Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-23 / 43. szám
ÚBUJBSEfl Bá torkeszín nem szítják az ellentéteket • Mindegyik szülőnek joga van iskolát választani • Az érvényesülés reményében feláldozzák az anyanyelvet Bátorkeszi - ősi település a Komáromi és az Érsekújvári járás határán. Az első írásos említést véve alapul - 766 éves. Volt püspöki birtok, később (mint azt a neve is mutatja), a Báthoryak tulajdona lett. 1532-ben várossá nyilvánították. 1654-ben Pálffy Pál birtokolja, 1732- töl pedig Pálffy Miklós nádor és örökösei lettek a nagyközség tulajdonosai. A falu Bátorkeszi név alatt először egy 1531-ben készült adólajstromban szerepel. Ezt a nevet viselte egészen 1918-ig. Csehszlovákia megalakulása után a falu hivatalos elnevezése Kesy, viszont 1927-ben visszakapja eredeti nevét „Bátorové Kesy“ alakban, amelyet 1948-ig visel. A kommunista hatalomátvétel után a falu nevét belügyminisztériumi rendelettel „Vojnicé- re“ változtatták. Az 1992 februárjában megtartott népszavazáson a falu lakossága az eredeti név visszaállítása mellett voksolt. A szlovák kormány azonban elutasította névváltoztatási kérelmüket. A falu elején most két helységnévtábla áll; a fehéren Vojnice, a kéken Bátorkeszi olvasható. Kellemes szeptember végi nap, amolyan igazi vénasszonyok nyara. A község főterén friss kenyér illata terjeng. Épp a pékség előtt állunk. Amerre nézek, takaros házak, rendezett utcák, üzletek, standok láthatók. Olvasom a feliratokat - mind szigorúan kétnyelvű. Kétnyelvű a szocreál stílusban épült hatalmas kultúrház előtt a programajánlat, a presszó vendéghívogató kínálata. Kettő a templom (egy katolikus és egy református), kettő az iskola (egy magyar és egy szlovák tannyelvű). Békésen megférnek egymás mellett, egy udvarban, még nagyságra is körülbelül egyformák. Csak a békesség kedvéért? Bátorkeszin a legutóbbi nép- számlálás adatai szerint 3700 lakos él, közülük ötszázan vallották magukat szlovák nemzetiségűnek. Tíz évvel ezelőtt a falunak négyezer lakosa volt, háromszázzal több, mint ma. A tíz év alatt a szlovákok száma kettővel növekedett, a magyaroké csökkent. Éppen háromszázzal. A faluban amerre csak megfordulunk, magyar szót hallunk. - Magyarok és szlovákok vegyesen élnek nálunk - jellemzi a községet egyik lakója, Szenczi István -, ellentétek köztünk nincsenek. Csak a politikusok szeretnék, ha lennének, de a nép nem olyan. Annyira össze vagyunk már keveredve, rokonaik egymásnak szlovákok, magyarok - hogyan lehetnének egymás ellenségei? Szenczi István szavait mások is megerősítik. A falu polgármestere, Szabóné Jozefík Edit sem tud mást mondani, bár a békés együttélés mellett asszimllálódást is emleget. Az okokat a község történelmének utóbbi hetven évében és a vegyesházasságok számának rohamos emelkedésében jelöli meg. Magyarázatért a múltba nyúl vissza.- Keszin 1918 előtt nem éltek szlovákok. A falu az esztergomi ér- sekséhez tartozott, földjét az egyház, illetve a nagybirtokos urak birtokolták, a falu lakói az ő szolgálatukban álltak. Mikor 1919-ben a nagybirtokok elgazdátlanodtak, Ez a régi képeslap a századfordulón készült Bátorkesziröl A polgármesternő a békés együttélés mellett asszimilációt emleget a keszi nép teljesen elárvult. 3000 ha föld maradt gazdátlanul, de azt nem engedték át a falu lakosságának. Hanem erre a földre jöttek az első szlovák telepesek, az ún. légiósok (mint katonák közreműködtek a Tanácsköztársaság leverésében, jutalmul itt kaptak földeket). Ezek az első telepesek még nem keveredtek össze az őshonos magyar lakossággal, az üresen maradt uradalmakba, kastélyokba költöztek be, saját maguk művelték a kapott földet (30, 50, 80 hektárt is kaptak). Aztán jött 1938, és a betelepített szlovákoknak menniük kellett. A nép elfoglalta a földjeiket és hat-nyolc évig gazdálkodott rajta. 