Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-18 / 38. szám
ilasárnap r * 1992. IX. 18.- Élete első néhány évét, ugye, falun töltötte.- Igen, Csengerben. Ott nőttem fel.- Csakhogy Csengerből időközben város lett, méghozzá Eszenyi Enikő közbenjárására. Jól mondom?- Jól, mert valóban közöm volt hozzá. De erről majd máskor.- A gyerekkoráról azért kér- dezhetem?- Semmi különös. Mesemondóversenyek, néptáncfellépések, másra nem is nagyon emlékszem, csak ilyesmire. Hogy nyolc-kilencévesen már szere- pelgettem. Egyébként elég esi- - hés gyerek voltam.- Milyen?- Csihés. Felénk így mondják. Azt jelenti, hogy hisztériás, de a csihés az jobb szó, nekem jobban tetszik. Annak van valami pozitív kicsengése is.- Mégpedig?- Hirtelen haragú vagyok, mint apám és nagyapám, iszonyú mérges tudok lenni, de a következő pillanatban el is felejtem.- Debrecenben, a gimnáziumban, gyakran kellett felejtenie?-Hát... Nem szerettem odajárni, mert nem értékelték a művészi ösztönöket. Az volt a baj, hogy sok mindenre meg akartak tanítani, engem meg csak az irodalom és a művészet érdekelt. A matematikaórát is csak azért tudtam elviselni, mert jó volt a tanár, szerettem, ahogy beszélt. Nekem rengeteg konfliktusom volt a gimnáziumban, engem ott úgy tartottak számon, mint egy deviánst, mert ha nem izgatott valami, akkor én arra biztos, hogy nem figyeltem. A Hamletet, Cserhalmival a címszerepben tizenegyszer láttam. Ott volt a térdemen a könyv a színházban, hogy tanuljak is valamit másnapra, de nem, ki sem nyitottam. Egyszerűen nem volt erőm belenézni. A szavalóversenyeken mindig utolsó voltam, mert ott mindig a jó tanulók nyertek. Debrecenben más volt az értékrend.- Nem tiltakozott, nem tette szóvá soha senkinek?- Én nem tudtam, hogy jobb vagyok, mint azok, akik díjat kaptak, csak azt éreztem, hogy máshogy csinálom, mint a többiek. Rencz Antal is azt mondta, amikor felvettek a debreceni színház stúdiójába, hogy téged vagy elfogadnak és akkor célba érsz, vagy nem. De ő sem volt biztos bennem. Én már akkor keményen güriztem. Minden reggel hétkor, még mielőtt a többiek megjöttek volna, drámarészleteket tanultam a WC-ben. Otthon azt mondtam, hogy különórára megyek, közben vittem magammal a könyvtárból kölcsönzött Shakespeare-köte- teket.-Folytathatnánk most akkor az Ahogy tetszikkel is, amelyben Rosalindaként remekel, de az út, amelyen idáig jutott, sokak szerint Mrozek Tangójával kezdődött.- A Tangóban nagyon rossz voltam. Azt soha nem fogom megbocsátani magamnak. Végig, az utolsó percig görcsösen játRudolf Péter rendezésében, a Dühöngő ifjúságban Eszenyi Enikővel a West Side Story előtt- Ahhoz képest, hogy harmadik éve voltam a pályán, nagyon ihletett állapotban csináltam.- Egy csöppet sem érezte ko- rainak a szerepet?- Nem. Tourvelnét éreztem korainak a Veszedelmes viszonyokban, arra egyáltalán nem voltam felkészülve.- Lady Anna a III. Richárd- ban?- Fontos volt, de azzal sem igazán tudtam megküzdeni.- Egyébként tudja, milyen szerep való önnek és milyen nem?- Ilyesmin sosem gondolkozom.- Adják és viszi? Mondd, Joe!-jával indult el igazából.- Nem. A Tangó után körülbelül egy évig semmit sem csináltam, és akkor Gálffi meghívott ebbe a darabba. Ennek is örültem, ez is fontos volt számomra, mert harmincöt percig egyedül kellett beszélnem, s azzal rengeteget tanultam, de egyenesbe, úgy érzem, Kriszjá- val kerültem.