Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-30 / 44. szám
Visszaemlékezések és gondolatok a csehszlovák állam létrejöttének 74. évfordulóján Ezekben a hetekben két történelmi nap eseményeire gondolok vissza. Elsőként 1918. október 28-a, majd október 30-a jut az eszembe. Mind a kettő meghatározó volt Csehszlovákia történetében, mind a kettő összefügg létrejöttével. A következő sorokban igyekszem visszaidézni ezeknek a napoknak a történéseit, legalábbis vázlatosan. így talán jobban kidomborodik az idei évfordulónak történelmi jelentősége, többen eltűnődnek a csehszlovák állam sorsán. Mit: A prágai események Prága 74 évvel ezelőtt örömmámorban úszott. Az emberek, ismerősök és ismeretlenek, ölelték egymást, ujjongtak, daloltak s örömükben sírtak. Az ég felé emelve kezüket köszönték a Mindenhatónak, hogy ezt a napot, mármint 1918. október 28-át, megérhették. Előbb a Vencel tér vált óriási mani- fesztáció színterévé, majd az Óváros tér. A Vencel tér ünnepi köntöst öltött. A házak ablakait virágok díszítették; az épületek legfelső emeletéről majdnem a járdák kövezetéig piros-fehér színű nemzeti lobogók takarták a falakat; az ősz virágai csaknem beborították Szent Vencel lovasszobrát. Ezen a helyen szerzett Prága népe tudomást arról a történelmi eseményről, hogy létrejött az önálló csehszlovák állam, A csehek öröme határtalan volt. Déltájt fúvós zenekarok járták a várost, s játszottak önfeledten, örömittasan. Délután az Óváros téren és a környező utcákban gyülekezett a lakosság, ahol egy magyar zászlóalj őrködött, hogy ne történhessék rendzavarás. S bár a tüntetők sorra szaggatták le a magyar tisztek és katonák sapkarózsáit, ők felismerve a történelmi pillanatot, nem használták sem a szuronyaikat, sem a géppuskáikat, összetűzésre nem került sor. Amikor a parancsnak engedelmeskedve visszavonultak a laktanyájukba, az Óváros- háza erkélyén megjelentek a Csehszlovák Nemzeti Bizottság tagjai, és ünnepélyesen bejelentették, hogy életre kelt a csehszlovák nemzet önálló állama. Néhány óra múlva megszületett az .első törvény is, amellyel a Nemzeti Bizottság megalakuljak nyilvánította a csehszlovák államot. Az öröm határtalan volt. Az esemény híre órák alatt elterjedt szerte az országban. A nép a függetlenségnek, az önállóságnak örvendett, a nemzeti felszabadulás örömének lázában élt. Az élet azonban rövid időn belül visszatért a régi kerékvágásba. A szlovákság sorsdöntő lépése Most pedig lássuk, mi történt hozzánk közelebb, Turócszentmártonban? Magyarország szlovákok lakta északi területén, a későbbi Szlovákiában, az események nem úgy alakultak, ahogy Prága szerette volna. Mártonban a szlovákok ünnepélyesen deklarálták önrendelkezési jogukat. Bár ebben a dokumentumban nem történt említés arról, hogy a szlovákok elválnak a magyaroktól, a szlováklakta vidék leszakad Magyarország testéről, sőt, olyan kinyilatkoztatást sem tartalmazott, hogy egyesül a történelmi cseh tartományokkal egy önálló, közös államban, de ezt a szándékot feltételezni lehet a dokumentumnak abból a mondatából, amelyben „az egységes cseh-szlovák nemzet szlovák ágának“ Nemzeti Tanácsa kinyilatkoztatta: „A szlovák nemzet mind nyelvi, mind kulturális-történelmi szempontból az egységes cseh-szlovák nemzet része“. Történt pedig mindez 1918. október 30-án Turócszentmártonban, tehát két nappal az első csehszlovák törvény elfogadása után. A Tanács a deklarációt Prágába küldte, s ezzel a szlovákság sorsa szorosan összefonódott a csehekével. Mindebből az következik, hogy a szlovák nemzet nem az önrendelkezési jog alapján vált a csehszlovák állam népének a részévé, hanem mint a csehszlovák nemzet Magyar- ország területén élő ága. S minthogy az első csehszlovák törvény mindjárt az első mondatával kinyilvánította a csehszlovák állam létrejöttét, függetlenül annak határaitól, a szakemberek körében olyan nézet alakult ki a húszas években, hogy a csehszlovák állam már két nappal a Mártani Deklaráció előtt létezett, valóság volt, mégpedig attól függetlenül, hogy Turócszentmártonban tudtak-e egyáltalán valamit arról, ami Prágában történt. Véleményük szerint e deklarációnak egyáltalán nincs államjogi jelentősége, az állam nélküle is létrejött. Az viszont még vita tárgyát sem képezheti, hogy az önálló csehszlovák