Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-03 / 27. szám
ÚBlUeSBfl * Ne héz az újrakezdés 0 Föld és termelőeszköz nélkül nem lehet gazdálkodni 0 Egy szerveződő „kisszövetkezet“ története 0 A föld szeretete nélkül nem megy s 0 A SZABÓ CSALÁD RÉSZÉRŐL A HUSZONHA TÉVES SANYI LETT A GAZDA... Gunits László felvétele Csak amikor megismerkedtem velük, értettem meg, miért állnak ki oly határozottan, makacsul az új mellett. Megszenvedték a levitézlett rendszer uralmát. Minden községnek szüksége volt a maga kulákjára. Apjuk hat hektáron gazdálkodott, de a nagyapjuknak húsz hektárja volt. Szabóék kulákok! „Likvidálták“ őket. Elvették a földjüket, gazdasági felszerelésüket, a két cséplőgépet, elhajtották a teheneket, lovakat, disznókat. A hetvenéves nagyapát nem hurcolhatták meg, de a kulák származású Istvánt „passzív“ magatartása miatt a hírhedt PTP-be, a munkaszolgálatos zászlóaljba kényszerítették. A legényembert harminchárom hónapig dolgoztatták a katonai építkezéseken. Utána a két testvér a nagysallói efsz-ben kereshette meg a kenyerét. István már nyugdíjba vonult, Sándor még a szövetkezet tagja. Sanyi fia az ipolysági magyar tannyelvű mező- gazdasági szakiskola elvégzése után szintén az efsz-ben vállalt munkát, traktoros, majd raktáros volt. De csak 1990- ig! Mint a család legfiatalabb tagja, kilépett a szövetkezetből, a megtakarított családi pénzből traktort vásárolt és két hektáron gazdálkodni kezdett. — Hittünk a propagandának - mondja István -, naivak voltunk, komolyan vettük az új politikai programot. Már a forradalom után húsz taggal, 260 hektáron „kisszövetkezetet“ akartunk alakítani. Az akkori VPN-től (NYEE) támogatást nem várhattunk, hiszen a hat vezetőségi tag közül négyen a CSKP pártbizottsági tagjai voltak. A „kisszövetkezetet“ Kováé Stefan és én képviseltük. A mérnök urat az elvtársak maguk között, vallási meggyőződése miatt, csak „hívőként“ csúfolták. Velünk szemben ült az efsz elnök elvtársa, a járási pártbizottság ellenőrzési bizottságának tagja, a falusi csúcstitkár és az efsz pártelnöke. Első határozatuk így hangzott: megszüntetik a tagságunkat az az efsz-ben és ha rendezik a földügyet, akkor kiadják a nekünk járó részt. Ekkor úgy döntöttünk a családban, hogy csak Sanyi lép ki a szövetkezetből'. Es teltek a hetek, hónapok. Az efsz szabad kezet kapott, packáztak velünk, még a VPN vezetése alatt is. — Egyszer sem mondták, hogy nem alakíthatunk kisszövetkezetet, csak halogatták - veti közbe Sándor. — Amikor sürgettük a döntést - folytatja István -, egyikük ezt vágta a szemembe: Hol az a tehén, amit ti beadtatok?! Az régen megdöglött! így gondolkodtak az elvtársak. Nem értették meg, hogy mit akarunk. Birtokukban volt a föld, a termelőeszköz. Tehetetlenek voltunk... A heves természetű Sándort azzal vádolták meg, hogy szét akarja verni a szövetkezetét. István nem robbanékony típus, diplomatikusan beszél, tárgyal. Mosolyogva jegyzem meg: kiegészítik egymást. — Elfogyott a türelmem - szólal meg Sándor. - Csak azért is kivesszük a földünket! Berelefonáltam: Ha nem adjátok ki a földet, mindent kirakok az irodátokból, s bezárom az ajtót! Mondták is: Ez képes megtenni... A viharos párbeszéd után akcióba lépett a „diplomata“ István. Eljött Nagy- sallóra a mezőgazdasági igazgatóság jogásza. Az „elvtársak“ csak akkor kaptak észbe. — Meg is egyeztünk - mondja István.- Tavaly visszakaptuk apánk, nagyapánk földjét. Változás történt a földműves-szövetkezet vezetőségében is. Az újak komolyan gondolkodnak. Most már jól kijövünk velük... — S mi lett a „kisszövetkezettel“?- érdeklődöm. Erre a Szabó család tagjai egymást kiegészítve válaszolnak. 'Tavaly csak hárman szövetkezhettek „csendesen“. A Szabó család részéről a huszonhat éves Sanyi lett a gazda, a kis „közösbe“ a család 21 hektárját vitte és öt hektárt bérelt. A másik társ a harmincéves Kováé Stefan mérnök, a Zselizi Állami Gazdaság főgépesítője, az apja után visz- szakapott hat hektárhoz még öt hektárt bérelt. A harmadik a negyvenéves Hőnyi Lajos, a Jednota dolgozója, az anyósék huszonöt hektárjával csatlakozott a társuláshoz. Sanyi eredményesen zárta az első évet, a traktor után ekét, kultivá- tort, vetőgépet, öntözőberendezést és négy öntöződobot vásárolt. A sarabolót a másik társ adja, a harmadik az Avia teherautót. Egymás között megbeszélik, ki milyen gépet vásárol. A „közösbe“ adott hektárok szerint külön-külön veszik meg a vetőmagot, a műtrágyát. Beruházásaikhoz az államtól mostanáig támogatást, szubvenciót is kaptak. S a „hármasfogat“ tavaly ősszel megkezdte a magánvállalkozást. Csaknem az