Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-28 / 35. szám
4 4 4 ismét, amilyen édesapám gazdálkodása alatt volt. Milyen lesz a Farkas-farm? Kérésemre elszakadunk a jelentől, hogy megformálhassuk a folytatást, azt a négy-öt évet, amelyek alatt a nemesócsai réten és környékén kiépül a Farkas-farm. — Nem lesz könnyű, de nem is lehetetlen. Az állatállományt a növénytermesztéssel párhuzamosan akarjuk bővíteni, ez utóbbit pedig a gépparkkal ösz- hangban, hogy a lehető legkevesebb munkát kelljen bérben elvégeztetni. Kezdetben földbérlettel, majd vásárlással is 80-100 hektárra szeretnénk bővíteni a farm területét. Ilyen terület már egy gabonakombájnt is elbír. — Részlegvezetőként ismeri a mezőgazdaság helyzetét. Ez olyan, amilyen. Ha tíz mezőgazdászt kérdez meg az ember, „tizenegyen“ a kilátástalanságra esküsznek. Ön magángazda édesapjával együtt gazdaságuk újjászületésében hisz. A magángazda mindig pénzben gondolkodik — A mezőgazdasági üzemek, kevés kivételtől eltekintve, valóban a megélhetés határán állnak. Azért, mert termékeiket alacsony áron tudják értékesíteni. A magángazda termékei ugyanilyen áron kelnek el, helyzete mégis jobb, mivel jövedelemköz- pontúbban termel. A nap minden órájában, dolgozzon bármit, pénzben gondolkodik. Mennyibe kerül, ha kicseréli a traktorban az olajat, és mennyibe, ha nem. Érdemes-e leszállni a traktorról és félretenni az öntözőcsövet, vagy kényelmesebb azon áthajtani. Ha nem vigyáz a pótkocsi oldalára, mennyit fizet majd a bognárnak, illetve menynyi idejébe kerül, amíg megveszi a deszkát és kicseréli az eltört részeket. Ezernyi hasonló mérlegelésből áll össze az önköltség, ami egy magángazdánál kisebb. Azonos árrelációk mellett ezért bízik és bízhat jobban a jövőben. Mindaddig, amíg a mezőgazda- sági üzem minden egyes dolgozója nem fog magángazdaként mérlegelni. Ez annyira feltétel, amennyire az, hogy a magángazda a mezőgazdasági üzem színvonalán termeljen. Régi, évtizedekkel ezelőtt készült fényképeket mutat. Az egyiken édesapja szántás közben. Az eke előtt két ökör. Gépszínükben már ott áll a traktor, a hozzá csatlakoztatható földmegmunkálókkal, vetőgépekkel és trágyaszóróval. A további fényképen traktor hajtotta cséplőgép látható az asztagok között, az ő terveikben szalmaprés, kukorica- és gabonakombájn szerepel. Persze, kukoricaszárító is, mert minek azért fizetni, amit a napsugár ingyen is megtesz. A harmadik fényképen a régen lerombolt családi házat örökítették meg, a ház körül szőlő, gyümölcsfák. Rövidesen terem az új. A hatszáz tőke, már kiültetett csemegeszőlő és az őszibarackos, amit jövőre telepítenek. Az öntöződobot már megvették. — Ez a jövő. Magángazdaként a nagyüzemi mezőgazdaság korszerű technológiájával — sűríti a tanulságot, de a részlegvezetőt tagadná meg, ha mondatának nem lenne folytatása. — Illetve mezőgazdasági üzemben, de a magángazda felelősségével. Harmadik út nincs. Egri Ferenc Újjáalakul a Farkas magángazdaság # Lapok egy földművelő család történetéből • Három nemzedék bízik erejében # A gazda mindennel törődik, minden koronát számol mást. Ami nem látható, mert távolabb esik az úttól, illetve csak volt, azt Farkas András szavai pótolják. — A nagyapámé volt, látja, még a jászol is megvan — mutatja Farkas Béla a Lakszakáílasi Mezőgazdasági Szövetkezet bogya- réti telepén az egyik épületet, amely méreteivel családi lakóházhoz hasonlítható. Ez az egykori lóistálló a csikóé volt, amely - ha egyszer lesz — valószínűleg rákerül a Farkas család címerére. A grófi kocsis nagyapa kapta ajándékba a mél- tóságos úrtól, de az alighanem megbánta nagylelkűségét. Történt ugyanis, hogy a paripaválogatón a pódiumról szétáradó zenére társai körében a legszebben szedte lábait, s így jó áron kelt el. Tulajdonosa az érte kapott pénzen földet vásárolt s megalapozta a Farkas gazdaságot. Az unoka, a most hetvenkét éves Farkas Béla 1952-ig ezen a csikóhozta földön volt magángazda, kulákbányászként ezért dolgozott majd négy éven át Jáchimovban. 