Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-30 / 44. szám
Perben, haragban Van, aki a megváltozott társadalmi rendszert szidja, s közben a letűnt „reális szocializmus“ után áhítozik. Megy fölfelé a lépcsőn, s amikor válaszolni szeretnék megjegyzéseire, büszkén lefelé legyint. Ez régen is szokás volt Gömörhorkán, ahol négy évtizeden át egy véleményt színlelt mindenki. Vagy betörték, vagy megtörték azt, aki maradt. A kettő között alig van ott különbség. Megtörtént, hogy testvér testvért a saját házában fenyegetett meg csendőrrel és bilinccsel, mert a hatvanas évek első felében a rakodómunkások néhány órára leálltak sztrájkolni a számukra kedvezőtlen béreket jelentő gépesítés ellen. Visszatekintve, olyan volt ez, mint az őskapitalizmusban a géprombolás, azzal a különbséggel, hogy Gömörhorkán a csendőröket, valamint bilincset ígérgetők és a sztrájkolok is kommunisták voltak. Ez a tudathasadásos állapot, amely a hatalom érvényesítését és a kisember kiszolgálgatott- ságát egyszerre mutatta, meghatározó lelkiállapot ma is. Mindezt megtetézi egy múltbeli tragédia, amikor 1932-ben a sztrájkoló munkások közül egy cigányfiút szuronyával csendőr terített le. Baloldali értékrend és szociális biztonság? Mindkettő a múlté Gömörhorkán. önveszélyessé lett sok ember, akiket a mozgalmi és kommunista múlt tehetetlenségi nyomatéka még ma is visz előre. Rosszabbik esetben már csak a választások helyi eredményének arányszámaira vannak befolyással. Nem naggyal, hiszen az Együttélés-MKDM-MNP koalició itt is messze-messze vezeti a listát. A faluban lakók 95 százaléka magyarnak vallja magát, még akkor is, ha néhányan éppen a fiatal műszaki értelmiségiek közül talán a nagyobb fejadagnyi júdáspénz reményében az elmúlt két évtizedben szlovák iskolába adták a gyereküket. Igazából ez a fajta megosztottság sohasem volt konfliktusok forrása. A magyarságtudatot mindig a Csemadokban önmagukat és a júdáspénzre áhítozókat is vállalók erősítették. összetevői ennek a kettősségnek igen bonyolultak, hiszen a gyerekeik magyar iskoláját vállalni nem merők közül egy-kettő nyíltan kiállt és tett is a magyar kultúráért. Persze az ő kiállásuk méginkább felerősíti a többiek meghasonlottságát, akiknek többségét sajnos, nem a magyar-szlovák vegyes házasságok értékrendje befolyásolja, hanem téveszmék. Ma már gömörhorkainak lenni egyszerre nyomasztó és felemelően felelősségteljes. Nyomasztó a református egyháztól és Istentől való eltávolodás. Nyomasztó az az ideológiai köd, amely megülte az itt élők tudatát, elfedte lelkűket, és egyre nagyobb ellentéteket hoz a felszínre. A közel 1500 lelket számláló falunak több éve nincs papja. Persze, amikor még volt, s egyikőjük a hatvanas évek elején közösséget formáló tényezőként vett részt a Csemadok munkájában, a szó szoros értelmében megszállott kommunista hangadók üldözték el. Az akkortájt évi húsz-huszonöt konfirmandusból mára alig akad hitét megváltó és vállaló. Nyomasztó a magyarok és a romák között egyre inkább érezhető feszültség. Az utóbbiakat szinte kivétel nélkül érinti a munkanélküliség, a szegénység, amely a napokban már önkényes házfoglaláshoz is vezetett, amit a hatóság tehetetlenül szemlélt, öreg emberek félnek este kimenni az utcára, féltik háziállataikat, kerti veteményeik termését, fáik gyümölcsét, mert a keresettel nem rendelkező romák lopnak. Lopják a szövetkezet krumpliját, lopják a szabadföldi termést, amit sokan közülük azonnal pénzre vagy alkoholra cserélnek. Részlet a Mölnlycke Rt. reklámjából: „Örömünkre szolgál, hogy tájékoztathatjuk a Mölnlycke Rt. csehszlovákiai megalakulásáról, amely része