Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-18 / 38. szám
Vasárnap r 3 1992. IX. 18. miként látja: jónak mondható a vadonatúj szlovák alkotmány? Ama okmány, amelyét a pozsonyi parlament szinte sebtében, nem egészen három hónappal a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom győzelmét hozó júniusi választások, illetve az alig pár héttel később született szuverenitási nyilatkozat után fogadott el - számomra nem éppen rokonszenvesnek tűnő névre szóló és nyilvános szavazással?...-A szavazás módjáról a parlament döntött, így nem volt abban az ármányság semmi jele sem. Magáról az alkotmányról szólva pedig az a meggyőződésem, hogy ez egy korrekt, jól sikerült dokumentum. Nem jelszavas vagy szűkszavú, ami eleve leszűkíthetné hatályosságának időtartamát; de nem is dagályos, ami viszont a szabados értelmezhetőség csapdáit rejti magában. Úgy érzem, a szuverenitási nyilatkozat után Szlovákia egy újabb, értékes alaptörvényt kapott.- Olyannyira nagyszerűt, mint - mondjuk - az amerikai konstitúció, amely több mint kétszáz éve áll köztiszteletben?- E két dokumentumot nehéz összevetni, elvégre Szlovákia alkotmányának még csak ki kell állnia az Idők próbáját. Ráadásul nagyon gyorsan változó korban élünk; ezért köny- nyen lehet, egy-másfél év múlva azt tapasztaljuk majd, hogy az új alkotmány egyik-másik pontját akaratlanul is meghaladta az idő. Elképzelhető hát, hogy a társadalmi fejlődés folyamatossága érdekében kisebb-nagyobb módosításokra lesz szükség.- Szabadjon egy szójátékkal élnem: igazságügy-miniszterként igazságosnak tartja, hogy mind a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom-Együttélés koalíció, mind a KDH, tehát a teljes parlamenti ellenzék valamennyi módosító javaslatát a DSZM, a baloldali párt és a nemzeti párt hármasgépezete szemrebbezés nélkül lesöpörte az asztalról? És akkor még nem szóltam arról a hangnemről, amelyet a kormányfő ütött meg az ellenzékkel szemben...- Hogy mi az igazságos és mi nem, az eléggé faramuci kérdés. Maga is, jómagam is más-más dolgot tarthatunk annak, nem igaz? Sőt! Még érvelgethetünk is eközben. Szinte sohasem lehet egyértelműen meghatározni, hogy mi az- Államnyelvről vagy hivatalos nyelvről beszélni nem más, mint nüanszírozni. Ennél sokkal lényegesebbnek tartom, hogy az emberi dimenziókról szóló koppenhágai dokumentum 34. fejezete ugyancsak egyértelműen leszögezi: az okmányt aláíró országok - tehát mi is - arra fognak törekedni, hogy a kisebbségek körébe tartozó személyeknek az érintett állam hivatalos nyelve vagy nyelvei mellett, az anyanyelvükön történő oktatásra is lehetőségük nyíljon. Tehát a koppenhágai dokumentum is említi a hivatalos nyelv fogalmát; sőt, azt is feltételezi, hogy a nemzetiségek is elsajátítják azt.- Pardon, de ezt senki nem is vonta kétségbe! Sem az alkotmányvitában, sem a közéletben! Interjú Katarina Tóthová igazságügy-miniszterrel abszolút igazság; azt viszont igen, hogy mi az, ami törvényes, illetve mi az, ami törvényszegésnek tekintendő. Nézze, a demokrácia lényege a többségi akarat érvényesülése. Én például nehezen tartom megvalósíthatónak egy olyan önálló intézmény létrehozását, amely a területi önigazgatás központja lenne. Kétlem, hogy ezt maguk a magyar képviselők is komolyan gondolták, hiszen az önigazgatás elve eleve kizárja a központi irányítást. Ezzel a javaslattal Fehér képviselő úr állt elő, de még az alkotmányjogi bizottság ülésén figyelmeztettem őt indítványának ellentmondásosságára. Hozzátartozik az alkotmányvita légköréhez, hogy az ellenzék jobbára olyasmiket kért számon az alkotmánytervezeten, ami más szavakkal, de benne van a szóban forgó dokumentumban... Nyilván mi ketten is csak akkor fogjuk tudni érdemben folytatni ezt a beszélgetést, ha maga is - amennyiben fenntartásai vannak - konkrétumokat említ.