Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-31 / 31. szám
K özismert ez az anekdota. A beteg elmegy az orvoshoz. A lába vastagon be van bugyolálva fáslival.- Mi a panasza? - kérdezi az orvos.- Fáj a fejem - mondja a páciens.-Akkor miért van bekötözve a lába?-Lecsúszott... Egyszer társaságban, az ismerőseimnél, miután sokáig unszoltak, meséljek valami mulatságosat, ezt az anekdotát mondtam el. Sikerem volt. Mindenki kacagott. A velem szemben ülő, ékesebb férfi azonban furcsán nézett rám, majd elgondolkozott, s később az asztalon keresztül hozzám hajolt és megkérdezte: - Bocsásson meg, de azt hiszem, nem értem... Mije fájt a betegnek?- A feje.-Akkor miért volt bekötve a lába?- Lecsúszott.- Vagy úgy! - mondta szomorúan és mélyet sóhajtott. Aztán ismét gondolataiba merült.- Nem érterp! - mondta néhány perc múlva. - Nem találok az anekdotában semmi humorosat! Gondoljuk csak végig logikusan az egészet: a betegnek fájt a feje, ugyebár?- Igen. A feje.- Akkor a kötés miért a lábán volt?- Lecsúszott!- Különös! - mondta a férfi, s fölállt az asztal mellől. Az ablakhoz lépett és gondolataiba merülve sokáig bámult a sötétségbe. Én a teámat szürcsölgettem. Nemsokára megfordult, lassan közeledett hozzám, mellém ült és csöndesen mondta: -Agyoncsaphat, de nem tudok rájönni, hol van itt a poén. Mert, ha az embernek fáj a feje, mi az ördögnek fáslizza be a lábát?-Dehát ő nem kötötte be a lábát! - mondtam. - A fejét kötötte be!- Hát akkor hogyan került kötés a lábára?!- Lecsúszott... Felállt és hosszan nézett a szemembe.- Menjünk ki! - mondta váratlanul. - Vitassuk meg nyugodtan ezt a kérdést! Kimentünk az előszobába. -Ide figyeljen - mondta és kezét a váltamra tette, - valóban mulatságos ez az anekdota vagy csak maga tréfál?- Szerintem nagyon nevetséges! - válaszoltam.- De mi benne a mulatságos? -Nem tudom - mondtam.- Nevetséges, ennyi az egész!-Nem lehetséges, hogy ön kifelejtett valamilyen fontos részletet?- Miféle részletet?- Hát mondjuk azt, hogy a páciens féllábú volt.-Aztán miért lett volna féllábú?! GR1G0RU GORIN Miért van kötés alábán?- Mert ha feltételezzük, hogy a kötés valóban a fejéről csúszott le, annak végig kellett csúsznia a törzsén, s akkor mindkét lábának a kötésben kellett volna maradnia!... Ha csak nem féllábú rokkantról van szó...- Nem! - utasítottam vissza határozottan ezt a magyarázatot. - A páciens nem volt rokkant.- Hát akkor hogyan került a kötés a féllábára?- Lecsúszott - súgtam neki. Letörölte homlokáról a hideg verítéket.-Lehet, hogy ez az orvos Rabinovics doktor volt? - kérdezte váratlanul.- Ezt meg hogy értsem?! Milyen értelemben véve?! - érdeklődtem.- Hát milyen értelemben véve lehet az ember Rabinovics?... Nevetséges értelemben...- Nem, — vágtam közbe. - Ebben az értelemben az orvos nem volt Rabinovics doktor.-S lényegében ilyen értelemben milyen ember volt?-Nem tudom! Lehet, hogy angol vagy kirgiz volt...- Miért éppen kirgiz?- Mert az apja is, az anyja is kirgiz volt!- Persze, - bólintott helyeslőén, - ha a szülei is kirgizek voltak, akkor természetesen...- No, végre! - örvendeztem.- Végre, minden világos...- Téved, egyáltalán nem világos, hát végül is mije fájt a betegnek?- Minden jót! - mondtam. Vettem a felöltőmet és hazamentem. Éjfél után egy órakor megszólalt a telefon.-Az anekdota ügyében hívom - hangzott a vonal másik végéről a férfi hangja. - Egyszerűen képtelen vagyok elaludni. Az a láb nem megy ki az eszemből! De egyáltalán, van abban humor?!- Van - bizonygattam.-No. Én is értem. Nem vagyok hülye! Művelt ember vagyok. .. Elmeséltem anekdotáját a feleségemnek. Hempergett a kacagástól. De hogy min nevet, föl nem foghatom. Ez nem valamiféle A jereváni rádió válaszol?- Nem! - mondtam.- Hát egyszerűen nem értem! Mitévő legyek? Másnap este is fölhívott.- Az ügyben szakemberek véleményét is meghallgattam- mondta. - Mindnyájan azt állítják, hogy a kötés nem csúszhatott le!- Hát vigye el az ördög!- üvöltöttem. - Ha nem, hát nem! Tulajdonképpen mit akar tőlem?!- Tisztán akarok látni ebben a kérdésben - mondta dühösen.