Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-14 / 10. szám, csütörtök

PUBLICISZTIKA . ÚJSZÓM 1993. JANUAR 14. „AZ ÉLETTAPASZTALAT FONTOS, DE SOKKAL FONTOSABB A SZERETET" - ÁLLÍTJA A 75 ÉVES MARTIN RÚŽEK A

nagy színészek sorába tartozik. Két évvel ezelőtt a prágai Nemzeti Színházból vonult nyugalomba, pontot téve egy hosszú (43 év) pályafutás után. Mindig rendkívül elfoglalt volt, sokát dolgozott a rádióban és a televízióban, filmszerepeinek számát nem is tudja. Mi is egy filmezéskor, húsz évvel ezelőtt, a Magas Tátrában ismerkedtünk meg. A filmesek szitkozódtak, hogy a rossz idő miatt nem tudják végezni a dolgukat, én viszont örültem, mert így naphosszat beszélgethettem a színészekkel, a rendezővel és a stáb valamennyi tagjával. Az alatt az egy hét alatt igazán összemelegedtünk. Az előírások szerint ugyanis nem maradhattak a szállodában, ki kellett menniük a „placcra" és ott kellett kivárniuk, míg felszáll a köd. Egy kis település kiskocsmájában ültük körül a füstölgő vaskályhát, iszogattuk a rumos teát, viccelődtünk, sokat nevettünk. Fel-felhozták a filmezéseikkel kapcsolatos sztorikat és faggatták az akkor nálunk is nagyon közkedvelt, a Kloss kapitányból jól ismert lengyel kollégájukat Stanislaw Mikulskit, aki a forgatandó film főszereplője volt. Megfigyeltem, hogy Martin Rúžek mindig a sarokba vonult, olvasott, vagy a kis ablakon keresztül szemlélte a tájat. Meg is kérdeztem valakitől: haragszik, megsértették? „Á, dehogy - felelték - csak szeret egyedül lenni. Afféle mélázó, filozofálgató alkat." akkor is, ha képeit nem állítják ki, de egy színész... mások nélkül senki. Kollektívában kell élnie, hogy láttassa magát, vagyis várnia kell egy felkérésre, megbízásra, társakkal alkot és alkalmazkodnia kell. Sajnos, sokszor megalkudnia is. - Ezt hogy gondolja? - Ha élni akar és nem akar eltűnni a „porondról", az emberek tudatából, olyan szerepeket is el kell vállalnia, amelyekkel belsőleg nem tud azonosulni, aztán csak rutin kérdése, hogyan oldja meg a feladatot. Pályafutásom alatt rám is sóztak néhány olyan „szocialista hőst", amelynek alakítása számomra csak gyötrelem volt, mert tudtam, hazugság az egész és magát a kort is nehezen viseltem. Hosszú vajúdás után mégis elfogadtam ezeket a szerepeket, mert ha visszaelfelejtünk, szerencsére inkább a rosszat, gyakrabban a jóra emlékezünk. - Dn mire emlékszik szívesen? - Például arra, hogy kisiskolás koromban, amikor Červený Kostelecbe - ahol én születtem és éltem KareI Šebík felvétele NEM ÁRT A TÜKÖRBE PILLANTANI összeszedve bátorságomat, megszólítottam a művészt és jól tettem, mert sok szép órát szereztem magamnak. Később nagyokat sétáltunk, esténként a Grand szállóban kávézgattunk és beszélgettünk az irodalomról, a művészetekről, az emberekről, az életről, a világ dolgairól. Később bevallottam, hogy nem mertem közeledni, kérdéseimmel zaklatni. Rámcsodálkozott: „Miért?" „Mert a művész úr nagyon zárkózottnak, komolynak tűnik, úgy véltem, szóba se áll egy kezdő újságíróval..." „Lehet, hogy nem is álltam volna, ha nem látom, hogy társalog a kutyámmal, az meg nem vicsorít magára" - válaszolta enyhe mosollyal, nagy adag humorral. Azóta is, ahányszor csak találkoztunk, élveztem a belsejéből fakadó humorát, mely időnként szinte iróniába csapott át. Mindig a helyzet magaslatán volt, csupán - hogy enyhén fejezzem ki magam - a nem túl okos embereket kerülte. Most veszem észre, hogy mindezt múlt időben írom, mintha már nem lenne. Pedig nagyon is van, aránylag jó egészségnek örvendve nemrégen ünnepelte 75. születésnapját. De talán azért is írom múlt időben, mert beszélgetéseink annyira összefolytak, hogy már nem is tudom, mit mikor mondott, viszont a jubileum kapcsán eszembe jutott, kár lenne nem közzé adni néhány gondolatát. - A színész az emberek, a közönsége nélkül nem tud létezni. Meg anélkül se, hogy ne szeresse