Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-18 / 51. szám
Vasárnap 4 * 3 1992. XII. 18. A— Gál úr, sohasem titkolta, “ L/i/j hogy zsidó. Politikai ellenlábasai szerint azért tesz így, hogy másokat hergelve mártírt faragjon önmagából..- Mártírt? Nevetséges! Én még csak holmiféle áldozatnak sem tartom magam, nemhogy mártírnak. Persze, nem is ez a lényeges, hanem a rideg tények a fontosak. Mondjuk az, hogy 1989 novemberében szinte egyik napról a másikra belecsöppentem az események sűrűjébe; egy esztendővel később, a VPN elnökeként viszont már kezdtem kényelmetlenné válni a szájtépök, a változó idők friss kürtösei számára. Ez akkoriban volt, amikor 1990. november 17-én, Pozsony főterén botrányba fulladt a rendszerváltás első évfordulójára rendezett tömeggyűlés. Természetesen, jómagam is ott voltam, és ahogy az alkalmi emelvény felé tartottam, a hejszlová- kok közül jó páran rám rontottak, lezsidóztak és a szemükben gyűlölet égett. Ott rögtön rádöbbentem, hogy ezzel lezárult életemnek egy rövid, izgalmas szakasza. A dolgok azután egészen odáig fajultak, hogy 1991 őszétől a prágai Károly Egyetem Bölcsészkarán leendő szociológusokat és újságírókat oktatok.- Családjának egy része: az édesanyja és a felesége Pozsonyban maradtak. Nem hiányzik az otthon?- De igen. Ám a valóságban otthonomnak tudhattam-e azt a lakást, amelynek ajtaját egy szép napon páncéllemezzel kellett biztosítani; s jól érezhettem-e magam abban a városban, amelynek utcáin többnyire csak a barátaim autóin közlekedhettem... Ezért jöttem hát el Pozsonyból, bár úgy érzem, hogy ez nemcsak az én gondom, hanem legalább ennyire azoké a hatalomittas kurzuslovagoké is, akik mindent egy lapra téve Szlovákiában kiját- szották a nacionalizmus kártyáját.- Fura, cellaszerű érzés lehetett páncélozott ajtó mögött lakni...- Ahogy vesszük! Az ilyen ajtót nem lehet csak úgy „heccből“, félvállal belökni, vagy kifosztani magát a lakást. Akkor szereltettem föl az ajtópáncélt, amikor a legtöbb fenyegetést kaptam.- Ez nyilván akkoriban volt, amikor ujjat húzott Vladimír Meciarral!- Igen.- O akkoriban kijelentette, hogy visszatér a hatalom csúcsaira, s ezt a szavát be is tartotta.- Én ugyanakkor azt mondtam, ha ö visz- szatér, lényegében kezdődhet az egész hercehurca elölről.- Nyilván igen, hiszen a ’92-es választásokon azon erőknek sikerült felülkerekedniük, akik nem az emberiesség, a tolerancia, az emberi szabadságjogok bajnokai. Mindennek tudatában nem érzi úgy, hogy a jelen már csak karikatúrája annak a folyamatnak, amit '89 novemberében egy teljes értékű rendszerváltás kezdetének reméltünk?- Nos, a kommunizmus az „egy és tévedhetetlen igazság" eszméjét hirdette, és negyven esztendőn át olyan embereket nevelt, . akik jobbára csak a végletekben képesek gondolkodni. A toleranciát nem lehet a forradalom néhány röpke hetében elsajátítani; azt évekig, évtizedekig, talán századokig is tanulgatni kell. Persze, eközben szükség van bizonyos világos jogszabályokkal kicövekelt határokra. A fajgyűlölet, az agresszív nacionalizmus egyértelműen meghaladja ezeket a demokratikus korlátokat; de Szlovákiában - sajnos - mintha más lenne a mérce! Mert mi történt azokkal a hőzöngőkkel, akik 1991 márciusában bezúzták a pozsonyi parlament kapuját? Mi történt azokkal, akik pár nappal korábban, Pozsony főterén, rárontottak Vác- lav Havelra? Mi történt azokkal az alakokkal, akik 1990 novemberében ugyanitt leköpdös- ték, kövekkel dobálták meg Szlovákia alkotmányosan választott tisztségviselőit? Vagy mi történt azokkal a tojáshajigálókkal, akik egy évvel később, 1991. október 28-án újra arénahangulatot teremtettek a pozsonyi Sznf téren? Kik "fezek az