Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-02 / 40. szám
Műszerek segítik az orvos munkáját • Növekszik az intenzív ellátást igénylők száma Ha szirénázva száguld a mentőautó, többnyire azt a beteget szállítja (vagy azért megy), aki életveszélyben van, akit már csak a fokozottan gondos ápolás és olyan műszerek-berendezések menthetnek meg, amelyek az Intenzív osztályokon találhatók. A gyógykezelés fejlődése napjainkban fokozatosan gyorsul. Az orvostudomány legkülönbözőbb területein, így a gyógyító tevékenységben is egyre kiterjedtebb a műszaki tudományok hatása. Mindez az élet megmentésére újabb lehetőséget nyújt. Lehetővé teszi, hogy olyan betegek, akik különböző okok miatt korábban meghaltak volna, manapság esélyt kapnak a túlélésre. A legsúlyosabb betegek, akiknek életfunkciójuk sérült meg, intenzív kezelésben részesülnek. Egyelőre... Nem számolva, mibe kerül az életmentést segítő gyógyszer, az infúzió, a műtétek, a kivizsgálások sora. Addig, amíg az orvost nem kényszerítik arra, hogy közgazdászként számoljon. Addig, amíg minden lehetőséget felhasznál arra, hogy visszatartsa az elszállni készülő életet. Mert erre esküdött fel. A pozsonyi Ruzinov kórház intenzív osztályának tizenkét ágyas kórtermében a nagy sürgés-forgás ellenére is hallani az életmentő műszerek zümmögését. Mivel teltház volt ottjártam- kor, s az orvosok és az ápolónők a betegek ellátásával voltak elfoglalva, ezért dr. Karol Kaiig, az osztály főorvosa volt kénytelen vállalni a kísérő szerepét. Készségesen (és nagyon nyíltan) beszélt a kórház katasztrofálisan rossz anyagi helyzetéről, miközben az osztály dolgozói megtesznek mindent annak érdekében, hogy a beteg a legjobb ellátásban részesüljön. Ágytól ágyig megyünk. Élő holtak...? Magatehetetlenül, csukott szemmel fekszik a lévai fiatalember, akit fejlövéssel szállítottak az intenzív osztályra.- Állapota súlyos, kezelése nem csupán szakértelmet, hanem nagy anyagi ráfordítást is igényel. És persze, nincs biztosíték arra, hogy életben marad - kommentálta a főorvos, majd tovább léptünk.- A püspöki kollégák kérték, vegyük át egy autószerencsétlenség súlyos sérültjét. Kölcsöngép lélegezteti - mutat a korszerű műszerre - ha ez nem volna, nem élné túl. A játszmát még nem nyertük meg... A beteg életfunkcióit jelenleg nyolc műszer ellenőrzi, s mi rettegünk attól, nehogy újabb szerencsétlent hozzanak, mert kitől kölcsönözhetnénk ki a nélkülözhetetlen műszereket?- Egy beteg kivételével csupa fiatalt ápolnak? - kérdezem hitetlenkedve. A főorvos csak bólint. - A közúti balesetek sérültjeit hozzánk szállítják, ide kerülnek a szúrt sebeket szenvedők, a mérgezések eszméletlen betegei és folytathatnám a sort a plasztikai sebészet gyermekpácienseivel. Ez ideig soha nem néztük, kórházunk körzetéből való-e a szerencsétlenül járt lakos; azonnal bevetettünk műszert, gyógyszert, infúziót, kerül amibe kerül. Hiszen az életnél nincs fontosabb... Csakhát most a minisztériumi vezetők arra akarnak rávenni bennünket, hogy csak a körzetbe tartozókat vállaljuk. Amikor rákérdeztünk, adnak-e erre írásos utasítást, nemleges választ kaptunk. Mi tudatosítjuk, hogy a kórház költségvetéséből a legtöbb pénz az intenzív osztály életmentő tevékenységére kell. S hogy szavait alátámassza, visszatérve dolgozószobájába, iratokat helyez elém.- Mivel a minisztériumiak annyira támadják kórházunkat, s keresik, kutatják, miért nőtt ekkorára tartozásunk, kimutatást készítettem az utóbbi napok betegeinek kezelési költségeiről. A kórház közelében életveszélyesen karambolozott egy vidéki fiú, s természetesen a legközelebbi, a Ruzinov kórház intenzív osztályára hozta a mentő.