. Súgva árulta el: ó szebb holnapot ígér majd a hozzá fordulóknak. (Vajon mi lesz, ha ez az ,,eredeti" ötlet versenytársainak is eszébe jut?) Én nem kívánok jövendőt mondatni we/e. A pillanatnyi és a várható helyzetet figyelembe véve segítsége nélkül is sejtem, mire számíthatok. Legalábbis ha nem alkalmazkodom hasonló rugalmassággal a szédületes iramban változó körülményekhez. (füíőp)