Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-27 / 48. szám
t Csikorgó hidegben, fagyos úton szilaj, negyven év körüli nő kerekezik Gábor Pál Angi Vera című filmjének utolsó képsorán. Hajt, teker erősen, keze szorításában szinte meggörbül a kormány. Arcát csípi a szél, lelkét az ötvenes évek vad vihara marja. Muskát Mária mégsem fordul vissza, összeszorított foggal gyúrja-tapossa a pedált, és sem az időnek, sem „a kor parancsának“ nem adja meg magát. Szívós, tiszta szívű, talpig becsületes asszonyt formált meg Szabó Éva Muskát Mária szerepében. Pénteknéként, a Kettévált mennyezetben, majd a Nyitott ház Veszelovits Annájaként ugyanezeket a tulajdonságokat hordozza. Péntekné egy rózsadombi villa lepusztult földszinti lakásában nyűglődik iszákos férjével és a felettük lakó gyerekek pátyolgatásában éli ki anyai ösztöneit; Veszelovits Anna egy maszek fotográfus műhelyében dolgozik, s amíg másokat segít, gyámolít, ő maga teljesen védtelen marad. Három film Gábor Pál rendezésében, Vészi Endre novellái alapján - annyi sok színvonalas alakítás közül három, amely a színésznő számláján bizonyára legfelül áll. Az Angi Vera 1978-ban készült, három évvel később a Kettévált mennyezet, 1982-ben a Nyitott ház. Szép, tartalmas időszaka volt ez Szabó Éva életének. Akkoriban dolgozott Gyön- gyössy Imre és Kabay Barna Töredék az életről című filmjében is, majd A bűnben és 1984-ben a Yermában. Életerős, szeretni és küzdeni egyformán tudó, igazságukért mindig, minden helyzetben kiálló szenvedélyes asszonyokat formált meg pontos beleérzéssel. Már szövegre sem volt szüksége ahhoz, hogy beszélni tudjon. Szemével, gesztusaival, lényének apró megnyilatkozásaival kínokról, gyötrelmekről, tragédiákról szólt egyetlen szó nélkül. Szabó István RedI ezredesében rögtön az első képsorokba lehelt meleget, amikor egy vasúti forgalmista feleségeként egyenes tartásra tanítja gyerekét, a kis Redlt. A József Attila Színházban a hetvenes évek második felétől volt vezető színésznő. Villon és a többiek, Eklézsia-megkövetés, ítéletidő - Kardos G. György, Németh László és Száraz György darabjait teszi emlékezetessé Duci Margó, Zsuzsanna és Comélia megformálásával. A nyolcvanas évek első felében még mindig van mit játszania, színpadi szerepei később kezdenek el ritkulni. A „teljes napfogyatkozás“ 1989-ben következik be: ha nem hívja három darabba a Játékszín, nem is nagyon lépne színpadra. Ott szorult háttérbe, ahol a legelső vonalban kellett volna maradnia. Mihályfi Imre Tiszazug című tévéfilmjében tűnt fel nemrég egy isten háta mögötti falu fehér porral gyilkoló fekete „ varjúseregének“ telt arcú asszonyaként. Percekben, másodpercekben bizonyította: tehetsége ugyanolyan fényesen ragyog, mint legszebb éveiben. „Akár egy félredobott játék“ (Helyey Zsuzsa felvétele) Szabó Éva csendes évei- Rosszabb helyzetet a mostaninál, azt hiszem, még az ellenségei sem kívánhatnának önnek. A József Attila Színházban egyedül a Svejk- ben remekelhet egy rövid kis jelenetben; a Játékszín repertoárjáról mind a három darab lekerült, amelyben játszott; a tévében, elég hosszú szünetekre kényszerülve villanásokra van csupán lehetősége. Hogyan éli meg mindezt, amikor valami egészen máshoz volt szokva?- Huszonhét éve vagyok a pályán, de ennyire lehangoltnak engem még nem láttak soha. A legnagyobb tragédia 1987-ben, a magánéletemben történt. Meghalt a férjem, Gábor Pál. Aztán disszidált a fiam, úgyhogy teljesen egyedül maradtam és akárhogy nézem, most már a színházamat is elvesztettem. Bejárok még ugyan játszani, de hogy milyen közérzettel... Tudja, ahhoz, hogy az ember sikeres színész legyen, lehetőséget kell kapnia. Itthon, a fotelban ülve, jelentős szerepek nélkül nem nevezhetem ki magam nagyon jó színésznőnek. Annak semmi értelme.- Ki nem szereti Szabó Évát a színházában? Az új igazgató?