1946-ban megint fordult a kocka. Jött a deportálás, a Magyarországra telepítés, visszajöttek az elüldözött első telepesek, de jöttek újak Is; Magyarországról, Morva- szílézíából, Árvából. Az állam utcákat, házakat épített nekik- már bent, a faluban. 1948 után megindult a lakosság keveredése, de maga az arány az utóbbi tíz-tizenöt évben kezdett rohamosan változni. Változni... Jó szó, jó kifejezés, amolyan semleges. Se mínusz, se plussz. Hát lássuk: miben nyilvánul meg ez a változás? Példának okáért a bátorkeszi magyar iskolában? No- vák Ferenc, az iskola igazgatója szerint semmi különös.- Az van most is, ami eddig volt. Az iskolának, hasonlóan az előző évekhez 267 tanulója van. Igaz, úgy tíz évvel ezelőtt még több volt, de akkor a születési arány is jobb volt - állítja. - Nem mondhatom, hogy azért csökkenne az iskola tanulóinak a száma, mert a szlovák alapiskolába jelentkeznének többen. Az arány mindig 1:2, 1:3 volt. Nem jellemző, hogy a magyar szülők szlovák iskolába adnák a gyereküket, főleg nem azért, mert úgy hiszik, akkor jobban érvényesül, inkább azok döntenek így, akik vegyesházasságban élnek, vagy már maguk is szlovák iskolába jártak. A két iskolának mindig jó volt a kapcsolata, nem volt köztük soha ellentét, rivalizálás, netalán épp a gyerekek miatt. Mindannyian tiszteletben tartjuk a szülő elidegeníthetetlen jogát a döntésre, amelyben lehet, befolyásolja a család, a munkahely, a környezet - de ezt is el lehet fogadni. Mert amellett, hogy szlovák iskolába járatja a gyerekét, még vallhatja magát magyarnak. Mint ahogy vallják is sokan. En a jövőt nem látom borúsnak, meggyőződésem, hogy azok, akik nálunk végeztek, a gyerekeiket is hozzánk fogják íratni. Minden külön propaganda nélkül. Akik meg a szlovák iskolában végeztek, azok talán oda járatják majd csemetéiket. - jelenti ki Novák igazgató úr. Ugyanezt állítja Galbáné Pálffy Magdaléna, a szlovák tannyelvű alapiskola igazgatónője is. Ö, aki búcsi születésű és a Pálffy grófok leszármazottja, magyarnak vallja magát, noha tanulmányait végig szlovák nyelven végezte (az első osztályt leszámítva), a férje pedig szlovák. Bár életében nemegyszer tapasztalta a megkülönböztetést nemzetisége, neve miatt (a surányi gimnáziumban éppúgy, mint a nyit- rai főiskolán), mégis azt állítja: helyesen döntött, amikor a szlovák iskolát választotta. (Mert ó választotta, testvérei mind magyar iskolába jártak.) És mint kiderült, egyet értenek vele nemcsak azok a szülők, akik szintén szlovák iskolába íratták gyerekeiket, hanem azok a kollégái is, akik magukat magyar nemzetiségűnek vallva szlovák iskolában tanítanak, s természetesen a gyerekük is oda jár. összehasonlításképpen: míg a magyar iskolának 267 tanulója van, a szlováknak 152 (Ne felejtsük: a 3700 lakosból 500 a szlovák nemzetiségül). Ebből egy a cseh, 81 a szlovák és 70 a magyar nemzetiségű gyerek. Ezek után persze már nem lehet csodálkozni azon, hogy a folyosón a gyerekek magyarul fogadják az érkezőt, magyarul beszélnek egymással, a legtöbb pedagógussal - ha nincs éppen tanítási óra. Az oktatás természetesen szlovák nyelven folyik. Ebben különbözik ez az iskola a magyar tannyelvűtől.- A szülök egyik iskola részéről sincsenek nyomásnak kitéve- hangsúlyozza a fiatal, ízes magyarsággal beszélő igazgatónő.- Dönthetnek szabadon, de véleményem szerint a gyerekeknek semmi hátrányuk sincs abból, ha szlovák iskolába járnak, mert én állítom, ez az érvényesülés járhatóbb útja. És a jelek szerint így gondolja sok helybeli szülő is, akár vegyesházasságban él, akár nem. Bevallom, mikor először hallottam ezekről a dolgokról, nem is akartam elhinni. Valószerűtlennek tűnt, hogy itt, Szlovákia egyik legmagyarabb vidékén, alig félórányi járásra Komáromtól egy többségében magyarok lakta faluban ennyire közömbös legyen az anyanyelvű oktatás ügye. Benyomásaimat csak megerősítik Weiss János esperes úr szavai, aki 1948 óta működik katolikus plébánosként Bátorkeszin. Ő mondja: a faluban a legtöbb magyar „becsehelt". Közben arra gondol, hogy az első köztársaság alatt három magyar iskola is működött a faluban (egy katolikus, egy református és egy zsidó), most meg abban az egyben is alig akad már gyerek. Vallás, erkölcs, magyarság tekintetében egyaránt borús képet fest a falu jelenéről és jövőjéről.