állam létrejöttéről szóló törvény vonatkozott a volt magyarországi szlováklakta területekre is, tehát a majdani Szlovákiára, annak ellenére, hogy ennek a határait még körvonalakban sem állapította meg. Az első törvényben, de a Mártani Deklarációban is szerepel a csehszlovák nemzet fogalma. Nos, ez kezdetben taktikai funkciót töltött be. Hatalmi funkcióvá csak az állam megalakulása után változott. Kulcsfontosságú volt. E helyt azt sem szabad elhallgatni, hogy amikor a Csehszlovák Nemzeti Bizottság mint az állami szuverenitás megtestesítője a csehszlovák nemzet nevében elfogadta az első törvényt, elképzelhetetlen volt, hogy két államalkotó szubjektum lépjen fel. Lehetetlen volt ez már csak azért is, mert a csehszlovák állam kikiáltásáig a külföldi ellenállási mozgalom vezetői minden megnyilatkozásukban egyértelműen a csehszlovák államiság egyetlen szubjektumával érveltek: a cseh, illetve a csehszlovák nemzettel. Taktikai okokból sehol nem hivatkozhattak két nemzetre, mert azzal megnehezítették volna a csehszlovák állam létrehozását, főképp a cseh tartományok és a szlováklakta észak-magyarországi terület egyesítését. Megzavarták volna mind a szövetséges, mind a semleges országok közvéleményét. Ezek lakossága ugyanis abban az időben keveset tudott a csehekről, és még kevesebbet, csaknem semmit a szlovákokról. Egyébként a külföldi közvélemény megtévesztéséről kialakult nézetet alátámasztja az az egyébként találó kijelentés is, amely a deklaráció elfogadása után hangzott el két delegátus beszélgetése közben: ,,Két váltót írtunk alá. Az egyiket a külföld számára, a másikat házi használatra." A helyzet ismeretében megállapíthatjuk, hogy Túrócszentmártonban akkor kettős játék folyt. A külföld előtt ugyanis nem volt szabad feltárni az igazságot, nem volt szabad nyíltan bevallani, hogy csehszlovák nemzet nem létezik. Ez a fogalom, mármint a csehszlovák nemzeté, csak a valóság elkendőzésére és az antanthatalmak félrevezetésére szolgált, és évtizedekre politikai feszültség forrásává vált. Megjegyzem, már a dokumentum elfogadásának idején erősen tartotta magát a jól értesülteknek az a nézete, hogy a csehekkel való egyesülés csak átmeneti időre szól. Sőt, a delegátusok azt is tudni vélték, hogy ez a „házasság“ 10 évnél hosszabb ideig nem tarthat. A szlovák lakosságon múlik majd, hogy továbbra is a csehekkel akar-e együtt élni. A házasság, az együttélés jóval tovább, egészen máig tartott. Területszerzés Jóformán még meg sem száradt a tinta az első törvény és a vele egy időben elfogadott kiáltvány papírján, a politikai helyzet egyre bonyolultabbá vált. Elsősorban a cseh tartományokban élő németek elszakadási kísérletei tették azzá. Ugyanis közel hárommillió polgár szintén az önrendelkezési jognak akart érvényt szerezni, azonban minden törekvése meghiúsult. A cseh katonaság alig két hónap alatt megszállta, visszafoglalta a kérdéses területeket. Számukra a diplomáciai út sem végződött kedvező eredménnyel. Szlovákia határai még sokáig bizonytalanok maradtak. Kialakulásukkal kapcsolatban a szakemberek nézetei nem voltak és ma sem egységesek. Mindenesetre a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai szorosan összefüggtek az akkori helyzettel, valamint a csehszlovák kormánynak Nagy-Csehország létrehozásáról szőtt elképzeléseivel. Ezek a határozatok egyébként többségükben akkor születtek, amikor a prágai kormány jóval délebbre akarta tolni az új állam határait, mint azt az 1918. december 24-i demarkációs vonal megszabta, és amikor nagyban folytak a magyarországi Tanács- köztársaság elleni intervenciós hadjárat előkészületei. Az akkori cseh politikusok elképzelését ezzel a mondattal lehetne kellőképp érzékeltetni: aki előbb teszi rá a kezét Szlovákiára, az nyeri el azt tartósan. Nos, ennek érdekében igyekeztek fait accompli-t (megmásíthatatlan tényt) teremteni, ahol csak arra lehetőség nyílt. Megindultak a területszerző hadműveletek. A csehszlovák hadsereg előbb a majdani Szlovákia területét szállta meg, majd behatolt a későbbi Kárpátaljára, s azt is elfoglalta. A történelmi igazsághoz tartozik, hogy időközben nemzetközi fórumon eldöntötték Kárpátalja sorsát. A Csehszlovák Köztársaság alkotmánylevelének megállapításával ellentétben Kárpátalja nem önként csatlakozott az új