Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-23 / 43. szám

- Kolozsvári évei alatt, gyer­mek- és ifjúkora éveiben ugyan­úgy vonzódott a természethez, mint ma?- Bizonyára igen. Ötszáz négyszögöles kertünkben renge­teg virág volt... gyümölcsfa nem nagyon, de virág rengeteg. Főlég dália meg sárga futórózsa. A ká- lák, ezt el nem felejtem soha, olyan magasra nőttek, hogy én, mint gyerek, teljesen elvesztem köztük. Álmaimban ma is visz- sza-visszatérő kép ez; úgy sétá­lok a hatalmas káték közt, mint valami illatos erdőben a virágzó fák alatt. Ezek a legboldogabb álmaim... gyerekként csodálom a valóságban nem létező gyö­nyörű fantáziafákat. De nem­csak a kertünket, a kert alatti nádast és a meredek vízpartot is szerettem, a Szamoshoz vezető, martba vájt lépcsőfokokat. Ne­kem az ott nagyon titokzatos helynek tűnt. Az utca másik ol­dalán, a Kerek dombon csipke­bogyót és gombát szedtünk, oda jártunk kirándulni, nagyokat gyalogolni. Ezek az utak mindig érdekesek voltak számomra, mert az Anyukám rengeteget tu­dott magyarázni. Elmondta, me­lyik növény mire való, melyik­ből lehet teát, melyikből főzetet készíteni... bodzát, kamillát, hársat ma is szedek, kicsi kis zsákokban sok mindent bekészí­tek magamnak.- Fára mászni hol tanult? Mert emlékszem, egyszer azt mesélte, még gimnazista korá­ban is felvette a versenyt bár­kivel.- Volt a kertünk végében egy jókora jázminbokor, de olyan nagy, hogy fának is beillett, an­nak a lombjai közt szerettem tanyázni nagyon. Ott énekelget­tem, szavalgattam magamnak órákon át, és csak akkor jöttem le, ha megéheztem. A gimná­zium kertjében még nagyobb fák voltak, magasak, rettenetesen magasak; szünetben, ha nem szólt közbe az idő, fiúk és lá­nyok egymás után kúsztunk, másztunk felfelé. Volt egy másik mániám is. Ha sérült facsemetét láttam valahol, akkor azt bizto­san hazavittem és a kertben ke­restem helyet neki. Ősszel, ami­kor hullott a gesztenye, szintén sokat ültetgettem. Itt is dédelge­tek már két kis gesztenyefát az udvarban és fenyőink is vannak, de azok már szép nagyok. Még Erdélyből is hoztam egyet.- Áprily Lajos Kolozsvár éj­jel című versében akácfák illatos szőnyegéről ír.- Ilyen itt nincs. Ilyet én csak otthon láttam. Vastagon az út lehullott virággal és azon lépked az ember. „A kövezet akácvirá­gos, holdfényben áll a régi bolt, nem ismer rám a régi város, „Keményen Patrick Swayze ötholdnyi birtoká­nak bejáratai igen szerényen hatnak. Nem is sejtetik, milyen csodálatos helyre, valóságos texasi álomparadi­csomba vezetik a látogatót. A ház­ban tánc- és felvevőstúdió is van, bútorzata pedig afrikai, ázsiai és ősi amerikai munka. Rengeteg zöld, me­dence, vízesés, és tizenegy lóistál­ló... Ezt a csodálatos életformát fe­leségével, Lisával alakította ki, aki­vel Houstonban is tartanak lovakat, jelenleg pedig Montanában tervez­nek mintegy 10 000 holdnyi birtokot vásárolni. Szeretnék valóra váltani azt az elképzelésüket, hogy repülő­vel két órán belül a három otthon bármelyikébe eljuthassanak. Patrick Swayze karrierjének kez­detei gyermekkorába nyúlnak visz­a régi Hold.“ Nekem különösen gyönyörű ez a vers, hiszen a hold is régi társam. Én vala­hogy mindig szoros kapcsolat­ban voltam vele. Nyilván hatás­sal van rám, nem tudom megfej­teni. Egyszer vonz és akkor órá­kig el tudnám nézni, máskor meg hidegnek, ellenségesnek, ki­fejezetten gonosznak találom, s olyankor még a hangulatomat is képes elrontani. Fiatal korom­ban, amikor otthon éltem, az éjszaka kellős közepén is képes voltam kimenni, hogy lássam. Itt ritkábban ébredek fel és akkor is először a Göncölszekeret kere­sem. Az alapján ugyanis ponto­Tegnap (Darvas Ivánnal a Bakaruhában című filmben) és ma Helyey Zsuzsa felvétele Bara Margit barangolásai