Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-21 / 34. szám
- Egyedül él itt, ebben a zuglói lakásban?- Most igen. Egyébként a lányommal, aki jelenleg kint van Angliában és drámapedagógusként javítóintézetbeli gyerekekkel foglalkozik. Nagyon nehéz egyedül, ilyenkor rettenetesen magányosnak érzem magam. De ha itt van az én drágám, akkor meg mindig azt nézi, mennyi pénzem van. Nem rossz ő, mert most is írja, hogy ne húst, hanem zöldséget egyek, meg hogy aggódik értem... aggódik, hát persze... kemény dolog az élet, a legjobb, ha itthon ül az ember.- Igen, de ha szólni akar valakihez. ..-... akkor itt a kiskutyám, öreg már szegény, de nagyon szeretem. Reggelente lemegyünk és sétálunk szépen, közben veszek valamit... a lányom, még mielőtt elment volna, elintézte, hogy havi kétezerért minden nap friss ebédet hozzanak. Én életemben nem főztem soha! Nem bírom sem a gázt, sem a gőzt, egyik sem tesz jót a tüdőmnek. Az oxigénpalack is azért van itt, mert ha elkap a roham, iszonyúan félek. Nekem minden nagynéném tüdőbajban halt meg. Az édesapám, hogy elkerüljük a bajt, nyolcéves koromban Hollandiába küldött a Gyermekvédő Ligával. Három hónap alatt úgy felhizlaltak, hogy amikor megjöttem, nem lehetett rám ismerni.- Erejét, tartását kitől örö- költe?- Talán a nagyanyámtól, benne őserő lakozott és sohasem panaszkodott. A nagy egyéniség azonban, mégsem ő, hanem a nagyapám volt a családban. Hódmezővásárhelyen éltünk, ott volt az ipartestület jegyzője. Összevásárolt vagy nyolcvan hold földet, és iskolát építtetett rá. Hatablakos nagy házunkat is ő vette. Disznókat nevelt, de a moslékkal teli dézsákat nem ő cipelte, hanem a nagyanyám. Tönkre is ment bele szegény.- Szülei hogy nevelték?- Szigorú légkörben, de nagy szeretettel, és templomba is jártunk az öcsémmel rendesen. Nálunk minden olyan természetes volt. Az élet is, a halál is, a születés is. Apám református igazgató-tanító volt, édesanyám tizennégy évesem már festett... azok a képek ott a falon... látszik, ugye, hogy ez... de akkor is! Ezek az ő munkái és nekem rengeteget jelentenek. Különben nagyon szép gyerekkorom volt. Ültem a kordélyon a nagyapám mellett, a gyeplő az öcsém kezében, a vak ló meg csak úgy szaladt velünk, mi meg sikoltoztunk, mint az állatok. Azt hittük mindig, hogy beleborulunk a Tiszába, de az utolsó pillanatban, amikor nagyapámnál volt már a gyeplő, centiméterekre a folyó szélétől valahogy mégis sikerült megállnunk.- Jól tudom? Tizenhat évesen Rómeót játszotta?- Igen, strucctollas barettsapkában. Nem sokkal később meg Gertrudist, Jászai Mari koronáSchwarzenegger nem tágít Mindenáron be akarja bizonyítani, hogy ő is van olyan jó színész, mint mondjuk Dustin Hoffman. A Halálosztó II. elkészítése után Arnie most a többszörös Oscar-díjas élő klasszikussal, Hoffmannal együtt játszik. A film címe: jával a fejemen. De az már Szegeden volt, mert oda szerződtem. Senki nem akart az osztályunkból vidékre menni, nekem ez nagyon fájt. Halálosan meg voltam sértődve... hogyne! Pedig a vidék is Magyarország. Ott is emberek élnek.- Szeged után Pécs, majd Debrecen következett, ahol számos nagy szerepe mellett Higgins professzor anyját játszotta a Pygmalionban. Latinovits Zoltánról milyen emlékeket őriz? — Ideges ember volt nagyon. A próbákon is. Tímár Éva játszotta Lizát, s egyszer azt találtam mondani neki, hogy nézd meg ezt a Zolit, olyan, mint a galvanizált béka. ő meg elszólta magát. Megyek az étkezőbe, ott ül Zoli az asztalnál, meglát, s mint egy úr, hellyel kínál. Perceken át semmi, egyszer csak megszólal: „Maga tényleg azt mondta rólam, hogy olyan vagyok a szerepben, mint a galvanizált béka?“ Igen, ezt mondtam. Erre ő: „Pincér, kérek egy üveg pezsgőt!“ Na, ez volt Latinovits. Kedveltük egymást, de olyan nagyon jóban lenni nem lehetett vele.-Huszárik Zoltánról is szeretném hallani, akivel a Macskajátékban dolgozott. A „főpróbán“ már túl vagyok... (Oláh Csaba felvétele) Lontay Margit útjai Először koldusnak hittem. Nem láttam belőle mást, csak a lábát, térdétől a cipője sarkáig. Feldöntött kukában keresgélt furcsa hangokat hallatva, kopott szatyrai ott hevertek mellette a földön; tejet, kenyeret, pár szem krumplit őrzött a kutyája. „Margitkám, mi van már megin’ ... mi’ csinálsz - hajolt ki egy asszony a szemközti ablakból - hát hogy fogsz most kinézni?“ De nem emiatt kezdett el hátrafelé csúszni. Feldühödött. Mindent kihányt már a kukából, az utolsó darab szemetet is kimarkolta, a kulcsai meg sehol. Ideges volt, a csillagos eget átkozta, dús, hófehér haját fekete, ragacsos ujjakkal túrta szét, könyökén az inkább téli, mint nyári kabátka jókora foltokat mutogatott. S ahogy ott állt és hadonászott, már a lakása ajtaja előtt, egyszer csak megcsörrent valami réges-régen kötött mellénye zsebében. A kulcscsomó. „Istenem, hát eldobtam az eszem?“ Előszoba kevés fénnyel, nagy halom könyvvel. Konyha, hosszú szárítókötelekkel. Ott, ahol alszik, vagy száz doboz gyógyszer az ágyon. A másik szobában, ahol hellyel kinál, porosodó oxigénpalack. „Jövök azonnal, csak rendbe hozom magam“ — mondja, s amikor mérhetetlen erőt és méltóságot árasztva már ott ül előttem, a koldus után a királynőt is elhiteti velem. Lontay Margit színpadon is játszott királynőket. Gertrudis volt a Bánk bánban, Margit királynő a III. Richárdban. Debrecenben a Cseresznyéskert Ranyevszkájaként jegyezték a legnagyobbak között, de még ennél is jelentősebb sikere volt Dürrenmatt öreg hölgyeként és a Macskajáték Orbánnéjaként. A Madách Színházban sok-sok éven át Szabó Magda Régimódi történetének sziklaszilárd Bányai Rácheljét alakította tökéletes illúziót keltve. 1939-ben Szegeden kezdte színészi pályáját, legutóbb a Budapesti Kamaraszínházban nyújtott kiemelkedő alakítást Noéi Coward Forgószínpadában. Ö volt Mary O’Malley, „az egyszerű emberek lánya“, aki úgy okádta a mérget, mint sárkány a tüzet. Utolsó jelenetében meg kellett halnia a színpadon. Megdöbbentő hitelességgel játszotta el ezt is. Akkora átéléssel, hogy egyszer kórházba kellett vinni őt. Rögtön az előadás után. Ha pályája első évétől kezdve fővárosi színésznő lett volna, Lontay Margit nevét ma csupán nagybetűvel Írnák. De mert 1975-től játszik csak Budapesten és ott sem hagyta, hogy hatfelé szedjék, nem jutott előbbre, „csupán“ a nagyszerű színésznő kategóriájáig.- Ő finom, hallatlanul érzékeny és nagyon boldogtalan ember volt. Utolsó filmjébe, a Csontváryba is meghívott. Az ő rendezésében mindig mindenki olyan volt, amilyennek ő akarta. A Macskajáték díszletét is ő tervezte. Lefényképezett egy levél nélküli fűzfát, s azt feketében egy vérpiros függöny elé tette. A kellékeket is ő válogatta össze. Kiment a bolhapiacra szecessziós vázákat venni. Nála pontról pontra minden ki volt dolgozva. Egyszer eljött Örkény, hogy megnézze az előadásunkat. Mi akkor éppen „tájban“ játszottunk, egy kocsma közelében, ahol részeg disznók énekeltek. Huszárik Zoli ettől annyira rosszul lett, hogy fájdalmában elkezdett táncolni. Mint egy parasztfiú, zene nélkül, a mezőn. Azt hittem, belehalok, amikor megláttam őt.-A Madách Színházat miért hagyta ott annak idején? — Tíz évig játszottam a Régimódi történetben, tíz év az rengeteg idő. És voltak ám közben megnyilvánulások! Ádám Ottó nem nagyon mert foglalkoztatni, mert attól félt, a Tolnay Klárika megsértődik. Igen, erre vigyáznia kellett, mert a Klárika ugye... egyszer bementem gratulálni neki és tudja, hogy reagált? „Te, nekem?