Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-23 / 43. szám

i/asúrnap

»

19

92. X. 23.- ön, GaSparovic úr - mielőtt 1990 nyarán Csehszlovákia főügyésze, 1992 nyarán pedig a Szlovák Nemzeti Tanács, újabb nevén a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnöke lett -, oktató volt a Komensky Egyetem Jogi Karának Büntetőjogi és Kriminalisztikai Tanszékén. Remélem, nem érzi hát pusztán poénkodásnak, ha rákérdezek: mindazt, ami az ország kettéválásával, a nacionalizmusok felerősödésével Csehszlovákiában most lejátszódik, nem tartja-e olyan kriminek, amelynek akár véres vége is lehet?- Enyhén meglep, hogy rögtön ezt említi, méghozzá reális eshetőségként. Én mindenesetre abból indulok ki, hogy egy ilyen helyzetnek nem szabad előállnia, s ennek érdekében a maximumot kell megtennünk.- Ez természetes. De nem lesz majd túl magas az ára Szlovákia önállóságának?- A gazdasági és a szociális kérdések dolgában egy darabig valóban szűkebb lesz a cipőnk; viszont ha Csehszlovákia a mai formájában maradna fenn, akkor Szlovákia örökösen a rövidebbet húzná. Szlovákia számára a jelenlegi föderáció egyszerűen előnytelen. A cseh országrészekben például alig 2-3, Szlovákia egyes tájain ugyanakkor 14-15 százalékos a munkanélküliség. Ezért olyan államjogi elrendezésre van hát szükség, amely felszámolja ezeket az ellentétes irányú különbözőségeket. Szlovákiának gazdaságilag okvetlenül a saját lábán kell állnia.- Szeretném, ha konkrétabbra fognánk a szót! Annál is inkább, mert itt született, itt élő felvidéki magyarként - tehát bizonyos fokig pártatlanul szemlélődve - tudni szeretném: vajon nyert, avagy veszített-e a szlovák fél azáltal, hogy most mégiscsak megvalósul a szlovákiai lakosság zöme által alig óhajtott önálló állam? Történik ez annak ellenére, hogy a ’92-es parlamenti választások győztese, a DSZM is a több irányú biztonságot ígérő konföderációt, esetleg az uniót szorgalmazta.. .- A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elsősorban Szlovákia ön- rendelkezését és nemzetközi jogi alanyiságának megteremtését szorgalmazta. Ezekből az alapelvekből kiindulva beszéltünk a konföderációról. Cseh tárgyalópartnereink erre azt felelték: ha mi kizárjuk a szövetségi államformát, akkor ók csak az ország kettéválásáról, két önálló köztársaságról beszélhetnek velünk. Mi ráálltunk erre, de csak azzal a feltétellel, hogy Csehországot és Szlovákiát kölcsönös szerződések fogják együttműködésre késztetni. A konföderáció gondolata tehát füstbe ment, de én ezt nem tartom vereségnek, hiszen a két önálló köztársaság partnerként élhet majd egymás mellett.- Miközben Szlovákia, legalábbis a kezdeti időszakban, a gazdasági csőd legmélye felé zuhan majdI- Őszintén szólva, én nem látom ennyire katasztrofálisnak a helyzetet. Az imént is csak annyit mondtam, hogy egy darabig valóban szűkebb lesz a cipónk. Ez azonban nem az önállósodás, hanem a korábbi esztendők böjtje lesz. Ha megtartottuk volna az eleddig ismert föderációt, csak tovább mélyült volna a válság.- Csakhogy az 1968-ban kialkudott szövetségi államforma egy kommunista rendszer posztsztálinista diktátumában ,,érvényesült": most viszont a demokrácia és a polgári társadalom megvalósításának esélye áll előttünk. Ezért, bármenynyire megértem is a szlovák nemzet emancipálódási igényeit, nekem, a pártatlanabból szemlélődő felvidéki magyarnak hiányzik a próbatétel ezzel a ritkán adódó sansszal!- Maga aligha tekinthet minderre pártatlanul, felülnézetből... Szlovákiai magyarként a Szlovák Köztársaság állampolgára, így személyesen is érdekelt abban, hogy Szlovákia mielőbb prosperáljon.- Gazdaságilag és társadalmilag igen; de az önálló Szlovákiát - fő,,Gyanakvás helyett kölcsönös bizalmat sürgetek“