Színésznő volt. A magyar filmgyártás egyik legvonzóbb, legfinomabb és legszomorúbb szépsége. Megrázó szerelmi drámák örök vesztese. Bakaruhában, Fíáz a sziklák alatt, Csempészek, Flideg napok - Bara Margit arcán megállt a kamera és mindig, minden helyzetben a legbensőbb énjét mutatta. Szerepeit, még ha homlokegyenest különböztek is egymástól, a belső magány, a lélek legrejtettebb zugaiban kövesedő fájdalom kötötte össze. A mosolya sem szólt felhőtlen boldogságról soha. Nevetése is sokkal inkább láthatatlan sebeket leplezett, semmint ragyogó jókedvet jelzett volna. Színésznő volt. Filmjeit nézve 1955 és 1965 között alkotott maradandót. Játszott, amíg játszani hagyták, aztán már csak játszogatott. Színpadon és kamera előtt sorozatban nyerni tudott, de az életben, amikor mások bűnei, hazugságai miatt kellett lakolnia, legyőzték. Bara Margit 1979-ben fordított hátat a színészi pályának, s bár azóta minden tisztázódott körülötte, a természetnél többet ma már egykori sikerei sem jelentenek számára. Olyasvalamit mondhat el magáról, amit nagyon kevesen: a nappal kel és a nappal együtt nyugszik le mindig és nemcsak budai otthonában, hanem a tengernél is, ahol nyaralni szokott. san be tudom tájolni magam, merre nézett kolozsvári házunk kapuja.- Másfél évtizede lesz lassan, hogy visszavonultan él budai la­kásában. Ftogy telnek az estéi, amióta nem játszik? Nézi a té­vét, amíg meg nem unja?- Korai lefekvő vagyok. Hét­kor már ágyból nézem a tévét, kilenctől pedig már olvasok, amíg el nem álmosodom. A reg­geleim sokkal szebbek. Korán ébredek, mert a napkeltét nem akarom elmulasztani soha. Ne­kem azt látnom kell, ehhez én már kimondottan ragaszkodom. Az öröklétbe is legszívesebben azzal a tudattal mennék, hogy a nap ott is sütni fog. Butaság, de ha hegy tetején temetnének el, akkor biztosan teljesülne a kí­vánságom.- Ha korán kel, akkor korán indul útnak, ugye? — Tavasszal, nyáron és ősszel valóban korán megyek el itthon­ról, télen úgy nyolc óra felé, de még akkor sincs igazán világos. Fél óra alatt nagyon messze elju­tok, bár ugyanazt a távot, amelyhez tavaly kerek egy órára volt szükségem, az idén már egy óra öt perc alatt teszem meg. Tehát lassulok. Bár az is lehet, hogy egy-egy utcában tovább bámészkodom... nem tudom. Tizenkét éve lakunk ebben a házban, azóta minden reggel gyalogolok egy nagyot, még a szél, a szakadó eső sem tud visszatartani.- Hogy kezdődött? Bánatá­ban ki akart sétálni a világból?- Igen, rosszul ébredtem és nem tudtam mit kezdeni ma­gammal. Egy hosszú séta bizto­san jót fog tenni, gondoltam és így is lett. Olyan kellemes fá­radtság jött rám, amikor hazaér­tem, hogy azt mondtam, nekem ez élvezet, amit mindennap meg fogok adni magamnak. Vál­toztattak is rengeteget rajtam ezek a reggeli gyaloglások; bát­rabb és erősebb vagyok, amióta a környéket járom.- Egyszer sem történt még PATRICK SWAYZT: sza, amikor még gyermektáncosként lépett fel. Később táncot tanul New Yorkban, majd 20 évesen elveszi feleségül Lisa Niemit. Színészetet ta­nul, fellép a Broadway-en, majd 1979-ben szerepet kap első filmjé­ben, a Skatetown USA-ban. Filmek soijáznak Coppola Outsidersétől a Next of Kínig, de az igazi kiugrást az Észak és Dél című televíziós soro­zat hozza meg számára. Két évvel később Johnny Castle-t személyesíti meg a Dirty Dancingben, és ettől kezdve Patrick fedőlapról mosolygó arca adja el a lapokat. Amikor a Ghost című film 1990 kasszasiker lett, Patrick népszerűsége a tetőfok­ra hágott. Legújabb, Holtpont című filmjében egy szörföző gengsztert személyesít meg. A mozgalmas, nyaktörő hullámlovas-, ejtőernyős­jelenetek túlnyomó többségét dublőr nélkül forgatta. • A magazinok napjaink legszexi­sebb férfijának tartják Önt. Hogyan