- ötvenhárom napig feküdt nálunk, s csak a gyógyszeres kezelés, valamint az infúziók ára megközelítette a 704 ezer koronát. Erőfeszítéseink ellenére, a beteg belehalt sérüléseibe. Az ö esetében nem számoltam föl a (kölcsön)lélegeztető készülék üzemelési költségeit, a különböző katétereket, az ismételt, nélkülözhetetlen to- mográf-vizsgálatokat. Ha mindent összeszámolnék, a költségek elérnék az egymillió koronát. S hol van még az energia ára, az ápolószemélyzet, s az orvosok bére!? Egy másik beteg esetében a napi kezelési költségek meghaladták a 13 ezer koronát. A következőt 57 napig kezeltük, az összeg 193 ezer korona, de a beteg kezelése a sebészeti osztályon folytatódott. A szintén fiatal sérült 43 napig tartó, intenzív kezelése 143 ezer koronába került, s van egy betegünk, aki 200 napig feküdt az osztályunkon. Bevallom, kevesen hittük, hogy meggyógyul, hiszen amikor behozták, egy ép porcikája sem volt. Esetében nem a gyógyszerek árát adtuk össze, mert az túl időigényes lett volna, hanem csak a mennyiségeket. Csak antibiotikumból az Illető közel másfél kilót fogyasztott! A főorvos nem tagadta, egyre ritkább az „olcsó“ beteg, habár a kívülállónak a napi 2500-3000 koronás költségek nem is tűnnek kevésnek. Amikor a speciális egészségügyi segédanyag árát említette, világossá vált, hogy a negyedévi egymilliós költségvetés nem sok.- Évente 800 beteg fordul meg az osztályunkon, a halálozási arány 17 százalék. Mi orvosok vagyunk, s az életmentésnél nem gondolkodunk azon, mennyibe kerül a gyógyszer, az injekció, a kezelés - mondta gondterhelten, miközben a kimutatásokat rakosgatta, majd hozzáfűzte. - Ennek ellenére, az elhalálozott betegek hozzátartozói gyakran nem hiszik el, illetve szemrehányásokat tesznek azért, hogy nem tettünk meg mindent a sérült érdekében. Pedig ez nem igaz! Most is nagy dilemma előtt állok.- tűnődött hangosan. - A fejlövést szenvedett eszméletlen fiatalember agyában túlnyomás keletkezett, ezért meg kellene mütenünk. Állapota viszont nem utal semmi jóra... Műtsük, vagy inkább ne vállaljuk a költséges operációt? Ki dönti el? A minisztérium? Nevetséges... Ilyenkor mindig eszembe jut egy nemrégi betegem esete. Három hétig eszméletlenül feküdt az osztályon, vastüdövel lélegeztettük, tömtük bele a leghatásosabb gyógyszereket, s már-már feladtuk a küzdelmet. Aztán egy szép napon kinyitotta a szemét és felépült. Nemrég látogatott meg, s elhozta bemutatni három gyermekét is. Hát ezért sem szabad feladni a harcot! A főorvos beszélt arról, hogy a tizenkét ágyas intenzív osztály ágykapacitását növelni kellene, ám az új, szintén tizenkét ágyas részleg berendezése 500 ezer dollárba kerülne. Keserűen mondta, hogy eredetileg huszonnégy ágyasra tervezték az osztályt, de valakik, takarékossági szempontokra hivatkozva, csökkentették befogadóképességet.- Még szerencse - derült fel az arca hirtelen -, hogy kollégáimmal (22 orvos, 80 ápolónő) megértjük egymást. Mert nem vitás, ezen az osztályon csoportmunka folyik. A főorvos nem tagadta, gondot az ápolónők jelentenek. Nemcsak az a baj, hogy nagy a fluktuáció, a nagyobb gondot az jelenti, hogy a fiatal lányok az iskolából kikerülve nem tudják kezelni a beteg életét őrző műszereket. - Ez nem a fiatalok hibája - fűzte hozzá gyorsan- hanem az oktatási rendszeré. Ezért, az intenzív osztály nővérei kéthetes tanfolyam keretében továbbképzésen vesznek részt. A kórház igazgatósága messzemenően támogatja kezdeményezésünket, s úgy segíti munkánkat, ahogy csak teheti. S ezzel így vannak a többiek is. Az ápolónők szívesen vesznek részt a tanfolyamon, hiszen nem éri őket anyagi kár, mert a két hét idejére is bért kapnak. Éppen ma reggel járt nálam néhány kedvesnővér, s közölték, részt szeretnének venni a továbbképzésben ők is. Nem tagadom, örültem az érdeklődésnek. Köztudott, ezen az osztályon állandó „riadóállapot“ van, ami fokozott szellemi-fizikai megterhelést okoz. De akik itt vagyunk, ezt vállaltuk. Ám ahhoz, hogy orvosi, emberi elképzeléseinket megvalósíthassuk, szükségünk