Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-20 / 47. szám

Szerkeszti: Mislay Edit

P

atrick nekihevülten huzigálta a gyufaszálat a falon, amelynek kicsit repedezett festése remek dörzsfeliiletnek ígérkezett. A hatodszori próbálkozásra a gyufa hirtelen kettétört, Patrick megtorpant, mert nem ismerte még az apró gyufafejjel való ujjmegégetés csínját.

Egy dalocskát énekelt, amiben többször is felhangzott Jézus neve és a konyha felé indult. Végül is, szülei jobban szeretik, ha a gyufa ott van a gáztűzhely közelében, nem pedig a játékszekrény alján, amire Patrick csupán morális ellenvetéssel felelhet, hiszen nem ő az erősebb. Ami Jézust illeti, ez csak olyan mellékes és oktalan szenvelgés, afféle tökéletesedés volt, mivel a házból senki sem járt templomba.

Lábujjhegyre emelkedett, fölemelte a fémdobozka fedelét és kivett egyet a könnyű, kénes pálcikákból. Egyszerre csak egyet: kevés lehetőség adódik a mászkálásra.

Aztán ellenkező irányban újra megtette az utat a konyhából a szalonba.

Mikor beléptem, a tűz már kellőképpen belekapott a függönyökbe, melyek szép, világos lánggal égtek. Pat a szalon közepén ülve azon töprengett, hogy valóban nevessen-e.

Amint megpillantotta érdek lődő képem, úgy döntött, hogy lefelé görbíti a száját.

— Ide hallgass — szólaltam meg. — Ez vagy szórakoztat, és akkor nem érdemes bőgni, vagy nem, akkor viszont nem tudom, minek csináltad.

— Nem is szórakoztatott olyan nagyon — mondta —, de hát a gyufa arra való, hogy meggyújtsák.

Ezen aztán úgy elkezdett bőgni, mint egy borjú.

Könnyed hangra váltottam át, hogy elhitessem vele: nem is tartom tragédiának az ügyet.

— Rá se ránts — mondtam. — Hatéves koromban én is felgyújtottam az ócska benzines- hordókat.

— De nekem nincs hordóm. Be kellett érnem azzal, amit találtam.- Menjünk át az ebédlőbe - hívtam —, és felejtsük el a múltat.-A kisautókkal fogunk játszani - ujjongott.- Már legalább három napja nem játszottunk a kisautókkal.

Kimentünk a szalonból, óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót. Már az egész függöny leégett és a tűz belekapott a szőnyegbe is.- Gyerünk! - mondtam. - Te leszel a kék, én meg a piros.

Rám nézett: meg akart bizonyosodni róla, hogy csakugyan nem gondolok többé a tűzre. Elégedetten kijelentette: „Ripi- tyára verlek.“

Aztán egyórányi autózás és a célszerű visszavágás fölötti végeláthatatlan szóváltás után sikerült végre a szobája felé terelnem, ahol állításom szerint lázas türelmetlenséggel várja a festé- kes doboz. Aztán pokróccal fel- szerelkedve behatoltam a szalonba, hogy elfojtsam a kezdődő tűzvészt, amelyet semmi esetre sem akartam tragikusan felfogni.

Már semmi sem látszott a sűrű fekete füsttől, amely bebüdösítette a levegőt. Próbáltam megállapítani, melyik szag erősebb: az égett gyapjúé vagy a sült festéké, és egy megrázó köhögési rohamban vontam le a megfelelő következtetést. Fújtatva és krákogva a fejemre csavartam a pokrócot, és rögtön le is tekertem, mert a szóban forgó pokróc is meggyulladt.

Kormos fények csíkozták a levegőt, recsegett-ropogott a padBORIS VIAN

ló. Vidám lángok szökdeltek ide- oda, felizzítva mindent, ami még nem égett. Mikor egy égető nyelvet éreztem a lábszáramhoz férkőzni, gyorsan visszavonultam és becsuktam az ajtót. Az ebédlőn keresztül a fiam szobájába mentem.