- Számomra ez elvi kérdés! Felelős beosztásom van. Éles- eszúnek kell lennem. Lecsaptam a kagylót. Ezután néhány napig mindennap telefonált, sőt néhányszor a lakásomon is fölkeresett. Durván elutasítottam őt, idegeskedtem és kikergettem őt. Minden hiába volt. Rámmeresztette világos szemét és ártatlan képpel bámult rám.- Értse meg, számomra ez nagyon fontos... Gyakran utazom külföldre... Fontos, hogy fejlett humorérzékem legyen. Ekkor elhatároztam, írok róla egy elbeszélést. Elbeszélésem hőse olyan egyén, aki nem érti a tréfát. Aki a jókedv tön/ényeit az egyszeregy táblázata alapján akarja megmagyarázni. A kéziratomat elvittem az egyik szatirikus lap szerkesztőségébe. A szerkesztő hosszan kacagott.- Tökfilkó - mondta. - S valóban léteznek ilyen értetlen- kedók?- Vannak - mondtam. - Személyesen találkoztam eggyel.- Rendben. Leközöljük - mondta. Aztán átkarolta a váltam, s a fülemhez hajolva halkan megkérdezte:-De nekem azért árulja el a titkot: valójában mije fájt a betegnek?!- A feje - súgtam alig hallhatóan.- S miért volt bekötve a lába?... Koday Berta fordítása Varga Imre Versek az Ének éneke sorozatból Hála dióért, eperért Vétkes dolog egyedül vacsorázni. Igaz, szerényen. S elolvasni egy-egy eröt-felkeltő gondolatot s nem adhatni tovább. Mondd, kedves, a magány kényszeréből mikor válik önzés? Ha csak behordasz, ha meg sem oszthatod. Ámbár: emberség, élő szeretet helyett legalább ekképp, így már teremtés. Eperből, dióból, bamakenyérből vers, ön-próbáló, embert kereső gondolatok. Van így is. Jobbíthat, hogyha megértik. Egymást formáltátok. Adódjatok tovább! II. Különként már nem Alak egymásra találnak legalább egyszer, különként már nemigen lehetnek. Együtt jártok elválva is. Más lányokban ő is a szép, kicsit neki is öltözöl s vetkőzöl naponta. Szokásaidban otthon. Elmosolyodsz az eper zamatára. Ebben próbáltatok eggyé az asztalnál. Egy ízben. De ott van a harisnyás próbababákban, szobrok kövén az ó életéből is kicsillan. Fölérzel ezt-azt régi helyeken, ami kettőtökből ott gomolyog s marad is örökké. III. Hullámok A kétség bugyrában is erő - Csak tudj elég tárgyilagos lenni. S figyeld valóddal, éberen, mit bukdácsol föl a mélység. Kis papírhajóid - itt ezeket megúsztatod rajta; elmerül — egy-egy gyorsan helyébe. Nem lesz odüsszea. Nem győztél le senkit, csak megpróbálták hitedet, a világra maradtál. Rátűnődsz hullámaidra, nem örülsz, most nem, bár tudod, mi történik. De mivégre, mondd, mivégre?! IV. Macskalány Jó volt, mondta, nálad, s napokig ki sem tettétek lábatokat. Idebent tettétek. Tóled tanult meg, bár nem akkor, csókolózni. Az odatartős jajmostne! - nagylányból így vált virtuóz néhány röpke hét alatt. Ritkásan becézett; nem tudott emberekkel. Ahogy gyerekkéz macskát, kutyát - nem volt abban semmi (leendő) asszonyos. Néha megsajnáltam is. Mintha nem emberkéz faragta volna. Hanem mi más? Egyszer vastag szőre serkent. Hajnalig dorombolt fejemnél. Cirmosán ébredt. Kicsiny cicám. Az asztalról az ébresztőóra meredt ránk. „Még egyszer, de ez az utolsó. Kelnem kell. “ Mondta vagy harmadszor, s engedve. S futottunk a szűk járdán vonatunkig; nehogy sokat késsen. Indult a hét. A műbőr üléseken reggeli mogorvák közt két boldog szegény vigyorgott. V. A múltban. Odavagy Mint átélt testet, vért - belőled szerettelek. Tisztulva lassan, gazdagodva. Föladtam fokonként, hogy majd meg: kivárni. Amikor egyszer azt hittük áldott vagy, elgondoltam jövőnket. Bíztam, jólesett ez is, nagyon. Teremthetünk bármit mi párban? A bibliás kezdet így lesz a megbocsátás jelzése. Az áldozat elől meg ne fuss, mert magadra maradsz. Úgy véltem, már nem kell társ (volt, elegendő), amikor lettél. Taszítva, vonzva, egy-testként s szétsuvadva próbálgattuk időnként. Te valaki másra számíthattál (tudattalan), akiről tudtad viszont, hogy nincs neked. Engem: mint bátyámat (áld meghalt) s apámat úgy szeretlek. így jó. De mégsem. Féltél, hogy ez rossz, erkölcstelen. Ha volt kopáran érdek és csak-rámgerjedés. Igen. A múltba készültél. S odavagy.