- Nincs már hűség a mai generációban sem Isten, sem nemzet iránt. Akik hűségesek voltak, azok már lassan mind a temetőben vannak. Én itt már csak temetek... Bátorkeszin ma 3200-an vallják magukat magyarnak. Idősek - akik megszenvedtek magyarságukért, s fiatalabbak - akik az internacionalizmus eszméin nevelődtek. Otthon, az utcán, a községházán magyarul beszélnek. A választásokkor legtöbbjük a magyar koalícióra szavazott. Ha politikára terelődik a szó, autonómiát emlegetnek, de közben könnyű szívvel elhanyagolják a magyar nyelvű oktatást. íme a jelen, ahonnan elindul a jövő. S. Forgon Szilvia 5 1992. X. 23. Szinte minden este rápillantok a szomszédos magas ház egyik piros- függöny ős ablakára... E szokás szinte már belém rögződött. A vékony függönyre árnyék vetődik. Hol fölmagasodik, hol meg elnyúlik hosszan. Egy nő görnyed a varrógép fölé, szikár, törékeny leány, aki nem is tudom milyen vállalatnál dolgozik hattól kettőig. Munkából hazajövet kifújja magát, bekap egy kis ennivalót és hozzálát a második műszakhoz, ruhákat varr megrendelőinek. Azt mondják, ügyes varrónő, tisztes munkát végez. El is hiszem róla. Nem tartozik a könnyelmű emberek sorába. Az a lezserség mindenesetre hiányzik belőle, ami annyi nőre jellemző. Ha vannak álmai, és bizonyára vannak, a munkájába fojtja, így könnyebb elviselni az életet. A lánnyal többször találkozom a környéken, leginkább az élelmiszer- boltban. Nem szép és nem is fiatal már. Túl van a harmincon, és ilyen korban mit várhat már a nő. Rendszerint elfogadja azt a férfit, aki megkörnyékezi, aki jó hozzá. A lányhoz is hozzácsapódott egy férfi. Azt mesélik, hogy nős ember és négy gyermeke van. De mégis férfi, mert nadrágot hord. Az is bizonyos, hogy alkalmas a szerelemre, máskülönben nem lombosodott volna ki a kölcsönös érzelem. Csak az a négy gyerek, meg a feleség. De hát a lány nem akarja eltántorítani sem a feleségétől, sem a gyermekeitől. Csak szeretni akarja, hűségesen, odaadóan. Hetente egyszer- kétszer együtt akar lenni vele. Ilyenkor elmennek a moziba, vagy valamilyen félreeső szórakozóhelyre, ahol halkan és bánatosan szól a muzsika. Én is találkoztam velük véletlenül, ahogy kettesben andalogtak egy másik városrészben. Testesnek, tomposnak találtam a férfit. De hát az öregedő lány nem válogathat. A szerelem görbe útjain különben sem lehet eligazodni. A férfi tehát kettős életet él egy idő óta. Gyakrabban elmaradozik hazulról, s hazugságot hazugságra tetéz. A feleség bizonyára semmit sem gyanít, minden percét elfoglalja a négy gyerek. De lehet, hogy sejt valamit, mert az ilyesmit megérzik a nők, ellene tenni azonban nem tud, vagy nem is akar. Ki tudná megmondani miért. A szomszéd ház hervadó lánya viszont boldog ezzel a kapcsolattal. Hangyaszorgalommal dolgozik, hogy legyen egy kis fölös pénze, amelyet a szerelmére költ. Érzi, hogy egy férfi megtartásához nem elég a puszta érzelem, önzetlen ragaszkodás, némi anyagiak is szükségeltetnek, kisebb-na- gyobb összegek. Igaz, hogy ez flastro- mot jelent a szerelem sima arcán, de mi szeplőtlen manapság. Hetente egyszer-kétszer elindulnak hát egymás felé, s fölszakadnak szívükben a szürke ködök, s puha rózsaszínű látomások úsznak körülöttük. Ilyen az élet, mondja a közhely. Bizony ilyen is. D. Gy. Méry Gábor felvételei és archív Múlt és jelen - egymás mellett