emberek?! Egyáltalában kivizsgálta valaki ezeke] az ügyeket? Ha igen, hol vannak a nyilvánosság elé tárt tények? Hogyan lehetséges, hogy Vladimír Meciar, kormányfői tekintélyére hivatkozva, bármikor lehurroghatja, nevetség tárgyává teheti, vagy akár egyenesen megfélemlítheti az ellenzéket? Miként lehetséges, hogy a szlovák kormány nem a gazdasági sikereire, hanem a csehekkel vagy a magyarokkal szembeni ellenségkép megteremtésére alapozza tekintélyét? Ha ez így folytatódik, akkor az emberek megszokják, hogy az intolerancia, a hőzöngéssel elegy törvényszegés nem büntetendő, ez pedig a társadalom széthullásának jele.-Manapság, a sok ellenségeskedés és gyűlölet láttán már szinte igaznak sem tűnik, hogy 1989 novemberében egészen más volt a közhangulat. Sőt! Szlovákiában mintha egyenesen visszájára fordultak volna a dolgok...- Ha visszájára talán nem is, de rossz irányba mindenképpen. Elsősorban azért, mert rengetegen vannak, akik nemzetieske- déssel próbálják megnyugtatni a lelkiismeretüket azért, hogy a korábbi rendszer ilyenolyan szekértolói voltak, hiszen kevesen mertek nyíltan is szembeszállni a korábbi viszonyokkal. 1989 előtt az emberek zöme megkötötte a maga kisebb-nagyobb alkuját a kommunista hatalommal; s ezt a tudatot - az új lehetőségek láttán - most túlfűtött nemzeties- kedéssel kompenzálják. Úgy vélem, Szlovákiában ezen a ponton csúsztak félre az események.- Itt Prágában még senki sem vágta az arcába, hogy zsidó?- Nem. Egyelőre nem.- Egyelőre?- Nézze, a második világháború alatt Cseh- és Morvaországból is rengeteg zsidót deportáltak. Igaz, ez elsősorban a németek müve volt, hiszen ez az országrész annak idején az ő protektorátusuk volt; de azért a „súgásban", a listák összeállításában a helyi lakosság is segédkezett.- Eszerint Csehországban manapság is akadna, netán akad is már vevő az antiszemitizmusra?- Nyilván igen, bár lényegesen csekélyebb mértékben, mint Szlovákiában.- Kérdezhetek olyasmit is, ami eleve magánügy?- Természetesen.- ön csupán a származását tekintve zsidó, vagy a vallási szokásokhoz is ragaszkodik?- E tekintetben az apám még hagyománytisztelő volt; az anyám már kevésbé; az én családom pedig már egyáltalán nem az.- Mielőtt Prágában egyetemi katedrát vállalt, önnek Szlovákiában nemcsak a zsidóságot vetették a szemére, hanem - a vezetéknevére utalva - olykor azt is, hogy magyarnak tartják.- Pedig az apai nagyapám szinte színtiszta szlovák környezetben: Liptóban élt. Az apám, akit a második világháborúban lőttek agyon, ugyanitt volt erdész. Igaz, az anyám ugyan tud magyarul, de ő is - más zsidó családokkal együtt - a liptói hegyekben bujkált, mielőtt a szeredi gyüjtőtáborba, majd onnan Terezínbe hurcolták. Én ott is születtem, 1945 márciusában.- Nyolcvankilenc novemberében, az eufória heteiben, senki sem vetette Fedor Gát szemére, hogy zsidó, ráadásul talán még magyar is lehetne?...- Nem, akkoriban másra figyeltek az emberek. Sajnos, ma viszont már-már közellenségnek számít, aki nem mélyszlovák, vagy aki ellenzi Csehszlovákia kettészakítását. DeTekintettel arra, hogy Szlovákiában most elszabadulni látszik a pokol, én lennék ott a legalkalmasabb elnökjelölt! (Andrej Misének rajza) mokráciakeresés helyett a szeparatizmus divatja lett úrrá Szlovákián.- A rendszerváltást követő egy-másfél esztendőben ön a hajdani VPN-ben Vladimír Meciar pártbeli felettese volt. ön szerint kicsoda ö és mit képvisel?