- Rendben! Itt van rögtön az emberi dimenziókról szóló koppenhágai dokumentum, az Európa Tanács 1990-ben keltezett 1134-es számú indítványa és a Párizsi Charta is, amelyek az identitás védelméről, a kisebbségek önigazgatási szerveiről, a kisebbségi oktatásüggyel kapcsolatos jogokról, de a kulturális vagy területi autonómiák létesítéséről is szólnak. E ,,többletjogoknak“, érdemben s tételesen, nyomuk sincs a szlovák alkotmányban.- Elméletileg kétféle önigazgatási elv létezik: a területi, Illetve a közösségi szempontokon alapuló. A területi az a territoriális elvekre épül; a közösséginek pedig nyelvi, kulturális, szakmai s egyéb megvalósulási formái lehetnek. Úgy vélem, a Szlovákiában élő nemzetiségeknek már jelenleg is teljes körű kulturális autonómiájuk van.- ön szerint hol és miben?- Hát ott a Csemadok, ott az Ifjú Szivek és még bátran sorolhatnám.- Elnézést kérek, de a Csemadok költségvetésből tengődő intézmény, az Ifjú Szivek pedig egy félhivatásos művészegyüttes.- És a rádió meg a televízió magyar adása?- Igen, van ez is; de e két intézmény igazgatóságának alárendelve, közvetlen függőviszonyban. Ha nem számítom az önszabályozás újkeletű követelményét, akkor - autonómiáikat tekintve - legföljebb a hajdani cenzúrától mentesek.- Szerkesztő úr, és nem az lenne a helyénvaló, ha az ország valamennyi nemzetiségét megilletné mindez? Miért vonatkozzanak más szabályok az egyik, illetve megint más szabályok a többi nemzetiségre?- Tudtommal senki sem kíván a magyar nemzeti kisebbségnek, Szlovákia más kisebbségeivel szemben, holmiféle különjogokat.- Nézze, én ezt így látom: az égvilágon senki sem szól bele abba, hogy a nemzetiségi lapok milyen cikkeket közölnek. Ez a szerkesztőségek belügye. Természetesen, rájuk is vonatkoznak a hatályos törvények. Például ha sértéseket, valótlanságokat közölnek, vagy éppenséggel törvényszegő nézeteket propagálnak.- Annyiban talán egyetérthetünk, hogy más egy sajtóper és megint más a sajtószabadság... Ám ha szabad, váltsunk témát! És mert már a római jog alapja is az volt, hogy hallgattassák meg mindkét fél, inkább afelől érdeklődnék: a DSZM részéről az alkotmányvitában illendő dolog volt-e az ellenzék képviselőin elverni a port? Csupán azért, mert a szavazás előtt a magyar koalíció kivonult a teremből, a KDH pedig ennél is keményebb magatartással nemet mondott!- Én nem ítéltem el sem a magyar koalíció, sem a KDH képviselőit. Szívük joga olyan véleményt mondani és úgy szavazni, ahogy jónak tartják. A parlamentben ki-ki úgy tesz, ahogy érez, esetleg ahogy a mozgalma iránti felelősség megkívánja. Ez magánügy, mint ahogy a választókkal szembeni számadás szintén az lesz majd. A világ valamennyi demokratikus parlamentjében van egy többség s van ellenzék; a nézetek sokrétűségét pedig tiszteletben kell tartani.