Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-31 / 31. szám
i/asárnap Az új Európáról: „Európa- házról, gazdasági összefogásról beszélünk már jó ideje. Nekem tetszik az ötlet, örülnék, ha meg-, valósulna. Az európai országok egyesülésével, persze, nem szabad, hogy úgynevezett európai film szülessen. Ha távolabbról nézzük a dolgokat, beszélhetünk közös kultúráról, de mint tudjuk: az sem egységes, hiszen országonként változik. És ugyanez a helyzet a filmiskolákkal is. Ahány ország, annyiféle filmgyártás. Hasonlítható-e az olasz film a franciához, az angol a csehhez, a lengyel a némethez, a magyar a dánhoz? Nem hasonlítható, és ez így van rendjén. A nemzeti sajátosságokat a filmekben is meg kell őriznünk. Egységes európai filmművészetnek nem kell létrejönnie. Olyan alkotások, amelyek az egységes Európa gondjaival foglalkoznak majd, biztosan születnek, és ez nem is lesz baj. Az lenne zavaró, ha összeolvadna mondjuk a spanyol film a magyarral, a görög a lengyellel, az orosz az angollal. A közös nevező óriási értékeket tenne tönkre. A filmművészet ugyanolyan önkifejezési módja egy népnek, nemzetnek, mint például a zene, a képzőművészet vagy az irodalom. És ugye Beethoven muzsikája egészen más, mint például Vivaldié, Picasso nem hasonlítható Kleehez, Márquez írói világa nem lehet rokon Dürrenmattéval. Visszatérve a mozira: szerintem továbbra is annak a nézőközönségnek kell filmeket csinálni, amely érdeklődéssel várja a más országok népeinek életéről és kultúrájáról szóló alkotásokat.“ Gavin Millar Danny, a világbajnok című filmjéről: „Nem igazán vonzott William Smith alakja. Fiatalon megözvegyült, egyszerű vidéki ember tízéves gyerekkel és autójavító-műhely- lyel. Itt nincsenek nagy helyzetek, nagy lehetőségek, apa és fia rajongva szeretik egymást, idilli kapcsolatukat nem zavarhatja meg senki, még a telkükre vadászó helybéli kiskirály sem. Ennyi a történet, amelyet Roald Dahl ifjúsági regénye alapján forgattunk, s bevallom őszintén, két dolog miatt vállaltam szerepet benne. Először is: Angliában egyre kevesebb a jól megcsinált, érzelmekre és értelemre egyformán hatni tudó ifjúsági film. Danny történetével azt akartuk elérni, hogy a gyerekek, amikor kijönnek a moziból, másvalamire kapjanak kedvet, ne a játékautomatákra. New Yorkban a néger kamaszok, akiket jószerivel inkább csak az utca nevel, valósággal el voltak bűvölve a filmtől. Ennek nagyon örültem. A másik dolog, ami miatt elfogadtam a rendező ajánlatát, az az volt, hogy Danny szerepét S? ! - • fy‘ J N „Nem akarok a Broadway sztárja lenni... “ (Méry Gábor felvétele) Pozsonyi találkozás Jeremy Ironsszal Hátborzongató pillantásai vannak. Nem mindig, de elég gyakran. Ha csak a hangját hallaná az ember, azt hinné róla: a jéghegyet is képes lenne megolvasztani, ám amikor ott ül előtte, s a szavaira, a gesztusaira vár, megdöbbenve észleli, hogy ó maga, Jeremy Irons a jéghegy. Később aztán rájön, hogy tévedett. Anglia negyvennégy éves, Oscar-díjas színésze kellemes, közvetlen, melegséget árasztó egyéniség, csak éppen furcsán áll a szeme. Szúrós, riasztó, vizenyős, bizonytalan tekintetek egész sorával jelzi: kéjgyilkost, félkegyelműt, eltévelyedettet, megbélyegzettet, súlyos lelki beteget vagy kábítószerélvezőt is klinikai pontossággal tudna megformálni. Hosszú, erős karja, széles kézfeje ugyan határozott férfit sejtet, arcvonásai azonban nagyon is ingatag idegrendszerről beszélnek. És éppen ez a kettősség teszi izgalmassá minden egyes alakítását. Ettől volt érdekes Karéi Reisz filmjében, A francia hadnagy szeretőjében is, amelyben a szerelem hatalmát és sorsszerűségét mutatta meg 1981-ben. Első filmszerepét, Michael Fokint, az orosz származású neves amerikai koreográfust 1980-ban, harminckét évesen játszotta el Herbert Ross rendezésében, a Nizsinszkijben. Három évvel később, a Harold Pintér regénye nyomán forgatott