a Svédországban székelő Mölnlycke AB nemzetközi konszernnek. A Mölnlycke AB a világon az egyik legnagyobb gyártója a női higiéniai betéteknek, amelyek Libresse néven ismertek. Az egyszer használatos, Liberó papírpelenkák gyártásával a világon a 3., s Európában a 2. helyet foglalja el. A technológiát és a know-how-t a Liberó és a Libresse gyártásához a Mölnlycke Rt. anyavállalattól kapja. A gömörhor- kai gyárat korszerűsítjük és fejlesztjük, ami a termékeink kínálatának bővülését jelenti majd. “ Senki sem kételkedhet abban, hogy a Mölnlycke ad magára, éppen ezért mindent elkövet, hogy rövid idő alatt Gömörhorkán is sikeres legyen. Azzal az emberi közeggel azonban, amely a likvidálás alatt álló cellulóz- gyárat és a most felfutóban lévő új Mölnlyckét körülveszi, elsősorban a két igazgatónak- Jancovic Stefannak és Bodnár Andrásnak — kell megküzdeniük. Nem idegenek ők egymásnak, majdnem egyidőben kezdték pályafutásukat a most már két különböző sors előtt a hangulatok, vélemények rejtőznek, amelyek bizonyos mértékű kiszolgáltatottságokat emlegetnek. Egyelőre olyan körülmények között dolgozunk, amelyek nem teszik lehetővé a teljes felfutást, mennyiségben, minőségben, termelékenységben. Ezért is alacsonyabbak a bérek annál, amit ígérünk akkor, ha jövőre minden az elképzelések szerint beindul. Akik itt fognak dolgozni, megtalálják majd a számításaikat. Egy jól működő termelési egységnek alapfeltétele, hogy a dolgozók jól érezzék magukat benne. Hiába volt szakszervezeti érdekvédelem ott, ahol kénesgázveszély volt, a balesetek napirenden voltak, és a szociális felszereltség az európai nívó alatt maradt. Egy jó vezető csapatnak a feltételeket a megelégedettséghez meg kell teremtenie, s akkor az érdekvédelem elveszti a funkcióját.- Mindenki így látná ezt? Tapasztalható itt egyfajta félelem is. Az önmagát likvidáló régi üzem dolgozói saját nézőpontjukból ítélik meg a történéseket, míg a Mölnlycke alkalmazottai hallgatnak, mert nekik ez a célravezető. Marad tehát a suttogó propaganda, az igazgatók kölcsönös lejáratása.- A régi gyár likvidálás alatt álló részének a napjai meg vannak számlálva, s az ott dolgozók jövője eléggé bizonytalan. Mindenki nem jöhetett át a Mölnlyckébe, mert szabott a létszámunk. Jelenleg 250 alkalmazottunk van, de a piaci igényektől függően növelhető a létszám. Meg kell jegyeznem, hogy amikor létszámot emeltünk, kéréssel fordultunk a likvidálás alatt álló részleg dolgozóihoz, aki akar, jöjjön át dolgozni. Sajnos, nagyon gyér volt az érdeklődés, amit azzal indokoltak, hogy csökkenne a bérük. Ez igaz ugyan, de stabil munkahelyük lenne. Gömörhorkai emberekkel Kinek van igaza? ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ álló Gömöri Cellulóz- és Papírgyárban. Miközben egyikük a műszaki osztályt vezetve törekedett a gyár jövőjének biztosítására, másikuk igazgatóként tevékenykedett. Az akkori személyes ellentéteik ma már eredendően vezetői érdekellentétté „szelídültek“, amelyeket - bevallva vagy bevallatlanul - egyeztetni kényszerülnek. Bodnár András mérnök, a Mölnlycke Rt. termelési igazgatója szerint érdekeit igazából közösek:- A kezdetleges előzményekről ma már kár beszélni, mert azok visszanyúlnak 1986- ba, amikor az első kapcsolatok megteremtődtek a svéd konszernnel, amelynek már akkor is majdnem minden kontinensen voltak termelőüzemei. 1986-tól többféle próbálkozás fulladt kudarcba az alapvető piaci feltételek hiánya és a gazdasági rendszer merevsége miatt. 1991 negyedik negyedévéig tartott, mire kikristályosodott az, hogy milyen feltételek mellett és szerkezeti összetételben születhet meg a vállalat.