- Pedig amikor a Beckett-daszottam, akár egy kezdő. De jött szerencsére a Ragyogj, ragyogj, csillagom! árván maradt gyereklánya, Kriszja, és az kihúzott a gödörből. Igen ezzel a szereppel elkezdődött valami. — Én azt hittem, Beckett rabban néztem, azt mondtam- Aha. Magasztalták, közben keményen bírálták. Nagyon jó, csak affektál néha. Remekül játszik, csak énekelve intonál. Zseniális, csak csiszoljon a hangján. Színészi pályája első éveiben Eszenyi Enikő valóban furcsán vette, lejtette, hordozta a hangját. Volt min javítania, volt miről leszoknia. Akarat és kitartás dolgában azonban már akkor is jól állt. Csiszolt, mélyített, finomított szakadatlan. El is érte ügyesen, amit a fejébe vett: belülről változtatott magán. Belülről, és nemcsak a hangján — az egész habitusán! Mindennek természetesen szemmel látható eredménye lett: tehetsége kiteljesedett, színészi lehetőségei megsokszorozódtak. A komikus nyafogást, vagy a tragikus csipogást már csak szerepek hívják elő benne; Eszenyi Enikőből senkihez sem hasonlítható, rendkívül gazdag színészi eszköztárral rendelkező, nagy tudású játékos lett. Dajka Margit jegyezte meg egykor nagyon találóan valakiről, hogy még a térde is hazudik, annyira tehetségtelen. Eszenyinek még a csuklójából vagy a bokájából is tehetség árad. Eisemann Mihály és Zágon István operettjében, a Fekete Péterben egy „rongy iroda“ okleveles senkijét játszotta a Vígszínház színpadán. Bizonyos Claire kisasszonyt, aki a zsebkendője mellett kalocsnit hord a retiküljében. Amikor a főnökéhez címzett dalt énekelte, hogy Lesz maga juszt is az enyém, karja úgy forgott, mint egy szélmalomkerék, toppantásától majd beszakadt a padló, hajában égnek álltak a csavaréként használt papírdarabok. Ezt a semmi kis dalt aligha fogja nála emlékezetesebben előadni valaki. De bármelyik szerepét vesszük is: mindig mindegyiket felejthetetlenné teszi. Ionesco abszurdjában, A kopasz énekesnőben úgy szavalt a tűzről, hogy közben letépte, leszaggatta magáról a ruháját. Brecht Koldusoperájának Lucyjeként akkora dühvei vágta földhöz a táskáját, hogy valósággal odaragasztotta a színpadhoz, Gyurkovics Tibor Fekvőtámaszában úgy hajlongott a katonai dzsipen, hogy azt is érzékeltetni tudta: a 150. kilométerkőnél milyen úton halad a kocsi. Eszenyi a legjobbak közül is képes kitűnni, annyi mondani- és mutatnivalója van. Tisztességet színlelő káderfeleség a Körmagyarban, karmolós cicababa a Rutinmunkában, félresiklott életű, buja orvosnő A Molitor-házban, meghipnotizált tűzimádó a Hanussenben. Szerepei közt ő maga húz éles határvonalat, két figura egymásra még csak véletlenül sem hasonlíthat. Színházi, tévé- és filmkritikusok szavaznak rá rangot jelentő díjakkal, tíz ujjára lassan tíz emlékgyűrűt húzhat. Eszenyiről mai és klasszikus darabok, évadok és filmek (Az élet muzsikája, Orfeusz és Eurídiké, Tanmesék a szexről, Eldorádo, Eszterkönyv, Csapd le csacsi, Halálutak és angyalok) szólnak. 1983-ban végzett a főiskolán, de már nemcsak színész - rendező is! Rögtön elsőre Büchner Leonce és Léna című modemjéhez fogott nagy erővel és a szakma nem kis ámulatára elegánsan, s az évad legjobb rendezésének díját nyerve birkózott meg vele. „Érezni és tudni lehetett róla, hogy határozott egyéniség, de hogy ennyi energia és céltudatosság van benne, azt nem gondoltam volna - mondja róla vígszínházbeli kollégája, Gálffi László. - A mai világban, főleg egy művész esetében, nagyon sokat számít, ha célja van az embernek és jó úton járva meg is küzd érte. Eszenyi rettentő okos és hihetetlen képességekkel, ösztönökkel csinálja, amit csinál, és tehetségben is, ötletekben is kifogyhatatlannak tűnik. S ami ugyancsak fontos: felismerte saját személyiségét és nem akar más lenni. Nincsenek nála eltorzulások. Amikor bejelentette, hogy rendezni fog, megmosolyogtuk. Aztán a kész darabbal mindannyiunkat zavarba hozott. Most a West Side Storyt rendezi, az eszem megáll! Olyan akadályokat állít maga elé, hogy én csak bámulok. Bízom benne, közben csodálkozom rajta. Bátor és magabiztos, és ez így van rendjén. Ha így folytatja, az eget is megdöntheti, ugyanakkor az ellenkezője is megtörténhet. En nagyon szigorú vagyok vele szemben, mert nagyon szeretem őt. “ magamban: ha ezt most a tévé- ben látnám és hang nélkül, akkor is tudnám, mit él át.