Árulásban játszik, majd az Ibsen drámája alapján készült Vadkacsában. A féltékenység poklát Volker Schlöndorff filmjében, a Swann szerelmében járja be, s csak hároméves kihagyás után áll ismét kamera elé. Ezúttal egy jezsuita páter szerepében, Rotand Joffc filmjében, az általa is nagyra becsült Misszióban. Dávid Cronenberg thrillerében, a Hasonmásokban kettős szerepet kap. Egy nőgyógyász ikerpárt alakít - egyedül! Az Oscar- díjat Barbet Schroeder A szerencse forgandó című, 1990-ben készült filmjével nyeri el, amelyben a kettős gyilkossági kísérlettel vádolt Claus von Bülowot formálja meg homloka felett merészen kiborotválva. Színpadi sikerei a világhírű londoni Royal Shakespeare Com- panyhez kötik, ahol II. Richard szerepében nyújtotta eddigi legjelentősebb alakítását. Ennek köszönhetően jutottt kiemelkedő feladathoz a New York-i Broadwayn is, ahol Tóm Stoppard Ez az igazi! című drámájával Tony Award-díjat nyert 1984-ben. Azóta, s főleg, hogy Oscar-díj is van már a gyűjteményében, amerikai színész lehetne. De mint mondja: nem lesz az soha. „Ha lehorgonyoznék a Broadwayn, színészként biztosan a síromat ásnám. Megrekednék egy ponton, és az lenne számomra a legcsúnyább vég. Én nem akarok a Broadway sztárja lenni, Godspellben és My Fair Lady-ben villogni. Szeretem a musicaleket, de nem kötném le magam egyetlen műfajnak, nekem a színészi pálya sokkal többről szól.“ Sámuelre, a nagyobbik fiamra bízták. Mellesleg az apósom is feltűnik a filmben; ő alakítja a falu idős orvosát. Tehát nyugodtan mondhatom: családi vállalkozásban volt részem. Samuel eddig nem sokat tudott a színészi játékról, most viszont már sejti a lényegét. Kemény és fárasztó munka volt számára a forgatás, főleg a várakozások, az átállások miatt. Előfordult az is, hogy éjjel kettőkor kellett kamera elé állnia. Majd összeesett az álmosságtól, tízpercenként elaludt mellettem. Most, tizennégy évesen eszébe sincs színészi pályára készülni. Nem tudom, mi lesz belőle, de ha más hivatást választ, én csak biztatni fogom.“ A vallásról és a Misszióról: „Én protestáns vagyok és vétkes sok mindenben. Roland Joffe filmjében egy jezsuita katolikus papot formálok meg, aki 1750- ben, a dél-amerikai őserdőben veszélyek közepette dolgozik egy misszionárius állomás felépítésén. Keresztény hitre akarja téríteni az ott élő indiánokat. Nagy, ismeretlen kaland volt számomra ez a munka. Én mindig árgus szemmel nézem azt a színészt, aki papot játszik. Ezek unalmas, egysíkú, már-már élettelen szerepek, amelyekben nagyon ritkán tud csak valami újat, valami érdekeset adni a színész. A Misszió Gabriel pátere kivétel a sorból. Remek figura, volt mit megmutatni benne. Én úgy akartam megformálni őt, hogy minden kvalitása meglegyen, amit tisztelek az emberekben, és a hite, az ereje lejöjjön a mozivászonról. Mivel nem vagyok vallásos, már jóval a forgatás megkezdése előtt felkerestem egy amerikai jezsuitát, és vele, mellette, az ő segítségével készültem fel a szerepre. Hogy meddig jutottam? Emlékszem, a legigényesebb jelenet előtt a következőképpen fohászkodtam Istenhez: Ha most ezt elrontom, neked sem lesz jó, kérlek hát, legyél velem.“ Kafkáról és a szorongásokról: „Steven Soderbergh filmje rengeteg energiát vett el tőlem. Még a forgatási, szünetekben is Kaf- ka-műveket olvastam. Soderbergh el is ámult rajtam. Minek ez a nagy halom regény, elbeszélés, el tudod te játszani a szerepet anélkül is, hogy. irodalomórákat vegyél. Egyébként nem is annyira Kafkáról, mint inkább a kafkai érzelmekről, víziókról, élethelyzetekről szól a film, amolyan dzsesszesített változata a kafkai témának. És lehet, hogy most sokakat meglepek, de azt kell hogy mondjam: Franz Kafka továbbra sem tartozik a kedvenc íróim közé. Én valahogy nem tudom megszeretni azokat az embereket, akik örökké, egyfolytában szenvednek valamitől. Akiket lidérces álmok, mindenféle látomások gyötörnek. Ezzel nem akarom leértékelni Kafka írásait, hiszen például a Milena Jesenskához írt leveleit irodalmi gyöngyszemek-' nek tartom, de egy olyan emberrel, mint amilyen ő volt, nem szívesen töltenék el hosszabb időt. Ha nekem félelmeim vannak, én nem zárkózom be négy fal közé, inkább elmegyek valahova, hogy megszabaduljak a rossz hangulatomtól. Az élet egyébként is túl rövid ahhoz, hogy pesszimisták legyünk.