Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-14 / 33. szám
Vasárnap ¥ * 99 2. Vili. 14 Földig érő palástban, rozoga széken ül a király, mezítláb a trónon öccse, Vazul. Gálffi László és Cserhalmi György felvételre vár. Péntek van, forró, dús lomok alatt is tikkasztó, füvet s fát égető nyár. Bent, a várkápolnában világosítók, kellékesek, sminkesek sürgölődnek, Esztergályos Károly kint, a Bazilika árnyékában várja, hogy elkészüljenek.- Koltai Gábor 1983-as mozija és a híres Nemzeti színházbeli előadás után nem túl korai még ez a tévéfilm?- Nem hiszem, hogy korai lenne, elvégre másról szól a rockopera és másról Sík Sándor művé. Ez a dráma István király, valamint Péter és Vazul drámája, s mivel a magyarságról, a kereszténységről, Európáról és a Péter által képviselt Nyugatról is elmond egyet s mást, olyan „partitúra“, amelyre azt mondtam: érdekel, megrendezem.- Sík Sándor művei nem igazán ismertek az olvasóközönség előtt. Egyházi verseiről hallottam csak én is, novelláiról, meséiről és színdarabjáról lexikonokból tudok. Mint ahogy arról is, hogy 1903-ban belépett a piarista rendbe, majd jóval később a Magyar Tudományos Akadémia első tagja lett.- Eddig én is csak a papköltőt ismertem Sík Sándor személyében, István király című drámájáról annyit tudtam csupán, hogy van, mert játszották Veszprémben. Hogy egy másik királydrámához hasonlítsam: Shakespeare III. Richárdja kétségkívül sokkal jelentősebb irodalmi alkotás, mint ez de nekünk, magyaroknak Sík műve is fontos kell, hogy legyen. Igen, sok benne az aktuális dolog, de nem hiszem, hogy azt egy az egyben kellene átültetni a mába. A kölcsönös engedményekkel járó kompromisszum lehet útmutató belőle, a megegyezés keresése. István király mindent megtesz, hogy Vazult és Pétert kiegyezésre bírja, de amikor látja, hogy nem sikerül neki, Istennek ajánlja az országot, hogy csináljon vele, amit akar. Magyarul: a csodában hisz. Na, most lehet, hogy ezer évvel ezelőtt bízni lehetett a csodában, ma már aligha Ez a legalapvetőbb dolog, amely érzésem szerint a darabból kibogozható. A mű persze nem erről szól, hanem annak az embernek a drámájáról, aki összeomolni látja élete művét, úgy, mint Ibsen Solness építőmestere. Tehát én óva intek mindenkit, nehogy azt higgye: politizálni akarunk ezzel a filmmel, mert ilyesmiről szó sincs. Az életnek amúgy sem a politika a lényege.- Jelentett valamiféle plusz örömet a forgatás során, hogy a televízió augusztus 20-án, az alkotmány napján mutatja be a filmet?- Ennek a filmnek annyi köze van az ünnephez, mint az Aidának a Szuezi-csatorna megnyitásához. Nem hiszem, persze, hogy az István király ugyanolyan önálló életet fog élni, mint Verdi operája, de remélem, bármelyik más napon is levetíthetik. Tudniillik, ha csak augusztus 20-án tűzhetnék műsorra, akkor ez alkalmi dolog, s annál sokkal értékesebb a darab. A 44. kép után, amelyben a király arról próbálja meggyőzni Vazult, hogy ,,nekünk, Árpádfiaknak többet adott az Isten, mint másoknak, látóbb szemet, tévőbb kart, de többet is kíván tőlünk, mint másoktól“, Gálffi Lászlóval beszélgetek.- Tizenöt éve már, hogy együtt dolgozik Esztergályos Károllyal. A IV. Henrik és a Hamlet óta a Caligula helytartója, a Dráma a vadászaton, a Hajnali párbeszéd és A veszedelem főszerepét is tőle kapta. Ilyen munkák után, gondolom, már ki is érdemelte nála, hogy István királyt is ön játsza.- Nem, nem ilyen alapon kaptam meg a szerepet. Esztergályos Károly, ahogy nekem elmondta, abból indult ki, hogy leginkább velem, általam tudja hitelessé tenni a történetet, hiszen nemcsak a színészi képességeimet, hanem a világhoz való viszonyomat is ismeri.- Maga a tény, hogy a királyt nem is olyan régen Bubik István és Hirtling István is életre keltette, mennyire zavarja?- Semennyire. Sík Sándor műve nem hasonlítható Szörényi Levente és Bródy János rockoperájához. Ez tandráma, amely sorskérdéseket feszeget.- Tandráma „tanszereppel“?- Nagyon nehéz feladat elé állított a szerep, hiszen mindenkinek van valamiféle elképzelése István királyról. A krónikák szakállas, szigorú és keménykezű uralkodóként emlegetik, bár ki tudja, mennyire hitelesek ezek a feljegyzések. Mi nem is ezekre a dolgokra figyeltünk elsősorban, hanem a mű ma is érvényes gondolatiságára. Itt van egy ember, aki megtette az első csákányvágásokat, s amikor folytatni kellene, amit megalapozott, kiderült, hogy nincs, aki folytassa. Egyetlen Tévéfilm az országalapítóról A főszerepben: Gálffi László „Élhet az ember fél lélekkel? Ha a másik fél lelke meghal? És népek... fél lélekkel, élhetnek? Lehet a lélek kisebb önmagánál?“ István király teszi fel ezeket a kérdéseket Sík Sándor 1934-ben írt drámájában, amelyből Esztergályos Károly rendezett most tévéfilmet Gálffi László főszereplésével. Esztergomban, a Várdombon, III. Béla palotájában forgatták a filmet július első két hetében, azokban a termekben, amelyekben korabeli freskókat őriznek a falak, és minden egyes tégladarab maga a történelem. (Inkey Alice felvételei) Vazul és István király (Cserhalmi György és Gálffi László) eszmére, egyetlen gondolatra tette fel az egész életét, és most a szeme láttára semmisül meg minden. Ez rettentő fájdalmas érzés. De mint tudjuk, csak az együgyű emberek élnek és halnak meg boldogan.- Nagy szavakat és súlyos mondatokat kapott az írótól, ám ha nem találja meg a kellő hangszínt, jelszavakkal és jelmondatokkal áll kamera elé.- Ritkán játszhat manapság a színész olyan szerepet, amelyben komoly gondolatokat mondhat ki. István királyként nekem most újra lehetőségem nyílott erre, de valóban nehéz volt úgy megszólalnom, hogy az elfogadható legyen a néző számára. Sem hétköz- napiasan, sem pátosszal nem beszélhettem, a kettő között kellett megtalálnom azt az egyensúlyt, amely minden szavát hitelessé teszi egy igazi embernek.- IV. Henriket és II. Ludwigot a tévében, II. Richárdot és IV. Edwardot a Vígszínházban játszotta el, most itt van István király... mi jön ezek után?- II. Edward a Budapesti Kamaraszínházban.- A királydrámák, legalábbis filmen, a legtöbb esetben elég statikusak. Sík Sándor műve nem hordozza ezt a veszélyt?- De igen, erre is figyelnünk kellett. Az élet nagy kérdéseiről azonban nem lehet falatozás közben cseverészni, vagy úgy, hogy közben kehelyből iszogat az ember. A maffiafilmekben akció közben beszélnek a hatalomról, egy királydráma ilyesmire aligha ad lehetőséget. De ha jó a színész és a gondolat is érdekes, akkor elbírja a jelenet a mozdulatlanságot.- Most nem a színészt, hanem a magánembert kérdezem: többnek érzi magát ott legbe- lül egy ilyen szerep eljátszása után?- Mindenképpen. Számomra az a legfontosabb vonala a műnek, hogy egy ember, aki végigküzdötte az életét, azzal áll Isten elé, hogy „Itt állok Uram, életem romjain. Meztelenül, mint a koldus. Úttalanabbul, mint egy eltévedt gyerek az éjszakában. “ Ezeket a szavakat egy cipész vagy egy zöldséges is elmondhatja, hiszen nemcsak a király, a kisember is eljut arra a pontra, hogy megkérdezze önmagától: hol rontottam el, mit kellett volna másképp tennem? Ezek a kérdések negyvenévesen engem is érintenek. A kockák le vannak rakva, az út ki van jelölve, de nem mindegy, hogyan megyünk végig rajta. Számomra ettől izgalmas István király története. Vazult, akit a király részeges, buja, vérengző, istentelen, országháborító pogánynak nevez, de a szent koronát mégis felajánlja neki, Cserhalmi György formálja meg.-Testvérháború, összeomlás, felségsértés, erőszakosan elragadott földek, békejobb a szomszédoknak - mintha csak a napi hírekből idéznék, pedig a frogatókönyvből vettem ezeket a szavakat.- Történelmi fordulóponthoz értünk most is, mint annak idején, amikor a darab cselekménye játszódik. Én most nem akarok politizálni, mert úgy gondolom, a színésznek amúgy sem ez a dolga, de nézzük csak meg, miről szól a történelem. Vallásháborúk sorozata. Jugoszláviában sem polgárháború folyik, hanem vallásháború. Kőkemény vallások csapnak ott össze. Átok? Abból is jutott bőven. Ha olyan emberek ülnének most nálunk a parlamentben, mint amilyen Podma- niczky Frigyes volt, aki hetven-nyolcvan évvel előbbre látott, akkor minden okunk meglenne a jó reményre, de így?!- Valós, történelmi fugurát játszik a filmben, aki nem engedi, hogy parancsoljanak neki.- Ady is hivatkozik rá nem egy versében. „Legyek az új, az énekes Vazul, tiporjatok rám durván, gazul...“ Sík Sándornak minden valószínűség szerint szüksége volt egy ellentétpárra. Péter, aki velencei, ugyanazokat a kérdéseket kapja Istvántól, mint Vazul. Király lehetne bármelyikükből, de Péter egyfolytában hazudik, Vazult pedig egyszerűen nem érdekli a dolog.- Betörhetetlen?- Nem lehet tudni, mennyire az és mennyire nem. Ami biztos: valamiféle morált, karaktert akar adni a szerző a Vazul-féle színtiszta magyarnak, hiszen akoriban még létezett ilyen. Magyarországon ma már aligha van magyar, ember. József Attilának van igaza, amikor azt írja, óriási olvasztótégely a Kárpátmedence, mert valóban az. Aki ma ököllel veri a mellét, hogy magyar, az semmi mást nem ér el, csak azt, hogy kiveri magából a többi, nagyon is nemes és jó etnikumot. Én sem vagyok Vazul... az én ereimben a magyar mellett sváb, török és francia vér folyik. De nem is szeretem én ezt az „ősmagyar indulatot“, ami most hihetetlen erővel előre- nyomakodott nálunk. Azt sem szeretem, ha a magát törpe kisebbségnek nevező ellenzék olyan jogokat követel magának, amelyek nem szolgálják közös javainkat, közös boldogulásunkat. Na tessék, megint politizálok, a végén majd feltesznek árvalányhajnak a kalapra. Szabó G. László „Az út ki van jelölve“