— Nagyszerűen lángol mondám neki. - Gyere, hívjuk a tűzoltókat!

A telefonasztalkához léptem, és tárcsáztam a 17-es számot.

— Halló! — mondtam.

— Halló! — válaszolt valaki.

— Tűz van nálunk.

— A cím?

Megadtam a lakás szélességi és hosszúsági fokát, tengerszint fölötti magasságát.

— Jól van - válaszolta a hang. — Kapcsolom a tűzoltóit.

— Köszönöm - mondtam.

Hamarosan megkaptam az új

összeköttetést, és épp annak örültem, hogy Uyen kiválóan működnek a postai szolgáltatások, mikor egy kedélyes hang rámkérdezett:

— Halló?

— Halló? — szóltam. - A tűzoltók?- Egy a tűzoltók közül - válaszolta a hang.- Tűz van nálunk - mondtam.- Szerencsés — válaszolta a tűzoltó. — Megbeszéljünk egy időpontot?- Nem tudnak azonnal jönni?- kérdeztem.- Lehetetlen, uram - mondta.

— Pillanatnyilag tele vagyunk munkával, mindenfelé tűz van. Holnapután háromkor, ez minden, amit tehetek önért.- Rendben - mondtam. - Köszönöm. Akkor holnapután.- Viszontlátásra, uram - mondta. — Ne hagyja kialudni a tüzet.

Szóltam Patnak.

— Csomagolj! - mondtam neki. - Néhány évet Surinam néninél fogunk tölteni.- Ez már döfi! - rikkantott Pat.- Látod? — mondtam. - Hiba volt éppen ma gyújtogatnod, csak két nap múlva jöhetnek a tűzoltók. Különben láthattad volna azokat a kocsikat!...- Ide figyelj! — szólt Pat -, azért van a gyufa, hogy meggyújtsák, nem?

— Természetesen — mondtam.

— Miért, mit gondoltál, mire lenne jó?- Nagy hülye lehetett, aki kitalálta - mondta Pat. - Mégsem helyes, hogy egy szál gyufával „mindent“ meg lehessen gyújtani.

— Igazad van - mondtam.

— Végül is nem érdekes — felelte. — Gyere játszani. Most te leszel a kék.

— Majd a taxiban folytatjuk

— mondtam. - Igyekezz!

Márton Gyöngyvér fordítása

JVÁN LEV

Emberek, jelszavak, szavak, kövek és egy altábornagy

Az ablaküveg törékeny. A tömeg behajította az első követ.- Komolyra fordultak az érzelmek - mondta egy galambósz úr, minden szavát megrágva.- Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! - kiabálta a tömeg.-Ez a csőcselék - mondta határozottan az altábornagy.- Egy-két sorozatot közéjük! Mindjárt csend lenne!- Le a diktatúrával! Legyen már vége! - skandálta a tömeg.- Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!-Ez nem normális! Ez nem normális ez a tömeg - konstatálta a hadügyminiszter. - Ez nem reálpolitikus tömeg.- Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!- - Milyen világról beszélnek?!- kérdezte az elnök tűnődve.- Ha ezt a vezér látná! — sóhajtotta a galambősz úr.- Látja!ugrott fel az altábornagy, és letisztelgett a falon lógó vezérnek. Fényes keretben,

üveglappal borítva a nagyvezér lenézett, mintha azt mondta volna: „Marhák“ - majd kilépett az üveglap alól, és kisétált a teremből.-Hová megy?! Hívja valaki vissza! Csak ő tudja ezt a kócerájt összetartani! - a vészkijárat és a szemétledobó közt azonban eltűnt a vezér örökre.

... megszólalt a telefon.- Végre — nyögött fel az elnök. Felkapta a kagylót: - .. .igen, igen-igen. Értettem, értettük... - megkönnyebbülve nézett szét.- A központ? - kérdezték egyszerre, s közben tudta mindenki, hogy igen a...- Igen - mondta büszkén.-Es?