van kiváló műszerekre, elegendő gyógyszerre, kötszerre, segédanyagra. Mert csak így menthető meg az osztályra kerülő beteg élete. Az intenzív osztályok gyorsabb ütemű felszerelése, anyagi ellátása sürgető szükségszerűség. Egyre több a közúti baleset súlyos sérültje, de növekszik az intezív ellátást igénylő szívbetegek, öngyilkosok, kábítószerélvezók száma. Jó lenne, ha az egészségügy irányításáért felelős minisztériumi dolgozók tudatosítanák, hogy országosan sok emberéletet lehetne megmenteni, ha minden rászoruló intenzív kezelésben részesülhetne. Habár ezt nekik tudniuk kellene! Péterfi Szonya Új lapot köszöntünk L Évfolyam 1. szám Ára: 2,50 Kés CJÍö Ülj, Lopok Szeptember 1992 - Ipolyság önkormányzatának lapja Hagyományújításra vállalkozott Ipolyság Önkormányzata a Honti Lapok újraindításával. Elődje ugyanezzel a címmel jelent meg 1895- től 1918-ig hetente egyszer. Társadalmi, szép- irodalmi és közgazdasági hetilap volt. Az országos problémák mellett inkább a megye életét tükrözte. A most induló lap küldetését dr. Zsol- nay Ernő ipolysági polgármester összegezte lapindítójában: „Hozzájárulhat a pontosabb informáláshoz, a közösségi tudat kialakításához, szülőhelyünk, történelmünk megismeréséhez, a polgártudat kialakításához. Lehet írástudók, lokálpatrióták, művészi hajlamú polgárok fóruma, akár vitafórum is. Lehet egyfajta szellemi műhelye a régiónak, lehet eszköze a polgáriasodás folyamatának, iskolája a politikai kultúrát tanulóknak, s lehet a gazdasági élet élénkítője is.“ Ipolyság - Hont vármegye egykori székhelye - az Ipoly völgyének szellemi központja volt és gazdag sajtótörténeti múlttal büszkélkedhet. Erről a lap első számában Csáky Károly számol be. A városban kiadott legrégibb újságok közé sorolható a Honti Krónika két száma 1848-ban és az 1875-tól 1885-ig megjelenő Honti Gazda. A Hontmegyei Népoktatás, illetve a Honti Tanügy 1910-től 1918-ig, a Hont Vármegye Hivatalos Közlönye 1893-tól 1918-ig jelent meg. Hontvármegye címmel jelent meg újság 1902- ben, amely egy év után a Honti Lapokkal egyesült. 1903-ban még a Gazdasági Egylet adott ki újságot Értesítő címmel. Az első köztársaság idején Diák című hetilap is megjelent. 1929-ben indult A Hét, majd 1934- ben jelent meg az országos lappá nőtt Magyar Család Farkas István tanár szerkesztésében. Ipolyság sajtótörténetéhez tartozik A Csermely című diáklap is, amelyet az akkori gimnazista Kovács Gáspár szerkesztett a második világháború éveiben. Rövid életű lap volt. Megszűnésének nem csupán anyagi okai voltak, hanem ehhez liberálisabb hangvétele is hozzájárult. (Kovács Gáspár a hatvanas években a pozsonyi rádió magyar adásának munkatársa volt.) A Honti Lapok havonta jelenik meg magyar és külön szlovák nyelven is Hontianske listy címmel. A későbbiek folyamán tervezik a havonta kétszeri kiadást. zs. I. Nyugdíjas vagyok. Furcsamód a fiatalok irigyelnek. Bizonyára megélhetésemért. Én viszont másért irigylem őket. De ők ezt még nem tudhatják... Szóval egymást irigyeljük. Az én nagy kincsem, hogy időmilliomos vagyok. Es még valami. Volt munkahelyemen fiatalabb munkatársaimmal az írott szó varázsát igyekeztünk megértetni. Közös barangolásunk a szak- és szépirodalomban felemelő érzés volt. Dehát változnak az idők. És az emberek is. Ám ez is csak részigazság. Egykori barangolótársaim magatartása velem szemben nem változott. Nyugdíjasként is szívélyesen üdvözölnek. Bármennyire sietnek is, néhány baráti szóra szakítanak időt. Volt munkatársaim is örülnek látogatásomnak. Úgy érzem, munkám nem volt hiábavaló. S ez ezrekkel ér fel! Számolok: sok találkozás - sok ezer. Ez akár millió is lehet. Valóban milliomos vagyok! Talán túlzott érzelmesség? Nem baj, egy milliomos ezt is megengedheti magának. (my) 1 <• 1992. X. 2. ÚEUJBSBfl B ÉLETMENTŐ ORVOSOK ÉS MŰSZEREK A CTK felvételei