- Nem erről van szó, nem a szeret, nem szerétről. Annak idején, amikor vezető színésze lettem a színháznak, hittek bennem és figyeltek rám, jelentős feladatokat adtak. Nem három mondatokat, miniepizódokat, mint ma. Azok nagyon gyorsan elillannak, aztán battyogha- tok haza kielégületlenül. Én azt szeretem, ha teher van a vállamon. Nekem nem tollpihéket, hanem mázsás súlyokat kell cipelnem, mert arra születtem. De nem hívnak, nem gondolnak rám... ez nagyon fáj, pokolian.- Mibe kapaszkodott? Virágokat nevelt, kertészkedett? Vagy barátai körében keresett menedéket?- Elmondjam? Nem is ettem, hanem zabáltam. Minden bajomat eképpen gyógyítottam. Éjjel tizenegykor makarónit főztem, aztán megterítettem és a kutyámmal együtt degeszre tömtük magunkat. Már a huszadik kilót is felszedtem, amikor belenéztem a tükörbe és azt mondtam: uramfia, ez nem lehet igaz! Ez valami eszméletlen. Elgöm- bölyödhet az ember egy bizonyos pontig, de ha már deformálódott, akkor kész, dühönghet naphosszat. Na, ez volt nyolcvankilencben. Pajzsot növesztettem. A hájam mögé bújtam és azt mondtam: se férjem, se színházam, most merre menjek, kihez szóljak? Csak az arcomat ne láttam volna! Nem fért el a tükörben. 1990. január elsejétől április végéig le is dobtam magamról mind a húsz kilót. Aztán megint visszaszedtem néhányat és most megint gyúrom magam. Egy év múlva kerek ötvenéves leszek... nem igaz, hogy nem lesz már jobb sorom. Fel is dolgoztam magamban mindent, még a játékszínbeli szerepeim elvesztését is. Minden kínlódásom ellenére úgy érzem, maradt még elég erő bennem^- Ahhoz is, hogy jobb helyzetbe hozza magát?- Hogyan hozzam magam jobb helyzetbe? Kopogtassak, ajánlkozzam? S ha azt mondják, köszönjük, most éppen másvalakire lenne szükségünk, akkor mosolyogva álljak odébb, mintha mi sem történt volna? Nem tudom ennyire félvállról venni a dolgokat. Egyszerűen nem vagyok képes ilyesmire. Nekem ez komoly trauma. Hiába hallom Iépten-nyo- mon, hogy ez most ilyen világ, most a mi szakmánkban is kapitalizmus van, nekünk kell szerepért házalnunk ... én ezt megalázó helyzetnek tartom.- Mert attól fél, hogy visszautasítják?- Nem félek. Rettegek. Én nem tudok macska módjára mindig, minden helyzetben talpra esni, s bár valóban úgy érzem, maradt még erő bennem, újabb kudarcoknak nem akarom kitenni magam.- Inkább ül szépen a kényelmes foteljében és várja, hogy hívják?- Igen, ülök és várok. Paraszti rátartisággal várom, hogy a morzsák után egy nagyobb kenyeret is kapjak.- És ha másvalami történik? Ha a morzsák is elfogynak?- Akkor nem tudom, mi lesz. Mérhetetlen harc folyik a létfenntartásért, akármerre nézek, mindenütt ezt látom. Ha tíz évvel fiatalabb lennék, talán könnyebben átállnék erre, de így?! Matthelyzetben vagyok. Se mögöttem, se mellettem nem áll senki. Ekkorka kis pont vagyok, ni!- Pont, amelyből nagyon köny- nyen felkiáltójel lesz. Mint például a Família Kft.-ben. Félénk, gátlásos Margitkája, a negyvenvalahányadik részben, az egyetlen tiszta hangot jelentette számomra.- Gyűlölöm, amikor valaki mindenáron tündökölni akar. Dajka Margit, Kiss Manyi, Páger Antal nevéhez nem fűződnek látványos alakítások, mégis micsoda színészek voltak! Úgy teremtettek figurát, hogy azt kellett hinnem, ott ülök köztük. Ami pedig a Família Kft.-t illeti: remélem, visszahívnak még. Ha nem dolgozom, olyan vagyok, akár egy félredobott játék, ott árválkodom a sarokban. Már az is megfordult a fejemben, hogy abba kellene hagyni ezt az egészet. De mit csináljak, ha majd megdöglök a színházért. Menjek el szövőnőnek? Vagy rajzoljak? Nézzen csak a háta mögé! Azt a két tigrisfejet is én rajzoltam. Kenyában. Zsírpapirra, szénceruzával.- Színpad helyett szafari?