azokat, akiknek játszik. Egy író írhat akár az asztalfióknak is, egy festő vászonra viheti gondolatait, érzéseit utasítom, akkor majd megbélyegeznek, rendszerellenes elemnek tekintenek és nem játszhatom el azt sem, amit szeretnék. - Visszapillantva: nehéznek tartja pályafutását, az életét? - Engem csak a színház, a munkám érdekelt. A művészetek iránt alázattal viselkedtem és megtanultam szerény lenni. Ezt áldásnak tartom, mert úgy gondolom, ezért került el a sok lelki gyötrelem, könnyebben viseltem az élet pofonait. - Sok csalódás érte? - Nem kevés. Igazán az fájt, amikor nyolcévesen árva maradtam, meghalt az édesapám és úgy éreztem, becsapott, magamra hagyott, holott nagyon szerettük egymást. Aztán az fájt, amikor nem vettek fel a színművészeti akadémiára, mondván, alkalmatlan vagyok erre a pályára, válasszak magamnak más foglalkozást. Különben akkor igazuk volt, hogy is lehetne színész egy kimondottan csúnya falusi legényke, aki kulturálatlanul mozog, érthetetlenül beszél? Nagyon önfejű voltam és elhatároztam, hogy azért is bekerülök az akadémiára. Akkor már tudtam, hogy ha valaki valamit nagyon akar, akkor azt előbb vagy utóbb el is éri. Rengeteget tanultam, órák hosszat hangosan olvastam, mozgástechnikával foglalkoztam, tükörben gyakoroltam a mimikát és sorolhatnám. - Végül is megszerezte a diplomát... - Igen. A háború alatt kezdtem színészkedni vidéken, aztán 1948ban Brünnbe, majd tíz évvel később Prágába kerültem. Egy életbe sok minden belefér, aztán sok mindent - látogatott T. G. Masaryk és kezet fogott velem. Vagy arra, hogy ott voltam Alois Jirásek temetésén. Boldog voltam, hogy véget ért a háború, valami hasonlót 1968-ban éreztem... - És hogy élte meg a bársonyos forradalmat? Miként ítéli meg az elmúlt három évet? - Amikor nyilvánvalóvá lett, hogy megbukott a kommunizmus és szocialista országunkból demokratikus állam lesz, azt mondtam: érdemes volt élni és hálát adtam az égieknek, hogy én is megélhettem egy szebb, jobb jövő kezdetét. S bár egészében véve optimista alkat vagyok és tapasztalataim szerint minden rossz után jön valami jó, mára borúlátó lettem. A csehek a történelem folyamán már annyiszor beadták a derekukat, annyiszor megalázkodtak, hogy ezt szinte nemzeti vonásnak tekinthetem. És most, amikor valóban kezükbe vehetnék saját sorsukat, mit látok? Ismét külföldi támogatókat keresnek, ami ugye kiszolgáltatottsággal jár. Sétálok a városban és olvasom a feliratokat: ilyen boutik, olyan shop. Egyáltalán nem zavarna, ha látnám, hogy erősödik a nemzeti öntudat. Ne értsen félre, nem nacionalizmusról beszélek, szívemből utálom az emberek bőrszíne, faja, vallása, nemzetisége szerinti megkülönböztetést. De meggyőződésem, hogy egy nemzetnek becsülnie kell önmagát, művelnie kell anyanyelvét, mert különben kipusztul, nem tudja tisztelni a másikat. -Szóval ön szerint 1989 után politikusaink rossz irányba vezették az ország szekerét? - Ezt nem vagyok hivatott megítélni, de hogy az emberek többsége elégedetlen, azt tudom. A politikusok sohasem kérik ki a nép véleményét, gondoljunk csak a müncheni árulásra, a jaltai konferenciára, Moszkva befolyására, szóval, a vezető politikusok mindig is befolyásolhatók voltak, a hatalmukat féltették, nem a nemzet érdekeit védték. Csoda hát, hogy a nemzet mára elveszítette hitét, belefáradt, belefásult az egy évszázada tartó küzdelmekbe, nincstelenségbe, reménykedésbe? Ezért is egyre kevesebbet politizált és inkább a művészetek felé fordult. - És ön éppen akkor ment nyugdíjba, amikor az embereknek szükségük van a lelki táplálékra... - Egyszer mindenki megörekszik. Nehezen hagytam ott a Nemzeti Színházat, mint általában mindenki nehezen hagyja ott, amit igazán szeret. De amikor fogytán az erő, hiába a tudomány... Én is most tudom csak igazán, hogy ezt vagy azt a szerepet hogyan kellene eljátszani, de mire megyek vele, ha fizikailag