Interjú Ivan Gasparoviccsal, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnökével

ként itt élő magyarként - talán mégsem lehet számomra kötelező megtapsolni. Már csak azért sem, mert sem az első szlovák köztársaság, sem a háborút követő évek nacionalizmusa nem éppen fényes emléke az itt élő magyarságnak!- Természetesen, a belső azonosulás kötelességét senki sem írhatja elő. Sem önnek, sem másnak. De nehogy azt higgye bárki is, hogy a cseh fél pusztán azért másként viszonyult volna Szlovákiához, mert megdőlt a kommunizmus. Az atyás- kodás szándéka továbbra is fennmaradt volna, amiből a viták végeláthatatlan sora adódhat. Ezért én is úgy tartom: mind Csehország, mind Szlovákia gazdálkodjon a sajátján, és keressük, ami összeköt.- Talán azért ennyire borúlátó, mert a '89-es rendszerváltás után huzamosabb ideig Prágában élt? Vajon miként emlékszik vissza az ország főügyészeként eltöltött időszakra?- Őszintén szólva, jó lenne mielőbb megfeledkezni az ott töltött huszonegy hónap jó néhány mozzanatáról. Akkor ugyanis nem éreznék késztetést arra, hogy a törvény szabta hallgatási kötelezettség elmúltával, megírjam majd a főügyészi emlékirataimat. A forradalom utáni időszak sok-sok eseménye kerülne akkor más fénybe.- ön tehát felejteni, a riporter viszont tájékozódni szeretne! Érdekelne például, hogy '92 tavaszán ön miért éppen a DSZM-hez csatlakozott? Sértődöttségből?- Nem. Amikor Václav Havel visszahívott a főügyészi tisztségből, akkor négy szlovákiai párt és mozgalom is hívott a soraiba. Én önszántamból a DSZM-et választottam, mert annak célkitűzései voltak számomra a legelfogadhatóbbak. Valótlanok viszont azok a hírek, hogy Vladimír Meciar behálózott engem, hiszen amíg Prágához kötött a kötelesség, legföljebb két alkalommal találkoztunk. Most sem vagyunk baráti viszonyban, kormányfőként viszont tisztelem öt.- Netán azzal a hangnemmel is egyetért, amellyel Meciar úr - a pozsonyi parlament erkélyén vagy a tanácsteremben - az ellenzéket illeti?- Minden politikusnak sajátos stílusa, ilyen vagy olyan megnyilvánulási formái vannak. Meciar úr mindig gyorsan, határozottan, erélyesen reagál, s így szinte minden helyzeten is úrrá tud lenni. Neki ez a stílusa.- Nem lenne tőle politikusabb, ha olykor visszafogná magát?-Talán vannak pillanatok, amikor igen. Az érem másik oldalát tekintve viszont látni kell, hogy a cseh féllel szemben éppen az ő erélyessége révén tudtunk ötről hatra jutni például az államjogi kérdésekben.- És még miben?- Gondolom, ennyi is elegendő, vagy nem?!- Gasparovic úr, nem tartja elgondolkodtatónak, hogy a pozsonyi parlamentben a DSZM a nyílt nacionalizmustól sem ódzkodó Szlovák Nemzeti Párt, illetve a nem éppen gerinces posztkommunisták támogatására van ráutalva?... A Demokratikus Baloldal Pártja, nyilván a pozícióőrzés érdekében, olyasmit is megszavazgat, ami ellentétben áll saját választási programjával. Abban ugyanis, például, csehszlovák föderációról beszélnek: közben a szuverenitásra és a tiszta alkotmányra voksolnak...- Nézze, a parlamenti politizálás olykor nagyon bonyolult dolog. Sőt! Az sem titok, hogy a DSZM szívesen venné, ha bizonyos kérdésekben az ellenzék, így a magyar koalíció képviselői is, támogatni tudnák, elvégre Szlovákia jövőjének alakítása csakis közös cél lehet.-A gazdasági szándékokat tekintve igen, a hangneme viszont válogatja. Például akkor, ha a magyar képviselők valamennyi javaslatát rendre lesöprik az asztalról!- Lesöprésről szó sincs, hiszen a javaslataik egytől egyig elhangzanak az egyes napirendi pontokhoz nyitott vitákban, illetve annak rendje- módja szerint szavazunk is róluk. Hozzátartozik viszont a demokrácia játékszabályaihoz, hogy a szavazás eredményét, a többségi véleményt akceptálni kell.