Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-14 / 33. szám
Tények és töprengések a Cse mád okról A Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság tagjainak egy csoportja a párkányi Duna-parton. 1991. szeptember 14-én a CSMTT Párkányban rendezte meg a Széchenyi Emlékülést, a legnagyobb magyar bicentenáriuma alkalmából. (Lacza Tihamér felvétele) Márai Sándor emléktáblájának leleplezése Kassán (Méry Gábor felvétele) A csehszlovákiai magyarság legnagyobb tette és szellemi vállalkozása alighanem a Csemadok létrehozása volt. Talán meglepő és vitára ingerlő ez a megállapítás, de ha megkíséreljük elfogulatlanul, egy kicsit a kívülálló szemével is nézni a tényeket, akkor nehezen juthatnánk más konklúzióhoz. Az csak természetes (sót. kifejezetten hasznos), hogy mi magunk gyakran illetjük kritikával a Csemadokot, elvégre azt szeretnénk, ha még eredményesebben, még nagyobb lendülettel dolgozna. A bíráló hangok különösen az elmúlt két és fél esztendő alatt erősödtek föl, és valljuk be őszintén, sokan már a Csemadok szükségszerű megszűnésének látomásával riogatták az embereket. Az sem titok, hogy »akadtak politikai erők, amelyek nagy vehemenciával munkálkodtak a Csemadok felrobbantásán, mondván, hogy egy ilyen tota- lista csökevényre semmi szükség. Balgaság lenne tagadni az elmúlt negyven évben elkövetett hibákat, s tény az is, hogy a kommunista párt árgus szemekkel leste a Csemadok minden lépését és gondosan ügyelt arra, ki kerüljön a legfelső irányító szervekbe, de arra már képtelen volt, hogy paralizálja az alapszervezetek működését, noha legszívesebben ezt tette volna. A sok fantomszervezet között a Csemadok egyike voU azon keveseknek, amelyek valóban dolgoztak és nem csupán papíron kimutatott eredményeket tudhattak maguk mögött. 1989 novembere után a Csemadok is újítani szeretett volna, s ez nemcsak az elkerülhetetlen személycserékben nyilvánult meg, hanem a belső differenciálódásban is. Különböző elképzelések, tervezetek és koncepciók fogalmazódtak meg, s megkezdődött a társaságok és a társulások szerveződése is. A legnagyobb gondot az jelentette (s jelenti talán ma is), hogy ez a sokféle és számtalan irányba mutató törekvés ne gyengítse, hanem éppen ellenkezőleg: tovább erősítse a Csemadokot. Az új alapszabály - amelyet rövid idő leforgása alatt két országos közgyűlésnek volt módja megvitatni és csiszolgatni - elég rugalmasnak látszik ahhoz, hogy elviseljen minden újítást. Sajnos az anyagi nehézségekkel a Csemadok- nak továbbra is szembe kell néznie. Csemart néven indított vállalata nem hozta meg a várt eredményt, pedig véleményem szerint a nagy lehetőség adva volt. A komolyabb belső konfliktusok is többnyire a pénzhiány miatt keletkeznek. Vannak, akik megszokták még a korábbi években a pénzek központi elosztását és továbbra is természetesnek vennék, hogy a közös kasszából annyit igényeljenek, amennyit szükségesnek vélnek. Ez azonban ma már nem járható út, s erre számos területi választmány is rádöbbent, ezért maga keresi azokat a forrásokat (alapítványok, szponzorok, vállalkozások stb.), ahonnan pénzhez juthatna. Nem titok, hogy hosszú éveken át a Csemadok központjában az egyes országos rendezvények megszervezésére helyezték a súlyt (a rossznyelvek szerint kellett valami mutatós a kirakatba), s a járási titkároknak főleg az alapszervezetek istápo- lása volt a feladatuk. A sémáktól nehéz volt megszabadulni, s az eredeti elképzeléseket, az új ötleteket bizalmatlanul mustrálgatták a mindent eldöntő korifeusok, így nem csoda, ha sok kezdeményezés hamvába holt vagy torzó maradt. Ma már ilyen jellegű megkötöttségekkel nem kell megbirkózni, mégsem egyszerű dolog a szép terveket valóra váltani. A lelkesedés mintha lelohadt volna, sok alapszervezetben megtorpant a munka, az embereket a napi megélhetési gondok gyötrik, nincs nagyon idejük a kultúrára és a szórakozásra. Számos korábban jól működő, sőt országos hírű néptánccsoport, énekkar, amatőr színjátszóegyüttes stb. mostanában nem hallat magáról, vagy ami még rosszabb: egyszerűen felbomlott. Persze ez a mostani átmeneti helyzet sem kedvez túlságosan az alkotó munkának. Életünket át- meg átszövi a napi politika, s aki békességet szeretne, az a passzivitásba menekül. Sok esetben a kitartás is hiányzik. Többször is megfigyeltem már az utóbbi időben, hogy a fennhangon meghirdetett elképzeléseket nem követte szívós szervező munka, az illetékesek egymásra mutogattak, ahelyett, hogy dolgoztak volna. Nem dicséretképpen mondom, inkább tényként állapítom meg, hogy az idősebb korosztályok képviselőinek nagyobb a munkabírása és a tenni akarása; a fiatalok tobzódnak ugyan az ötletekben és a tervekben, de az első kudarcok vagy nehézségek