- Volt előzménye is ennek a gyártási programnak?- A gömörhorkai cellulóz- és papírgyár olasz gépsorokon gyártott higiéniai termékeket és nem-szőtt textíliát.- Ezekhez képest mennyiben más ez az új gyártási rendszer?- Mindenekelőtt azt kellene megvizsgálni, hogy miben jelentett előnyt a svéd cégnek a horkai lehetőség és adottság. Olyan céggel kerültünk kapcsolatba, amely világszerte többféle terméscsaládot gyárt. Több évtizedes tapasztalata van ebben. Hat hónap alatt tízféle termék gyártását vezettük be. Ezek intim betétek, amelyeket különböző kivitelezésben, használati módozatban és árkategóriában gyártunk. 1992 áprilisától tart ez a felfutási folyamat, amellyel párhuzamosan törekszünk a régi berendezések, termelőeszközök leállítására és saját gépek beindítására. Ezek az esztendő utolsó szakaszában kerülnek beszerelésre, s 1993 elején már a világszínvonalú termékek gyártását is kiszélesítjük.- Eredendően új helyzet születik az ország kettéválásával. Miként viszonyul ehhez a Prágában székelő vezérigazgatóság és a termeléssel foglalkozó egyetlen csehszlovákiai üzem?- Ezt nem kellene olyan megvilágításban szemlélni, hogy a Mölnlycke vezérigazgatósága Prágában van. A cég Csehszlovákiában van...- De Csehszlovákia nem lesz...- ... Csehországban van egy vezető csapat, a vezérigazgató, a gazdasági igazgató és a marketingigazgató, Szlovákiában pedig személyemben a termelési igazgató irányítja a gyártást. Ez nem jelenthet semmilyen gondot, mert a vezetés átfogó szervezést végez, s így teljesen mindegy, hol székel a vezérkar.- Nem aggódnak a svéd tulajdonosok?- Vannak bizonyos aggályaik a kettéválással kapcsolatosan, de bíznak a dolgok zavartalan lefolyásában.- Nem tervezik székhelyük Pozsonyba vagy Kassára helyezését?- Egyelőre ilyen jellegű szándékról nem tudok, bár a dolog előfordulhat. Ragaszkodjunk a tényékhez, s ezek azt mutatják, hogy az alapeszköz-állomány fejlesztése, a beruházás Gömörhorkán folyik, s egy Kelet felé orientált beruházást már nem enged ki a kezéből a Mölnlycke AG.- Milyen üzleti filozófiát takar ez a törekvés?- Elsősorban azt, hogy az itt élő és dolgozó emberekq^k már van bizonyos szintű tapasztalatuk a higiéniai termékek gyártásában. Adott a kapcsolat és a viszony a technológiához, a felhasznált termékhez és nagyon szigorú előírásokhoz is. Ez nem kis mértékben határozta meg döntésüket. Nem olyan egyszerű ez a termelési folyamat, hogy bárhol a szántóföldön megérné felépíteni egy hasonló gyárat. Az, aki ismeri a folyamatot és a terméket, könnyebben alkalmazkodik a nevesebb gyártó világszínvonalat garantáló követelményeihez. Másodsorban a hazai és a külföldi felvevőpiac közelsége volt fontos. Egy olyan nagyfokú kultúrálódásra alapozunk, ami már Latin-Amerika és Ázsia fejlettebb részeiben is természetes. Ráadásul, a kialakulatlan piacon az egykori Szovjetunió területein ezekben a termékekben is hiány keletkezett.- Mit várnak el az itt dolgozóktól?- A cég közel 400 millió csehszlovák koronát ruház be, alig egy esztendő alatt. Ez elég okot szolgáltat ahhoz, hogy elvárjuk az emberektől a mindennemű stabilitást. Olyan termékeket gyártunk, amelyekre tartós piaci igény van. A bérek az eredmények függvényében emelkednek majd, s az elképzelt termelékenység elérése után a régiónkban a Mölnlycke bérei az első helyen lesznek. Ehhez azonban nagyobb felelősségérzet kellene az itt dolgozók részéről. 1993-ban a produktívabb gépeken kisebb veszteséggel gyártunk majd jobb termékeket. Ennek fejében elvárjuk, hogy azok, akik ennél a vállalatnál dolgoznak, magasan képzett szakemberek legyenek, s ha még nem azok, rövid idő alatt el kell érniük ezt a szintet. Hajlandók legyenek az önképzésre és elfogadják a vállalat kínálta képzési lehetőségeket. Kiváló munkabírásuknak és kifogástalan egészségi állapotuknak kell lennie.