- Akkor most elmesélek valamit. Volt egy főiskolai vizsgám, Kulkával csináltuk Wedekind Nicolo királyát. Bejött Vámos László és azt mondta: ha bedugja a fülét és engem néz, akkor minden rendben. De ha a plafont nézi és hallja a hangom, akkor az kukorékolás. És tökéletesen igaza volt. Változtatni kellett a hangomon. Most már mélyebb, persze, hogy mélyebb. Sikerült eldohányoznom.- A Fekete Péterben mégis csodát művelt vele.- Na, de előtte?! Én a főiskolán sem énekeltem, mert nem mertem. Aztán meghívtak a Rock Színházba, az Egy tenyér, ha csattan című darabba, hogy játsszam el a főszerepet. Négy dal van csak, azoktól meg nem kell félned, semmi az egész, nyugtattak. Igen ám, csakhogy amikor gyakorolni kezdtem, rá kellett jönnöm, hogy hiába erőlködöm, nekem ez nem megy. Szóltam is a korrepetitornak, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, felhívom a Rock Színházat, hogy ha megfeszülök, akkor sem boldogulok. Várj még, skálázzunk egy kicsit, próbált segíteni rajtam. S akkor elkezdtük, és mélyebben persze. Erre rámnéz: Enikő, te alt vagy! De hát nekem ezt addig senki sem mondta, én meg azt hittem, hogy szoprán vagyok. El is énekeltem a számokat és a műfajba is beletanultam szépen. A Fekete Pétertől viszont nagyon megijedtem. Operett? Kész, végem! Én meg a Holdvilágos éjszakán! Mindegy, azt is megcsináltam.- A Törőcsik-effektus ott jött be először?- Nem, sokkal hamarabb. Kornis Mihály Kozmájában, amelyet együtt játszottunk a Pesti Színházban. Én azóta is rengetegszer nézem őt, és nem is tagadom soha: ami egyszer végigfolyt rajtam, annak megmarad a nyoma. Én a Fekete Péterben sem akartam utánozni őt, de akkoriban jelent meg egy nagylemeze, amit nagyon sokszor meghallgattam.- A Szikora Jánossal forgatott Kaméliás hölgyre hogyan emlék- szik vissza?- Meddig mer elmenni?- Nincs határ.- Hamlet, Puck, Próbakő?- Ez csupa férfi szerep.- Szerintem meg tudna birkózni velük.- Rosalinda hamleti nagyságú szerep. Ilyen csak egy van. Jő, jöhet a dán királyfi is, de mi lesz akkor Ophéliával? Ki fog beleszeretni? Mert én annyira racionálisan gondolkozom, hogy biztosan zavarba jönnék. Én a Go- dot-ra várva egyik férfi szerepét játszanám el szívesen, de mese nincs, abban is csak nő lennék.- Olyan sok szakmai tapasztalata van már...- Mennyi? Mit csináltam én például Büchnerhez képest? Még csak forradalmat sem tudtam kirobbantani.- Készül rá?-Valamit tenni kellene. Még száműzetésben sem voltam. Petőfinek, egészen fiatalon, ilyen vastag kötete volt már... nekem semmi!- Dehogyis nem! Készül a West Side Story.- Készül, közben azt veszem észre magamon, hogy ha rendezek, sokkal türelmesebb vagyok, sokkal nyugodtabban beszélek, mint amikor színészként dolgozom.- Ez is szakmai siker vagy nem? Hogy ha rendezni akar, hát rendezhet, megkapja a lehetőséget. Ennél többet nem is várhat ezen a pályán.- Ha így látja, akkor nekem elégedettnek kell lennem.- Filmjei közül melyiket szereti a legjobban?- Kamondy Zoltán rendezését a Halálutak és angyalokat, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért.- És Gárdos Péter filmje, A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire?- Abban sajnos nem igazán voltam jó passzban.- És ma? Ma jó passzban találtam?- Igen. Most pihen az ördög bennem. Szabó G. László A III. Richárdban Kern Andrással