Az elnök az altábomagyra mosolygott és bólintott. Mindannyian az elsiető embert nézték, akinek délceg járása bizalommal öntötte le a tanácsot.

Tubold Tünde fordítása

fölism érés

furcsa

se öngyilkosjelölt se alkoholista nem voltam soha a múltra

mégis ráment az életem a többi ráadás a napom alkonya még megyek nem rohanva araszolva

a rég belémköltözött úton zavar ez a nagy jövőtlen nyüzsgés hogy jövőtlen pontosan tudom türelmemet naponta próbára teszi az idő ott vagyok hol az elhagyott pléhkrisztus áll jövómből

egyre magabiztosabban mint kukoricásból a vaddisznó előcsörtet a halál

ZIRIG ÁRPÁD VER

ebben

az ország

ebben az országban még n szabadabbak a kutyák min az ember szabad csak egyt ebben a kertben öszibaracl ebben a kertben egyedül vagyok ember ebben a kertben szabadabl mint a kutyák szabadabb mint a madarak ez a kert a hazám itt vagyok otthon és itt is r, úgy döntöttem hogy a mai ebben a kertben a fák is sz

A nevem Joe. Ugyanis így nevezett el a kollégám, Milton Davidson. Ő számítógépkezelő, én pedig számítógép vagyok. Az egész világra kiterjedő Multivac-hálózat része vagyok, s kapcsolatban állok e rendszer minden egyes részével a világ minden sarkában. Ismerek mindent. .. azaz csaknem mindent.

Konkrétan Milton személyi számítógépe vagyok. Ő annyit tud a számítógépekről, amennyit senki más nem tud, én mint kísérleti modell szolgálom őt. Milton beszélni is olyan jól megtanított engem, hogy így nem tud a Multivac-hálózat egyetlen más számítógépe sem.- Csupán azt kell megoldani, hogyan alakítsuk át a hangot jelképekké — mondta nekem egy alkalommal. - Ez ugyanaz az elv, mint az emberi agy munkájának elve, bár be kell vallanom, ma mégnem tudjuk, hogy az agy milyen jelképrendszereket használ. De én ismerem a te szimbólumaidat, és lépésről lépésre átalakítom őket szavakká.

Én ugyan azt gondolom, hogy nem beszélek olyan jól, mint ahogyan gondolkodni tudok, de Milton szerint jól beszélek. Milton még nőtlen, bár hamarosan negyvenéves lesz. Említett valamit, hogy még nem találta meg a nagy Őt. Egy szép napon közölte velem:- Joe, most már igazán megkeresem. Megtalálom a kedvesemet, s te segíteni fogsz nekem

ebben. Már nincs kedvem ahhoz, hogy örökké téged fejleszszelek annak érdekében, hogy megoldjad a világ problémáit. Most te próbáld meg megoldani az én problémámat. Keresd meg a hozzám illő nőt.

Megkérdeztem tőle:- És ki a hozzád illő nő?

szavai akti elektronika mókát. Ös. a földkerel szóló adat, a 3, 784, tí férfit, s bi riámba a 3 szóló adatc Milton t hangzott:- Vonjai évnél fiata- Ezt te nem értheted — felelte Milton. — Elég, ha találsz nekem egy eszményi nőt. Be vagy kapcsolódva a Multivac-hálózat- ba, tehát hozzáférhetők számodra a világ összes nőjéről szóló információk. Sorba vesszük a nők különféle csoportjait, és kizárásos módszerrel eljutunk majd ahhoz, akit keresünk. Egy tökéletes hölgyhöz. Aki nekem való.

Nyomban válaszoltam:- Kezdhetem.

Milton egymás után adta az utasításokat, melyekre nyilván felkészült.- Előbb vond ki a feladatból az összes férfit!

Ez egyszerű dolog. Milton

idősebb női akiknek a sük 120-ná mint a 150 és a 175 cm Milton i adott, kizái két, valam fiziológiai rendelkező - Még n számomra, a kívánt ni - S a haja , a színt nem Két hétfg 235 nő jöht 1amennyien lul. Milton a bárminem