- Miként léphetnek fel a régióban igen súlyos gondként jelenlévő alkoholizmussal szemben?- Mindenekelőtt a munkaszerződésben kötjük ki a feltételeket, s aki ezt megsérti és drogfüggőséget, alkoholizálást állapítunk meg nála, attól rövid idő alatt megszabadulunk. Egyértelműen a svéd viszonyok átvetítéséről van szó, hiszen itt egészségügyi termékeket gyártunk, s be kell tartani minden előírást. Még csak kockáztatni sem szabad ezek megszegését.- Mindezeket figyelembe véve, itt nem lenne szükség szakszervezetre, érdekvédelemre?- Sejtem, hogy a kérdés mögött azok A tények magükért beszélnek, s az emberek még inkább. Döntőbírónak az álljon, aki csodákra képes, márpedig csodák Gömörhorkán sincsenek. Vannak viszont érdekellentétek. Meg kell hogy ütközzön egymással a megszokásból kinövő kényelmesség szociális demagógiája és a mások szemében karrierizmusnak is mondott vezetői törekvés a lehető legbiztosabb jövő menedzselésére. Az kétségtelen, hogy a Mölnlycke Rt. gyárát igazgató Bodnár Andrásnak nyílt kártyákkal kellene játszania, elsősorban a családi nagykereskedelmi vállalat dolgában, amit a testvéröccse menedzsel és a svédek „de jure“ és „de facto“ megérkezése előtt jelentős exportot bonyolított le (még bartelüzletben is) az ott gyártott Hygema márkanéven ismert termékcsaládból. Erről a vállalkozásról az emberek sok mindent beszélnek... Ellenérvként ott a törvényesség, a Mölnlycke AG megbízatása, amellyel ráruházták az új gyár termelésének irányítását. Igényeket képvisel, egy egész technológiai rendszert futtat fel beosztottjai aktív közreműködésével. Eszközeit lehet vitatni, különösen hanghordozását, emberi keménységét, amit sokan könyörtelennek tartanak, és a neki nem tetszőkkel váló szakítást. Egy azonban tény: dolgozni akar a gömörhorkai Mölnlycke Rt. gyárának érdekében. Természetesen magáért is. Született gömörhorkai, mint ahogy azok is, akik ilyen vagy olyan okból ellene vannak, vagy éppen sokat sejtetve hallgatnak. Miközben a dolgok és az események mennek előre a maguk útján, kirajzolódik: háromszáz család él biztosabb anyagi körülmények között. Ezt kellene azoknak figyelembe venniük, akik a múltat dicsőítve rálegyintenek a dolgokra. Igen. Nem ők parancsolnak a kommunista ideológia szolgáiévá szegődve a svéd multinacionális konszernnek. Nem is fognak parancsolni. Meleg székeiket rég kidobták a szemétdombra, de az is lehet, hogy az önmagát likvidáló Gömöri Cellulóz- és Papírgyár raktárából becses emlékként megvásárolták, s most otthon beléülve fájó szívvel emlékeznek a múltra. Nem a mozgalmi múltra, hanem uralkodásuk négy évtizedére, amely alatt csak a szájuk volt tele ígérgetéssel. A mozgalmi múlt legalább annyira keresztényszocialista és szociáldemokrata, mint kommunista, csak mindeddig erről hallgatni kellett. Egy százharminc esztendős gyármatuzsálem kövei, téglái között ez is elkeveredik, mint minden, ami a halál és a születés mezsgyéjén találkozik egymással. A főnixszerű halál és újjászületés két főszereplője - a két igazgató - megnyilatkozott. Az emberek vagy megtagadták a véleménymondást, vagy szóltak ugyan mostani sorsukról, de nem vállalták - mert szerintük nem vállalhatták - a nyilvános szereplést. Gömörhorkán még sokan félnek. Nem tudják mikor vannak csata előtt, és mikor vannak csata után. Azt viszont megtanulták a múltból, hogy dicsőség a győzőnek és jaj a vesztesnek. (folytatjuk) A szerző felvétele Dmza István