“ És akkor a Régimódi történet mellett, amit én tényleg szívesen játszottam, betettek egy darabba és Jung és Freud. Freudot Dustin, Jungot, az ifjú ellenfele, Arnie alakítja. Be akarja bizonyítani, hogy nem csupán izompacsirta, van valami a fejében is. Nem úgy gondolta Melanie Griffith a múlt évben sikerrel szerepelt A rettegés foka című filmben, legújabb sikere pedig a Shining Through, amelyben egy zsidó nő szerepét bízták rá, aki a második világháborúban kémként dolgozik a szövetségeseknek, és szerelemre lobban egyik kollégája iránt. Filmbéli partnere Michael Douglas. A bemutató után Melanie az újságírókkal beszélgetve elővigyázatlanul kijelentette, fogalma sem volt, hogy hatmillió zsidó vesztette életét a koncentrációs táborokban. „Ez rengeteg ember“, állapította meg a színésznő, aki a Dolgozó nő ben nyújtott alakításával kiérdemelte az Oscart. Habár senki sem vár el a hollywoodi csillagoktól magas műveltséget, kijelentése a filmvárosban, ahol sok a zsidó, heves reakciókat váltott ki. A színésznő ügynöke buzgón igyekezett megmagyarázni, hogy Melanie ezt nem azért úgy tizenegy felé került volna rám a sor. Két mondat, este tizenegykor. Aztán haza, egyedül. A múlt héten is itt, a lépcsőházban akartak megfojtani. Akkorát sikoltottam, hogy majd összedőlt a ház, de nehogy azt higgye, hogy kijött valaki! Ja, és akkor szólt Csiszár Imre, hogy hagyjam azt a Régimódi történetet a fenébe, és menjek el Miskolcra az Ének Phaedráért című Enquist-darabba. Nem sokáig kérettem magam, mert vágytam én már oda vissza régen. Ott voltam férjnél, ott született a gyerekem, onnan vittek el tizenötezer zsidót, és szerettem volna végigmenni azon az úton, amelyen a gettóba hajtották őket. Hát nem felszedték azokat az apró, elkoptatott köveket? Azt hittem, a lelkem szakad ki, amikor észrevettem.-A szerelem mekkora szerepet szátszott az életében?-Nekem? Tánciskolába jártam, amikor először fogta meg fiú a kezemet, de nem ő volt az első udvarlóm, hanem egy másik, akivel úgy csókolóztunk, hogy közben majd kitört a fogunk. Hát tudtuk is, hogyan kell azt csinálni?! Aztán jött a főjegyző fia. Csinos volt és magas, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de amikor megtudtam, hogy sörözik, attól a pillanattól fogva már nem is létezett számomra. A férjem nagyon érdekes ember volt, de a házasságunk rövid ideig tartott. Meghívtam hozzánk a barátnőmet, és egy óra múlva azt kérdezi tőlem a férjem, hogy „Te, hát miféle nő ez az Éva? Nem akar lemászni a nyakamról.“ Hát miből sejthettem volna, hogy ez így lesz? Hogy otthagyja a cipönagyke- reskedőt és összeáll a férjemmel? Mert ez történt. Amikor megtudtam, hogy ott ölelgetik egymást az Astoriában, elváltam tőle. Ennyi. Szerelemből ennyi jutott nekem.- Színésznőként elérte, amire vágyott?- Én meg vagyok elégedve azzal, amit elértem. Hetvenhat éves vagyok, jó lenne abbahagyni már ezt az egészet, de nem könnyű. Nekem a játék volt mindig a legnagyobb élvezet. Üljek itthon egész nap a tévé előtt? Engem a politika régóta érdekel, de amikor látom, hogy egymást ölik az emberek, ettől én egyszerűen megbetegszem. Ha meg a halálra gondolok, akkor meg örökké csak sírok. Pedig már beletanultam ebbe is. A Forgószínpadban úgy haltam meg mindig, hogy az orvos, aki a múltkor itt volt nálam, és látta az előadást, azt mondta: még az utolsó arcrezzenésem is tökéletes volt. Úgyhogy nem kellene félnem, a „főpróbán“ már túl vagyok. Szabó G. László mondta, mert érzéketlen, míg a színésznő a helyzet enyhítése érdekében kijelentette: reméli, a film fölkelti a nézők érdeklődését a fél évszázaddal ezelőtti események megértése iránt. Melanie-nek cáfolnia kellett azokat a híreszteléseket is, melyek szerint a két főszereplő között idillikus a viszony. Időközben már következő filmjére készül, amelynek címe: Tegnap született. 1992. Vili. 21.
