Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 4. szám

üasárna * Br anyiszkó, Branisko... Ki így, ki úgy írja, ám az a Szepességet Sáros megyétől elválasztó hegyvonulat nevezetes szorosán mit sem változ­tat. Ugyanolyan meredek és hajtű- kanyar-szerpentínes szlováknak, magyarnak, franciának, angolnak, németnek, orosznak egyaránt. Bra­nyiszkó az 1848/49-es szabadság- harc egyik jelentős csatájának szín­helye is. ANAGYESEMÉNY RÖVID KRÓNIKÁJA 1849 januárjában Görgey tábor­nok hadserege állandó harcok köze­pette Zólyom megyéből kelet felé nyomult. Előtte gróf Schlíck hadse­rege, nyomában Götz, Wyss és Jab- lonovszky csapatai. A honvédeknek csupán egy lehetőségük maradt: ki­szorítani az ellenséget a Szepes- ségből és Sáros megyéből, s egye­sülni a felső-tiszai hadsereggel. A honvédség egy serege Guyon őrnagy (később tábornok) vezetésé­vel Iglón szállásolta el magat. Más­nap éjjel rajtuk ütött Kiesewetter őr­nagy századnyi császári gyalogság­gal, s egy gránátvető osztaggal. Ezek után Görgey kiadta a paran­csot: megtisztítani a megyét az oszt­rákoktól és megnyitni az utat Eper­jes felé. Február 4-én a császári hadak elhagyták Lőcsét, s hogy lehetetlen­né tegyék a magyar sereg továbbvo- nulását keletre, elfoglalták az egye­düli lehetséges utat - a Branyiszkó- szorost. A honvédeknek, ha nem akartak két tűz közé kerülni (Jablo- novszky csapatai csak kétnapi já­rásra voltak mögöttük), ami a biztos megsemmisülést jelentette volna, mindenáron vissza kellett foglalniuk a szorost. Ez a feladat Guyon had­testének jutott. A honvédek alig négyezren vol­tak, s többségük olyan újonc Zó­lyom, Túróc, Lipót és Árva megyé­ből, akik csak két hete vonultak be a hadseregbe. Velük szemben állt a Branyiszkón kb. 7000 tapasztalt és pihent katona 18 ágyúval, Deym parancsnoksága alatt. A támadást február 5-ére tűzték ki. A magyar hadsereg korán reggel indult el Szepesváraljáról s foglalta el állásait Branyiszkó alatt, Korotnok (Korytné) község határában. Tíz óra körül támadásba lendültek az egy­ségek. A harc rendkívül nehéznek bizonyult. A katonák derékig érő hó­ban haladtak felfelé a lejtőn, az el­lenség golyózáporában. A kritikus pillanatban Erdössy- Olesny Imre tábori pap állt a besz­tercebányai honvédek élére, s ke­reszttel a kezében anyanyelvükön, szlovákul buzdította őket a harcra. Nehéz küzdelem árán sikerült a honvédseregnek kiszorítani az el­lenséget, s Guyon kezdte elfoglalni az első szerpentineket. A honvédek mintegy 120 embert veszítettek, a császáriak körülbelül 300 halottat hagytak a harcmezön. A branyiszkói győzelem a maavar forradalmi hadsereg nagy sikere volt. Buda eleste s a keletre való visszavonulás után ez volt a honvé­dek első sikeres csatája. Azon felül, hogy lehetővé tette Görgeynek Eperjes és Kassa felszabadítását, megnyitotta az utat a Klapka sere­geivel való egyesülésre. Ez volt az 1849 tavaszán megnyert csaták kezdete. KINEK ÁLLT ÚTJÁBAN AZ EMLÉKMŰ? A branyiszkói csatáról számos hi­teles írás számol be az utókornak. Foglalkozott vele a legutóbbi évfor­dulón Kónya Peter eperjesi törté­nész is a Vasárnap 1991. február 22-én megjelent számában. Meg­említette, hogy a csata és az eleset­tek emlékére a helyszínen később emlékművet emeltek, azonban az ma már nem áll. Kinek és miért állt útjában az emlékmű, a magyar és szlovák honvédek emlékműve, akik itt a szabadságért estek el, hogy kiharcolják a jobb életet a közös hazában? - fejezte be cikkét e kér­déssel a fiatal történész. Az