- Elsősorban önnönmagát képviseli, s ezért mindent megtesz a hatalom megszerzése, illetve annak megtartása érdekében. Ó a populizmusnak abba a kategóriájába sorolandó, amelyet nemcsak Szlovákiában, hanem a posztkommunista országok többségében látni. Szerintem a populizmusnak ezzel a formájával még kénytelenek leszünk egy darabig együtt élni. Számomra ezért nem is ez az igazi kérdés, hanem az, hogyan számolunk majd le ezzel a jelenséggel. Meciar legfőbb célja pillanatnyilag ugyanis az, hogy az önálló Szlovákia valamennyi közigazgatási és államhatalmi szintjén bebetonozza a pártját; nehogy még egyszer előfordulhasson vele olyan kellemetlenség, hogy kibillentik a pozíciójából. Ellene szól viszont, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom is lényegében csak épp olyan ingatag lábakon álló gyújtőpárt, mint annak idején a VPN, azaz a Nyilvánosság az Erőszak Ellen volt, amelyet sikerült szétvernie. A Meciar irányította mozgalom soraiban is vannak szociáldemokraták, reformkommunisták, nacionalisták és uram bocsá’, de föderalisták is. Aki odafigyel, láthatja, hogy Szlovákia önállósodásával kapcsolatban eszerint osztják a posztokat is. Itt van például Rudolf Filkus, aki a DSZM választmányának elnökeként sem értett egyet a gazdasági reform zátonyra futtatásával, Csehszlovákia teljes kettészakadásával. Nos, Filkust, Szlovákia ausztriai nagyköveteként, Bécsbe „száműzik". Érdemes visszaemlékezni arra, hogy amikor például Dubcek a CSKP kegyvesztettje lett 1969-ben, öt is nagykövetként menesztették Ankarába.- Gál úr, ön úgy látja, hogy az 1968-at követő normalizálás mintájára az önálló Szlovákiában egy nacionalista színezetű sorigazítás következik?- Bizonyos vagyok benne, hogy kormányzati szinten ennyire élesen nem vetődhet fel ez a kérdés. Már csak azért sem, mert látni kell, hogy Szlovákiában manapság igen erőteljesen van jelen a nemzeti identitás érvényesítésének jogos szándéka. Ez legitim érzés. A nacionalizmus és a fajgyűlölet számomra az ellenségkép-teremtéssel, az alkotmányos keretek szétfeszítésével, az agresz- szivitással, az intoleranciával kezdődik. A kormányzat dolga eldönteni, melyik irányba lép ki erőteljesebben.- Ebben a feszültségekkel teli, ingatag helyzetben jogosaknak tartja a szlovákiai kisebbségek aggodalmait?- Egy ország szétesése mindig labilitást teremt, s az ilyen szituációkban szinte törvényszerű, hogy a kisebbségek vannak a leginkább fenyegetett helyzetben. Ráadásul bűnbakokra is szükség lehet majd, ha Szlovákiában kiéleződnek a szociális feszültségek. És bár jómagam nem vagyok különösebb híve a nemzetiségi vagy felekezeti alapon történő pártoskodásnak, most mégis azt kell mondanom: megértem a szlovákiai kisebbségek ez irányú törekvéseit, hiszen a félelmeken alapuló aggodalmaik, sajnos, indokoltnak tűnnek.- Szemforgatás lenne letagadni, hogy a VPN is ludas a helyzet ilyen alakulásáért. Hibás, mert hagyta, hogy űr keletkezzék a forradalmat nyert mozgalom és a lakosság szélesebb rétegei között; hibás, mert hozzájárult Meciar naggyá növeléséhez...- Nem mentséget keresek, ha azt mondom: a mi számunkra nem az volt az igazán fontos, hogy profi politikusokká váljunk; örökre beépüljünk a hatalmi struktúrába. Ugyanakkor önkritikusan azt is be kell vallanom, saját hibáimnak és tévedéseimnek is köszönhető, hogy először a VPN, majd az ország sorsa is úgy alakult, ahogy a dolgok végül is történtek. Tagadhatatlan, hogy gyakorlati szempontból tényleg óriási kár érte a VPN-t Meciar visszahívásával. Nemúgy etikai szempontból, hiszen csak akkor kezdeményeztük a visszahívását, amikor bebizonyosodott, hogy sorozatosan megsértette a politikai élet játékszabályait, az etika és az erkölcs elveit. Több esetben is bebizonyosodott például, hogy visszaél bizalmas információkkal, hogy nem mindig mond igazat. Ezek olyan tények voltak, amelyeket aligha hagyhattunk figyelmen kívül. De szerintem nem is a Meciar- jelenség, a populizmus az igazi kérdés a régiónkban, hanem az, hogy miért vesztettek másutt is a kelet-közép-európai forradalmak főszereplői; azok az emberek, akik e térségben ezt az egész folyamatot elkezdték és vállalták is annak kockázatát... Mert nemcsak Szlovákiáról van szó! Ez is jelzi, hogy a korábbi totalizmusok országaiban nem lesz könnyű elérni az európai értékrendet.