erre már képtelen vagyok. - Dnt megfontolt, bölcs embernek ismerik. Ilyennek tartja önmagát? - Megtanultam megfontolni a lépéseimet, nagyon ritkán cselekedtem meggondolatlanul. Ez tréning kérdése. Aztán odafigyeltem mások véleményére is, meg gyakran beletekintettem lelki tükrömbe, önvizsgálatot tartottam, tudatosan űztem ki magamból az általam vélt rosszat és tápláltam a jót. Ha ez bölcsesség...? Szerintem minden embernek gyakran kellene önvizsgálatot tartania. - Ezért is él negyven éve boldog házasságban? -A házasságot olyan komolyan kell venni, mint a hivatást. Felelősséggel nem csak önmagunknak, hanem a másiknak is tartozunk. És tudni kell szeretni. A szeretet az ember életében a legfontosabb dolog. A gyűlölet a legrosszabb tanácsadó. Vonatkozik ez az emberekre, de a népekre is. Sajnos, azt tapasztalom, egyre kevesebb van a szeretetből és egyre több a gyűlöletból. Ez nagyon elszomorít. - Nem szeretném, ha ismét lehangolódna. Tudom, hogy nagy természet- és állatbarát volt. Még ma is az? - Hát persze! Az ilyesmi vagy benne van az emberben, vagy nincs. Ma is hosszú sétákat teszek, figyelem a természetet és fáj a szívem, hogy azt is csak tönkretenni tudjuk. Emlékszik még Poldíčekre, arra a gyönyörű, szelíd szemű kutyámra, akit akkor magammal vittem a Magas-Tátrába? Kimúlt szegény. Hát az is életem nagy csapásai közé tartozott. Úgy érzem, valahol a másvilágon még találkozunk... - Ha a másvilágon dolgozni lehetne és hivatást kellene választania, mi szeretne lenni? - Színész. Miért tennék ott valami mást, amikor itt is csak színész akartam lenni. - És egy olyan színész lett, akiért rajongtak, akit most is emlegetnek és emlékeznek rá, aki - ha ebben a szakmában lehet ezt mondani - bevonult a klasszikusok közé. OZORAI KATALIN A VÁLLALKOZÓK BIZTONSÁGOT SZERETNÉNEK A PROINVEST ELUTASÍTJA A VÁDAKAT A közelmúltban foglalkoztunk a nagymegyeri Butik Centrum megtervezésére és kivitelezésére kiírt pályázat körüli vitákkal és vádaskodásokkal. írásunk megjelenése után felhívta szerkesztőségünket Kmoško Benedek, a dunaszerdahelyi Proinvest magáncég vezetője. Figyelmeztetett: a cikkben a vádakat kimondó Pannónia Design komáromi cég képviselőinek nyilatkozata mellett teret adtunk a nagymegyeri önkormányzat véleményének, de nem szólaltattuk meg a Proinvestet, amelyet a legnagyobb vád - a szerzői jog megsértése - ért. A Proinvest tavaly augusztusban jött létre, két tervezőt és egy munkást foglalkoztat. Alig féléves létezése alatt sikerrel teljesített csehországi és csallóközi megrendeléseket, bár leginkább Dunaszerdahelyről kérik fel őket különböző fejlesztési elképzelések megtervezésére. A Proinvest tehát - minden jel erre mutat - jó nevet szerzett megrendelői körében. - Mi nyugodt körülmények között akarunk dolgozni, nem pedig bíróságra járni - mondja Kmoško Benedek, az említett pályázat körüli huzavonákra utalva. - A Pannónia Design övön aluli ütést mért ránk. Alaptalanul azzal vádolt meg bennünket, hogy lemásoltuk pályázati munkájukat. A koholt vádat egyetlen ellenőrizhető ténnyel utasítom vissza: pályázati munkákat november 23-án, a legelsők között adtuk át a pályázat kiíróinak. Kmoško mérnők a nagymegyeri pályázat kiírásának margójára megjegyezte, hogy a pályázatok szervezését csupán tanulják a vállalkozók, önkormányzatok, így lebonyolításukban hiányosságok fordulhatnak elő. A Proinvest cég előnyének mondta, hogy kapcsolatban áll a Danubius építkezési céggel, amely nagyon előnyös árfeltételek mellett kész kivitelezni a pályázatot nyert tervezetet. Megtudtuk, hogy a napokban megegyezés született arról, hogy a Danubius cég tőkével is hozzájárul a beruházáshoz. így felépíthető a többszintes bevásárlóközpont, ami mellett a nagymegyeri önkormányzat kardoskodott, de maguknak a vállalkozóknak nem lett volna elég pénzük a megvalósításra. A vállalkozás útján nemrég elindult magáncégekben