államhoz. A lakosságot ugyanis erről meg sem kérdezték. Létrejött tehát 1918-ban egy mesterséges államalakulat. A megalkotói a harmincas években még arról álmodtak, hogy Svájc példáját figyelembe véve egy olyan állam alapjait rakják le, amelynek a lakosságára boldog jövő vár Európa szívében. Mindez azonban csak ábránd maradt. Hét évtized krónikájához tartozik Az elmúlt évtizedekben sokan azt hangoztatták, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szétverésekor bűntudat töltötte el az antant- hatalmak politikusait, s ennek volt köszönhető a Saint-Germain-en-Laye-ben 1919. szeptember 10-én Csehszlovákiával aláírt nemzetközi kisebbségvédelmi szerződés. Ebben Csehszlovákia kötelezte magát, hogy annak egyes rendelkezéseit alaptörvényként ismeri el, amelyek részben a nyelvhasználatra vonatkoztak, továbbá az állampolgárság megadására, részben a kisebbségek védelmével függtek össze. Igaz, a nemzetgyűlés ezek javarészét átvetítette az alkotmánylevélbe, de nem sok köszönet volt benne, főképp az állampolgárság megadása esetében. A feltételeket ugyanis az alkotmánytörvény úgy állapította meg, hogy minél több nem csehszlovák nemzetiségű lakostól tagadhassák meg a csehszlovák állampolgárságot. így történhetett meg, hogy a magyar hontalanok száma, tízezrek elmenekülése, kivándorlása után is több tízezerre rúgott a harmincas években. A magyarok helyzete gazdasági szempontból sem volt kedvező. Bár a történelmi Magyarország iparának jelentős része Szlovákiában maradt, a magyar lakosság alig talált magának az iparban, de más gazdasági ágazatban is munkalehetőséget. Még a földbirtokok felosztásakor is mostoha gyermeknek számított. Prága elég gyakran állt a méregkeverő hírében. Az általa irányított politikán nem is volt sok áldás. Csehszlovákia fennállásának huszadik évében jött München, s utána gyors egymásutánban követték egymást a drámai események. Előbb a bécsi döntés, aztán az önálló szlovák állam kikiáltása, a protektorátus létrejötte, a második világháború, majd pedig az egységes Csehszlovákia megújulása; ezzel egy időben a német és a magyar lakosság törvényen kívül helyezése, a munkatáborok, a menekülések, a kitoloncolások, a deportálások, a kitelepítések, az etnikai tisztogatás szörnyű világa váltotta egymást. Mindezeket betetőzte a vagyonelkobzás, majd a szocializmus építése. Mindmegannyi kettétörött élet, emberi tragédia. S még mi minden férne bele ebbe a 74 esztendőbe, ebbe a korszakba. Elgondolkodtató az is, mi mindent követtek el a cseh politikusok annak érdekében, hogy a cseh érdekterületet kiterjesszék, mi mindenre voltak képesek, hogy létrehozzanak egy olyan államot, amelynek a területe a történelmi cseh tartományokénak csaknem a kétszerese. Még attól sem riadtak vissza, hogy megalkossák a csehszlovák nemzet fogalmát, mert másképp a Wilsoni pontok alapján nem juthattak volna hozzá a magyar- országi szlovákok lakta területekhez, sőt, még hódítottak is hozzá a magyar vidékből, és területszerző háború segítségével Kárpátalját is megszerezték. Vége szakad egy korszaknak, megszűnik Csehszlovákia. Kárpátalja már több mint négy évtizede levált róla, Szlovákia pedig ezekben a napokban, hónapokban önállósul. A mostani évfordulón csak kevesen úsztak örömmámorban, az emberek nem ujjongtak, nem sírtak örömükben. Sem a csehek, sem a szlovákok, de még az itt élő magyarok öröme sem határtalan. Ismerve a tényeket,sokakban önkéntelenül is felvetődik egy kérdés: egyáltalán szükség volt-e Csehszlovákiára? Szükség volt-e erre a mesterséges államalakulatra, amelynek létrehozása és fenntartása annyi szenvedésnek, annyi tragédiának volt az okozója? Ebben nagyon kételkedem. Kétlem ezt különösen akkor, amikor látom és tapasztalom, hogy a jelenlegi cseh politikusok, az „október 28-a férfiainak" kései leszármazottai, kevésbé éreznek felelősséget elődeik tetteiért, amikor olyan könnyen túl akarják magukat tenni a kellőképp elő nem készített, talán eléggé elhamarkodott válás nehézségein, rá sem hederítve annak várható következményeire. A történelem itélőszéke aligha lesz majd kegyes az államszervezőkhöz, de a felszámolók sem várhatnak tőle vállveregetést. S hogy mit hoz a jövő? Azt senki nem tudhatja. De reménykedjünk. Gyönyör József Méry Gábor felvétele Elárvult a prágai vár...