említett írásra később jelent­kezett egy olvasónk, a Branyiszkó- hoz közeli Harakócról (Harakovce) származó, de már évtizedek óta Tornaiján élő Ján Cmorej úr. Közölte szerkesztőségünkkel, hogy tud az emlékmű sorsáról, s hajlandó té­nyekkel szolgálni. Évekkel ezelőtt néhány magyarországi lapban is fel­vetették á kérdést, hová tűnt az emlékmű. Gondoltam, a szakem­berek, történészek majd megvála­szolják, ezért hagytam, nem szóltam - említette telefonbeszélgetésünk közben. Megegyeztem tornaijai nyugdíjas olvasónkkal, hogy alkalomadtán el­jön majd Kassára, autóba ülünk, s kirándulunk az egykori nagy csata helyszínére. A HONVÉDSZOBOR HEL YETTOBELISZK Mielőtt elérkezett volna „kirándu­lásunk" időpontja, dokumentumokat keresve az egykori emlékműről, be­nyitottam néhány múzeumba és könyvtárba. A Lőcsei Múzeumban megtudtam: 1875-ben állította azt Szepes megye.- A krónikákból és korabeli fel­jegyzésekből kiderült, hogy eredeti­leg egy honvédszobrot szántak oda. A Szepességi Honvédegylet kezde­ményezésére Faragó József lőcsei szobrász 1871-ben bronzból meg- öntötte a honvédszobrot, de ez mégsem került Branyiszkóra. Tör­tént ugyanis, hogy egyesek nem tartották a szorost arra megfelelő helynek. Branyiszkóra egy obeliszk került - tájékoztatott Zuzana Liso- fiová. Az emlékmű után kutatva a kas­sai Tudományos Könyvtárban ke­zembe került a dr. Hajóéi R. József szerkesztette, s 1897-ben Lőcsén kiadott Emlékkönyv az évezred örö­mére Szepes-vármegye területén tartott közünnepekről. Annak a 148. oldalán kezdődő írás részletesen beszámol az 1896. május 26-án a Branyiszkón tartott ünnepségről. Közli dr. Sáfáry Aladár tanár ott mondott beszédét is. Ebből idézek: „... Az itt elesettek egy része csak annyit tudott, annyit értett ma­gyarul, hogy Előre! Nyelvük szlovák vagy német volt, de szívük épp oly hazaszeretettel volt tele, mint a miénk...“ A cikkből kiderül az is, hogy a be­széd után a résztvevők elénekelték a Szózatot, majd a „Branyiszkóról lejövet elzarándokoltak a korotnoki temetőn levő síremlékhez is, ame­lyet Csáky Kálmán gróf emelt az ott porladó branyiszkói 28 hősnek az emlékére." Korotnokon tehát 26-an pihen­nek, míg a többiek Szepesváralján, valamint - egyes források szerint - a Branyiszkón állt vendégfogadó tulajdonosának egykori kertjében. A KORONATANÚ SEM TUD MINDENT Eperjes felől érkezve Cmorej úrral nem álltunk meg a hegytetőn, ha­nem tovább mentünk, a közeli Hara- kóc (Harakovce) községbe. - Tudja, én itt születtem, itt éltem le gyermek­éveimet, s a határban minden ne­vezetesebb helyet ismertem. Gyak­ran megfordultam az emlékműnél is, főleg nyáron. Élnek még itt kortársa­im, akik részt vettek a II. világháború alatti útépítési munkákban. Tőlük hallottam annak idején, hogy mi lett az emlékművel - kezdte a prózai történet ismertetését. Ján Jeník nyugdíjas hajlandó volt velünk jönni terepszemlére. Ő még jobban ismeri a térséget, mint Cmo­rej úr, hiszen évtizedekig a járási útkarbantartó vállalat munkásaként is szinte naponta megfordult Bra­nyiszkón. Menet közben elmesélte, hogy 1940-ben, vagy 1941-ben - nem emlékszik már pontosan az évre - egy német cég szélesítette errefelé a keskeny, kanyargós utat, s mivel az alkalmi munkásokat jól megfizette, sok helyi, illetve kör­nyékbeli legénykével ő is jelentke­zett nála. Hónapokig csákányolt, la­pátolt a hegyen. Az emlékmű tehát az útépítés „áldozata" lett.