- Ennek kapcsán jut eszembe: egyes helyzetelemzők szerint a DSZM azért sietett a szlovák alkotmány parlamenti jóváhagyásával, mert választási győzelmének tudatában még egységesnek tűnik.- Erre csak azt felelhetem, hogy az ellenlábasaink '91 márciusától azt rebesgetik, hogy széthullik a DSZM. Garantálhatom, hogy még 1996-ban is egységes mozgalomként értékelhetjük majd választási programunk teljesítését.- De ha ennyire szilárd ez az egység, akkor miért kell ilyen rohamléptekben haladni? Miért kellett olyan gyorsan kikiáltani a függetlenséget, miért kellett elkapkodni az alkotmányt?- Elkapkodásról szó sincs, hiszen az alkotmány kereken két esztendeje készült már. A függetlenségi nyilatkozatnak pedig egész egyszerűen meg kellett előznie Szlovákia önálló alkotmányának elfogadását. E lépéseket egyébként pontosan így rögzítette a választók elé tárt programunk is. Nincs ebben semmi furfang, pusztán korrektek akartunk lenni az ígéreteinkhez.- Elnök úr, remélem nem veszi zokon, ha ehhez hozzáfűzöm: a korrektségnek nemcsak ez az ismérve, hanem - például - a múlttal való szembenézés bátorsága is. Ennek apropóján firtatom: az immáron saját alkotmánnyal bíró Szlovákia, önálló köztársaságként, miként néz majd szembe azzal az örökséggel, amelyet Tiso szlovák állama hagyott az utókorra?-Tény, hogy az a valamicskével több mint fél évtized szintén része a szlovák nép történelmének. Az a Szlovák Köztársaság Európának egy bizonyos területén, egy adott helyzetben és időpontban jött létre. Ennek ellenére sokan respektálták. Ma viszont teljesen más feltételek között és külső ráhatás nélkül látszik beteljesedni Szlovákia önállósodása.- Valóban szemforgatás lenne letagadni, hogy Tiso szlovák állama Hitler gyámságára épített. Szerintem éppen ez indokolja a nyílt szembenézés fontosságát! Mondjuk az olyan ,,apróságok" dolgában is, hogy az 1993 januárjában önállósodó szlovák állam elismeri-e majd - egyebek között - a Tiso-állam érdemrendjeit és egyéb kitüntetéseit?- Amire maga céloz, az már javarészt megtörtént a szlovák nemzeti felkelésben. Igaz, erről mostanában bizonyos polémiák folynak. A tények azonban tények maradnak; mint ahogy az is tény, hogy a szembefordulás, az elhatárolódás döntő mozzanata még annak idején megtörtént. Ugyanakkor hozzátartozik a valósághoz, hogy Szlovákiában évtizedeken át lényegében egyetlen mukkot sem lehetett hallani az akkori szlovák állam és a fasizmus összefonódásairól. Minderről azonban nem a politikusok, hanem a történészek dolga vitázni. Ezért hát számomra bizonyos értelemben banális kérdésnek tűnik, hogy itt és most mi legyen az akkori kitüntetésekkel. Nézze, Rómában, méghozzá az olimpiai stadion tőszomszédságában mindmáig ott áll Mussolini hat méter magas szobra, mert az része a történelemnek, és műalkotásként talán még a kultúrának is. Ott áll hát, de aligha szokás megkoszorúzni. Számomra ez a lényeges. Én sem fogom tisztelni azt az embert, aki az akkori idők POHG- egyenruhájában embert ölt; ugyanakkor azt sem fogom eltitkolni, hogy voltak ilyen emberek, működtek ilyen alakulatok. A demokrácia egyik próbaköve az őszinteség, a tárgyilagosság.- Rendben, valóban inkább a jelenről szóljunk! Éppen a tárgyilagosság okán szeretném öntől megkérdezni: osztja-e a szlovák kormányfőnek azt a véleményét, hogy az MKDM és az Együttélés parlamenti képviselői nem tekinthetők a szlovákiai magyarság reprezentánsainak?.. . S ehhez még azt is hozzáfűzhetném, hogy a felvidéki magyarság minden negyedik választópolgára egy további hazai magyar mozgalomra, a Magyar Polgári Pártra szavazott...