Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-31 / 5. szám
Ecce neki, dáridom, A farsangot bevártam, De vőlegényt nem kaptam, Jaj, de hoppon maradtam. Várok még egy farsangot, Tán majd valakit fogok. S ha vőlegényt nem kapok, Apácának beállók. Ó, te rozzant kaloda, Nem való vagy te oda! Nem való vagy te másra: Fűtőnek a pokolba. (Vágfarkasd)- Vízkereszttől hamvazószerdáig tart az évnek az a szakasza, amelyet farsangnak nevezünk. Ilyenkor minden társadalmi rendű s rangú ember nagyobb kanállal eszik, sűrűbben néz a pohár fenekére, és nagyszabású mókákkal, mulatozásokkal viga- dozik. A mi s tájainkon, Szlovákia magyarlakta vidékein milyen szokásokkal járt együtt ez a farsangi időszak? - kérdeztük MÉRY MARGI- TOT, a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének munkatársát.- Ez egy kis pontosításra szorul. Ugyanis vízkereszttől kezdődően a lagzikat tartották. Gyakorlati oka volt, mert ha azonnal is jött a gyerek, csak őszre várták a születését, így az asszony egész nyáron dolgozni tudott a földeken. Az igazi szokások á farsang farkának is nevezett utolsó napokra összpontosultak. Nagyrészt szombattól húshagyóked- dig. Szinte falvanként más-más szokás dívott. Mátyusföldön még az ötvenes években is sokat csavarogtak, viziteltek ilyenkor az asszonyok, ettől aztán a tyúkok „jól hevertek“, vagyis szaporán tojtak. Ipolymentén a gyerekek kisbundába bújtak és az asztal alatt hemperegtek ugyanebből a célból. Rostával, meg egyéb módon próbálták bűvölni a bőséget, ez a házaknál családi esemény, mondhatni intim varázslás volt. Közösségben az egész falura kiterjedő szokások járták. Az adománygyűjtés ezúttal tojásra, kolbászra és szalonnára terjedt ki, a fiatalok azután ebből lakmároztak. Ahol nem gyűjtöttek, ott is folyt a mulatozás. Sokszor három napon át táncoltak, vigadtak, szinte pihenés, alvás nélkül. A társadalmi rétegződést régen betartották, megoszlottak a mulatságok rang és kor szerint is. Külön hálóztak a gazdák, a zsellérek, az iparosok, külön a legények. Az emberbál a nőseké volt. A legénybálon főleg táncoltak a fiatalok, az emberbálon inkább ettek-ittak, mulattak. Bodrogközben, Kistár- kányban például erős nemesi réteg CSA K NEHOG Y ELSZERESSEK A MENY A SSZON YT! (Gyökeres György felvétele) Farsangi szokások a Felvidéken élt, ők is külön rendeztek maguknak bált. A mulatság első két táncában az alacsonyabb társadalmi rétegek is részt vehettek, aztán viszont elküldték őket. Ez a társadalmi elkülönülés még az ötvenes évekig élt. • A báli mulatság este kezdődött csak. Mivel szórakoztak napközben a falusiak, a fiatalok?- Felvonulásos ünnepségeket tartottak. Pelsőcön még nem is olyan régen gyűjtöttek ilyen szokást. Bényben tojásszedést szerveztek, maszkos felvonulás járta. Az ún. sárdózás Zoboralján terjedt el. Szombaton vagy vasárnap összejöttek a legények nyársakkal, botokkal, és zenével végigjárták a falu összes házát, énekelve betértek mindenkihez, s attól függően, mennyi tojást kaptak, jót vagy rosszat kívántak a háziaknak. Alakoskodó felvonulásnak nevezzük azt, amikor a falusiak maszkákba öltöztek. A dőrejáráskor a Csallóközben menyasszonynak és vőlegénynek öltöztek, kíséretükben különféle figurák, például cigányasszony mókázott. Ilyenkor a férfiaké lett a lányszerep és fordítva. Egymás arcát korommal kenték be. A házaknál csöndben kellett őket várni. A maszkos násznép lesöpörte a falakat, és megtáncoltatta a háziakat. Az összegyűjtött tojást, kolbászt, szalonnát az utolsó, húshagyókeddi mulatságban fogyasztották el. Zsérén az idén is megtartották a népszokást, annyi változtatással, hogy az „alakos“ felvonulás nem járta végig a falut, hanem a mise után a templom elé gyűlt és ott zajlott a sárdózás, a tojásgyűjtés. • Mi történt a pártában maradt hajadonokkal? — Mátyusföldön élt egy kegyetlen szokás, a tőkehúzás. A pártában maradt lányok derekára tőkét kötöttek, azzal kellett végigmenniük a falun. Csúfverset kiabáltak be az ilyen lányos házakba: „Akinek van hajadon leánya, hajtsa ki a szűzgulyára!