fogadja ezt a titulust? — Először is: hízelgő ugyan, de tudják jól, hogy ez nem igaz. Kemé­nyen dolgozom, hogy a színészi munkára összpontosíthassak, és ne a hírnévre. • Harmincnyolc éves korban szörfözni és ejtőernyővel ugrani a film kedvéért egy kicsit kockázatos vállalkozás. Miért nem támaszko­dott inkább tapasztalt dublőrre? — Számomra ez a film több szem­pontból is kitűnő lehetőség volt a gyakorlatozásra. Kezdetben közel jártam ahhoz, hogy benedvesedett nadrággal, kutyaként nyüszítsek, amikor ki kellett ugranom a gépből. • Mi van a szellemekkel? Ön egyet már játszott. Hisz-e bennük? — Hiszek abban, hogy azt az ener­giát, amely uralja testünket, nem tartalmazhatja a hús és a csont. Pszi­meg, hogy elszomorodva jött haza?- Soha. Még ősszel sem, ami­kor ugye, sokkal könnyebben hajlik az ember a melankóliára, mint máskor. De ez nálam bizto­san azért van így, mert minden évszakot egyformán szeretek. Én nem szoktam reggelenként azon problémázni, hogy milyen idő van. Ha szél van, hát fújjon, ha fagy, akkor fagyjon, a ködöt és az esőt pedig kimondottan imádom.- Vannak fák, amelyekkel lelki rokonságot érez?- A gesztenye. Az áll hozzám a legközelebb, de más fának is szeretem átölelni a törzsét. Felfedeztem például egy egé­szen érdekes egyedet, soha éle­temben nem láttam még ilyet. Olyanok a levelei, mint az ecet­fának, gyönyörű, tele van ap­rócska virágokkal.- „Magányos cédrusa“ hol áll? Fent a hegyen?- Nem, itt a közelben. Fűzfa az én magányos cédrusom, egy terebélyes fűz, amelyet most ke­gyetlenül megnyirbáltak. Annyi­ra, hogy a törzsén kívül jófor­mán semmi sem maradt belőle. Borzasztóan sajnálom, szerin­tem biztosan idősebb, mint én, bár, ha látná az öcsém... elmen­tünk múltkor egy nagyra nőtt, vastag törzsű fa mellett, mon­dom, szegény, hogy megörege­dett. Legföljebb harminc lehet, állította az öcsém, erre aztán jól elcsodálkoztam. Akkor már a fák is fiatalabbak, mint én?- Annak idején, amikor félje, Gyarmathy Dezső Kolumbiában edzősködött, tizennégy hónapra ön is elkísérte. Caliban egészen más arcát láthatta a termé­szetnek.- Az volt az eldorádó szá­momra. A Kordillera sűrűje. Csupa ismeretlen fa, ismeretlen növény, a vadon csodálatos ma­dár- és bogárvilága. Tobzódtam a látványban. De nem volt miért kinézni az ablakon, mert feb­ruártól októberig szünet nélkül hétágra sütött a nap. Ott csak az esős időszak volt igazán izgal­mas, ha közeledett az égszaka­dás, azt hittük, jön a világvége. Olyan égboltot, mint arrafelé, sehol sem láthat az ember.- Illatokból milyeneket őriz magában?- Gyerekkoromból a jázmin­bokor és az eperfa illatát. A hár- sé meg a fenyőé ma is utolér. De úgy összességében a tavaszi er­dő illatát szeretem. Én már feb­ruár végén megérzem a tavaszt, de az április, amikor minden csodának, gyönyörűségnek a ka­pujában állunk, még kedvesebb számomra. Áprilisban én egyfolytában boldog vagyok. Szabó G. László chikai szempontból nézve hiszem, hogy van lelkünk. Fenntartás nélkül hiszek a magasabb erőben, abban, hogy energiánk egy kollektív tuda­tosságba megy át. Ha ez az energia elveszne, nem lenne lehetséges a reinkarnáció. • Vannak személyes tapasztalatai is?- Voltak pillanatok, amikor a Holtpont forgatásán, miközben szörfözni próbáltam, azt hittem, meghalok. Azt hiszem, többet vol­tam az óceán fenekén, mint a desz­kán. Hirtelen elfogott egy olyan ér­zés, mintha valami kiragadna. Érez­tem ezt az erőt, és kristályokat lát­tam a szememben. • Vannak-e olyan színészek, aki­kért lelkesedik?- Brando elsősorban, aztán Spen- cer Tracy, Dennis Hopper, Anthony Hopkins, De Niro, Pacino, Dustin Hoffman. Ilyenfajta színész szeret­nék lenni. Lehet, hogy sikerül, lehet, hogy nem. (rtú)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents