Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-11 / 50. szám
A lig félezer lakosával a Nagykürtösi járás kis települése. Közvetlenül a határ mentén fekszik, Magyarországtól csak az Ipoly választja el. Valaha szoros kapcsolatban állt a folyón túli Szécsénnyel; oda jártak a helybeliek ügyes-bajos dolgaikkal, vasárnaponként pedig templomba. Nem volt nagy távolság, mindössze három kilométer, és az Ipolyon keresztül két híd is vezetett a túlpartra. A háborúban azonban mindkettő elpusztult, s azóta sem épült újjá. Most a kovácsiak Szécsénybe jó harminc kilométeres kerülővel Szlovákgyarmaton keresztül jutnak el. De nem ez volt az egyetlen változás, amivel 1945 után a kis falu lakóinak szembe kellett nézniük. Kovácsi 1945 előtt nem tartozott a gazdagabb községek közé. Lakói többségükben szegény, de dolgos, igyekvő parasztemberek voltak, művelték saját kis földjüket, eljártak napszámba a környékbeli nagybirtokokra vagy a közeli vasútépítéshez, de Losoncnál távolabb ritkán mentek. Az első Csehszlovák Köztársaságban a betelepült néhány szlovák családdal békében éltek. A háború után azonban rájuk is nehéz idők következtek. Deportálás, kitelepítés, jog- fosztottság, 1948 után pedig az erőszakos szövetkezetesítés és a negyven év szocializmus. Kovácsi jellegzetes példája az elmúlt rendszer faluromboló politikájának. A négy évtized alatt a kisközség inkább visszafejlődött, mintsem fejlődött. A mérföldkő az 1970-es évek eleje. Akkor szüntették meg a helyi ötosztályos kisiskolát (a diákok azóta is a tíz kilométerre levő Varbóra járnak), akkor csatolták a helyi szövetkezetei a var- bóihoz, akkor vette kezdetét az építési tilalom. A fiatalok is azóta távoztak a közeli nagyobb falvakba, városokba.- Most a falunak, a hozzátartozó Pető- pusztával együtt 487 lakosa van, de kétszer ennyi lehetne, ha mindez nem így történik - állítja Dudok József, Kovácsi polgármestere. - Valamikor itt nagyon aktív Csemadok alapszervezet működött, a helybeli hagyományőrző menyecskecsoport a Tavaszi szél... országos döntőjéig eljutott. Járási kulturális rendezvényeinken az emberek szívesen vettek részt. Ma? A Csemadok nem működik, a menyecskecsoport felbomlott, a fiatalok meg vagy a tévé előtt, vagy a kocsmában ülnek. A régi hagyományok őrzése, ápolása senkit sem érdekel. Ha legalább helyben lenne az iskola... De hiába szeretnénk, ha nincs gyerek. Tavaly például hat iskolaköteles korú gyerek volt a faluban, közülük három szlovák iskolába ment. És talán akkor is oda menne, ha lenne helyben magyar iskola Kovácsi utcarészlet Vas Gyula felvételei Kis község nagy gondjai A hetvenes évek közepén megindult stagnálás mind a mai napig tart. E téren 1989 sem hozott változást. Kovácsiban éppolyan örömmel fogadták a gyűlölt rendszer bukását, mint az ország más tájain. Nagy reményeket fűztek ők is a demokratizálódási folyamat megindulásához emberként, magyarként egyaránt. Most, három évvel a „gyöngéd forradalom“ után mégis elkeseredve, csalódottan néznek a jövő elébe.- Ez a rendszer nem becsüli meg a munkást - ezt hallom lépten-nyomon az emberektől - mondja Dudok József. — Panaszkodnak, hogy nehezebb lett az életük, sokan elveszítették a munkájukat. Az elbocsátások főleg azokat érintették, akik a Nagykürtösi járásban dolgoztak. Nagykürtösön például a LIAZ cég végleg bezárta kapuit, a Pletában dolgozó nők is felmondást kaptak, a Tesla is elküldte munkásait. A Losonci járásban dolgozók szerencsésebbek voltak. Most a környéken csak a szövetkezetben lehetne elhelyezkedni, de már ott is telített a létszám. A munkanélküliség mellett a nagy drágaság, az élelmiszerárak rohamos emelkedése csak erősíti az emberekben a ki- látástalanság érzését. Az ország különválása is nyugtalanítja őket, mert attól félnek, hogy az önálló Szlovákiában a kisebbség helyzete is rosszabb lesz. Dudok József, Kovácsi polgármestere A polgármester ismeri a falubeliek problémáit, hiszen naponta szembesül velük. Rá vár a község gondjainak megoldása is, s ez bizony a mai világban Kovácsin sem könnyű feladat.- Terveink vannak, lehetőségeink viszont nincsenek - kezdi részletezni a helyzetet Dudok József. - A község költségvetése 400 000 korona. Ebből csak a legszükségesebbre futja: az idén az utcai világítás megjavítására, a hangosbemondók felújítására, a kultúrház renoválására is tellett. Márciusban elkezdtük a ravatalozó építését, az idén szeretnénk tető alá hozni. Ez minden. Pedig mennyi másra lenne még szükség! A kultúrház (a volt Hermann-kastély) körüli park rendbetétele, ahol értékes, védett fák pusztulnak el, új községháza kellene, mert ez már lassan ránk dől. Az utcákat, az utakat kellene felújítani... A polgármester a legégetőbb gondként említi az ivóvízellátást. A faluban szinte ihatatlan a víz, nitráttartalma a megengedett többszöröse, ráadásul nehéz is hozzájutni, mert mióta az Ipolyt szabályozták, a tízméteres kutakban is alig van víz. A hetvenes években készült terv szerint Hrinovóról, a Zólyomi járásból vezették volna el a vizet a Nagykürtösi járás ezen részébe, de nem lett belőle semmi. A falu önerőből képtelen a problémát megoldani. Arra gondoltak, ha összefognának Varbóval és Kérrel, közös vízvezetékrendszer építésére állami támogatást is könnyebben kapnának. Hasonló a helyzet a szeméttárolással is. A falu végén van egy ideiglenes szemétlerakat, de lassan az is megtelik. Új kell, de a szabályoknak megfelelő szeméttárolóra nincs pénzük, jövőre viszont bírságot róhatnak ki a falura miatta. Hiába kértek állami hozzájárulást, a minisztériumtól azt a választ kapták, hogy az idei keret már kimerült, próbálkozzanak jövőre... Hasonló probléma a szennyvízelvezetés is, mert tisztítóállomásuk sincs. Az az egész járásban csak egy van, Nagykürtösön. — így van ez mindenütt — legyint lemondóan a polgármester. - Minél kisebb község, annál nagyobbak a gondok, mert annál kevesebb a pénz. A mi falunk a múltban is sok mindentől elesett. Akkor lett volna lehetőség, de nem volt akarat. Most az akarat meglenne, de nincs lehetőség. Ki tudja, hogyan lesz jövőre... Dudok József bizonytalanságával nincs egyedül. A helybeliek éppoly tanácstalanok a jövőt illetően, mint őmaga. Meglátszik ez azon is, hogy nem mernek vállalkozni, nem igénylik vissza földjüket, akinek van egy kis megtakarított pénze, igyekszik befektetni vagy elvásárolni. Az embereket aggasztja a gazdasági helyzet, de úgy gondolják, falun tán mégis könnyebb lesz, mint városon. Az utóbbi időben Kovácsin is egyre-másra épülnek az új házak, egymás után költöznek vissza a korábban távozott fiatalok. Talán van még rá esély, hogy a hét szűk esztendő után nemcsak a falu indul új fejlődésnek, hanem a szellemi stagnációnak is vége- szakad. S. Forgon Szilvia advent a keresztény világban a.Messiás-várás, a befelé fordulás időszaka és felkészülés a bibliai Megváltó jelképes fogadására. A megváltás a lélekben végbemenő belső megtisztulás. Ez adja értelmét korunkban is, amikor az ember oly érzékeny a lelket és lelkiismeretet bénító külső hatásokra. S épp e korra jellemző az önjelölt messiások gyakori feltűnése, akiknek mindig jócskán akadnak követőik. Hamis eszméikkel tömegeket hódítanak, mert az emberi tisztánlátást az önző érdekek könnyen elhomályosítják. Karácsony közeledtével újra a Messiást várjuk, a szeretet ünnepére készülünk. Ám az emberi hangot ma is túlharsogják az öldöklő fegyverek Európa déli részén, Ázsiában, Afrikában egyaránt Nyugat-Európában tarfejúek törököket gyilkolnak. Azért, mert törökök. A szerbek vajdasági magyarokat űznek ki otthonaikból etnikai tisztogatás címén, azért, mert nem szerbek. S mindez mindig valamilyen eszme jegyében történik. E lelket Ám hiheti-e józan ember, hogy valaki saját boldogulását a más nyelven beszélők, más vallást vallók, más néphez tartozók pusztításával, elnyomásával, otthonuk feldúlásával érheti el? Advent van. Csillogó kirakatok, örökzöld fenyögallyak, fényes csillagok jelzik a szeretet ünnepének közeledtét. Ám szeretet honol-e szívünkben? Fiatal mama ismerősével csevegve, ötéves fiacskájával ajándékot keresett iránti szeretet és mások gyűlölete. Anya, aki átélte az életadás örömét és fennkölt érzését, másokat, más anyák gyermekeit csak úgy kézlegyintéssel a Dunába fojtaná. Csak azért, mert magyarok, akik ellene különben semmit nem vétettek. Honnan e gyűlölet? Mert hát az ember mégsem születik gyűlölettel a lelkében. A génjeiben sincs elraktározva. Tehát valaki szükségszerűen belé oltja. De ki és miért? Advent van. A szeretet ünnepére készülünk. Újra és újra felteszem magamban a kérdést: vajon mi olthatta ki az évszázadokon át együtt, egymás mellett, sorsközösségben élő szomszéd népekből a szeretet, az együvé tartozás érzését? A gyűlölet szítása évszázadok óta a hatalmon levők fegyvere. Híveiket és alattvalóikat ellenséggel ijesztgetik, hogy az így kiváltott félelemtől megriadt tömegek fölött uralkodhassanak. Sajnos, jogos önállósodási törekvéseikben egyes szlovákiai politikusok is alkalmazták ezt a korábban oly sokszor bevált gyakorlatot. Főtereken, tömeggyúléseken kiáltották ki előbb a cseheket a szlovák nemzet kizsákmányolóinak, elnyomóinak, mintegy indokot keresve függetlenségi törekvéseik igazolására. Vádakból a magyaroknak is kijutott. Nemzetiségi jogainkhoz való ragaszkodásunkban is a szlovák nép érdekeinek veszélyeztetését vélték felfedezni. így találták a jóhiszemű egyszerű szlovák emberekek. Hol is kezdődik egymás gyűlölete? A tévében tarfejű cseh fiatal kijelenti, hogy a cigányokat kivétel nélkül falhoz állítaná, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ugyanott egy szomorú tekintetű szerbiai fiúcska panaszolja, hogy más nemzetiségű pajtása, játszótársa a testvérháború kitörése óta szóba se áll vele és fenyegeti. A mesterségesen szított gyűlölet lappangó ragályként lassan felszívódik az ember sejtjeibe. Legtöbbször tudat alatt. S azután valahol a lelkek mélyén szuny- nyad, míg valaki életre nem kelti. A szeretet ünnepére készülünk. Égből alászálló Messiásra várunk. Itt a Földön reméljük, hogy mennyei béke köszönt feldúlt világunkra s szeretet költözik az emberi