-A nyelvekét nem? A Szlovák Köztársaság Alkotmánya 6. fejezetének első bekezdése kereken kimondja az államnyelv használatának igényét.- Nézze, ha beszélünk egy közös nyelvet is, úgy a legkevésbé valószínű, hogy félreértésekre kerüljön sor. Ráadásul itt van az okirathalmaz kérdése. Szerintem az a kisebbségek jogait is védi, ha ki-ki járatos a hivatalos nyelvben. Emellett, ha valaki úgy kívánja, a még precízebb kommunikáció érdekében bárkinek tolmácsra is joga van. Nem titok, hogy én például magyarul is tudok, így ha maga tolmácsot kér, én ellenőrizni és korrigálni tudom őt.- A törvényszéki tolmácsot eleve eskü kötelezi, így fordítás helyett aligha valószínű a ferdítés... Inkább arra utalnék, hogy a kisebbségek irányában nem éppen barátságos hangvételű szlovák alkotmány megkreálása előtt is a hivatalos iratok zöme - mármint a vegyes lakosságú területeken - szlovák, avagy uram bocsá’, de kétnyelvű volt. Ezt még a vak is láthatta: ezért nem tartom demokratikusnak az államnyelv rigorózus törvénybe iktatását. Nekem ez többnek tűnik az egyszerű nüansznál...- E logika szerint akkor a gyülekezési jognak sem szabadna ott szerepelnie az alkotmányban, elvégre az emberek eleddig is különböző közösségekbe tömörültek. Sok esetben épp nemzetiségi aiapon.- Ez a civil társadalom legalapvetőbb jogainak egyike.- Persze, hogy az. De azért benne foglaltatik az alkotmányban, mint ahogy most már az államnyelv is.- Nézzük a gyakorlatot! Tegyük fel, hogy Csilizradványban vagy Királyhelmecen beadvánnyal fordulok a helyi hatósághoz. ..- Ha szlovákul adja be, akkor a hivatalnok, mint minden hasonló esetben, máris hozzáláthat az ügyintézéshez. Ha az irat német vagy ukrán nyelven íródott - hogy ne csak a magyarokról beszéljünk -, akkor a beadványt lefordítják az államnyelvre, aztán hozzálátnak az akta elintézéséhez. Természetesen, a választ államnyelven fogja kapni, hogy például fellebbezés esetén egyszerűbb legyen az ügyvitel. Ha úgy kívánja, akkor a hivatal válaszát lefordítják németre vagy ukránra, ahogy az eredeti beadvány szólt. Mindez teljes mértékben összhangban áll a kisebbségi jogok széles körű védelmével.- Nemigen értem, hogy Csilizradványon miért német beadvánnyal folyamodnék a községi hivatalhoz... Mint ahogy az is homályos számomra, miért kellett az Európai Közösségek által felkínált szakvéleményezést mellőzve, szinte rohamléptekben jóváhagyni az alkotmányt?- E kérdést már a Csehszlovák Sajtóirodának is megválaszoltam: szó sem volt rohamléptekről, mindössze most ért véget az alkotmányozás több mint kétéves időszaka. Júniusban a célegyenesbe, szeptember legelején pedig a célba értünk.- Ha szabad, arra azért még kíváncsi lennék, hogy a beterjesztő: a szlovák kormány miért nem tartotta be az ügyrendi törvényt, amely megköveteli, hogy a törvénytervezethez indoklást is csatoljanak. Ezt a képviselők csak szorosan a tanácskozás megkezdése előtt kapták kézhez? Miért nem tartották be a házszabályt? Rejtély számomra az is, miért nem lehetett az alkotmánytervezet végleges formáját alaposabban, szélesebb körben, magyarán: demokratikusabban megvitatni?