“ Menzelről és a Koldusoperáról: „Alighogy befejeztük a So- derbergh-film forgatását Prágában, felhívott Menzel, hogy szeretné, ha eljátszanék egy kicsi kis szerepet legújabb filmjében, a Koldusoperában. Meg is egyeztünk szinte mindenben, csak az időpontot nem rögzítettük. Már az utolsó napomat töltöttem Prágában, amikor kivittek a stúdióba. Ott, akkor derült ki, hogy Menzel nem kapta meg az üzenetemet, és nem tudott róla, hogy délután repülök visz- sza Londonba, s már csak három órám marad a forgatásra. Amikor elmondtam neki, félbeszakította az elkezdett jelenetet, rámadták a jelmezt, s->amíg sminkeltek, elmagyarázta, kit játszom, milyen figurát. Tizenöt filmet forgattam az elmúlt évek során, de elmondhatom, nekem még soha, egyetlen rendező sem adott olyan pontos információkat a szerepről, mint Menzel. Beültetett a rács mögé, mert rabot játszottam, s még azt is körülírta, mikor milyen arcrezzenéseket vár tőlem. Szövegem nem volt, csupán azt kellett megmutatnom, hogy tudom, mi történik a szomszédos cellában, de mert másodpercnyi pontossággal kel- . lett változtatni az arckifejezéseimen, azt hittem, harmadszorra- negyedszerre fog csak sikerülni a jelenet. Ki a te legkedvesebb filmszínészed, kérdezem csak úgy mellékesen Menzeltől. Tóm és Jerry, felelte. Azonnal megértettem, mit vár tőlem, és fel is vettük gyorsan a képsort. Hogy mennyit kaptam érte? Ez marad talán életem legkisebb gázsija. Két és fél dollár egy filmszerepért. Lelkére is kötöttem az ügynökömnek: el ne árulja senkinek.“ Szabó G. László Valamikor szende volt... Ki hinné, hogy a fülledt erotikát sugárzó Kim Basin- ger csitri korában igencsak félénk, visszahúzódó, nagyon házias és naiv fruska volt?- Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy a mi Kimünk azonos azzal, akit a 9 és fél hét című filmben láttam - mondja Alex Allén, az egykori lovag, jelenleg harminckilenc éves autókereskedő egy amerikai lap riporterének. - Fura, hogy éppen ő lett Hollywood legvérforralóbb asszonya. Ifjúságunk idején prűd volt és borzasztóan zárkózott. Igaz, a legcsinosabb lányok közé tartozott, de rémes, hosszú térdzoknit, esetlen rakott szoknyát és mellényes blúzt viselt, mintha szé- gyellte volna a mellét! Kim a Georgia állambeli Athens nevű városkában született (ma ez a város az ő tulajdona, annyi üzletben és vállalkozásban csendestárs); a Clarké Central Középiskola „hangulatcsináló“ girlcsapatában masírozott, ha az iskolai focicsapat mérkőzött a pályán. Tizenhét éves volt, amikor elhagyta Athenst. A városka szépségkirálynője lett, és a New York-i ügynökök elárasztották ajánlatokkal. Dick Darose harminckilenc éves vaskereskedő, aki több mint egy évig járt Kimmel, kijelentette: „Az biztos, hogy amikor elhagyta Athenst, még ártatlan volt. Igazi vidéki kislány. Amolyan nebáncsvirág. Ezért döbbentettek meg a Playboy címlapján látható érzéki ajkai és izgalmas formája.“ Égykori osztálytársa, Rene Padget így beszél: - A filmjei után megesküdnék, hogy ez a Kim nem az a Kim! Kim Basinger azóta pótolta az akkoriban kihagyott örömöket. Viharos szerelmi házasság után elvált első férjétől, Ron Brittontól. Szakított a nárcisztikus popherceggel, Prince-szel, saját bevallása szerint kipróbálta a drogokat és az italt is.- Nem ízlett. Úgy látszik, belül megmaradtam jókislánynak - mondta egyik interjújában. Kim jelenlegi szerelme Alec Baldwin színész, akivel együtt játszottak a Fogd a nőt, és fuss című filmben. VII. 31.