- A kérdésére felelve elmondhatom, hogy nem azonosulok, mert mindenre saját véleményt igyekszem alkotni. Tény, hogy a magyar koalíció képviselői teljesen legálisan, szavazóik bizalmából kerültek be a pozsonyi képviselöházba. Szeretném viszont hozzáfűzni, hogy nem a kizárólagos képviselői ők a szlovákiai kisebbségeknek, hiszen mind a DSZM-ben, mind a DBP- ben, de egyebütt is vannak magyarok, ukránok vagy éppenséggel németek. Pusztán azért hangsúlyozom ezt, mert sosem voltam hive az általánosításnak.- Természetesen, az általánosítással rokon ködösítésnek a riporter sem lehet a híve! A nyílt beszédnek viszont annál inkább. Már a rómaiaktól örököltük azt a mondást, miszerint: Clara pacta, boni amid. Azaz: Világos szerződések, jó barátok. Ezt tudatosítva viszont kissé keserű szájízzel figyeltem például a függetlenségi nyilatkozat parlamenti vitáját, amikor is a pozsonyi parlamentben - a magyar koalíció tagjain kívül - alig akadt valaki, aki támogatta volna azt a javaslatot, hogy a szóban forgó deklaráció tartalmazza a kisebbségek alkotmányosan biztosított jogainak garanciáit.- Ezt fölösleges volt az önrendelkezésről szóló nyilatkozatban külön is rögzíteni. Fölösleges, mert manapság kizártnak tartom, hogy egy korszerű alkotmány ne rögzítse eleve a kisebbségek jogait is. A Szlovák Köztársaság Alkotmánya szintén önálló fejezetben tárgyalja ezt a kérdéskört.- Ne haragudjon, de tatán éppen ezért lett volna jóleső gesztus, ha a függetlenségi nyilatkozatban is ott szerepelt volna erről egy bekezdés... És akkor talán az alkotmány 34. cikkelyének 3. pontja sem tűnne holmiféle gumirendelkezésnek, amely biztosítószelepként akkor léptethető működésbe a kisebbségekkel és az etnikai csoportokkal szemben, amikor jólesik!- Őszintén szólva, aligha szerencsés, ha az alkotmánynak olyan részei is megkérdőjeleződnek, amelyeket a Koppenhágai Dokumentumból, vagy az Emberi Jogi Alkotmánylevélből vettünk át.-Ne haragudjon, de én nem e dokumentumokat szidalmazom, hanem bizonyos fokú aggályaim vannak. Például annak kapcsán, hogy egyebek között Hofbauer úr, tehát a szlovák kormány egyik minisztere éppen a kisebbségeket is érintő alkotmányvitában jelentette ki: szerinte mégiscsak képtelenség, hogy Dél-Szlovákiában a szlovák gyerekek 20-30 kilométert ingázzanak naponta az alapiskola és a szülői ház között... Nos, aggályaim vannak, mert a magyar gyerekek éppen úgy ingáznak, ráadásul a magyar iskolák pedagógushiánnyal is küszködnek!- Ebben egyetérthetünk. Valóban nem a magyar kisebbség, hanem a korábbi rendszer körzetesítési törekvései szüntették meg tucatszám a helyi kisiskolákat. A jövőben a helyi önkormányzatok, a régiók dolga lesz helyrehozni ezt a meggondolatlanságot. Ez a magyar vagy a szlovák iskolákra egyaránt vonatkozik. Engem személyesen is zavarna, ha az itt élő magyarság úgy érezné, hogy valaki a kisebbségi jogok megcsorbításán munkálkodik.- Hadd kérdezzem hát meg kerek perec: meddig feszíthető még a húr, elsősorban a szlovák-magyar viszonyban?- Semeddig. Kölcsönös higgadtságra, tárgyalókészségre van szükség. És akkor a félelmek is fölöslegessé válnak. Tény, hogy Szlovákiát most az önelhelyezés gondjai foglalkoztatják, de ezeket a lépéseket úgy akarjuk megtenni, hogy a nemzetiségekkel szemben valamennyi szerződésnek és nemzetközi ajánlásnak eleget tegyünk. Gyanakvás helyett kölcsönös bizalmat sürgetek.- Elnök úr, gondolom, megérti, ha hozzáfűzöm: a kisebbség joggal és nem is alaptalanul tart a nagyhangú patriótáktól. Annak reményében köszönöm meg az interjút, hogy egyetért velem abban: ezt tudatosítani nemcsak a kisebbség dolga.

Miklósi Péter Prikler László felvétele