“ Ez olyan megszégyenítés volt, hogy a szülők igyekeztek minél előbb férjhez adni a lányukat, sokszor túl fiatalon is. • Hamvazószerdával vette kezdetét a negyvennapos szigorú böjt. Hogyan búcsúztatták a farsangot az egyes vidékeken?- A mulatságok a húshagyókeddi bálon érték el tetőpontjukat. Pelsőcön ilyenkor farsangot temettek. Vagy ötven legény papnak, kántornak, ministránsnak öltözött. Két tek- nőt egymásra borítottak, ez volt a koporsó, telerakták papírral, letakarták fekete lepedővel, végighurcolták a falun, s közben pajzán énekeket daloltak. Bizony nem hiányoztak belőlük a vaskos kifejezések sem. Aztán jöttek a siratok, elsiratták a farsangot, felolvasták mindenkinek a bűnét, ahol fiatal lány lakott, oda betértek, aztán elégették a papírokat, és közben elfogyasztották az adományokat. Farsangkor mindenkinek táncolnia kellett. Szinte kötelező volt, még a kisgyerekeknek is rendeztek bált. • Hol tartották a bálokat, mibe öltöztek, s mit ettek a legszívesebben?- Korábban az ún. dudaházakban rendezték a farsangi bált. Minden rétegnek, többnyire az utcának is megvolt a maga kocsmája, itt és az egyleti házakban is hálóztak. Később a bál a kultúrházakba került. A lányoknak a legünnepibb ruhájukban nem volt szabad táncolniuk. Viszont fölvehették a legszebb pártájukat, ezt aztán az első tánc után levették. Persze a lányok divatoztak, néha egy-egy este többször is átöltöztek, hogy bemutassák a falunak ruhatáruk darabjait. Általában nehéz zsíros ételeket ettek, oldalast, szalonnát, kolbászt, a farsangi fánk sem maradhatott el. Vidékenként pampuskának, vagy siskának nevezték, könnyű tésztából pedig csörögefánk is készült. Általános volt a dúskálás az étetekben. Még egy gyakorlatias szokás is elterjedt ebben az időszakban. A gazda aratópárokat farsangkor választott. Az Ipoly vidékén a fiatalok odajárultak a gazdához és megegyeztek a feltételekben. Ez a megbeszélés családias volt, s ugyancsak lakomával végződött. A Nyitra melletti Kátozon pedig hegyi bírót, vagyis szőlőgazdát választottak kövércsütörtökön. Szőlőtermő vidékeken fontos tisztség volt ez, legalább olyan jogokkal járt, mint a falu bírójáé. A hegyi bírónak beosztottjai voltak, a szőlőcsősz, a szőlőpásztor. Nagy ünnepség közepette az egész falu kivonult a hegyre, ott felolvasták, az előző évben ki vétett a törvények ellen, például ki dézsmálta a szőlőt, vagy ki maradt a szombati harangszó után is a hegyen, amit tisztességtelennek tartottak. A három-négy végigtáncolt nap kedd éjfélig tartott. Felsőkirályban viszont már tízkor véget vetettek a farsangnak. A falu bírája megverte a mestergerendát és bejelentette a farsang végét. Kedden még az asszonyok lúggal, hamuval kisúrolták a fazekakat, nehogy zsír maradjon az alján. Böjtkor kizárólag köménymagolajjal vagy vaj aljával főztek. Éjfélkor még egy utolsót szeltek a kenyérből, hogy a zsír a késről is lejöjjön, ha netán rajtamaradt volna. Volt, ahol a bőgőt is eltemették, így siratták el a farsang végét. Utána a falu elcsendesedett, halkan szóltak egymáshoz az emberek. Elkövetkezett a negyvennapos böjt ideje. Brogyányi Judit A Ibinka nénit hallgatva leg/I kiválóbb irodalomtanáraim jutottak eszembe, akik olyan figyelemfelkeltöen beszéltek az írókról, költőkről és müveikről, hogy tanítványaikkal egy életre megszerettették az irodalmat. A hetvenéves özv. Bíró Pósa Gé- záné ugyan nem pedagógus, hanem egyszerű falusi asszony, de ha Pósa Lajos életéről és műveiről beszél, az ember csak ámul és bámul. Nemesradnóton járva félig- meddig véletlenül nyitottam be portájára. Szívélyesen fogadott a bőbeszédű, szinte mindenről (az időszerű politikai kérdéseket is beleértve) alaposan tájékozott néni. Csakhamar azt is megtudtam tőle, hogy rokona az itt született költőnek, Dankó Pista barátjának és dalszövegírójának. Albinka néni házától alig néhány méternyire áll a költő mellszobra.