- Ezt Fedor Gát, az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás egyik kulcsfigurája, avagy Fedor Gál, a prágai egyetemistákat tanító emigráns mondja?- Ez az én magánvéleményem; ha úgy tetszik, hát független politológusként a tapasztalataim összegezése is, eltekintve az előéletemtől vagy a pillanatnyi helyzetemtől. Nem ezen múlik, hiszen hiába volt például Milán Knazko '89 novemberében velem együtt a pozsonyi események egyik főszereplője; illetve hiába lett miniszterelnök-helyettes meg külügyminiszter az 1992-es választásokat követően alakult szlovák kormányban * - számomra ő nem mutat elegendő tehetséget és képzelőerőt a profi politikus szerepének ellátására. Pedig kinek kellene hozzájárulnia ahhoz a bizonyos európai értékrendnek a kialakításához, ha nem éppen őneki?!- Vajon mi lehet az oka annak, hogy Knazko, Meciar és közvetlen környezetük olyan erélyesen szembefordult Csehszlovákia utolsó köztársasági elnökével, Václav Havellai?- Mert Havel más ember, mint ök. Havelt nem űzik hatalmi ambíciók, és már akkor is szembe tudott fordulni a kommunista rendszerrel, amikor Vladimír Meciar még kiszolgálta azt. Havel sohasem volt tagja a CSKP- nek, nem volt komszomolista és a normalizá- ció éveiben sem a könnyebb megélhetést biztosító alkalmazkodást választotta, hanem egy olyan értelmiségi, aki kristálytisztán tudja megfogalmazni a gondolatait. Más szavakkal: Havel is, Meőiar és környezete is más-más vércsoportba tartoznak.- Egyetért azzal, hogy Szlovákiában - az ország szétesése nyomán kialakult helyzetre való tekintettel - új választásokat kellene tartani?- Ez nem lenne igazán praktikus megoldás, mert hiába döntene erről akár a pozsonyi parlament is, Meőiar azt hinné, hogy valaki újra kibillentette öt a hatalomból. És a voks- csata után bárhogy alakulna is a helyzet, ismét eltökélt szándéka lenne a visszatérés... Szerintem az 1992-es választásokat követő időszakot lehetőleg úgy kell végigcsinálni, ahogy az a legutóbb adódott; hadd mutatkozzon meg minden a maga teljességében. Hiszen az, ami a Nagyszombati Egyetem, az elkapkodott új alkotmány, a Smena, a Slovensky vychod és egy-két további lap körüli huzavona kapcsán, vagy az iskolaügyben, az egészségügyben, a megrendszabá- lyozandó szlovákiai kultúra berkeiben történik, az mind-mind csak egy-egy epizód. Mint ahogy epizódnak tekintem Slobodník, Kuőe- ra, Mjartan vagy akár Meőiar országlását is. Nem látok okot a szkepszisre, igaz, egyelőre rengeteg türelemre, állóképességre lesz szükség.- Némi rosszmájúsággal most azt mondhatom, hogy Prágából szemlélődve könnyű ezt mondani...- Téved, aki talán azt hiszi, hogy nekem esetleg életcélom volt az emigráció. Mint ahogy az sem volt sohasem az életcélom, hogy 45 éven át egy kommunista Csehszlovákiában éljek. így adódott, és kész. Engem sokkal inkább izgat, hogy mit hoz majd a jövő; s ebben a tekintetben már középtávon is optimista vagyok. És hogy most az esztendő javát Prágában töltöm? Ezt sem tekintem katasztrófának, hanem a realitások egyikének. Mint ahogy a realitások egyike az is, hogy ez nem csak egy Fedor Gál, hanem több más, hasonlóképpen Prágába kényszerült szlovákiai értelmiségi helyzetét tükrözi. Ez viszont már Szlovákia gondja, méghozzá nem is csekély.- Gál úr, köszönöm az interjút! Miklósi Péter (Fotó: Archívum) Interjú Fedor Gállal