hasonlóan a Proinvest is zavartalan tevékenységre vágyik. Kmoško mérnök szerint annak megvalósítását leginkább az általános bizonytalanság gátolja. Akadoznak a beruházások, megmegszakad a vállalkozásba vetett bizalom, mert senki sem remél biztonságot még a legközelebbi jövőtől sem. Ez a vállalkozás, s egyben a gazdasági fellendülés kerékkötője is. (-zsár) AMI SOK, AZ SOK(K)! Vasárnap van, délután. Kislányommal a moziban ülünk, a filmvetítés kezdetét várjuk. S bár a szülők többsége próbálgatja csendre inteni a csemetéjét, a terem az izgatott gyermekhangoktól zsong. Végre megszólal a gong, elsötétül a moziterem. - Ez már a film? - hallom a hátam mögött. - Nem látod, hogy csak reklám? - mondja félhangosan a másik, majd elhallgatnak. A vásznon gyönyörű tájat látunk. Majd egy sebesen sikló csónakot, benne csinos, vonzó férfit, amint bőszen evez. Már-már magával ragadja az ár, de izmai megfeszülnek, s az utolsó pillanatban megkapaszkodik egy liánban. A következő képsorok ijesztő magasságú vízesést tárnak elénk. Majd a hősünket, aki szerencsésen kijutott a partra. Győztesként körül-, majd mélyen a szemünkbe néz, s az ingzsebébe nyúl. A vetítővásznon megjelenik a Camel cigaretta tevés doboza. A férfi elégedetten, boldog mosollyal rágyújt, mélyen leszívja a füstöt, majd kiereszti. Elsötétül a kép, s egy felirat jelenik meg. Aki tud olvasni, elolvashatja a sokatmondó mondatot: A dohányzás káros az egészségre! Mire felszisszenhetnék, vad ródeo képei jelennek meg. A ló ágaskodik, de a rajta ülő - ismét csinos, vonzó - lovas, bár csak egy kézzel kapaszkodik, engedelmességre bírja az állatot. Ő is fölényes mosolyt küld felénk, majd rágyújt. Ezúttal Marlboróra. A vászon elsötétedik, s egy felirat jelenik meg: Az egészségügyi miniszter figyelmeztet: a dohányzás káros az egészségre! A kicsik hangoskodnak, élvezik a reklámot, a nagyobbak, a tizenévesek azonnal reagálnak. - Most ijesztgetnek, vagy biztatnak? Ha volna pénzem, én is ilyen cigit szívnék. De tudod, hogy menynyibe kerül? - figyelek fel egy kamasz hangjára. Aztán eszembe jut, hogy - nem sírom vissza a régi időket! - nem is olyan régen, szó sem lehetett ilyen reklámról. Nemhogy gyerek-, de felnőttelőadás előtt sem. Mint ahogy az utcákon sem láthattunk nagyméretű - alkoholt, dohányárut propagáló (bemutató?) - reklámokat sem. A fent említett termékek forgalmazói nem tudják, hogy bár a kormány legiszlatív tanácsa nem fogadta el az alkohol és a toxikománia elleni védelemről szóló törvénytervezetet, amelyben az egészségügyi minisztérium a következő megszövegezést ajánlotta:,, tilos az alkohol és mindennemű dohánytermék népszerűsítése, akár reklám formájában is...", mégis létezik a dohányzást, s reklámozását tiltó jogi norma. Ugyanis jogerős a 46/1989 sz. törvény, amely többek között tiltja a dohányzást a tömegközlekedésben, a vasúti kocsikban, a munkahelyeken és mindenütt, ahol a nemdohányzók a dohányzás ártalmainak lennének kitéve. Ezen kívül érvényes - senki nem szüntette meg - a fogyasztó védelméről szóló törvény is (643 sz.), amelynek 24. §ban ez áll:,,... a reklámért 500 ezer korona pénzbüntetés róható ki, a törvény ismételt megsértése esetén akár 1 millió..." Tudom, hogy a plakátok nélkül szürkébb lenne városaink, falvaink arculata, s azzal is tisztában vagyok, hogy nagy pénzről van szó. Tudom azt is, hogy a reklám, a jó reklám (például moziban vetített az) hatása felülmúlja a plakátokét. De tudom, hogy egyre több a tüdőrákos, akik esetében bizonyítható a dohányzás és a kór közötti összefüggés. Sejtem, hogy ebben a pénzszegény világban a filmforgató vállalatnak is szüksége van pénzre. (Ezért kerülnek a gyermekjegyek 22 és 24 koronába!) De arcátlanságnak s amúgy is gyenge egészségnevelés megcsúfolásának tartom azt, hogy gyermekelőadás előtt a dohányzást népszerűsítik! Vajon van, lesz hivatalos szerv, amely intézkedik?! (péterfi)