- Apám, Csótó Dezső révén is távoli rokona vagyok Pósa Lajosnak, apósomnak pedig a nagybátyja volt - magyarázza. - A költő szülőházát 1908-ban a radnóti nagy tűz elpusztította. Azt a házat, melyben Pósa Lajos később lakott, az én nagyapám építette. Édesapám sokat mesélt a költőről. Például azt, hogy az anyja egyedül nevelte, mert az apja külön élt, nem gondolt a családjával. Édesanyja azt szerette volna, ha a fia papnak tanul. Ő azonban azt mondta: „Ne búsulj, anyám, én nem csak a kis falum papja leszek, hanem egész nemzetemé!“. A fiatalembert a költészet, az újságírás meg a dalszerzés érdekelte. Móráékkal szerIrodalom élet vitatkoztak is. Különösen akkor, ha Dankó azt akarta, hogy Pósa Lajos változtasson a szövegen. Pl. a „Nem jó, nem jó minden este a fonóba eljárni“ kezdetű dal esetében. Ez ugyanis eredetileg úgy folytatódott, hogy „Legényeknek a lányokkal cicázni“. A prímásnak Körkép egyik részéhez a tanulmányt a Balog partján készítette. Pósa Lajos pesti barátaival lovas bandériumon hajtatott a rimaszé- csi állomásra. Amikor Dankó Pista súlyos beteg lett, külföldön Pósa Lajos kezeltette. Utolsó útjára ötszáz tagú es késztette az Én Újságom című lapot. O írta Dankó Pista nótáinak szövegét. Pósa Lajos édesanyjának itthon ökröket, földeket kellett eladnia, hogy a fia Budapesten megélhessen. Ez a költőt elszomorította. Ekkor írta a „Volt nékem két ökröm, két szál cifra szarvú“, illetve a „Volt nékem földem is, volt nékem házam is“ kezdetű verseket, melyek később dalszövegként váltak ismertté. Tény, hogy Dankó Pista dalai hozzájárultak a Pósa- versek népszerűsítéséhez, ám ahhoz, hogy egy dal örökzölddé váljék, megfelelő szöveg kell. Dankó Pistát Pósa emelte ki.- Jó barátok voltak, de gyakran még valami hiányzott a dallamhoz. Végül megszületett az ismert változat: „Legényeknek leányokkal, menyecskékkel cicázni...“ Bíró Pósa Gézáné mindkét változatot el is dalolja. Egész csokorra való ismert, sőt, ismeretlen szöveget hallok tőle, majd tovább meséli az érdekességeket.- A híres muzsikus többször nyaralt Radnóton. Apámtól tudom, hogy az éjjel horkoló barátjához reggel így szólt vendéglátója: „Ez aztán a jó cigány, álmában is muzsikál...“ Persze, nemcsak ő vendégeskedett Pósáéknál, hanem más ismert emberek is. Pl. Feszty Árpád, a festő, aki a híres zenekar kísérte a prímások prímását. özvegyét a koporsó mögött a legjobb barátja vezette. Közben fejét lehajtotta, hogy ne lássák: a költő sír. Kissé kántálva idézi a dicső rokon verseit, sorait. Aligha akad Pósa-vers, melyet ne tudna emlékezetből. Néhány költeménynek köze van a poéta szülőfalujához. Albinka néni az egyik ilyen témájú vers mondása közben el is érzékenyül. Hazai ihletésű a „Ha elmegyek, édesanyám, írjon a falunkról“ című nóta szövege is. Ennek Albinka néni egy másutt ismeretlen versszakát is eldalolja. Az „A fonóban szól a nóta “című dal szövegét akkor írta a szerző, amikor meglátogatta a fonóban összegyűlt asszonyokat. A helybeliek kedvelték a falu szülöttjét. Nemesradnótról is volt küldöttség azon a születésnapi ünnepségen, melyet Szegeden rendeztek a már befutott költő tiszteletére. Az oda érkezettek közt volt a költő édesanyja is. Meghatódva nézte, amint ötszáz diák vonul el a fia előtt, s virágokkal halmozzák el. Meg azt is, amint átadják neki a babérkoszorút. Az óriási koszorút a költő édesanyja lába elé helyezte, mondván: „Anyám, ez a te érdemed“. Később a dicsőség mégis hiú ábrándnak bizonyult, hiszen az 1914-ben, hatvannégy éves korában elhunyt költő az utóbbi évtizedekben eléggé kiveszett az irodalom emlékezetéből. Ezért Bíró Pósa Gézáné nemes kezdeményezésként említi a Sárospataki öregdiákok Körének „Pósa Lajos ébresztése“ című, 1984-ben megtartott nagyszabású rendezvényét, melynek radnóti résztvevői is voltak. Az egyszerű falusi asszonytól hallottakat is méltán nevezhetném a poéta ébresztésének, de egy olyan irodalomórának is, melynek senki sem várja á végét. Fiilöp Imre