- De hát volt nyilvános vita, az SZNT elnökéhez több mint kétezer lakossági hozzászólást juttattak, el. Az emberek többsége meg is értette az alkotmányjavaslat filozófiáját. A vegyes lakosságú területeken is. Megértették, hogy nincs szó diszkriminációról, hogy a nemzetiségeknek lényegében többletjogaik vannak a szlovákokkal és a csehekkel szemben. Sajnos, ugyanakkor akadnak emberek, akik nem akarják megérteni a lényeget; akik esetleg provokálhatnak. Szerencsére, az ilyesmi csupán elvétve fordul elő. Ezt első kézből állíthatom, mert szoros szálak fűznek a szlovákiai magyarsághoz. A férjem s az ő egész családja Losonc környéki és magyar nemzetiségű; az én édesanyám pedig kassal származású. Bármerre is fordultam, nekem soha nem panaszkodott senki olyan ügyekben és olyan hangnemben, ahogy azt most a pozsonyi parlament magyar nemzetiségű képviselői teszik. Sajnálom, mert vita helyett inkább arra kellene összpontosítani a figyelmünket, hogy miként éljünk a gyakorlatban az új alkotmány biztosította nemzetiségi jogokkal. Meggyőződésem, azokból van több, nem a problémákból.- Én viszont rögvest felhoznék egyet! Mondjuk a kétnyelvű feliratok sűrűn emlegetett gondját. Aki toleráns, annak szlovák létére aligha szúrhat szemet az ilyesmi.- Ugyan kérem... Szlovákul én Katarína Tóthová vagyok, magyarul pedig Tóth Lajosné. Aki csak emígy hallja a nevemet, nemigen sejti, hogy rólam van szó. Valahogy Így van ez a helységnevekkel is, könnyen félreértésekre adhatnak okot.- Félreértésekre? Már ahol van, ott szinte kiböki az ember szemét a világosan értelmezhető kettős felirat: Dunajská Streda és Dunaszerdahely.- Honnan értse ezt az, aki Námestovóból, vagy akár Asból érkezek?- Ő nyilván a szlovák felirat szerint fog tájékozódni.- És Magyarországon? Ott mely települések neve van más nyelven is kiírva?- Például Rajka után rögtön az elsőnek is. Mohácson és környékén pedig háromnyelvűek a helységnévtáblák.- Szerintem kár ezt ennyire dramatizálni. Ráadásul költséges dolog is az ilyesmi.- Nekem, az itt élő magyarnak viszont az otthon érzetét adja. S így van ez Dél-Kelet-Szlovákiában az utcanevekkel is. Nincs e tájon olyan kézbesítő, aki tanácstalanul bámulna a borítékra egy-egy magyar utcanév láttán. Gondolom, ebben egyetérthetünk.- Lényegében igen. Mint ahogy abban is, hogy az államnyelv csupán leegyszerűsíti a bonyolult soknyelvúséget. Mi több, nincs törvény, amely tiltaná a kétnyelvű feliratokat. Kár is erre szót vesztegetni.- Kérem, ne vegye zokon, ha más véleményen vagyok. Azért azt mégiscsak hadd kérdezzem meg, hogy a civil alapelvek helyett, vajon miért a nemzetállam szelleme érződik Szlovákia alkotmányából?- Ez így valótlan állítás. A polgári társadalom elvei éppen úgy benne foglaltatnak, mint ahogy a preambulum első sorában a nemzeti szemléletmód is. Szerintem éppen azért jó ez az alkotmány, mert a kettő ötvözetét adja.- Őszintén szólva, kissé nehezen értem, hogy ki hát az államalkotó: a nemzet, a nemzeti kisebbség, vagy a polgár?- A nemzet, szerkesztő úr, a nemzet.- így hát én: a nemzeti kisebbség, az ön szóhasználatával élve a nemzetiség, nem?- De. Maga a magyar nemzet keretén belül tölti be államalkotói szerepét; Szlovákiának viszont magyar nemzetiségű állampolgára. A Magyarországon élő szlováksággal fordított a helyzet. A civil társadalom alapelvei szerint ők ott, maga viszont itt számít az ország többi lakosával egyenrangú állampolgárnak. A nemzetiségére, az etnikai vagy felekezeti hovatartozására, a magasságára, a testsúlyára való tekintet nélkül. “- Remek! Azt azonban mégsem értem, hogy a csehek, akiknek szintén szükségük van a saját alkotmányra, miért kerülték el a szlovákiaihoz hasonlítható galopptempót?