38 hektáron kezdi a család — Tavaly, miután visszakapta a tulajdonát, újjászületett, szinte megifjodott — folytatja a történetet fia, András, aki apja nyomdokain haladva hű maradt a mező- gazdasághoz. - Sosem akartam és nem is tudnék mást csinálni- mondja már önmagáról, s alighanem ez a vonzalom kettőzi meg erejét, mert most aztán kamatostól megkapta azt, amit akart. Munkaidőben állami gazdaság részlegvezetője, azon túl pedig édesapja 38 hektáros gazdaságán „inaskodik“. Azaz csak 35-ön, mert három hektárt már az ő fia, Tibor kapott örökül. — Ez az a mélyvíz, amelyben megmutathatja úszástudományát a gyerek. Azt ültet, vet, amit jónak lát, tőlem, pontosabban a fiamtól a szakmai tanácsot kapja—mondja már ismét a nagyapa, aki délidő ide, kánikula oda, birkaügyben olyan energiával tárgyal a telepvezetővel, mintha még nyugdíjas sem lenne. — Megedződtem. Aki egy éven át hetente kétszer, háromszor hivatalok ajtaja előtt topor- gott, nehéz felfogású, vagy legalább is magukat annak mutató hivatalnokokkal vitatkozott, intézte ügyeit, annak nem lehetnek berozsdásodottak az agyte- kervényei — feleli észrevételemre mosolyogva és nem kevés iróniával hangjában, de további elismerésemre, hogy a 71. születésnapjára kapott puskával már vadászni is volt, elcsuklik magabiztos hangja, elönti szemét a könny. Az ötvenes években megbízhatatlanná vált, puskájától (is) megfosztott vadászember számára ennek az elégKép a családi albumból: amikor még ökrök húzták az ekét (Méry Gábor (3) és archív felvétel) Farkas Béla, a grófi kocsis unokája tételnek erkölcsi értéke talán még a visszakapott földnél is nagyobb. Öt év kell a talpraálláshoz A Farkas magángazdaság, amelynek helyén az újraalapítok szerint öt év múlva már egy megalapozott családi farmot találok, a bogyaréti teleptől alig három kilométernyire, a nemesócsai határban található. A korábban kihasználatlan, körülkerített, közel háromhektámyi telep egykor volt tehénistállójában már látszanak a szorgos kéznyomok. Birka- és tehénlak, anyadisznók és malacok helye lesz belőle. Urbanek László, a telep mindenese huszonöt éves, volt munkanélküli. Régi épületből kialakított kétszobás, fürdőszobával, villanybojlerrel is ellátott lakásban él feleségével és nyolchónapos lányával. — Ön most béresnek érzi magát? - kérdezem mindennemű bevezetés nélkül, s amennyire meglepik szavaim, legalább any- nyira határozott a felelet, miszerint ő alkalmazott és családtag. Birtoknézésrre indulunk. Kocsink a területet átszelő aszfalt- útón gördül. Felszántott tarló, szemes kukorica és más mezei növények táblái váltják egyFarkas András, magángazda édesapjával együtt gazdaságuk újjászületésében hisz- Itt állt a házunk - mutat a fás, bozótos területre. — Ha megengedik, a új házat is itt építjük fel. Az embernek ott kell laknia, ahol a farmja van. Bízom benne, hogy ezt a hivatalok is belátják. Ide hordta a falu a szemetet - folytatja kilométerekkel távolabb. - Már eltakaríttattam, sőt a Dudvág medrét is kimélyít- tettem, ahogy azt régen a tulajdonosok tették a saját részükkel. A természetvédelem úgy látszik korábban sem volt ismeretlen fogalom, még ha kevesebbet is beszéltek róla. A part mentére fákat ültettem, a kimélyített mederbe halakat telepítettem. Szeretném, ha minden olyan lenne Urbanek László, alkalmazott és családtag 1992. Vili. 28.