szívekbe Várjuk a csodát. Kétezer év óta. Ám csodák nincsenek. Magunkat ámítjuk. Csodákat csak az ember művelhet. Zsilka László arácsony előtt a piac igazi édenkert. Van itt minden, azonban a gyümölcsárusok különösen kitettek magukért. Nem tudom, a világ melyik távoli zugából szerezték be a diónyi szemű, mézsárga, hatalmas szölőfürtöket, a soha nem látott óriás almakülönlegességeket, a glédában sorakozó, illatozó ananászokat, a kívánatos, mag nélküli mandarinokat, az egészségesen érett, aranysárga banánfürtöket és ki győzné még felsorolni, mi mindent. Az árakat nem az átlagkeresethez szabták. A vásárlók többsége nem kilószámra válogatja a legszebbnek vélt darabokat, inkább csak kóstolóba, de azért igen nagy a kísértés, kevesen tudnak ellenállni. Alaposan szemügyre veszem az előttem válogatókat a sorban. Míg egy hölgy összeszed táskányi különféle gyönyörűséget, a mögötte álló anyóka két közepes banánt szorongat a kezében és közben az előttem álló szőke suhancnak magyarázza, hogy csak egy párat vesz, mivel a nyugdíját még nem kapta meg. Azonban karácsonyra egész koszorúval ajándékozza meg magát, mert nagyon szereti a banánt. Meg is élne rajta, meg egy kis tejen. A nyurga gyerek megértőén nagyokat bólogat az anyókának és közben hosszú ujjaival kezébe fog egy szép csomót. Nézegeti, szagolgatja, aztán kicseréli. Nem értem mire jó ez a nagy válogatás, hiszen hibátlan az áru, egyik banán szebb mint a másik. Közben az anyóka óriási szatyrába csúsztatja a két banánt, pénztárcájában kotorász és kiszámolja a kért összeget. Azonban az árus aprót kér. Ami közben történt, olyan volt, mint egy bűvészmutatvány. A szőke srác hosszú ujjaival a kezében lévő banánfürtből ördögi ügyességgel két hatalmas gyümölcsöt lepattintott és egyenesen belepottyantottá az anyóka sza- tyorjába, aki még mindig a filléreket kotorászta bugyellárisából. Mire felfogtam, mi történt, már a legény is fizetett. Miközben bénultan hallgattam az elárusító hozzám intézett ismételt kérdését: „ Mivel szolgálhatok fiatalúr?", a fiú széles mosolyában gyönyörködtem, amit még egy cinkos kacsintással is megtetézett. Éreztem, kicsit elhomályosodik a szemem, a szőke srác rendezetlen üstöké egyszeriben ősznek tűnt és egy pillanatig úgy éreztem, hogy egy jóságos télapó néz rám. Az örök ajándékosztogató, aki feltűnik és eltűnik, aki a pénztelen öreg anyókának is pottyant valamit a táskájába. Számomra az sem tűnt szépséghibának, hogy csórta azt a két banánt. Itt, ebben a helyzetben csak így lehetett igazi ajándék. Én legalábbis így éreztem. Ez a piaci télapó ebben a rideg világban felmelegítette a szívemet. És úgy gondolom, az anyókának is, aki annyira szereti a banánt, s otthon ugyancsak elcsodálkozhatott, hogy útközben megfialt kedvenc csemegéje. Szűcs Béla Csodára várunk? SOKSZEMKÖZT szeretteinek. Történt ez még a dunai árhullám napjaiban. Az ismerős megnyugvással állapította meg, hogy a folyam szerencsére már apad, a veszély elhárult. A mama csak úgy mellékesen nyilvánított véleményt, mondván, nagy kár, legalább elárasztotta volna a magyarokat... Lám, a családnak ajándékot vásárló anya szívében megfér együtt e sajátjai fertőző hamis eszméket a messiásjelöltek tűzik zászlaikra. Nemzeteket, nemzetiségeket, vallási, politikai csoportokat fordítanak szembe egymással, saját híveiknek dús Kánaánt ígérve. De mindig mások rovására.