- Mert ők később láttak hozzá az alkotmánytervezet előkészítéséhez. Ők még csak ott tartanak, ahol mi voltunk úgy egy esztendeje.- Igen ám, de Helmut Kohl is, aki Tomásek bíboros temetésén járt Prágában, szintén óva intette Szlovákiát az egyoldalú alkotmányos lépések megtételétől...- Nézze, bárkinek lehet egyéni véleménye. Kohl úrnak is.- ön szerint Szlovákia alkotmánya akár nyugat-európai mércével is mérhető?- Ez egy jól megírt, korszerű alkotmány; a benyújtott tervezetek legjobb variánsa. Bátor szívvel kijelenthetem, hogy bármikor megüti a fejlett demokratikus államok alkotmányainak nívóját. Ez egy jó, tiszteletet érdemlő alaptörvény.- Mondjuk a népszavazás tekintetében is?- A 67. fejezet egyértelműen kimondja, hogy a referendum a helyi önigazgatás megvalósításának megfellebbezhetetlen eszköze.- Eszerint ha Gúta, Párkány, Köbölkút lakosai úgy döntenek.. .-... hogy óvodát, iskolát építenek, akkor az nyilván meg is épül.- És ha a helységnév tekintetében határoznak?- Az ilyesmi már nemcsak helyi jelentőséggel bír, ezért indítványnak tekintendő a felsőbb közigazgatási szervek felé. Ez így világos alapelv.- Akár a vakablak! Annál is inkább, mert az alkotmány 99. fejezete a még komolyabb horderejű referendumokról rendelkezik, és leszögezi: három esztendő elmúltával egy kormány- rendelettel semmisnek mondható az utolsó népszavazás eredménye: vagy akár új referendum is kiírható ugyanabban a kérdésben...- Ebben sincs semmi fondorlat. Csupán azt kell látni, hogy a dolgok olykor meghaladják önmagukat, és akkor lehetőséget kell adni a továbblépésre, a fejlődésre. Ráadásul nehezen képzelhető el az olyan kormányzat, amely a négyéves megbízatási időszakon belül először referendumot tartat valamely kérdésben, azután viszont hamarjában eltörli a szóban forgó népszavazás eredményét. Vagy talán magának, szerkesztő úr, fenntartásai vannak a demokrácia ilyen irányú megnyilvánulásaival szemben?- Nincsenek fenntartásaim, pusztán láttam én már éjjeliőrt nappal meghalni... Magyarán szólva úgy érzem, hogy az SZNT-ben mostanában nem a többségi demokrácia, hanem a többségi diktatúra érvényesül. Ezt pedig nem tartom túlságosan szalonképesnek!- Nekünk elsősorban a demokrácia lényegét kell megértenünk. Azt, hogy a demokráciában mindig a többség akarata érvényesül; ugyanakkor valószínű, hogy mindig lesz egy parlamenti, vagy azon kívüli ellenzék. A parlamenti képviselők nem bosszankodhatnak azon, hogy az ellenzéki javaslatokat leszavazzák. A legközelebbi választásokon pedig teljesen megváltozhatnak a parlamenti erőviszonyok. Akkor majd annak a többségnek az akarata érvényesül, és egészen más összetételű lesz az oppozíció. A lényeg az, hogy mindig, mindenütt és mindenki szabadon kifejthesse a nézetét. A sajtóban és a nyilvánosság előtt egyaránt, hogy a vélemények széles skálája bontakozzék ki. Beleértve az ellenzéki vagy a kisebbségi nézeteket is. Érti, szerkesztő úr?- Érteni értem: bár a szabad véleményalkotás jogával élve nemigen tudom összeegyeztetni magamban a többségi demokráciát a többségi diktatúrával. Remélem, a vélemény szabad, az interjú pedig szent! Köszönöm a beszélgetést. Miklósi Péter Fotó: Prikler László