- Megvallom őszintén - folytatta a „koronatanú" -, akkor minket nem­igen érdekelt az emlékmű sorsa, s azt sem figyeltük meg, hogy a bon­tás során hová kerültek annak alap­kövei, oszlopa, táblája. Alighanem a régi mélyútra töltésnek a többi szikladarabbal, kőtörmelékkel... CSENDÉLET A KOROTNOKI SÍRKERTBEN Cmorej úrral elmentünk a hegy nyugati lábánál lapuló Korotnok köz­ség temetőjébe is.- Kérem szépen, egyesek azt fel­tételezik, hogy biztosan a soviniz­mus döntötte le a hegygerincen állt emlékoszlopot. Nos, ha valóban úgy lett volna, akkor szerintem ez a sír­emlék sem maradt volna meg, nemde? - fordult felém meditálva, magyarul, Cmorej úr az egyik sírem­lék előtt. Alakját tekintve a fehér kőoszlop olyan, mint amilyen a fényképeken még látható branyiszkói emlékosz­lop volt, de hogy mégsem ugyanaz, mint ahogy azt egyesek vélik, az a rajta található szövegből teljesen egyértelmű. „Itt nyugszanak a meredek bra- nyíszkóí hegyoldalban és fennsíkon 1849 febr. 5-én vívott emlékezetes csatában elesett magyar honvéde- ink, a branyiszkói hősök. Obete vojny z r. 1849. Közadakozásból készítette Tisza Miksa rendőrkapi­tány 1912-ben." - adja az utókor tudtára a kőbe vésett, helyenként már kopottas írás.- Meg aztán azért sem igen hi­szem, hogy a helyiek terve lett volna az emlékmű-eltávolítás, mert köztu­dott, hogy Görgey oldalán igen sok szlovák is harcolt, s a hegytetőn állt emlékmű csakúgy, mint ez a sírem­lék, órájuk is emlékeztet. Gazdag József (A szerző felvételei és 1 archív felvétel) 5 1992. I. 24 Éljen meg mindenki Beteg lett a székely atyafi, akinek az volt az elve, hogy a természet minden rezget meggyógyít. Nem volt bi­zalma az or ' . útihoz, de családja addig unszolta, hogy rászán ti magát a vizsgá­latra. Az orvos rendelt neki egy iive- gecske orvosságot:-Ha meg akar gyógyulni, ezt az orvosságot fogyassza el - kötötte lelké­re az orvos. Az atyafi elment, kivette az orvossá­got, és ahogy kilépett a gyógyszertár­ból. nyomban kiöntötte a földre. Éppen akkor ment arra a komája, aki rászólt:- Mit csinálsz te azzal az orvos­sággal?- Láthatod! E helyt kiöntöm a földre - válaszolta egykedvűen.- Látni látom, de nem értem - cso­dálkozott a koma. - Hiszen az orvosság nagyon drága, és ha ki akartad önteni, akkor miért váltottad ki?- Tudod, komám - keseredett neki a beteg -. otthon a család addig zakla­tott, hogy elmentem az orvoshoz, ott kifizettem a vizsgálat díját, hogy éljen meg az orvos. Onnan elmentem a pati­kába, megvettem az orvosságot, hogy éljen meg a patikus is. Most e helyt kiöntém a földre az orvosságot, hogy éljek meg én is. Alem elég, ha fizettem? Együtt voltak az orvosnál, aztán egy idő múlva ismét találkoztak, ami­kor megkérdezte:- Milyen gyógyszert használ ke­gyelmed? A megkérdezett gyanakodva nézi végig az érdeklődőt, és csak azután érdemesíti válaszadásra:- Aztán mit érdekli kendet, hogy milyen gyógyszert használok?- Engem csupáncsak azért érdekel, mert az ősz óta semmiféle javulást nem látok kegyelmeden. Most is éppen olyan sovány, olyan rosszul néz ki, mint amikor orvosnál voltunk.- Nem is észlelhet kend javulást, mikor nem élek orvossággal.- Nem-é? - csodálkozik az atyafi. - Aztán mondja-sza, miért nem szedi kegyelmed azt az orvosságot, amit az orvos rendelt?-Hogy miért? Hát nem elég, ha öt ven lejt fizettem az orvosnak csupán azért, hogy rám pillantott? Még orvos­ságot is vegyek? 4 BRANISKOI EMLÉKMŰ EGY REGI KÉPESLAPON A KOROTNOKI SÍRKERTBEN TALÁLHATÓ EMLÉKOSZLOP JÁN JENIK ÉS JÁN CMOREJ MÉG TUDJÁK. MILYEN VOLT ÉS HOL ÁLLT AZ OBELISZK

Next

/
Thumbnails
Contents