- Amerikában élő barátnőm hívott meg Kenyába, egy hónapra. Sátorban aludtunk, kint a vadonban. Tudja, mi volt a legnagyobb élmény számomra? A rend, a természet rendje. Ahogy az állatok élnek. A hímek csak a szépségükkel vannak elfoglalva, az élelmet a nőstények szerzik be. Elejtik a zsákmányt, kisétál a hím a bokrok közül, megeszi a javát, a lágy részeket és a belsőségeket, utána jóllakik a nőstény, majd a kölykökön a sor, s amikor az egész család végzett, előkerülnek a hiénák, a sakálok és a dögkeselyűk. De nem ők az utolsók. Amikor a húsnak már nyoma sincsen, megjelenik egy újabb madár, annak sajnos nem tudom a nevét, az felviszi a csontot a fára és ott, az esemyőakác tetején kiszárítja a tűző napon. Akkor aztán leejti a csőréből és a szétporladt csontot a földön fogyasztja el. Ott semmi, de semmi nem marad az elejtett vadból, a rend fel nem borul soha. Az áldozat pedig megmutatja magát. Kiválasztódik. Az öregebbje, a rémültebbje, a betegebbje ad egy aprócska jelet, hogy kész, az ő számára bevégeztetett. Köztünk, emberek közt ugyanilyen rend lehetett egykor, de ami ma van! Romlottak vagyunk, kétszínűek, alattomosak, hátulról döfjük le a másikat, lehetőleg a legváratlanabb pillanatban. Én a vadonban, bármilyen hihetetlennek tűnik, egyáltalán nem féltem, mert tudtam, ott csak a kiközösített bivalytól kell tartani, amely gonosz- szá és támadóvá válik. Nem így az oroszlán! Odajött a patakhoz, ahol reggeliztünk, ivott pár kortyot és elvonult szépen. Szabó G. László A nálunk is méltán népszerű kanadai színész, Donald Sutherland (Huszadik század, Fellini-Casano- va. Tű a szénakazalban) egyik legsikerültebb „műve“ a rossznyelvek szerint fia, Kiéfer Sutherland. Az 1967-ben Londonban született fiú számára egyetlen pillanatig sem volt kétséges, milyen pályára lép majd, hiszen felmenői mindkét ágon a színészmesterséget űzték. így még csak tizenkilenc éves, amikor már a kamerák elé áll a Stephen King (kivételesen nem horror) novellájából készült Állj mellém! forgatásán. Talán ezt jóváteendő, nyomban szerepet vállal egy horrorfilmben, Joel Schumacher rendezésében egy tini vámpírt alakít Az elveszett fiúk című filmben. Ezután Michael J. Fox „rossz szellemét“ játssza a Vakító fények, nagyváros New York-i felhőkarcolói között. Láthattuk még A vadnyugat fiai című wes- ternben könyvmoly revolverhősként, majd a Renegátokban az alvilágba beépült nyomozóként, de az igazi sikert csak az 1990-es év hozta meg a számára. A régi barát, Joel Schumacher rendezésében, és az új barátnő, Julia Roberts oldalán az Egyenesen át „transzcendentális pszichohorrorban“ - ahogy valaki találóan megfogalmazta a műfajt - végre világsikert arat a klinikai halállal játszadozó orvostanhallgatók vezetőjeként. Ez a film a magánéletében is fordulópontot jelent, a világsajtó szinte naponta adta a híreket Júlia Roberts-szel való románcukról, viszályaikról, állítólagos kábítószerélvezetükről, majd a kitűzött és meghiúsult esküvőről. Mióta a szép Julia faképnél hagyta, Kiefer is kevesebbet hallat magáról, de reménykedjünk. Alec Baldwin, vagyis eredeti nevén Alexander Rae Baldwin tekintélyes sikerfilmlistát és ellenállhatatlan kék szempárt mondhat magáénak. De manapság a ve- lőtrázó hollywoodi szexbomba „oldalbordájaként“, szinte kizárólag Mr. Basingerként említődik. (Főleg azóta, hogy a Fogd a nőt és fuss című közös opusban négyszer mondtak egymásnak boldogító igent.) De hiába aratott a Vadászat a Vörös Októberre főszerepében Sean Connery oldalán, a filmmel együtt világszerte hatalmas sikert, a Paramount stúdió vezetői gondolkodás nélkül lecserélték, s az általa alakított CIA-ügynö- köt a folytatásban, a Hazafias játékokban már Hamson Ford alakítja. Irigyei persze (s mennyien vannak!) azt remélik, hogy az egész Basinger-románc csak Előjáték egy csókhoz, ahogyan azt legújabb filmjének címe is sugallja. A szellemes történetben egy ifjú és boldog férjet játszik (ezúttal a kedves Meg Ryan oldalán)< akit az esküvő után kísérteties meglepetés ér. Partnernőire igazán nem panaszkodhat, hiszen a Keresztanyában Michelle Pfeiffer maffiózó férjét, a Dolgozó lányban Melanie Griffith hűtlen vőlegényét alakíthatta. S ha már a maffiáról esett szó, úgy tűnik, a Baldwin-família kezdi behálózni egész Hollywoodot, minthogy Alec három öccse szintúgy színész: Billy Baldwin (Egyenesen át, Lánglovagok) lassan sztárstátusban van; Adam Baldwin (Acéllövedék, Rádió Flyer) ugyancsak befutott már; míg a süvölvény Dániel Baldwin az Eszelős szívatásban került frissen „kicsontozásra“. Lehet, hogy a Warner Brothers után Hollywoodot hamarosan a Baldwin Brothers fémjelzi? (tem) 1992. XI. 27. wma—