jelentkezése kedvüket szegi, és idő nap előtt félreállnak. Újságíróként azt is szóvá kell tennem, hogy bizony a sajtó hasábjain manapság kevés olyan írás, eszme- futtatás lát napvilágot, amely megpróbálná a helyzetet objektívan értékelni, vagy legalább a különböző törekvésekről kimerítően informálni. Néhányan valamilyen felindultság hatására tollat ragadnak olykor, de nemcsak a harag, hanem az idegesség is rossz tanácsadó lehet, s ezért az ilyen szövegeket többnyire csak tudomásul vesszük, de mondanivalójukkal (még az okos gondolatokkal sem) nem sokat törődünk. Aztán itt vannak a szinte kürthatatlan tévhitek. A Csemadok még 1990 elején úgy döntött, hogy nem alakul át politikai párttá, sőt minden körülmények között megőrzi pártsemlegességét. Az tény persze, hogy sok olyan aktív tagja is van, aki egyik vagy másik politikai mozgalmunkban is intenziven dolgozik, de én, aki eléggé közelről figyelhetem a Csemadok hétköznapjait, eddig még egyszer sem tapasztaltam, hogy bármelyik választott szerve vagy testületé a pártsemlegesség megsértésére vagy akár feladására ösztönzött volna. Nem állítom, hogy mindenütt szigorúan betartják ezt az elvet, de nem mond igazat az, aki olyasmit ír le, hogy a Csemadok aktívan beavatkozik a politikába, mégpedig egy bizonyos mozgalom szekértolójaként. Sajnálatos módon a legutóbbi parlamenti választásokat követően akadtak olyan demokratikusan megválasztott Csemadok- tisztségviselók, akik a Csemadok állítólagos politikai elkötelezettségének - mondvacsinált - ürügyén lemondtak funkciójukról és indokaikat a sajtó útján is ország-világ tudomására hozták. A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy az őszinte véleménycsere, a pluralista gondolkodás híve vagyok és nem sokra tartom a kényszer szülte egységet. De ugyanúgy nem tudom elfogadni azt, amikor valaki vagy az információk hiányában, vagy tudatosan elferdíti a tényeket, prekoncepciókat gyárt és egy idő után már maga is hinni kezd mindabban, amit eredetileg csak valamilyen céllal kiagyalt. Nehéz időszaknak néz elébe a csehszlovákiai magyarság, szükség van az erők összefogására és a vélt vagy valós sérelmek elfelejtésére. De leginkább egy széles körű és őszinte párbeszédre volna szükség a szemben álló felek között, nehogy oldott kéveként széthulljunk a viharban. Lacza Tihamér * % CSAK ÉHKOPPRA NE!- És mi a munkamódszere, mester? — faggatta egyszer egy újságíró Molnár Ferencet.- Hogy soha nem dolgozom reggeli előtt - hangzott a felelet. - De ha mégis reggeli előtt kell hozzáfognom, akkor előbb feltétlen megreggelizem. FOGHÚZÁS HELYETT IDŐHÚZÁS A korabeli anekdoták szerint Mikszáth Kálmán semmitől sem félt annyira, mint a fogorvostól. Ha hosszas lelki tusa után mégis rászánta magát, hogy fogászhoz menjen, legszívesebben már akkor visszafordult volna, amikor becsengetett. Egyetlenegyszer sikerült „jókor“ becsengetnie.- Sajnos nincs itthon a doktor úr - mondta a szobalány. Mikszáth felvidulva csak ennyit kérdezett: — És mikor nem lesz otthon legközelebb? A MÉREG Az ízig-vérig baloldali Shaw és a jobboldali nézeteket valló Lady Astor enyhén szólva nem kedvelték egymást. — Ha maga lenne a férjem, mérget itatnék magával - mon- ta egy ízben a lady, Shaw egyetértőén bólintott:- Ha maga lenne a feleségem, meg is innám. KRUMPLIHASONLAT A szókimondásával nemegyszer kínos helyzetet teremtő Swiftet valamelyik társas vacsorán félrehívta egy barátja.- Szeretnék neked bemutatni valakit - súgta. - De bánjál csínján vele, mert nagyon híres ősei vannak.- Nem szeretem a burgonyabokor embereket - vont vállalat Swift. — Kiket nevezel te burgonyabokor embereknek?- Azokat, akik csak az őseikkel tudnak dicsekedni, s ezáltal hasonlatossá válnak a burgonya bokrához, amelynek értékes része szintén a föld alatt van. LÁTÁSMÓD Goethének egyszer azzal dicsekedett az orvos, hogy előtte egy betegség sem maradhat rejtve, olyan alaposan ismeri az emberi szervezetet.- Ha úgy érzi, alaposan ismeri az emberi szervezetet, akkor ön a mi éjszakai bak terünkhöz hasonló - válaszolta finon gúnnyal Goethe. - Ez a bakter is alaposan ismeri területe minden utcáját. De hogy a házak belsejében mi történik, arról fogalma sincs. A KÖLTÖ TÉVEDÉSE Schiller egy asztaltársaságban lelkesen dicsérte a svájci Albrecht von Haliért, az orvosként és költőként egyaránt jeles göttingeni professzort, akit korának minden jelentősebb akadémiája tagjául választott. — Mulatságos, hogy ön épp Haliért tartja nagyra! - szólt közbe valaki. - Haller ugyanis egyáltalán nem tartja nagyra önt. A fölényes szellemű Schiller vállat vont.- Emberek vagyunk. Lehet, hogy mindketten tévedünk. ■ "1 , ;. 7, :7 \ - : - : 1992. Vili. 14 Táncháztalálkozó Dunaszerdahelyen (Gyökeres György felvétele)