egész területüket kukoricával vetették be, két hektáron pedig fűszerpaprikát termesztenek. Amikor dolgozni kell, a mérnök pr is felhúzza a „foltos“ nadrágjai, s a traktorra ül. De, mint Sanyi mondja, fő profilja az üzleti szerződések kölese, az értékesítés lesz. — A munka közös, kölcsönös bizalmon alapul - teszi hozzá István. — Üzlettársak. üzletfelek. Úgy osztozkodnak majd, mint a szövetkezetben, a hektárjaik után. Úgy terveztük, hogy Sanyiék most ősszel bevezetik az állattenyésztést is... - s az őszülő ember a hat évvel fiatalabb öccsére mosolyog. - Mi vagyunk a menedzserek... Mondja is Sanyi: — Jobban értenek hozzá, van mit tanulnom tőlük. — Mi csak tanácsokat adunk, vigyázunk rájuk - szól Sándor. - Volt már olyan tanács is, amit a fiam nem fogadott meg. — De az csak részletkérdés volt — szerénykedik Sanyi. — Ő dönt, a fiam, ő a gazda — teszi hozzá jóleső mosollyal az apa. - De az igazat megvallva, a bátyámnak sok mindenben nagyobb a szaktudása... Mindnyájan őrá nézünk, István a Szabó család hangadója. Meg is szólal: — A gazdasági reformban elég egy megtorpanás, s az behozhatatlan károkat jelent. A mostani választások keresztülhúzták a számításunkat. A marhate- nyésztés bevezetésével most vámunk kell. Azt akartuk, hogy a transzformálás útján a vagyonrészünket épületben kapjuk vissza a szövetkezettől. Sok felesleges épületük van, s a szövetkezetnek előnyösebb, ha az egyik üres istállót nekünk adná. Az állattenyésztés komoly beruházást igényel, kölcsönt is fel kellene vennünk. De most mi lesz a transzformációval, a választások után milyen lesz a gazdasági politika? Ezt még nem tudjuk. Ha Filkus dominálna Meciar pártjában, ha némi módosítással is, létrejön a transzformáció. De Filkus eddig nem lépett fel, csak Knazko, a volt színész... Sajnos, vámunk kell az év végéig. Ez ‘ már megtorpanás a megkezdett úton, ezt nem lehet letagadni... — Az a szerencsés, aki elkezdte — teszi hozzá Sándor. - Aki most kezd, nem tudja, mi vár rá. A fiam, a társai már felfutottak, lépéselőnyben vannak. Reméljük, jó lesz az idei termésük, megtérülnek a kiadásaik... — S a két éve tervezett „kisszövetkezetről“ lemondtak? — kérdezem. — Dehogy mondtunk! — feleli István.- Ha mások lettek volna a választási eredmények, ősztől vagy kétszáz hektáron beindult volna. Úgy képzeljük el, hogy részvénytársaságot, kft-t alakítunk. Aki nem akarja vállalni a felelősséget, bérbe adja a földjét... Don Quijote-k lettünk, szélmalomharcot folytatunk, legalábbis úgy érezzük magunkat. De nem tágítunk, elóbb-utóbb létrejön a magángazdák szövetkezése, mert a megkezdett útról nem fordulhatunk vissza! S ezzel el is búcsúzik, a képviselőtestület tanácsülésére kell sietnie. Most már Sanyit vallathatom: - Hogy érzi magát mint gazda? — Örülök a változásnak. Sok a munka, de az ember nem veszi észre, amikor dolgozik. A szövetkezetben is iparkodtam, de „idehaza“ passzióból dolgozom, nem kötelességből. És mit szeret a még nőtlen fiatalember? Mi a kedvtelése? — Tervezgetek...-Mit? — Ami összefügg a munkámmal, hogy lesz tovább... Sándor, az apa, derűsen felnevet. — Segédeszközöket fabrikál! — büszkélkedik. - A kézzel végzett palántázáshoz, a paprikához gumitömlővel ellátott sorhúzót készített a traktor után, azt rákapcsolja az öntözőberendezésre, és beöntözi a sorokat... — A gépi palántázáskor sok a kiesés — magyarázza Sanyi —, ezt csak a nagyüzem engedheti meg magának. Nekünk, magángazdáknak, a kézi palántázás a kifizetődő. — Már idegenek is kölcsönkérték a sorhúzót — dicsekszik az apa. — Kaptak érte valamit? Megrökönyödve néz rám Sándor, hogy kérdezhetek ilyesmit?! — Egymást ki kell segíteni, ez a betyárbecsület! - mondja, s újra szerény, dolgos fiára pillant. — Sanyi a hirdetéseket is böngészi, figyeli, milyen új gépek jelennek meg. Egy kistraktort már kinézett magának, ha megmarad a szubvenció, azt is megveszi... — Örülök, hogy így élünk most, de jobban is érezhetném magam - mondja Sanyi a búcsúzáskor. — Minden gondokkal jár. Két helyen gazdálkodunk, az egyik területen öntözéssel, a másikon nem. Ezt is meg kellene oldanom. De az tölt el a legjobb érzéssel, hogy a mi egykori földünket művelhetjük meg. Csak azt akartuk, és vissza is kaptuk... Ilyen a nagysallói Szabó család. A keserves évtizedek után fellélegeztek, újra a sajátjukon gazdálkodhatnak, és szorgalmazzák a magángazdák tömörülését is, mert részvénytársaság keretében, nagyobb területen még kifizetődőbb lesz a munkájuk. Petróci Bálint 1992. VII. 3. ^SSS^SösSSs SgStSfc3ï%âe= ciss s—. ; tfa-s»1ft-— .gaga. ~ -” “__; A tót testver a he/y^^ „c„efogasaro • ....
